Csáng Jáng-Háo: Új élet

Sok bajt hoztam fejemre, míg kitüntetés,
pénz s rang után futottam.
Ez mind a múlté. Kis patak partján lakom,
s dombokra nézek mostan.
Nemrégen még a hivatal volt börtönöm
és főnököm a porkoláb,
kakasszóra keltem fel, nyápic udvaronc:
most délig alszom, vagy tovább.
Hajdan a császár vérpiros lépcsőjén álltam mereven,
írószerrel kezemben.
Most virágot gyűjtök kertem mögött a dombtetőn. Fehér
krizantém a szerelmem.
Egykor a nagyurak kedvét kerestem: a száműzést
elkerültem, de sokszor
megvesszőztek nyilvánosan. Most látogatóba megyek
a régi barátokhoz.
Régen vad voltam és bolond, most könnyed lettem és vidám.
Életem egyre szebb lesz.
Rájöttem, mint kell verset írni
a hóhoz, a szellőhöz, a holdhoz s a hegyekhez.

-- a XIII. századi költő versét Faludy György fordította le nekünk.

Devecseri Gábor: Kérésem egy

Kérésem egy: a csókod add,
vagy tiszta szívvel megtagadd,
de ne osszad nekem kegyül,
mert akkor a szívem kihűl.

Omolj karomba szelíden,
vagy lökj magadtól messze el;
ha hozzámsimulsz, köszönöm;
ha meg se hallgatsz, becsülöm;
alamizsna nem érdekel.

John Moffitt: To Look at Any Thing

To look at any thing,
If you would know that thing,
You must look at it long:
To look at this green and say,
"I have seen spring in these
Woods," will not do - you must
Be the thing you see:
You must be the dark snakes of
Stems and ferny plumes of leaves,
You must enter in
To the small silences between
The leaves,
You must take your time
And touch the very peace
They issue from.

Nizar Quabbani: My lover asks me

My lover asks me:
"What is the difference between me and the sky?"
The difference, my love,
Is that when you laugh,
I forget about the sky.

-- translated by B. Frangieh And C. Brown

Szabó Márton István: Feneketlen

Amit utoljára itt hagytál, a pólód, az sem segít.
Nem emlékszem már az illatodra.
A következő a jelzős szerkezet lesz,
amit a legtöbbet használtál,
aztán a végigröhögött sétáink,
a ruhatárad, a kedvenc söröd és így tovább.
Egészen addig, amíg olyan simára nem kopik
az emléked, mint egy közönséges
folyami kavics. Sóder lesz belőle, feneketlen bányató.
A partján elhagyott gépházak,
kihalt munkásstrand,
szakadt kerítés és csontszáraz tarack.
Bányató, amiben napokig kell keresni azt,
ami egyszer elmerült.

Marc Di Martino: Worth It

You, too, are currency. You can be saved,
devalued, spent, invested, thrown away
or burned. In this town roads are paved
with skeletons of folks like you and me.
Your net worth isn’t what you thought it was—
pursuing happiness, you work for free.
You’re better than this, you tell yourself as
you Google who you are. And who are you?
Data, as it turns out.
Go now, erase
your name from the wine-dark sea of Facebook blue
before you’re bought and sold! But it’s too late.
The work is done. What more is there to do
but punch the clock and rue what’s left of fate?
In bed, you count your sheep and calculate.

Dékány Dávid: Aszimmetria

1

Ezek a reggeli fények,
mint a konyhapulton hagyott gofri és juharszirup,
hidegek és ragacsosak.

Már észre sem veszem,
úgy dúdolom egy buta popsláger félrehallott szövegét,
úgy húzom át középen a z-t,
és teszek karikát az i-re pont helyett.
Ezeket tőled loptam,
és akármi is lesz velünk, ők maradnak.

De van ez a megszokhatatlan része –
úgy csinálni reggelit, hogy ne ébredj fel,
vagy a hűtő barbecue-szaga,
ilyen szag van odakint, az űrben is,
a haldokló csillagok szénhidrogénjei miatt.
Ujjaimon az összemorzsolt bazsalikommal
megállni két íz között,
nézni az ereszcsatornában kikelt juharfát,
és nem tudom, még meddig bír el minket
az a téglatest alakú sötétség ott bent,
mert itt nincs B-terv, nincs második esély.

