tegnap este, ahogy bandukoltunk a práteren,
egy parkoló kombi ladáról eszünkbe jutott,
hogy volt gyerekkorunk s voltak álmaink,
s mennyit ladáztunk más ladák között,
és hányszor elképzeltük, hogy vajszínű
és nagy csomagterű öreg családtagunk
majd lecseréljük, ha nagyok leszünk,
majd lecseréljük egy piros sportladára,
és száguldunk lehúzott ablakokkal,
és meg sem állunk, és összefolynak
kinn fényes szelek, és szabadok leszünk,
és annyit tankolunk, hogy meg se álljunk,
és megnéznek majd lányok és fiúk,
és miénk lesz az élet, és nem lesznek
álmaink tovább, és az lesz a boldogság,
hogy minden vasárnap délelőtt
kitisztítom a motort és szélvédőt mosok,
és a tisztítófolyadék habjával kottázom
majd a dallamot, mit az utastérben dúdolsz,
ahogy a szőnyeget sikálod-pucolod –
és ahogy bandukoltunk tovább a práteren,
megfogtam kezed, megcsókoltalak,
és füledbe súgtam, hogy nincs ladánk,
de a boldogság lada nélkül is boldogság marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése