Fjodor Szvarovszkij: [azt mondták, még mindig szeretsz engem...]

azt mondták,
még mindig szeretsz engem

hogy telefonálsz,
mikor nem vagyok itthon

kedvenc könyveimet olvasod,
hogy közelemben legyél

nyomomban jársz,
a munkahelyen, a boltban
ismerősöknek

beszélik, láttak a közelemben
tavasszal
a sütödénél,
messze a várostól
és még Párizsban, a konferencián is!

és mindezt
függetlenül attól
hogy mi egymással gyakorlatilag nem beszélgettünk

és ismert okok miatt
és nem foglak látni téged a közeljövőben

akarod tudni miért?

csak amiatt, mert a nedves úton Riga felé
Téged széttépett, szétkent, szanaszét hajigált
és összekevert egyetlen csontból, húsból és hajból álló masszává a végzet
és valami szalonnává is
összetört fejed külön

és mert ott voltam a temetéseden
ahogy illik
vettem virágokat is

mert hogy
Te már két éve halott vagy

de

lehetséges, hogy mindez mégis igaz

mert valami különös,
fűillat
leng a fürdőszobában

kora reggel
néha bemegyek a konyhába

és ott
hirtelen
el van mosva minden tányér
és cigarettaszag száll
és valaki megette az összes marcipánt

Jorge Sánchez: The Canoeist Loses His Oar

With the air so still it seems asleep, what
 equation moves the boat upon the water,
 heavy as it is with me? The lake takes
 nothing it is not given, and so the boat
 scuds further from the grassy shore.

The eddies and curls of currents made by fish
 and the tilting, spinning earth are the true captains
 now, the canoe enslaved to their minute forces.
 I lean back and look up. Clouds
 like a raincoat. Sky like a message home.

Alice Walker: I Said to Poetry

I said to Poetry: "I'm finished
with you."
Having to almost die
before some weird light
comes creeping through
is no fun.
"No thank you, Creation,
no muse need apply.
I'm out for good times –
at the very least,
some painless convention."

Poetry laid back
and played dead
until this morning.
I wasn't sad or anything,
only restless.

Poetry said: "You remember
the desert, and how glad you were
that you have an eye
to see it with?* You remember
that, if ever so slightly?"
I said: "I didn't hear that.
Besides, it's five o'clock in the a.m.
I'm not getting up
in the dark
to talk to you."

Poetry said: "But think about the time
you saw the moon
over that small canyon
that you liked so much better
than the grand one – and how suprised you were
that the moonlight was green
and you still had
one good eye
to see it with

Think of that!"

"I'll join the church!" I said,
huffily, turning my face to the wall.
"I'll learn how to pray again!"

"Let me ask you," said Poetry.
"When you pray, what do you think
you'll see?"

Poetry had me.

"There's no paper
in this room," I said.
"And that new pen I bought
makes a funny noise."

"Bullshit," said Poetry.
"Bullshit," said I.

Szabó T. Anna: Felnőtt csak akkor lesz...

(megjegyzés: ez válasz Kiss Judit Ágnes: Gyerekférfiak balladája című versére, de ha azt posztolom előbb, félő, kitör a népharag...)

Felnőtt csak akkor lesz a férfi,
ha nem ringató anyja vagy,
de akkor tűrd is, ha bajodban,
ha menni kell, magadra hagy.
Oltalom? Erő? Hősiesség?
Ha követelik: csak szerep.
Ne várd el, s akkor megkapod majd.
A férfi nem örök gyerek.

Felnőtt csak akkor lesz a nő, ha
nem fél harcolni egyedül,
de ha a férfi segít néha,
nem haragszik, hanem örül.
Mit vársz el tőle? Hogy egyszerre
apád legyen és Istened?
Te is ember vagy - nézz magadba:
benned is ott van a gyerek.

Ha nem nézel fel rá – lenézed?
A szemébe nézz: ott a hit.
Ha bízol benne, ő is felnő,
csak támogasd a céljait.
Mint Áron vesszeje, virágzik,
és nem ernyedten szendereg.
Ne gügyögj, ne csalj, és ne csábíts:
a férfi ettől lesz gyerek.

Herceg...? Nem herceg. Nincs fehér ló.
Ő király lesz – ha engeded.
De ha szidod, hát ne csodálkozz,
ha előtted csak kisgyerek.

Antonio Machado: Last Night As I Was Sleeping

Last night as I was sleeping,
I dreamt—marvelous error!—
that a spring was breaking
out in my heart.
I said: Along which secret aqueduct,
Oh water, are you coming to me,
water of a new life
that I have never drunk?

Last night as I was sleeping,
I dreamt—marvelous error!—
that I had a beehive
here inside my heart.
And the golden bees
were making white combs
and sweet honey
from my old failures.

Last night as I was sleeping,
I dreamt—marvelous error!—
that a fiery sun was giving
light inside my heart.
It was fiery because I felt
warmth as from a hearth,
and sun because it gave light
and brought tears to my eyes.

Last night as I slept,
I dreamt—marvelous error!—
that it was God I had
here inside my heart.

Nagy Kata: Északi Összekötő

Mikinek

A Duna két ágra szakad azon a részen, ahol felvettél a nyakadba,
nyár volt már, mondjuk június,
de komolyabb ősz hangvétel és levegő szerint.
Sose láttam akkoriban a lányom két éjszakánál többet:
szerepet, kiejtést naponta cseréltem.
Anyaként voltam a nyakadban, vagy lányként,
ezt nem tudnám megmondani.
Éjfél múlt, vagy hajnalodott?
Abból a kék zsinórból a fák fölött,
amire az éjszaka volt kötve, ezt nem lehetett eldönteni.
Szótlanul vittél.
Ahogy a nyakadat a combjaim közé szorítva néztem
a meg nem indult vizet, arra emlékeztem,
amikor a zajló körúton elmeséltem a fej kinyomását.
Megkoronázlak,
mondtam magamban: te ekkor már a számon nem tartott szárazföld feletti
métereket gyűrted.
*
Amikor sírunk, könnyen belázasodunk.
Ezt nevezhetjük szerelemnek:
egy pohár víz kell olyankor, és kész.
A láz hajnalra megy le: a test hormonokat termel,
a legtöbbet mindig akkor.
Átkelni tehát éjszaka kell.

Sopotnik Zoltán: darab

Leszakadt az ég egy darabja.
Körbeállják a szomszédok az
udvaron: elsodorta a porolót,
amit senki se használ.
Találgatják, mi is lehet az,
nem hasonlít semmire, ami
ismerős. A hangoskodók
mögött egy gyerek a szeretetre
tippel, kap is egy fülest érte, azért
se sír. elég nagy, hogy igaz
legyen, és látszik az is, hogy
máshonnan való. A délelőtt
így törik szét két kicsi délutánra,
a közeledő ünnep jó messzire
kerül.

Heather McHugh: A Physics

When you get down to it, Earth
has our own great ranges
of feeling - Rocky, Smoky, Blue -
and a heart that can melt stones.

The still pools fill with sky,
as if aloof, and we have eyes
for all of this - and more, for Earth's
reminding moon. We too are ruled

by such attractions - spun and swaddled,
rocked and lent a light. We run
our clocks on wheels, our trains
on time. But all the while we want

to love each other endlessly - not only for
a hundred years, not only six feet up and down.
We want the suns and moons of silver
in ourselves, not only counted coins in a cup. The whole

idea of love was not to fall. And neither was
the whole idea of God. We put him well
above ourselves, because we meant,
in time, to measure up.

Will Grimes: Our Anniversary (for Sue)

It’s been a while
Let’s stop and think
We’ve been wedded
Forty-six years –
Longer than that
If you count time
Before the banns –

Every year now
I find myself
Standing again
In that small church
Looking at you
Just next to me
As I did then

Wondering if
I could love you
More than I do
And my answer is
Always the same
Let’s wait and see
Like newlyweds

Baranyi Ferenc: Részlegesen se

Hiányos becsülettel
ne számíts becsülésre.
Lehet, hogy a híját
alig venni észre:
akkor sem érvényes,
csakis az egésze.

A „részleges becsület”
értelmezhetetlen,
így hát a túlélésért
nincs mivel fizetnem,
ilyen áron megmaradni
amúgy sincs semmi kedvem.

Ladányi épnek őrizte meg
viharvert becsületét,
nem érdekelte, hogy ezért
esetleg élete a tét.
Nem fáj a széttört karrier,
ha a becsület ép.

Most becstelenek
tobzódnak mindenütt.
Te is az leszel, ha
– részlegesen bár –,
de lepaktálsz velük.

Jack Kerouac: The world you see is just a movie in your mind

The world you see is just a movie in your mind.
Rocks dont see it.
Bless and sit down.
Forgive and forget.
Practice kindness all day to everybody
and you will realize you’re already
in heaven now.
That’s the story.
That’s the message.
Nobody understands it,
nobody listens, they’re
all running around like chickens with heads cut
off. I will try to teach it but it will
be in vain, s’why I’ll
end up in a shack
praying and being
cool and singing
by my woodstove
making pancakes.

