meddig rejtegetjük eldobozolt félemlékeinket?
van-e idő, mikor már nem úgy van? nem úgy, hogy beleszédülünk?
egy gyerekkar ereje elég, hogy beindítsa a búgócsigát. és csavar.
széttép a bűntudat.
ma az feszít, hogy szidtam az istent. előtte, azóta soha.
egy ostoba játék miatt, tengerpartos volt az is. sós,
mint az izzadtság a halántékomon.
felütik fejük a szégyenek.
óvodában egyszer rosszul mondtam anyukám vezetéknevét.
úgy tűnt, nem tudom. kísértenek, mint a fehér part, amiről
álmodni szoktam. amin naphosszat
sétálok. és nincsenek. nincsenek lábnyomaim.
máskor van a homokban valami szürke is, valami homályos,
meg érzek egy kis húgyszagot. ilyenkor balaton. szalad a part.
sorban homokvárak.
az egyikben én élek. van árok és híd is, erkély a bástyáimon.
és zászló. és én vagyok a mezítlábas is.
mindennap földig rombolom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése