FIGYELEM!
A vers felkavaró.
Nád-erdő közepén tavirózsák
- nád-szablyák, csillagtalan víz-ágy -
Jönnek, parancsra tárva testük öblét,
lehajtott lelkű, mosolytalan menyecskék,
illattalan virág-árnyak - -
járják a villogó szemű nádast,
álmaimban, összeszorított ajakkal,
mellükön tejfehér teleholddal.
Tapogatják szőrös-kezű rémek,
pókhasúak ölelik őket,
vérbő tokák nyakukra folynak,
kan-agyarak vállukba marnak,
göcsörtös térdek térdüket nyomják,
zsíros fülek nyelik fájdalmuk hangját,
szemük szirmait tövises szemek tépik,
fejük rózsaként hajol földig,
kedvük temetődik rögök alá
- hol van, ki kínjukat kiáltaná?
Fénytelén ágyékukat sugárral simítani
hol a Nap? hol vagytok, szerelem csillagai?
Nád-erdő közepén tavirózsák
- nád-szablyák, csillagtalan víz-ágy -
Jönnek, parancsra tárva testük öblét,
lehajtott lelkű, mosolytalan menyecskék,
álmaimban jönnek lengő sorban,
arcukon keserű ráncok csokorban,
méhük sunyító bánattal terhes -
nyújtják kezüket századok szürkés
ködén át, ajkuk szótalan jajjal,
villog vértelen gyötrődés-habbal,
nyugtukat nem lelik a földben,
szívüket forgatják szívemben,
nyelvem pattogzik, agyam elforr,
s vér fakad tejes liliomokból -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése