Imre Flóra: Horatius-parafrázis

Gyűlölöm ezt az ostoba tömeget.
A gondolkodni lusta, tanulni rest,
                csodáraváró, térdreroskadt,
                            égreemelt szemű, lanyha népet.

A rettegő nyáj tartja meg a királyt.
A dolgok rendje zsarnokokat letesz,
                de a halandó vagy megéri
                            vagy nem a szabadító igéket.

Van, hogy nagyobb a földje valakinek,
előkelőbbek ősei, vagy csak a
                gátlása kisebb, vakmerőbben
                            dobja szemétbe a régi törvényt.

Van, kit kliensek zsivaja tart felül.
Pénzt osztogat vagy krumplit, a gyűlölet
                tárgyát megadja, és a részeg,
                            mit-se-tudó tömeg őt imádja.

Ki pálmaházat rak, s bele tankokat,
a jachtja tatján félelem integet,
                nem vigasztalja whiskymárka,
                            türk kocsi, őr meg a perzsa kaftán.

Mert végül eljön, eljön a kényszerű
idő, kiperdül, bár egyenlőtlenül,
                az urnából mindenki sorsa,
                            nincs, aki nem hamu és por akkor.