és próbálkoztam is vele elégszer:
a mondat másik fele lemaradt:
rávitt a kényszer.
Elbírtam én, amit cipelni kellett,
mert nem volt hol letenni.
Hányan mondjuk ugyanígy mosolyogva:
ó, csupa semmi!
Mert a magány, az szégyellnivaló,
csilingelve riaszt, akár a pestis.
Hát rejtegetett púpját megszokja lassan
lélek is, test is.
Néha boldog az ember egyedül,
és néha kőkemény,
de belül fojtott gyöngédség az asszony
meg eszelős remény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése