Kenn Nesbitt: December 26

A BB gun.

A model plane.

A basketball.

A ’lectric train.

A bicycle.

A cowboy hat.

A comic book.

A baseball bat.

A deck of cards.

A science kit.

A racing car.

A catcher’s mitt.

So that’s my list

of everything

that Santa Claus

forgot to bring.

Wendy Cope: A Christmas Poem

 At Christmas little children sing and merry bells jingle.

The cold winter air makes our hearts and faces tingle

And happy families go to church and cheerily they mingle

And the whole business is terribly dreadful, if you're single. 

Angel Gonzalez: Diatribe Against the Dead

The dead are selfish:
they make us cry and don't care,
they stay quiet in the most inconvenient places,
they refuse to walk, we have to carry them
on our backs to the tomb
as if they were children. What a burden!
Unusually rigid, their faces
accuse us of something, or warn us;
they are the bad conscience, the bad example,
they are the worst things in our lives always, always.
The bad thing about the dead
is that there is no way you can kill them.
Their constant destructive labor
is for the reason incalculable.
Insensitive, distant, obstinate, cold,
with their insolence and their silence
they don't realize what they undo.

Kántor Péter: A könyvespolc előtt

Az ördög súgta nekem egy napon,
vagy egy túlbuzgó angyal inkább, igen,
egy olyan, aki folyton terveket sző
az emberek javára állítólag,
ne halogasd tovább, súgta az angyal,
mire vársz? egyszer meg kell tenni úgyis,
gyerünk, selejtezd ki a könyveid!
És nekiveselkedtem mint Toldi Miklós
annak a recsegő könyvespolcnak.
Megpróbáltam kiselejtezni a könyveimet,
muszáj, gondoltam, ha nehéz is,
de mégis, a jövő érdekében,
hogy legyen helye a jövőnek,
hogy tudjam hova tenni, ha jön.
De hiába erőlködtem, nem sikerült,
nem tudtam kiselejtezni egy darabot se.
Talán mind annyira tetszett, azért?
Á, nem! De ahogy beleolvastam
ebbe is, abba is, amabba is,
elkábultam és megszédültem,
rám tört a gyengeség, mellbe vágott,
akár a tavaszi fáradtság,
az a sok fohász, sok akarás
nyomot hagyni, valami nyomot hagyni.
De hát muszáj-e nekem választani
dadogás és dadogás között?
Ugyan, hagyd a csudába az egészet,
súgta a fülembe az ördög,
nincsen jobb dolgod? nincs fontosabb?
ne törődj a selejtezéssel,
majd megteszi helyetted valaki más,
bízd a holnapra a holnapot,
nem muszáj folyton választani,
kergetni folyton az igazságot,
minek gyötörnéd magad ezzel?
majd megpróbálod egyszer máskor.
Körülöttem könyvtéglahegyek.
Bontási terület? Építési?
Szeretnék beköltözni egy toronyházba?
Egy kertre nyíló nyári lakba?
Meghúzódni a hideg elől?
A meleg elől? Ajtót nyitni?
Mit szeretnék? Nagy, tágas teret?
Lerogyni, felpattanni a tükör előtt?
Ex tempore, ó mennyi blabla,
beleolvastam ebbe, abba,
arcok villantak fel előttem,
láttam kíváncsi tekintetet,
csillogó és zavaros szemet,
örök fiatalt, görnyedt hátat,
meztelen mellet, mezítlábat,
lázadót és szimpla hőbörgőt,
hajlékkereső hajléktalant,
láttam bohócot, didergő dívát,
és elkábultam és megszédültem,
és visszadugdostam mindet sorban
oda, ahol eddig is voltak,
egymást gyűrve, taszítva, szítva,
egymás hegyén-hátán szorongva
abban a poros öröklétben,
azon a recsegő könyvespolcon.

Judith Viorst: Happiness (Reconsidered)

Happiness
Is a clean bill of health from the doctor,
And the kids shouldn't move back home for
more than a year,
And not being audited, overdrawn, in Wilkes-Barre,
in a lawsuit or in traction.

Happiness
Is falling asleep without Valium,
And having two breasts to put in my brassiere,
And not (yet) needing to get my blood pressure lowered,
my eyelids raised or a second opinion.

And on Saturday nights
When my husband and I have rented
Something with Fred Astaire for the VCR,
And we're sitting around in our robes discussing,
The state of the world, back exercises, our Keoghs,
And whether to fix the transmission or buy a new car,
And we're eating a pint of rum-raisin ice cream
on the grounds that
Tomorrow we're starting a diet of fish, fruit and grain,
And my dad's in Miami dating a very nice widow,
And no one we love is in serious trouble or pain,
And our bringing-up-baby days are far behind us,
But our senior-citizen days have not begun,
It's not what I called happiness
When I was twenty-one,
But it's turning out to be
What happiness is.

Dékány Dávid: Műanyag

saját kis műanyag világom egyik kereke kitört.
nem mozdul, csak vár,
hogy úgyis megjavítják.

talán önkéntes játék katonákat kéne hívni,
vagy színes, fonott sörényű pónikat,
hogy húzzanak tovább.

de nem fogok megszólalni.

búcsúszavak utóíze a számban.

minden olyan lassú, mint még sosem volt.
egy buborék óvatosan a felszínre kúszik,
egy parányi űr elveszik egy hatalmasban.

Háy János: Hogyan találjuk meg elveszett szerelmünket

Az a lány,
ott a buszmegállóban,
pont olyan, mint te vagy,
pont arra a buszra vár,
pont úgy fújja a szél a haját,
csak tíz évvel fiatalabb.

Az a lány,
ott az utcán,
pont olyan, mint te vagy,
a haja hosszú, szinte hosszabb,
pedig húsz évvel fiatalabb.

Az a lány,
ott az iskolánál,
pont olyan, mint te vagy,
a szeme teljesen, a haja még alig,
csak harminc évvel fiatalabb,
mellette a mamája,
ja igen,
az viszont te vagy.

William Ernest Henley: I Gave My Heart To A Woman

I gave my heart to a woman –
I gave it to her, branch and root.
She bruised, she wrung, she tortured,
She cast it under foot.
Under her feet she cast it,
She trampled it where it fell,
She broke it all to pieces,
And each was a clot of hell.
There in the rain and the sunshine
They lay and smouldered long;
And each, when again she viewed them,
Had turned to a living song.

Billy Collins: Evening Wind

is the title of one of Edward Hopper’s
black-and-white etchings,
which I spent some time looking at
in a gallery on the far west side of town.

Hopper could have called it
Totally Naked Woman Crawling
Into an Unmade Bed on All Fours,
for she does occupy the foreground fully,

so it was only later that I noticed
the curtains behind her being lifted
by what must be an evening wind.
Then I noticed that the woman appears

to be looking at those curtains,
her face hidden by the dark curtain of her hair.
Or is she looking beyond the curtains
at a jagged outline of city buildings,

topped with water tanks in silhouette?
It was not until I closed my eyes and imagined
her gradually falling asleep
after sliding naked under the covers

that I could see the evening wind,
not just the wind as revealed by the curtains,
but the invisible wind itself blowing
right through the room of this ingeniously titled drawing.

Papp-Für János: Valami mindig

soha nem sírt,
valami mindig
a szemébe ment.
összeszedte az
elnémult tányérokat,
elmosogatott, munkától
felhorzsolt körömágy,
bezöldültek a körmei.
arca állandó omlásveszély.
inkább elfordult és nem
akart a szemembe nézni.
azt mondta, hogy a
karikák a szeme alatt
a huzattól és a szemüveg
miatt vannak. a nehéz
ruhákkal kiment
az udvarra, és vissza
már kiszáradt lélekkel
mondta: a vacsora tálalva
van.

valahol.

Wislawa Szymborska: The Terrorist, He's Watching

The bomb in the bar will explode at thirteen twenty.
Now it's just thirteen sixteen.
There's still time for some to go in,
and some to come out.
The terrorist has already crossed the street.
The distance keeps him out of danger,
and what a view - just like the movies:
A woman in a yellow jacket, she's going in.
A man in dark glasses, he's coming out.
Teen-agers in jeans, they're talking.
Thirteen seventeen and four seconds.
The short one, he's lucky, he's getting on a scooter,
but the tall one, he's going in.
Thirteen seventeen and forty seconds.
That girl, she's walking along with a green ribbon in her hair.
But then a bus suddenly pulls in front of her.
Thirteen eighteen.
The girl's gone.
Was she that dumb, did she go in or not,
we'll see when they carry them out.
Thirteen nineteen.
Somehow no one's going in.
Another guy, fat, bald, is leaving, though.
Wait a second, looks like he's looking for something in his pockets and
at thirteen twenty minus ten seconds
he goes back in for his crummy gloves.
Thirteen twenty exactly.
This waiting, it's taking forever.
Any second now.
No, not yet.
Yes, now.
The bomb, it explodes.

Tóth Krisztina: Kelet-európai triptichon

I.

Nevünket mondja a hangosbemondó
és mi felpattanunk. Nevünket
rosszul írják és rosszul ejtik,
de mi készségesen mosolygunk.
A szállodákból elhozzuk a szappant,
az állomásra túl korán megyünk.
Nehéz bőrönddel, bő nadrágban
mindenütt ténfereg egy honfitársunk.
Velünk mennek a vonatok rossz irányba,
és ha fizetünk, szétgurul az apró.
Határainkon félünk, azokon túl
eltévedünk, de felismerjük egymást.
Felismerjük a világ túlfelén is
a lámpaláztól átizzadt ruhát.
Alattunk áll meg a mozgólépcső, szakad le
a teli szatyrok füle, és mikor
távozunk, megszólal a riasztó.
Bőrünk alatt, mint egy sugárzó ékszer
ott a bűntudat mikrochipje.

II.

Tudom, hol laksz, ismerem azt a várost.
Ismerem azt a fekete vízesést.
Anyád a tetőre járt napozni,
nyáron a bányatóban fürödtetek.
Ismerem azt a láb nélküli embert
aki a kapualjban lakik,
ismerem azt az országot, ismerem
vonatait, sírását, klór egét,
savas esőit, lassú havazását,
túlöltöztetett, sápadt csecsemőit.

Tudom, hol laksz. Hiába élsz akárhol,
csonkolt akácok szegélyezte út
kísér álmodban, hogyha hazagondolsz.
Ünnep múltán, mikor mint túl nehéz
halottat, lábánál fogva vonszolják a fát,
megállsz, nézed, ahogy többihez lökik.
Tudom, mit látsz. Emberi testek kusza halmát
kinyújtott, sárga karjukon egy-egy
ottfelejtett ékszerrel: kék-arany
kifosztott szaloncukorpapírral.

III.

A nevem Alina Moldova.
Kelet-Európából jöttem,
magasságom 170 centiméter,
várható életkorom 56 év.
Fogaimban amalgámtömést,
szívemben öröklött szorongást hordok.
Angolomat nem értik,
franciámat nem értik,
akcentus nélkül
csak a félelem nyelvét beszélem.

A nevem Alina Moldova.
Szívbillentyűm őrizetlen sorompó,
ereimben mérgek keringnek,
várható életkorom 56 év.
Tíz éves fiamat elbírom,
szerzek lisztet, mozgó vonatra szállok.
Megüthetsz, rázogathatsz,
csak a fülbevalóm zörög,
mint levált alkatrész
a még forgó motorban.

Baranyi Ferenc: Könyörgés apátiáért

Add, Uram,
hogy a szemem pillája se rezdüljön attól,
hogy kiverik a szemem,
és ne forduljon fel a gyomrom akkor,
amikor gyomorszájon vágva földre esem,
add, Uram,
hogy a véremtől részegülőknek
egészségükre kívánjam az italt,
s ne vegyem a szívemre, ha a szívembe lőnek -
közönyömet a néphit hőstetté növeli majd.

De azt sose hagyd, Uram,
hogy ölbetett kezekkel nézzem bárhol,
ha mindezt olyanok sérelmére teszik,
akiknek kínjából és pusztulásából
erkölcsi erőt senki se merít,
énnekem már, Uram,
van elég erőm a beletörődésre, de az ő
csorbult igazságérzetüket nézni gyenge vagyok,
legyen hát miattuk mindig kötelező
visszaütni, amikor én már
nem is akarok.

Ellen Bass: Bringing Flowers to Salinas Valley State Prison

When Mr. H saw the little meadow blooming
on the steel table, he bowed to the starry faces of jasmine.
This is the first flower I’ve smelled in twenty years.
And when I slid each man a bouquet in a paper cup
Mr. M said, I’ll have such a short time with these.
We spoke, then, about Beauty and Loss,
the great themes of poetry.
And when our time was done
and the guard said they had to leave the flowers,
most of the men acquiesced. But Mr. S
insisted he had, as a Native American, rights
to his rituals--sage, sweet corn, tobacco—
and no one could stop him—it was the law--
from taking these sacred plants back to his cell.
Then he raised his cup and drank
the water the flowers were drinking
and a small wind stirred in that windowless room
as we watched Mr. S quietly bite
the heads off the Peruvian lilies,
crushing their pink sepals and the gold
inner petals flecked with maroon, swallowing
the silvery filaments, their dark
pollen-laden anthers, his mouth frothing with blossoms.

