Kányádi Sándor: Noé bárkája felé

Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.

Zuhoghat akár negyvenezer nap
és negyvenezer éjjel,
ha egy buboréknyi lelkiismeret-
furdalás sem követi a bárkát.

Mert leapad majd a víz.
És fölszárad a sár.

És akkor majd a megőrzött,
a meglévő szóból
újrateremthetjük magát
az első búzaszemet,
ha már igével élnünk
tovább nem lehet.