Sajgó Szabolcs: naponta megölöd

az álmot
reggel hét és este tíz
között
mi lesz ha egyszer
nem találod
mert rád unt
s már máshoz költözött

A. R. Ammons: Increment

Applause is a shower
to the watertable of

self-regard:

in the downpour

the watertable's irrelevant

but after the shower passes

possibility takes on

an extensive millimeter.

Rudy Francisco: And Then After

Our last conversation
ended with yelling.

We both said things

we didn't mean.

I heard there's a 

woman in Palestine

who makes flower pots

out of used teargas grenades.

From this I learned

the explosion

is not how the story

has to end.

Shel Silverstein: Ki kicsodát

Ki tömi vajon a fogorvosnét,
míg a fogorvos fogakat töm,
ha a futóműt kioldja, s felszáll a pilóta,
a nejénél ki járhat fönn?
A partőr, míg őrzi a partot, az asszonyát
partiba ki vágja, mondd?
és téged vajon, babám, titkon ki nyom,
míg a szívemet nyomja a gond?

Hány disznó szúrja a böllér lányát,
míg ő elmegy és disznókat szúr,
a sírásó ringyóját, mondd, vajon kik tolják,
miközben sírokat túr?
A rendőr párját vajon hányan várják,
míg ő másokat (s máshogy) kap el,
s míg ülök a lebujba, melléd majd bebújva
kit talál a nap, ha kel?

A favágó kedvesét ki dönti meg,
amíg naphosszat dönti a fát,
és az ellenőr jegyesét ki bünteti,
és a postásé kihez megy át?
Szarvaznak, szarvazol, nincs kiszállás,
egyszer túszejtő, máskor meg túsz,
úgyhogy meghúzom, drágám, a fogorvosnét,
amíg téged a fogorvos húz.

--Borsi Bálint fordítása

Brian Bilston: It's a Wonderful Life

Angel, remember when we first met?
You were happy and carefree.

I guess that it must take its toll, 

all that watching over me.

But I'm watching over you, as well -

I'm here to answer every call.

I may not yet have earned my wings,

but I'll catch you should you fall.

Ladányi Mihály: Jó lenne hinni

Jó lenne hinni hogy az ostobák
az alattomos árulók és
a gyilkos besúgók is
meghalnak egy napon

De sajnos
erre vonatkozóan semmi nyom
mert folyton csak a rosszal
szembenéző igazak neve van a
sírfeliratokon

Nemes Nagy Ágnes: A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

Susan Browne: Duct Tape, Sleep, Pretzels

At 35,000 feet, I look out the airplane window
& see duct tape on the propeller.
It reminds me of the human condition
& so does the curly head of the girl next to me
resting against my shoulder.
At first, it’s uncomfortable
being used as a pillow
& her head is heavy, but I never sleep
on planes anyway & can still read
my book through the corkscrews of her hair.
Out the window, past the duct tape, the sky
goes on a journey of freedom
& fearlessness. That’s the human condition, too,
or else no one would ever get on a plane
or have children. The girl shifts in her seat,
her head snuggles closer to my chest.
She could be my daughter
although her mother is on her other side
fast asleep. Like being fastened into sleep?
As if sleep holds you, secure.
My philosophy professor in college told the class
there was no such thing as security.
He leaned out of his chair
toward us, his face all sharp angles,
his eyes holding the softness
of frayed silk. He killed himself
before he could grade our finals.
The mother wakes up, looks at me, startled.
Oh, sorry, she says & tries to wake her daughter
with little shoves. It’s okay, I say.
She sighs back into sleep.
I open the pack of pretzels that’s been squashed
in my pocket & eat the broken pieces,
trying not to get crumbs in the girl’s hair.

Robert Bly: The Horse of Desire

"Yesterday I saw a face
That gave off light."
I wrote that the first time

I saw you; now the lines

Written that morning

Are twenty years old.

What is it that

We see and don't see?

When a horse swings

His head, how easily

His shoulders follow.

When the right thing happens,

The whole body knows.

The road covered with stones

Turns to a soft river

Moving among reeds.

I love you in those reeds,

Amd in the bass

Quickening there.

My love is in the demons

Gobbling the waters,

My desire in their swollen

Foreheads poking

Earthward out of the trees.

The bear between my legs

Has one eye only,

Which he offers

To God to see with.

The two beings below with no

Eyes at all love you

With the slow persistent

Intensity of the blind.

Kelebi Kiss István: Interjú

Mióta? Régen. Hét-nyolc évesen
találkoztam vele. Párosrímesen
fuldoklott. Kimentettem és
másképp működik azóta a létezés.

Általában a gyermekkor? Igen.
Biztos pont. Tanya a semmiben.
Máskor útravalóféle és néha
a jelen. Az épp most tartaléka.

Célok? Mind ködbe vesztek.
(Harangszó híján csupán a csendek.)
A vetés ideje elmúlt. Ez aratás.
Meddig? Amíg van bennem kalász.

Nina Evans: Surviving the Apocalypse

Ever since Parkland,
My parents have been waking up early
To see me before I catch the bus.
This is love in the apocalypse.

A couple months ago,
We didn’t know it was a drill.
I exchanged fearful glances with people I’ve never liked.
This is solidarity in the apocalypse.

The news tells us
Earth has ten years to live.
I say to Mom, “There go your grandkids.”
This is laughter in the apocalypse.

I always wondered how the people in the disaster movies could think they stood a chance.
But I’ve seen us rise to the occasion as the tides rise to our shores.

And if our city ever drowns,
Covered in gallons of our mistakes,
We will learn to swim.
This is surviving the apocalypse.

(Nina Evans was aged 15 when composing this poem)

Faludy György: Régtől sejtettem ezt

Régtől sejtettem ezt és folyton féltem,
hogy más is rájön: nyakunkon a kés;
mert ha igaz és nincs Isten az égben,
úgy erkölcs sincs, sem igazságtevés,

se jó, se rossz, se út, se cél, se rendszer,
csak káosz, ahol minden egyre megy
és mentől többet tud, lát, ért az ember,

az élet annál értelmetlenebb: –
rémálom két irgalmatlan setétség
között. Még jó, hogy a vers meg a szépség
tébolya kerget. Másnak csak a pénzvágy

s a kéj jutott. Olyiknak ennyi se.
Kihúzták a festő alól a létrát:
kapaszkodjék, mester, a pemzlibe.

Nádasdy Ádám: Csalán

Egész hétvégén, szombat és vasárnap
húzkodtam a kertben a csalánt
a földből. Vastag ponyvakesztyűben
meg vízhatlan dzsekiben, kész izzadás,
gumicsizma és erős cejgnadrág.
Adták a házigazdák. Kertes ház,
van konyhakert is, profi és bio,
csirkék, meg almáskert, ahol
savanyú almák potyognak a fűbe,
azokból cefre lesz. Gondolkodtam
közben, hogy miért avatkozom be,
miért pont szegény csalánokat
pécézem ki. Szúrnak, igaz, de nem muszáj
ott hemperegni. No de némelyik
álnokul épp a díszbokrok közé
ült be, és nyílegyenesen tört fölfelé,
míg föléjük nem kerekedett
diadalmas természeti erővel.
Őket igazi bosszúvággyal téptem ki,
gyökerestül, olyan boldogan, hogy
nagy igyekezetemben némelyik
a homlokomat végigsuhintotta.
Kvittek voltunk. Nem szép dolog a düh.

Anna Kamieńska: Cassandra at a Loss

But how to warn the wise
how to caution them against their own wisdom

against the cool calm of moralists

How to warn those

who have already divided the world

into the black and the white

who have already shoved the condemned into hell

selecting them by color

quicker than the Lord Himself

They no longer know how to pardon anyone

to forgive anyone

these specialists of good and evil

How to warn the consistent

against their consistency

how to warn reason against reasons

how to show

dark depths of the feasible impossibility

They arranged

their world of words so nicely

and surrounded it with barbed irony

How to warn people against people

when they observe the world

without pain

and in their gaze everything

becomes a mere thing

How to convince them

to budge a bit

so that their own shadow

won't block the light

rhina p. espaillat: bilingual/bilingüe

My father liked them separate, one there,
one here (allá y aquí), as if aware

that words might cut in two his daughter’s heart
(el corazón) and lock the alien part

to what he was—his memory, his name
(su nombre)—with a key he could not claim.

“English outside this door, Spanish inside,”
he said, “y basta.” But who can divide

the world, the word (mundo y palabra) from
any child? I knew how to be dumb

and stubborn (testaruda); late, in bed,
I hoarded secret syllables I read

until my tongue (mi lengua) learned to run
where his stumbled. And still the heart was one.

I like to think he knew that, even when,
proud (orgulloso) of his daughter’s pen,

he stood outside mis versos, half in fear
of words he loved but wanted not to hear.

Imre Flóra: Horatius-parafrázis

Gyűlölöm ezt az ostoba tömeget.
A gondolkodni lusta, tanulni rest,
                csodáraváró, térdreroskadt,
                            égreemelt szemű, lanyha népet.

A rettegő nyáj tartja meg a királyt.
A dolgok rendje zsarnokokat letesz,
                de a halandó vagy megéri
                            vagy nem a szabadító igéket.

Van, hogy nagyobb a földje valakinek,
előkelőbbek ősei, vagy csak a
                gátlása kisebb, vakmerőbben
                            dobja szemétbe a régi törvényt.

Van, kit kliensek zsivaja tart felül.
Pénzt osztogat vagy krumplit, a gyűlölet
                tárgyát megadja, és a részeg,
                            mit-se-tudó tömeg őt imádja.

Ki pálmaházat rak, s bele tankokat,
a jachtja tatján félelem integet,
                nem vigasztalja whiskymárka,
                            türk kocsi, őr meg a perzsa kaftán.

Mert végül eljön, eljön a kényszerű
idő, kiperdül, bár egyenlőtlenül,
                az urnából mindenki sorsa,
                            nincs, aki nem hamu és por akkor.

Mario Benedetti: Hatred Comes and Goes

Hatred comes goes returns
I look on dumbfounded
it drifts by like a trail of smoke

like a shadow

like sorrow

back and forth it paces

baffled caged frenzied

stalking the rosy clouds of oblivion

like a plague

like an echo

it heads this way backtracks lunges

a steely blade of silence

slowly tearing me to shreds

like a sob

like a blind man

and yet and yet

sometimes it can be a reward

when I don't answer hatred with hatred

that brings comfort

well deserved

Véssey Miklós: [Ma a homokozóban...]

Ma a homokozóban, fagyikészítés közben
csak úgy mellékesen, rám se nézve
megkérdezted, hogy feleségül veszlek-e,
és erről eszembe jutott, hogy egyszer,
igen, egyszer valaki jön, megkér
és elvesz, és nem szólhatok bele,
örömkönnyek közt kell majd odaadnom
a kezébe az egész életemet. Állítólag a nők
az apjukat keresik a férfiakban,
ott fogok tehát ülni egy sörözőben
szemben a huszonöt éves önmagammal,
és sűrű, zavart csend vesz majd minket körül,
mert nem lesz mit mondanom. Sorolhatnám
a tanácsokat, hogy egymás kezét kell fogni
a legnagyobb viharok közepette is,
hogy ez hosszútávfutás, hogy egymáshoz kell
idomulni, hogy a kompromisszumok,
hogy a másik boldogsága, de a valóság az lesz,
mert már most is az,
hogy az édesanyádon múlt az egész,
hogy volt olyan tapintatos, és elviselt,
hogy holtomiglan elvisel, és neked is
engem kell majd elviselned, a fiatal apádat,
aki itt, az asztal túloldalán rázza a lábát idegesen.
Nyilván rosszul van az egésztől, ő csak téged akar,
ezért tesz eleget ennek a hagyománynak,
hogy először a lány apját kérdezi meg, de mit is
mondhatnék ennek a kiforratlan, mit sem sejtő
kölyöknek? Látom rajta, hogy feszült,
hogy okos szavakra vágyik, apai kézre a vállán,
de én nem tudom, nekem gőzöm sincs,
hogyan kell, mit és merre, nem tanultam
az egészből semmit, én is remegek belül,
mert eljött a pillanat, amitől annyira féltem.
Nézem ezt a gyereket,
a kinyúlt pólóját, a szúrós tekintetét,
a kócos haját, a borostáját,
látszik rajta, hogy labilis érzelmileg,
hogy nincs pénze, csak tervei,
filozófusoktól, íróktól idéz
meggyőződéssel, mert persze,
hogy ráadásul még művész is, és nem divatból,
hanem ez a sorsa, kilátástalanul bizonytalankodni,
folyton a semmit keresni, de mégis mit akartam,
egy költő lányának, kimért mérnököt?
Igen, jobb lett volna talán egy megbízható,
kiszámítható, jól kereső, magabiztos,
de nem, ezek is csak üres körvonalak,
álcák, nem tudhatjuk, hol a biztonság,
mert egy ügyvéd is megüthet, egy művész is
kereshet jól. Nyilván a fogódzókat keresem,
de csak a levegőt markolom,
nézem a fiatal önmagamat, aki elől
hiába menekültem, itt ül megint,
a hajába túr, iszik egy kortyot,
próbál a szerelemről beszélni, meg a szándékairól,
a hitéről, de szinte látom,
hogy az asztal alatt ökölbe szorul a keze,
ahogy nekem is, mert már megint
két férfi és egy nő, régi játszma ez.
El akar venni, és oda kell, hogy adjalak,
de csak a szelet rángatjuk,
mert igazából nem vagy senkié. Ki birtokolhatná
a fényt, a levegőt? Most is úgy vagy velem,
mint egy égen átúszó felhő,
állandóan változol, távolodsz,
csak az a szerencse ért,
hogy még egy ideig nekem készíted a homokfagyit,
és én mondhatom ki, válaszul a kérdésedre,
ezen a homokos, szomorú síkon
biccentve a boldogító igent.

Domokos Dominika: tényekről beszélgetünk

a lejárati dátum
csak parasztvakítás.
ha a kávé hideg
– elkéstél.
a laktózmentes tej
tartalmaz laktózt.
vannak túlélők:
– a fronton,
– az intenzíven,
– a gyerekszobában.
a megbocsátás igazából
egy emberről szól.
a cirkusz a bolondok
kenyere.
ha pisilned kell, fázol.
és van egy elengedés,
ami nem a gravitációról szól

T.R. Poulson: How I Survive Without A Prime Membership

Let’s say I need a thingamajig that flips
and slips and grips and nips. A tool,
perhaps, or just a treasure. Those trips

to stores now obsolete, I simply Google
a key phrase of action or appearance
sought. Amazon appears atop the whirlpool

of websites listed (of course), coherence
constant in their quest to draw me, lure
me and my credit card. Perseverance

pays, and I discover that a simple tour
with clicks or swipes pays dividends.
The thingamajig has a name, obscure

perhaps, but now I know it! I look up trends
(using the real name for this thing I covet)
and go to reviews to see who recommends

Brand A over Brand B, and why they love it.
Now, with confidence, I search once more
and (fully done with Amazon, sick of it,

I leave it like last year’s textbook, stored
for future research), a click or two, I find
an exciting new company in which to pour

my hard-earned dollars. I may be resigned
to pay some extra pennies for shipping
or wait a week or two, but I don’t mind,

and I don’t have to be a member, committed
to a CEO who makes more per minute
than I take home all year. Life seems rigged,
but I’m happy. I order my thingamajig.

Blythe Baird: I Didn't Always Salivate over Skeletons

I come over to play at my friend's house
& a chandelier of bones answers the door.

I can see each careful metal detail

of her braces poking clearly

through the skin above her top lip.

she steps on a Wii Fit balance board

& her frame is so wispy

that the system cannot detect a body.

she & I used to be fat

together.

we shared whole pans of brownies

while our mothers shared concerns

regarding our weight.

we understood the many ways

a mother's shame

can haunt a daughter's body.

an image of this friend at a waterpark

in 7th grade is still imprinted in my mind:

she jumps, jangling her arms and legs

in excitement. she looks exactly like

the flat skeletons hung during Halloween

when you yank the string at the top

of its skull, causing its glow-in-the-dark

bones to clink and clank like chimes.

for years after, this was the last moment

I can remember seeing an emaciated body

& genuinely feeling worry

instead of envy.

