Reviczky Gyula: Egy pillangó története

Hideg volt még, s a föld kopár,
Pacsirta még nem énekelt.
Az ibolya se bújt elő,
S egy lepke máris szárnyra kelt.

Bekarikázta a mezőt,
Enyhet keresve, társtalan',
S mégis tavaszrul álmodott,
És úgy örült, hogy szárnya van.

Fáradtan olykor megpihent
Kórón vagy száraz ágakon,
És várta a derült tavaszt,
Merengve a felhős napon.

Remélt és várta, leste, hogy
Mikor lesz végre már meleg,
Oly sápadt volt a nap neki,
S oly dermesztők az éjjelek.

Fázott szegény, de víg maradt:
A tavasz álma volt vele:
Jól tudta, hogy lesz kikelet,
És rózsa lesz a kedvese.

Lett is tavasz, volt ibolya:
Volt rózsa, fény és napsugár,
De nem a pillangónak: ő
A tavaszt meg nem érte már