Tóth Krisztina: Hogy vagytok?

Ahogy a családban a hetedik,
gyanútlan nemzedék világra hozza
az oroszlánarcú, foltos csecsemőt,
ahogy a frissen festett házfalon
mégiscsak átüt az obszcén graffiti,
ahogy háztűznéző alatt előjön
a kisházból a húgy- és szarszagú,
félbolond nagymama, és a levesbe nyúl,
ahogy a fásult majomarcból kinéz
az idegen testbe élethosszig bezárt
makacs, legyőzhetetlen értelem,
úgy villan cinkosan rád egy-egy pillanatra
barátaid arcából a halál.

Hogyha ilyenkor visszanézel,
második pillantásra senki sincs ott.
Valaki visszaküldte a nagymamát,
a házat újrafestik, az újszülöttet
elszállítják, és nem beszélnek róla többet,
a majom vakaródzik, duzzadt seggét mutatja.
Hogy vagytok? – kérdezed, miközben
morajlik valami a kanyarodó buszok,
a zúgó vezetékek, a föld alatt futó
metró hangján. És egyre hangosabban
mondogatjátok: össze kéne már jönni egyszer,
aztán a túlkiabált zajban egyikőtök
előbb-utóbb az órájára néz.

Nádasdy Ádám: A hullámvasút

Ha megállnék, ki kéne józanodni.

Inkább nevetséges legyek, pucér,

a centrifugában egy jót visító,

még akkor is, ha illetlen a hév,

mint mikor leállt a hullámvasút:

valami üzemzavar, a szerelő

prózaian mászkált a pályatesten,

hangosan kiabált a földre le,

percekig álltunk, azalatt lebomlott

az egész: a félelem, a gyomorkönnyűség.

Összeomlott a gyors üdvözülés,

keskeny és olajszagú lett a pálya,

szögekkel, oldalt villanykapcsoló,

sivár Hádész, reális. Állt a lelkem

hullámzatlanul. Nincs zuhanás,

nincs bódult, hörgő levegő sehol.

Billy Collins: As If to Demonstrate an Eclipse

I pick an orange from a wicker basket
and place it on the table
to represent the sun.
Then down at the other end
a blue and white marble
becomes the earth
and nearby I lay the little moon of an aspirin.
 
I get a glass from a cabinet,
open a bottle of wine,
then I sit in a ladder-back chair,
a benevolent god presiding
over a miniature creation myth,
 
and I begin to sing
a homemade canticle of thanks
for this perfect little arrangement,
for not making the earth too hot or cold
not making it spin too fast or slow
 
so that the grove of orange trees
and the owl become possible,
not to mention the rolling wave,
the play of clouds, geese in flight,
and the Z of lightning on a dark lake.
 
Then I fill my glass again
and give thanks for the trout,
the oak, and the yellow feather,
 
singing the room full of shadows,
as sun and earth and moon
circle one another in their impeccable orbits
and I get more and more cockeyed with gratitude.

David Whyte: The Well of Grief

Those who will not slip beneath
the still surface on the well of grief
 
turning down to its black water
to the place that we can not breathe
 
will never know
the source from which we drink
the secret water cold and clear
 
nor find in the darkness
the small gold coins
thrown by those who wished for something else

Peer Krisztián: A nap, amikor tökéletes vagyok

Csináltam friss csalánteát reggel,
nem fizettem a vonaton,
ötven plusznál fel tudtam állni,
nem mentem sehova taxival,
egy hónapra elég füvet vettem,
írtam egy verset hazafelé,
de nem ébresztelek fel.

Peer Krisztián: 40

Késõ elkezdeni. Késõ abbahagyni.

Elmértem magam, nem volt minta –
századiknak ezen nyöszörögni
olyan sablonos.
Egymáshoz mérjük magunkat,
amatõr asztalosok.
Már hullanak a korombeliek.

Este az egyik még mesélt a gyereknek.

Úgy volt összetéveszthetetlen a másik,
hogy még csak nem is ismételte magát.
Az meg a legyet megbaszta röpében.
Emléke szívünkben örökké él.

De én nem érek rá erre,

mondatban vagyok.
A boldogság ennyi,
bûntudatra semmi ok,
apámnak volt igaza mégis:
ilyen negyvenévesnek kell lenni,
mert negyven évesnek ilyen lenni,
hogy még el sem kezdõdött.