2

Taníts még néhány trükköt,
amivel fogadásokat nyersz,
kártyával, kupakokkal és gyufával.
Egy papírlapot sem lehet hatnál többször félbehajtani,
pedig ha sikerülne ötvenegyszer, akkor épp olyan magas lenne,
mint a Föld és a Nap távolsága,
a százharmadik hajtás után pedig akkora,
mint az ismert világegyetem átmérője.
Szóval még ha csoda is történne,
akkor sem szabadulnánk meg ettől a barbecue-szagtól.

3

Napjaink aszimmetrikusak,
mozdulataink édesek és kamaszok.
És nem is tudod,
de van egy közel félórás hangfelvételem arról,
ahogy horkolsz.
Mikor nem vagy itt, azt hallgatom elalváshoz,
olyankor az ágy belső oldalát,
ahol te szoktál feküdni, üresen hagyom.
A kezem ökölbe szorítva,
mint a juharleveleket csokorba gyűjtő óvodásoké.

Zsírkrétával rajzolok neked egy életnagyságú galaxist.

Simek Valéria: Elsiet

Téged hoz az új nap.
Embertől emberig várakozom
ünnepélyes komolysággal.
Neked ajándékozom ezt
az időt, önmagamból,
amíg várlak, s a percek
elsietnek mellettünk.

Craig Kurtz: Surveillance

The internet is watching you,
and who else cares what you’re up to?;
your so-called friends, your would-be wife
are first to say, dude, get a life;
the neighbors once knew our affairs
but nowadays, nobody cares;
our parents once cared what we did
but that was then, so good luck, kid;
we once thought God watched over us
but He turned out oblivious;
the bands of social life went splat
and narcissism’s where it’s at;
nobody gives a rat’s rear end
unless you are their Facebook friend;
now, worry not of privacy,
you need it like virginity;
we heed not caution which just proves
we want someone to watch our moves;
we must sign up, log on, enlist—
without Google, we won’t exist;
the thought that someone’s watching us
means life is not anonymous;
surveillance bothers us not, since
it proves we have significance.

Rumi: The Price of Kissing

I would love to kiss you.
The price of kissing is your life.

Now my loving is running toward my life shouting,
What a bargain, let's buy it.

Kiss Ottó: Mindenki nevessen

Mindenki nevessen,
mondja apa, amikor fényképez,
de csak anya nevet,
mert én így nem tudok,
engem mindig meg kell nevettetni,
ezért apa leteszi a fényképezőt
egy alkalmas helyre,
ez pont alkalmas hely lesz,
mondja ilyenkor,
aztán bekapcsolja az időzítőt,
és lehajol, hogy megnyomja
az exponáló gombot,
és amikor szaladni kezd,
már tényleg mindenki nevet,
anya is, apa is és én is,
mert mindenki tudja,
hogy úgysem ér oda időben,
az ilyen fényképeken apának
mindig csak a háta látszik.

Charles Harper Webb: Swimming Lesson

We want to give our son the power
to flutter-kick across death’s bright
blue surface, dive down deep
to where the treasure lies, and swim it up.
We want him to love pool parties—
to guard the lines of half-dressed girls—
to backstroke, butterfly, and walk
on water for their awe-struck eyes.
We want a swimmer’s body for him:
slow pulse and strong heart.
Yet in the pool, our laughing boy
becomes a screaming fiend.
He screams louder when teenaged
Lorelei drags him toward the deep.
“Mommy! Daddy! No!” he shrieks.
Our waving only makes things worse.
He thrashes, flails. “Help me!”
he wails, seeing us wring hands
we don’t bring to his aid. “We love you,”
we swear each night before bed,
and soothe night-fears with “Honey,
you’re safe here.” But now, like dying
gods, all we can do is watch
his faith in us fight to the surface once,
twice, three times, then disappear.

Vass Csaba: Ezek miatt

Csak a késő este vásárló nyugdíjas asszonyok miatt,
akik a legolcsóbb halkonzervekkel rakják tele a bevásárlókosarat
és akiknek olyan a szemük,
mintha délutánonként egy mocsárban áztatnák őket.