Wölfl-Molnár Eszter: Cések

Az igazgatóval szemben állsz,
és ahogy felolvassa a beszédét egy köteg vakítóan
fehér papírlapról, gyakran rád pillant,
figyelsz-e, mi következik, te meg bólintasz, mert minden szavát tudod előre, és hogy hét éve ugyanúgy hatásszünetet tart a büszkeségsor előtt.
„És most jöjjenek ki iskolánk kitűnő tanulói”, mondja,
te meg mosolyogva állsz az udvar aszfaltmelegében, és lehunyod a szemed.
A te büszkeségeid a hátad mögött maradnak,
senki se megy ki a tapsviharba.
Lacika épp a körmeit figyeli, hogy melyikről kezd leválni egy vékonyka réteg, amit letéphet.
Mellette Dani rogyasztgatja a lábát, közben dünnyög valamit.
Lujzi Katika fülébe súgja: ennek mikor lesz már vége?, és hogy alig várja a játszóterezést.
Marci egy bodobácsot figyel és jobb kezében egy papírzsebkendőt szorongat, nehogy valaki párnak válassza visszafelé.
Lili csipog, mire Maja nyávog egyet,
a mellettetek állók összesúgnak,
az igazgató rád néz, mit mosolyog ez, gondolja, és te újra lehunyod a szemed.

George Bilgere: Palimpsest

We’re bicycling through the Tiergarten
on a summer morning in Berlin,
my wife and I, our son in his bike seat,
and it really is a lovely day, except
someone has spray painted in red,
dripping cursive on the marble pedestals
of the statues of the great poets
and composers scattered around the park,
Juden Raus, Jews Out, and my first thought
is, hey, my German is getting better,
I figured that out right away,
even though the handwriting is poor,
but of course the author was working
in the dark, and under a certain pressure,
so really, you can’t blame him, and besides,
the quality of the handwriting isn’t
the point here, nor is my progress
in German, which in most respects
has been disappointing. The point
is that we have a bottle of wine
and some ham and cheese sandwiches
and we’re going to make the best of it,
we’re going to spread the blanket
and have a picnic here in the not entirely
new Germany, that bad last century
still bleeding into this one, blood
still soaking the feet of the poets,
while our little boy, new to history,
runs laughing under a blazing sun
through the green illiterate meadows.

(In textual studies, a palimpsest is a manuscript page, either from a scroll or a book, from which the text has been scraped or washed off in preparation for reuse in the form of another document.)

Borsi Bálint: Mivanha (Hálavers alvótársaknak)

Este, mint a pirannya,
harap rám a Mivanha.
Végigrágja minden körmöm,
egyiket se kihagyva.

Hogyha aztán jóllakik,
szétpakolja dolgait,
fültől fülig fejbe fészkel,
ott dalolja holnapig:

„Mi van, ha baj lesz, vagy ha vész,
ha ötre kell, de hatra mész,
ha háború lesz, vagy ha elfogy
teázáskor majd a méz?
Mi van, ha nincs világítás,
egy szörnyeteg, vagy bármi más,
leselkedik rád, vagy ha rossz
a leckédben a számítás?

Ha eltalál egy hógolyó,
ha nem leszel se sportoló,
se filmcsillag, se űrhajós,
csak túl hangosan horkoló?
A szél kezedből kikapja
a buszjegyet majd, mi van ha,
és jaj, mi van, ha elmúlik
a sapkabojtod divatja?”

Egyszer úgyis elkapom,
egy dunsztüvegbe elrakom,
és jókat alszom egyedül,

csak addig inkább nem nagyon.

Novák Éva: Kis bantu dal

Valaha fiatal, szép anya voltam,
hátamon hordtam a fiam,
akármekkorára nőhetett volna,
világ végéig elvittem volna boldogan.

Ma öreg vagyok, elcsúnyultam,
súlyos évek a hátamon,
éjjelente mosolygok álmaimban,
amikor fiamat hordozom.

Világ ösvénye, egyenesedj ki,
görbe utakra tévedni ne hagyd,
nagy szellem, óvd meg a bajoktól,
bármerre jár, bárhol marad.

George Bilgere: Abandoned Bicycle

A bicycle—a nice one—
has been locked to the lamp post
all summer and fall.

Tires gone flat.
A congregation of leaves
worshipping the wheels.

And on the brake levers
and the tiny bolts
that held the seat exactly
where someone wanted it to be,
rust is constructing
its sprawling embassies.

Maybe a drunk drifted
over yellow lines. A clot
formed in the thigh
and moved north.
Or somebody just got
sick and tired.

Anyway, the bike is waiting.
Its metals gleam urgently.

Soon the scavengers will come.
The pedals—unable to live
without each other—will vanish
into a fresh new marriage.

The seat will disappear
into a seat-shaped abyss.

One night, someone
will help himself to a wheel.
Not quite a bicycle,
but a start.

And the bike,
like an abandoned person,
will become a clock,
calibrated to measure
the precise duration
of loneliness.