Egy nagy öleléssel

a másikra kenni –
ez az a dörgölõdzés, ami nélkülözhetetlenné tesz.
Vagy megöregedni tanúk nélkül,
szálegyedül.

Ott állnak tornasorban,
egymás fülébe sugdos a tíz, a húsz, a negyvenéves Krisztián.
És mire a sor végéig ér a mondat,
kihull belõle minden fontosabb szó.

Ó, ha most meghalok,

mennyi minden nem kezdõdik majd el.
Félbe semmi nem marad.

Pál Dániel Levente: Zónagyerekek

Pár házzal odébb, szinte a Füvészkerttel szemben,

néhány hete történt, még csak nem is velem,

és majd el is felejtettem. Néhány hete tehát,

épp mikor leginkább s legforróbban tombolt a nyár

Pesten, három kisgyerek, cigány mind a három,

egy fejjel egyre magasabbak, és egyre kócosabbak lefelé,

nos, ők hárman egy ócska kempingasztalon,

két vödörrel, egyikben jeges víz, ezért a legkisebb

felelt, a másikban citrom és lime, ez a középső

reszortja volt, míg a harmadik kiabált és a pénzt

vágta zsebre, nos, ők hárman szinte a Füvészkerttel

szemben nyitottak egy limonádébárt, és széles

gyerekmosollyal, fürge kis kezekkel sürögtek,

csinálták, árulták, ahogy a nagyoktól vagy egy

filmben ezt és ahogy látták. Néztem őket,

nem lehetett nem, vagy ugyan nem én, hiszen

ez nem az én történetem, és néztem őket,

majd odamentem, dögmeleg volt, sütött a beton,

szikrázott az emberek homloka, és kértem,

mért ne kértem volna egy limonádét.

A legkisebb rám nézett, tényleg, bácsi?, és tényleg,

mire úgy megörültek, ugráltak nevetve, egy fejjel

egyre magasabbak, és egyre kócosabbak lefelé,

és kiabálták, juhú, juhú, dejó, majd fizettem,

ahogy illik, s az első korty után, nem volt rossz,

így főleg, azért megkérdeztem, mire gyűjtenek,

s egymásra néztek, és rám, majd szinte egyszerre,

hogy csokira, bácsi, csokira, máshogy nem telik.

Gulisio Tímea: Szögesdrót

Illene határt szabnunk,
meddig másszunk egymásba:
nyúljunk a nagy tragédiákhoz,
vagy csak a testbe könyékig.
 
Szemed folyamatosan elnézést kér,
amiért nem vagy elég jó.
Tudod, hogy tudom.
Nem kell mindent kimondani.

Szerinted az élet
merő szemfényvesztés,
de a lámpát, amit felkapcsoltál,
már nem bírod eloltani.

Nem esketsz, úgyis hűtlen lennék.

Nem ígéred, hogy felvállalsz.
Tudom, hogy tudod:
megszabnak a határaink.

Jack Grapes: I Like My Own Poems

I like my own poems
best.
I quote from them
from time to time
saying, "A poet once said,"
and then follow up
with a line or two
from one of my own poems
appropriate to the event.
How those lines sing!
All that wisdom and beauty!
Why it tickles my ass
off its spine.
"Why those lines are mine!"
I say
and Jesus, what a bang
I get out of it.

I like the ideas in them,
my poems,
ideas that hit home.
They speak to me.
I mean, I understand
what the hell
the damn poet's
talking about.
"Why I've been there,
the same thing," I shout,
and Christ! What a shot it is,
a shot.

And hey,
The words!
Whew!
I can hardly stand it.
Words sure do not fail
this guy, I say.
From some world
only he knows
he bangs the bong,
but I can feel it
in the wood,
in the wood of the word,
rising to its form
in the world.
"Now, you gotta be good
to do that!" I say
and damn! It just shakes
my heart,
you know?

Linda Pastan: Waiting For My Life

I waited for my life to start
for years, standing at bus stops
looking into the curved distance
thinking each bus was the wrong bus;
or lost in books where I would travel
without luggage from one page
to another; where the only breeze
was the rustle of pages turning,
and lives rose and set
in the violent colors of suns.

Sometimes my life coughed and coughed:
a stalled car about to catch,
and I would hold someone in my arms,
though it was always someone else I wanted.
Or I would board any bus, jostled
by thighs and elbows that knew
where they were going; collecting scraps
of talk, setting them down like bird song
in my notebook, where someday I would go
prospecting for my life.