Csak a kasszánál ülő 22 éves lány miatt,
aki korán kibukott az iskolából
és úgy húzza át a darált húst a leolvasón, mintha
attól hamarabb vége lenne a műszaknak.

Csak a parkolóban kiabáló kölykök miatt,
akik az apróért visszaviszik a bevásárlókosarat
és akiknek novembertől februárig ki van cserepezve a szája a fagytól.

Csak a jól sminkelt szép nők miatt, akik salátát
esznek a KFC-ben és úgy tudnak nevetni, hogy
amiatt mindig sajnálnom kell őket.

Csak a lehajszolt ügyvédbojtárok miatt, akiket
mindig látok hazafele a városi buszon.
Zenét hallgatnak és elképzelik, hogy mennyire
jó lesz majd 10 év múlva gazdagnak lenni.

Csak a NON-STOP mellett álldogáló prostik miatt,
akik bőven túl vannak már a negyvenen, de
még minidig tucatjával állítják le a kamionokat.

Csak az alattam lakó egyetemista fiú miatt,
aki hajnali négykor felbassza a zenét és kimegy
cigizni az erkélyre.

Csak a féllábú hajléktalan miatt,
akit hétfőn még Istvánnak, de szerdán már Imrének hívtak
és tavaszra ő is eltűnt a tavalyi hóval együtt.

Csak a játszótér mellett élő alkesz miatt, aki
elvált apukáktól tarhálja a cigit és röhög rajtuk.

Csak a klub mosdójában rókázó tinédzser miatt,
akinek reggelre keserű lesz a szája
és vacogva görnyed majd magzatpózba egy takaró alatt.

Csak a köztereken álló Jehova Tanúi miatt,
a kamu leárazások,
a friss hamburger és a
100 százalékos narancslé
iránt érzett szánalomból
nem hugyoztam még körbe
és gyújtottam fel ezt a várost.

Nagy Zsuka: kötés

kötés

az otthon az ahol enni kapok és
inni ahol kicserélik a sebemen a kötést
ahol sokáig lehet aludni ahol el lehet
bújni a napok elől ahol anya van meg
apa ahol kitakar az álmatlanság és anya
betakar ahol apa paprikás krumplit csinál
ebédre és tévét nézünk betakarózva teával
a kezünkbe az otthon az ahová haza lehet
menni ha túlél az ember ha megvágják
a hasát az otthon az mikor nem tudja az
ember milyen mikor nincs mert neki van
ahol megmossák és bekenik a varrat helyét
ahol sok citromot raknak a teába ahonnan
nem kell menni munkába az otthon az
ahonnan van hová továbbmenni mikor bír
az ember egészséges és életre kész az
otthon az ahol anya apa van és az aki túlél

kötés kettő

az otthon az ahol mellém bújsz és azt mondod
kis hülye az otthon az ahol a cicád mellé fekszünk
éjszaka ahol meztelenek vagyunk és vágyjuk egymást
az otthon az ahol nem tudsz gyermeket nemzeni
nekem és én nem tudlak minket hordani a szívem alatt
csak téged a szívemben az otthon az ahol örökbe fogadtuk
a meddőséget és gyávák vagyunk a bátrak között
az otthon levert fészek amit mindig újra kell hordani
és a titkokat gondosan elrejteni újra az otthon az ahol
nincs velem anya és apa csak te vagy és én vagyok
az otthon néha kánon sokszor pedig tört apokrif

kötés három

az otthon az ahol megmondják mit csinálj
és mindenbe beleszólnak ahonnan el kell menni
hogy visszatalálj az otthon közhely menedék álom és rém
ahol te mindent másképpen csinálnál az otthon az
ahol miattad maradtak együtt és felsózták az idegeidet
az otthon az ahol mindenki mást akar az otthon az ahol csak anya van
vagy apa vagy két anya van és két apa vagy nagyi és te vagy csak
az otthon rubik kocka nem szabvány az otthon az ahol a mostohatesódat
jobban szeretik ahol a mostohaapád jobb fej mint a biológiai
mégis hiányzik az igazi az otthon az ahol megalapozzák
vagy tönakreteszik az életed ahol mindig van egy alkoholista
egy hajléktalan egy náci egy komcsi és egy buzi csak nem mindig
tudsz róla az otthon az ahonnan elcsavarogsz ahol nem jó
mégis hazamész az otthon az ahol még sosem voltál

kötés négy

az otthon egy modell aki megy a kifutón és azt vesz fel
amit a tervező mond az otthon az ahol minden ki van számolva
ahol mindenki törvénybe van írva az otthon az amire épül
az élet az otthon kék szemű fehér és arany kereszt csüng a nyakán
az otthon az egy étterem a másik utcában ahol olcsó a menü
és sok nyugdíjas jár az otthon az ahol a férfinak nemzeni
a nőnek szülnie kell ahol nincsen alternatíva akinek nem létezik más
akinek mindent lehet ha jól viselkedik és teljesíti a nagy terveket
az otthon uniformis beteg pajzsmirigy elhallgatott abortusz
időben nem észrevett daganat az otthon az ahol sosem lehetsz önmagad

kötés öt

az otthon az ahonnan nem mozdulsz mert félsz hogy kinevetnek
az otthon az ahol ha nem vagy egészséges az természetes
az otthon az ahol szép ruhát adnak rád ahol te vagy az anyádnak
a legszebb akinek örök bűntudata van hogy nem vagy szabvány
nem vagy egészséges az otthon az aki mindig azt akarja hogy
elfogadjon a társadalom ahol nem csúfolnak nem bámulnak meg
ahol nem vagy furcsa ahol minden neked van kialakítva
az otthon az egész világ mégis hiányzik az egész világ
az otthon az ahol anya sír fél hogy mi lesz veled ha ő meghal
és otthonról otthonba tesznek

kötés hat

az otthon az ahová betettek mikor megszülettél
mert az anyád lemondott rólad az otthon az ahol
nevelőd van és mostohád az otthon az egy intézet
ahol árva vagy ahol a nagyobbak mondják meg
mit lehet és mit nem szabad az otthon az ahonnan
szabadulnál egy családba ahol van saját gyerekkorod
az otthon az egy kicsi kép a szívedben plakát a falakon
az újságokban az otthon az amit majd megcsinálsz magadnak
négy gyereked lesz és soha nem fogod beadni őket otthonba

kötés hét

az otthon az ahol összeestél tegnap és nem
vetted fel a telefont az otthon az ahol
félrebeszéltél és elvittek a kórházba
az otthon az ahol megöregedtél ahol
tudtad mi hol van és ha a nővér kérdezi
hogy van-e mit enned akkor azt válaszolod
van otthon ha azt mondják enned kell
azt mondod majd otthon eszel az otthon
mozsárban összetört gyógyszer infúzió
az otthon az ahol nem gyógyszereznek be
ahol még fel tudtál állni ahol még beszélni
tudtál az otthon az ahová nem mész vissza soha

kötés nyolc

az otthon az amit lebombáztak ahol a légiriadó
mint a híradó szól minden este az otthon az ami
nincs már csak romjaiban ahonnan kiemelnek
és a mentőautóba visznek az otthon az amire már
nem is emlékszel ami alatt a szüleid fekszenek
az otthon az ahol bevetik a vegyi fegyvereket
ahol otthonokat semmisítenek meg az otthon
a tengeren túl van az otthon egy nagy óceán
vérző seb a kezeden az otthon mobil vécé
és sátortábor az otthon drótok szegekkel
az otthon lézengő ritter ahol mindenki
utál valakit valamiért

Echo Wren: The Last Toothbrush

When the end of the world arrived, I still had my toothbrush.
I felt ridiculous clutching it, but I had just finished brushing
when the alarms rang, and I needed to hang onto something.
I went out into the street in my pajamas.
The dawn had not yet broken, and in the civil twilight
wandered men who had fallen asleep in yesterday’s
shirt and tie, and children following the rules
of hide and seek, and couples dressed in rumpled bedsheets,
rustling like yesterday’s news.
I surveyed the dazzled mob. Most of these people, I bet,
hadn’t brushed their teeth yet, and among them
I felt like the luckiest. I was the wealthiest
in civility, in manners, in the passing style
of luxurious hygiene. I smiled forth the promise
of untainted breath, stain-free chompers
chomping through a new day, free of the life
I had lived and the life I had eaten, the blank slate
of my mouth with no history of decay—
and my pajamas were a clean pair.
I hung onto that toothbrush, why I don’t know.
It wasn’t a hand, it wasn’t a memory, the bristles
were worn down into curls. But the end of the world was here—
all boundaries were breaking, we were half naked
half awake on the streets, and somehow,
someway, through some blueprint of muscle
memory and the inheritance of rituals
and two-minute habits, I found myself
trying to find new ways to build
the walls again.

Bonnie Buhrow: Miraculous Sawdust

The girl couldn’t speak English. 

She couldn’t whistle or hum, let alone sing.
She never knew her parents’ names or the names
of her sisters and brothers, her town.
No one paid attention to her at the factory
where she moved the wooden pallets which were now only loose boards of lost nails
outside to the graveyard of pallets.
The boys eyed her like a distant untouchable cousin.
One girl said she looked like a neglected houseplant.
Days meant nothing to her,
who knows where she went when the slow horn signaled go home, go elsewhere.
Those from around here thought she was a foreigner and the foreigners
wondered where she came from.
On break as the others smoked and chattered, she stood
looking out the high streaked windows staring at the trees.
Trees are mighty, but wood
cut from the tree and carpentered into a rough utility
breaks down very quickly out in the open,
juggernaut central for weather and insects and small vandals
running from the watchman.
At noon the other women ate their dry sandwiches quickly
and then clucked and pecked like a loose little flock
while the girl stole outside to an abandoned shaft
of darkness and barely any air, where
she practiced levitating her body
just a few inches up toward the patch of sky and then back down,
then back up, back down.
Every day she honed her skills: levitating, floating, until she reached
a flawless buoyancy.
She was like a flake of cork, a molted feather.
A tree takes molecules of oxygen, sunshine, the soil
and turns them all into more tree
which then
gets turned into beams, books, battering rams, love letters, homes for the aging.
The girl too was turning into something else—that was her magic.
Every day she rose slightly higher into the amused air
and every day she became more and more mantra-like, more transparent
so that finally only the old blind dog could sense she was there,
beyond prayers, beyond beliefs,
in the light filtering through the sawdust.

Juhász Róbert: Iker

Kidörzsölődünk egymáson. A sebek összeérnek, begyógyítják a másikat. Aztán újra felsértjük a felszínt. A legközelebbi behegedésnél már összeforradunk. Így kell aztán egyensúlyoznunk, bőr a bőrhöz tapadva, az elszakadás határán, hogy a lehető legtávolabb álljunk egymástól. Valahol az én sziám és a te sziád partján.

Laszlo Slomovits: Strangers

A man is running hard
to catch the bus that just left.
It’s picking up speed but he
pulls even and raps on its side,
and a woman by the window
yells to the driver, who stops
and opens the accordion door.
But the man does not get on—
he points back to an old woman
who has not run a step
in a very long time
shuffling towards the bus.
Nor does he leave until he’s
helped her up both steps
then walks back slowly
still breathing hard
toward us who are
waiting for a different bus.
What can a group of strangers
do at a time like this?
A time in its own tiny way like
when Bob Hayes roared by them all
to bring the relay home,
or when Billy Mills devoured
the last 50 of the 10,000 meters
or when Joan Benoit came striding
into the stadium alone—and all of us
strangers stood up and cheered.

Závada Péter: fokok között

Mire elkezdem, talán meghalok.
Megint sokat iszom, sokat dohányzom.
A szemeim bedobott ablakok.
Keresztüllátni a hideg szobákon.
Mire megszületsz, tán befejezem.
Mindig is egy kislányt szerettem volna.
Nem gondolkodtam még a neveken.
Bármi lesz is, a léted indokolja.
Te elkezded, s én is megszületek:
apró darázslárva egy mászókában.
A fokok között tartok szünetet.
Komoly, nyugodt hídpillér lesz a lábam.
Eldöntöm, hogy éppen Lili vagy Hanna
- füzetbe vésik majd az angyalok.
Új szavam lesz már minden szavamra.
Talán elkezdem, mire meghalok.

D. Nagy Bence: Próza

Olvas. Magyar szerzőtől. Valami életregény.
Én egyre kevesebbet olvasok, amikor igen,
többnyire tekintetekből. Csak az övéből nem,
folyton lesüti. Surrognak a lapok, gyorsan halad.
Igazi fogyasztó, én meg haszonélvező,
mert amit elolvas, elmeséli. Kiönti
a szereplők lelkét, személyiségeket vesz föl,
tobzódik a stílusban, megéli.
Már halkan szuszog, háromszáz oldallal mellkasán.
Leveszem a szemüvegét, óvatosan kiveszem
a könyvet az ujjai közül, lekapcsolom a kis villanyt.
A hunyt szemek körül apró ráncok,
idáig észre sem vettem. Így a legszebb.
Most sem hallja, hogy szólok:
a szemhéjak mögött talán épp minket olvas tovább.

Francesca Bell: I Long To Hold The Poetry Editor’s Penis In My Hand

and tell him personally,
I’m sorry, but I’m going
to have to pass on this.
Though your piece
held my attention through
the first few screenings,
I don’t feel it is a good fit
for me at this time.
Please know it received
my careful consideration.
I thank you for allowing
me to have a look,
and I wish you
the very best of luck
placing it elsewhere.

Taylor Mali: The Father Speaking Through My Son

för A.M.

My toddler son looks up at me and says,
as I have many times to him, You are my son!
His palm pressed against his chest to show
his sincerity—again, I guess, just like me.
No, you are my son, I say as I scoop him up
and lay him gently on his bed. He frowns,
and something in how he cocks his head says
he’s thinking, But that’s exactly what I said!
I give him a kiss and consider, while turning out
the light, how he might be right and his words true.
As if by some magic, at least for tonight,
the father speaking through my son is you.

Nagy Zsuka: szomszédok

1/1.
Áthallatszik, hogy dugnak a szomszédban,
szerintem nem szeretkeznek.
Én depressziósan fekszem,
és örülök, hogy nekik jó.

1/2.
Találkoztam a szomszédaimmal.
Nemrég költöztek ide. Azt hittem, hogy csak
egy nő él itt egyedül. De mióta őket is hallom,
mikor dugnak. Tudom, hogy nincs egyedül.

1/3.
Ma megint rágyújtott a szomszéd
a lépcsőházban. Fuldokolva caplattam
fel a harmadik emeletre.
A passzív dohányosok mindig megszívják.
Szidtam a szomszéd anyját,
és feltekertem otthon a hevi metált.
szomszédok

1/4.
Éjszaka összeveszett a szomszéd pár.
Ilyenkor szexelni szoktak. Mi lehet a baj.
Méltatlankodom. És elordítom magam.
Kussoljatok már.

2/1.
A felettem lakó néni minden
szombaton reggel 6-kor mos.
Nincsenek ünnepnapok,
nincsenek szabad szombatok
és kivételek. Pontban 6-kor
megszólal az automata.

2/2.
A szomszéd néninek fapapucsa van.
És jól odaveri a padlóhoz, mióta szóltunk
neki, hogy nagyon hangos.

2/3.
A szomszéd nénit nem látogatja senki.
Részegen szédeleg a lépcsőházban.
Mikor a lakása elé ér, szellent egyet.
És örül, hogy eddig kibírta.

2/4.
A szomszéd nénit nem szeretjük.
Tegnap tudtuk meg, hogy meghalt a lánya.
Vettünk neki gumipapucsot, ha láttuk,
Rámosolyogtunk, és megkérdeztük, hogy van.

3/1.
Elvitte a mentő a szomszéd nénit.
Félünk, hogy mi átkoztuk el.
Bűntudatos csendben várjuk
fentről a kopogást. Szombaton
hajnal ötkor fent vagyunk. Várjuk,
halljuk-e a mosógépet dübörögni.

3/2.
A szomszéd lány kurva.
Iszonyú orgiákat rendez
péntek, szombat, vasárnap.
Mint a kártyavár fognak
összedőlni a falak.
Misszionáriusokhoz szokott,
szájbefogott ölelésekhez
épült panelekben.
Mitfogszólniaszomszéd
Viselkedjélfiam, pirulós, régi
kicsi-nagy, szégyellős vágyak.
Hová tűntetek.
3/3.
A szomszéd fiú csalja a barátnőjét.
Mikor találkoztunk, kitettem a lábam,
hogy felbukjon. Bocsánat, véletlen volt.
Mosolyogtam. Remélem, otthon is lebukik.
A kis köcsög.

