Annyi minden van még hátra.
Egyszerűnek és összetettnek is lenni.
Keresztülköpni egy mozgó bicajküllőn.
Érdeklődni, éghető-e a szeretet,
és felgyújtani mindent, hogy kiderüljön.
Megmérni, hogy milyen nagy lehet a lelkem.
Hogy mekkorák az életemben tett károk.
Rájönni, hogy az élet egy mozgólépcső,
amin évek óta fordítva sétálok.
Berúgni, és megnevettetni valakit.
Nézni, hogy a nevetéstől hátrahőköl,
majd majdnem nagyokat hányni, visszanyelni,
így óvni meg a szőnyeget az időtől.
Figyelni, miként telnek a kúszó napok;
hogy bőrömről lekopik még egy karcolat.
Túlélni stresszt, gondolatot, hascsikarást.
Jéghideg vízzel megmosni az arcomat,
és suttogva beszélni a tükör előtt,
hogy végre megszeressem hallani magam.
Megragadni a pillanatot, megrázni,
és elvenni, amije van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése