fölébredtem ötkor, téli sötét volt még,
hogy hol lehet? Fölhívni nem volt szabad,
de különben is: szombat reggel ötkor?
Nekiálltam a frizsidert kitisztítani.
Alapos, minden részletre kiterjedő
munka volt, gyakorlatilag szétszedtem.
Kipattintottam polcokat, rugós
ajtókat feszítettem bénulásig.
Közben félóránként (többször nem volt szabad,
szigorú határt szabtam áradó
érzelmeimnek) levágtam a körmöt
egy újabb ujjamon. Az húsz ujj,
tíz órányi kitartás. Belebuktam.
A küszöböt rágtam. Nem is, hogy szeret-e,
mert persze, biztos. Hanem az, hogy hol van.
Egyszerűen hol van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése