Az igazgatóval szemben állsz,
és ahogy felolvassa a beszédét egy köteg vakítóan
fehér papírlapról, gyakran rád pillant,
figyelsz-e, mi következik, te meg bólintasz, mert minden szavát tudod előre, és hogy hét éve ugyanúgy hatásszünetet tart a büszkeségsor előtt.
„És most jöjjenek ki iskolánk kitűnő tanulói”, mondja,
te meg mosolyogva állsz az udvar aszfaltmelegében, és lehunyod a szemed.
A te büszkeségeid a hátad mögött maradnak,
senki se megy ki a tapsviharba.
Lacika épp a körmeit figyeli, hogy melyikről kezd leválni egy vékonyka réteg, amit letéphet.
Mellette Dani rogyasztgatja a lábát, közben dünnyög valamit.
Lujzi Katika fülébe súgja: ennek mikor lesz már vége?, és hogy alig várja a játszóterezést.
Marci egy bodobácsot figyel és jobb kezében egy papírzsebkendőt szorongat, nehogy valaki párnak válassza visszafelé.
Lili csipog, mire Maja nyávog egyet,
a mellettetek állók összesúgnak,
az igazgató rád néz, mit mosolyog ez, gondolja, és te újra lehunyod a szemed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése