Közönyösen mentünk el egymás mellett, ő jobbra
a vizslájával, én meg hátrafelé, mert otthonhagytam
a kutyát, akit sétálni vittem épp. De tudhatta,
hogy az utcáink két helyen is metszik egymást,
mert másodszorra rámvigyorgott, mikor találkoztunk.
A fejemre esett egy nagy csepp hóolvadék,
fölnéztem, hogy juj, mi volt ez, aztán kerestem,
hogy összenevessünk, de addigra eltűnt a sarkon,
jobbra, mint mindig. (Ha valaki mindig jobbra megy,
csak kering, mint egy égitest, pórázon viszi a holdját.)
Én meg szomorú lettem, pedig ez mától örökké
így lesz, közönyösen először, vigyorogva másodszor,
aztán menekül, nehogy mondania kelljen valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése