Heltai Jenő: Vallomás

 Mi ketten egymást meg nem értjük,
  Nagyon sajnálom, asszonyom,
  De ha nem kellek szeretőnek
  Egyébre nem vállalkozom.

  Például arra, mit gyakorta
  Szónoki hévvel mond kegyed,
  Hogy meggyötört szegény szivének
  Legjobb barátja én legyek.

  Legjobb barát! szavamra mondom,
  Megtisztelő egy hivatal,
  De nem vagyok hozzá elég vén,
  S ön aggasztóan fiatal.

  Ön csupa élet, csupa illat,
  Lángol vakít, hevít, ragyog,
  Hát hogyne szomjaznám a csókját
  Én, aki angyal nem vagyok?

  Olyan kevés amit kivánok...
  Ha osztozkodni restel is,
  Legyen a tisztelt lelke másé
  Nekem elég a teste is.

  Legyen lelkének egy barátja,
  Kivel csevegni élvezet,
  De ez az őrült, ez a mamlasz,
  Ez a barát nem én leszek.

  Legyen övé minden poézis.
  És az enyém: csak ami tény,
  Ő oldja meg a problémákat,
  A ruháját viszont csak én.

  Hogy ez a hang szokatlan önnek,
  Kétségbe, kérem, nem vonom,
  De annak, hogy megértsük egymást
  Csak egy a módja asszonyom:

  Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
  Rosszat is, jót is osztogat,
  Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
  Vagy nekem adjon jobbakat!