3/4.
A szomszéd lány megtudta,
hogy csalja a fiúja.
Ordítozott, sírt, zokogott.
Este volt, dugásidő.
Nem kiabáltam át,
hogy kussoljon.

4/1.
A szomszéd fiút kirúgták a munkahelyéről.
Tíz éve dolgozott ott. Először előléptették,
aztán lefokozták. És a helyére hozták a képviselő
rokonát. Aki csak annyit mondott mindig.
Hogy. Alázd.

4/2.
A fiú nyugtatókat szed, és pánikrohamai vannak.
Nem talál munkát. Egyre rendezetlenebb.
Mintha magában is beszélne.
Úgy láttam, tegnap jól berúgott.

4/3.
A szomszéd lány meleg.
Egyszer láttam éjszaka,
hogy megcsókol egy lányt.
Rémültem fordította el a fejét,
mikor meglátott. Rámosolyogtam.
És az mondtam, ez a vonzás.
Azóta mindig megkérdezi.
Mi újság.

4/4.
Én vagyok a többiek szomszédja.
Hangosan hallgatok zenét és ugrálva
táncolok. Télen is biciklivel járok,
amit mindig lent hagyok a földszinten.
Néha büfögök a lépcsőházban, és
félek a sötétben.

Carol V. Davis: Salt

A man bends in the entryway of the market stalls
sprinkling salt from a box.
His boots are rubber, a green so pale
they are almost no color.
That is right because there is no sun,
no warmth this time of year.
The box of salt is also without color,
though it holds the memory of blue,
the curtain of sky over the Neva
in late spring, when couples sit
on steps of the embankment, saying little,
arms linked like the ornamental chains
of the cannons behind them.
Now the man surveys the floor, turns,
his feet sliding in a figure eight
as if skating on an indoor rink.
The salt mixes with snow and ice
riding in like parasites on the black boots
of the shoppers toting black bags already bulging.
If the door is propped open all day ice will form.
Then he will have to sprinkle more salt.
Or else stand aside to watch the women slip,
catch themselves or fall.
He will grade them on their performance
and they will receive low marks, every one of them.

Turi Tímea: Komoly dolgokról, tudod, nem beszélünk

Azt kérdezted tőlem:
„Ugye tartsam magam tőle távol?”
De úgy, hogy az azt jelentette:
„Ugye nem? Ugye bízhatok benne?”
De mondd, miért is kellene az én jóváhagyásom?
Te is tudod: néha tényleg épp az az igaz,
amit kimondunk; és nem az, amit gondolunk
helyette.

Nádasdy Ádám: Elemi csapás

Éntőlem minden menekül, ezért
szünet nélkül figyelnem kell, a dolgok,
az emberek is szanaszét szaladnak,
dobozokat veszek, hogy abba rakjam,
iratszekrényt veszek, ott rendezem,
naplót és falitáblát, parafából,
de így is állandóan rajzanak,
felhőkben repülnek, ha engedem,
ha nem megyek utánuk, mint a bálna,
hatalmas számat könyékig kitátva,
szekrényajtómat lengetem, hogy így
a légvonat szépen beszívja őket.
Ám elég egy lokális figyelés,
egy részrehajló odafordulás,
és szanaszét van minden már megint,
futnak barátok, száll a ruhatár,
az evőeszközök naponta szöknek,
s én állok lent, mint hurrikán után
a plédbe csavart háztulajdonos.

Katherine Lo: Gravitational Time Dilation

says a massive body, body of a large mass
will slow time, clocks here on heavy earth
ticking less often than clocks out in space,
clocks launched in rockets, racing far
from gravity’s pull. Here, the seconds spread
out, taking their time. Scientists say
the center of the earth is two and a half
years younger than its surface, and
when your body feels flung back
against the seat in a car’s acceleration,
it’s really the seat pushing you forward.
And you could never see someone fall
into a black hole, should you ever find
one while hiking or on a blind date,
because time stops at the edge
of the strongest mass contained
in a certain radius, at least in the minds
of those who understand such things,
which I do not. What I do understand
is that nothing is what it seems,
and what feels like pulling might instead
be pushing, and what feels like falling
is something rising beneath you.
Your slow drift from God is really
God running to meet you,
to throw a robe over your shoulders,
to kiss your face and ask
what took you so long to arrive?