Kurdi Imre: Valami zacc

Mostanra egy név maradt, semmi
több, meg némi fájdalom, valami zacc, talán a gyomor-
fenéken, talán egy súlyosan elcseszett
életé. Vagy ki tudja. Azt pedig, hogy ki csesz-
te el kiét, mikor és mivel, firtatni sem
érdemes már, annyi gyilok esett, oda és
vissza, meg olykor keresztbe is, hogy legföljebb a Jó-
isten tudná kibogozni, ő viszont makacsul
hallgatott, kezdettől fogva, és persze hallgat makacsul
azóta is. Habár meglehet, hogy éppenséggel rö-
högve nézte végig az egészet, úgyhogy egyszerűen csak nem
volt érkezése közbeszólni. És tulajdonképpen egész jól
szórakoztam volna én is, ha nem lett volna muszáj
folyton beledögleni. Persze mindig csak
szőrmentén, valahogy úgy, mint a színpadon. Lemegy
a függöny, leporolod a nadrágod ülepét, nyak-
kendő a helyén, séró belőve, és pár perc múlva már
föl sem foghatod az iménti nagyhalált. Valami tanulság
persze mindig adódik azért. Hogy, teszem azt, leg-
közelebb majd elegánsabban kell homorítani zuhanás
közben, vagy hogy nem csak állcsúccsal lehet
tompítani, amikor talajt fogsz. Szóval megérte, már
csak ezért is, kétségtelenül.

Lisel Mueller: Sometimes, When The Light

Sometimes, when the light strikes at odd angles
and pulls you back into childhood

and you are passing a crumbling mansion
completely hidden behind old willows

or an empty convent guarded by hemlocks
and giant firs standing hip to hip,

you know again that behind that wall,
under the uncut hair of the willows

something secret is going on,
so marvelous and dangerous

that if you crawled through and saw,
you would die, or be happy forever.

Jack Gilbert: Older Women

Each farmer on the island conceals
his hive far up on the mountain,
knowing it will otherwise be plundered.
When they die, or can no longer make
the hard climb, the lost combs year
after year grow heavier with honey.
And the sweetness has more and more
acutely the taste of that wilderness.

John Donne: Búcsúzás

Két lelkünk csakis úgy lehet,
ahogy körzőn kettős a szár,
tiéd a pontba-rögzitett,
mégis mozog, ha párja jár.

S ámbár e szár középen ül,
mégis ha párja útra kél,
hajlik felé, utána dűl,
feláll, mikor az visszatér.

E szár legyél, ki arra tör,
hogy rézsút rohanjon velem;
szilárd-voltodtól ép a kör,
így végzem én a kezdetem.


--Károlyi Amy fordítása

Nádasdy Ádám: Féltérden

Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság
rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,
s azt képzelnem: pont én kellek neked.
Nem is oly rég úgy jártam még az utcán,
hogy elfogadtam volna, hogy lesújts rám –
most meg a cinkosommá tettelek.
Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem:
találsz-e te gyönyörűséget bennem –
úgy elfoglal, hogy megtaláltalak.
Önző vagyok, mohó, s főleg pojáca,
de te járattál olyan iskolába,
ahol ilyesmiket tanítanak.
Nem jövök közelebb. Inkább ne lássam
arcod sosem, mint hogy magam kivágjam
s gyökértelenül sodródjam feléd;
énnekem fáznom kell és epekednem,
nem úgy, mint aki ül a tenyeredben
s megszokta szépen markod melegét.
Én szolgáltalak volna áhítattal,
melletted álltam volna éjjel-nappal:
nem ment. S ha bőröm féli is fegyelmed,
a kíséreted nagyon kell szavamhoz.
Szemem téged keres, ha elkalandoz;
a vállam szárnyakat; kezem kegyelmet.

Adrienne Rich: Twenty-One Love Poems [Poem II]

I wake up in your bed. I know I have been dreaming.
Much earlier, the alarm broke us from each other,
you’ve been at your desk for hours. I know what I dreamed:
our friend the poet comes into my room
where I’ve been writing for days,
drafts, carbons, poems are scattered everywhere,
and I want to show her one poem
which is the poem of my life. But I hesitate,
and wake. You’ve kissed my hair
to wake me. I dreamed you were a poem,
I say, a poem I wanted to show someone …
and I laugh and fall dreaming again
of the desire to show you to everyone I love,
to move openly together
in the pull of gravity, which is not simple,
which carries the feathered grass a long way down the upbreathing air.