Hal Sirowitz: Getting Through to Your Therapist

Your therapist is always going to take
your side, Mother said, because you're

her patient. So if I wanted my side

to be heard, I'd have to get my own therapist.

Then my therapist could call yours

& tell her my complaints about you.

I heard doctors listen to one another

more than they listen to ordinary people.

But I couldn't afford to do that,

because we've already been paying for yours.

Nadányi Zoltán: Ma kedvetlen voltál

Ma kedvetlen voltál,
kérdeztem, mi lelt.
Körben minden asztal
csak miránk figyelt.

Te azt mondtad: semmi.
Gyufaszálakat
tördeltél. Ez aztán
rám is átragadt.

Hallgatagon ültünk,
gyufatördelők.
Fájt, hogy nem szeretsz már
úgy, mint azelőtt.

De szólnál csak egy szót,
jó volna megint.
És nem és nem és nem.
És rám se tekint.

Hozzád hasonlított
egy belebbenő
csipkeruhás, karcsú,
aranyszőke nő.

Megállt a bejárat
két oszlopa közt.
Én úgy megörültem.
Azt hittem, te jössz.

Richard Hugo: Letter to Simic from Boulder

Dear Charles: And so we meet once in San Francisco and I learn
I bombed you long ago in Belgrade when you were five.
I remember. We were after a bridge on the Danube
hoping to cut the German armies off as they fled north
from Greece. We missed. Not unusual, considering I
was one of the bombardiers. I couldn't hit my ass if
I sat on the Norden or rode a bomb down singing
The Star Spangled Banner. I remember Belgrade opened
like a rose when we came in. Not much flak. I didn't know
about the daily hangings, the 80,000 Slavs who dangled
from German ropes in the city, lessons to the rest.
I was interested mainly in staying alive, that moment
the plane jumped free from the weight of bombs and we went home.
What did you speak then? Serb, I suppose. And what did your mind
do with the terrible howl of bombs? What is Serb for "fear"?
It must be the same as in English, one long primitive wail
of dying children, one child fixed forever in dead stare.
I don't apologize for the war, or what I was. I was
willingly confused by the times. I think I even believed
in heroics (for others, not for me). I believed the necessity
of that suffering world, hoping it would learn not to do
it again. But I was young. The world never learns. History
has a way of making the past palatable, the dead
a dream. Dear Charles, I'm glad you avoided the bombs, that you
live with us now and write poems. I must tell you though,
I felt funny that day in San Francisco. I kept saying
to myself, he was on the ground that day, the sky
eerie mustard and our engines roaring everything
out of the way. And the world comes clean in moments
like that for survivors. The world comes clean as clouds
in summer, the pure puffed white, soft birds careening
in and out, our lives with a chance to drift on slow
over the world, our bomb bays empty, the target forgotten,
the enemy ignored. Nice to meet you finally after
all the mindless hate. Next time, if you want to be sure
you survive, sit on the bridge I'm trying to hit and wave.
I'm coming in on course but nervous and my cross hairs flutter.
Wherever you are on earth, you are safe. I'm aiming but
my bombs are candy and I've lost the lead plane. Your friend, Dick.

Kjell Heggelund: Tolerancia

A te isteneid nem az én isteneim
A te igazságod nem az én igazságom
A te magányod sem az én magányom

De a te magányodnak is értéke van

A te isteneid is el vannak itt könyvelve
Számon tartják a te igazságodat is

Nem kell hát kétségbeesned

-- fordította: Sulyok Vince

Haász János: Kilátó

Amikor még otthon laktunk,
és nem itthon,
sokszor elmentünk a kilátóba.

Itthon is kellene keresni egyet.

Mert anya szerint az egész olyan

kilátástalan.

Saradha Soobrayen: I will unlove you

I will unlove you and become hollow,
undo every feeling from its hold.

I will restrict blood flow and circulate the cold,
deflate my heart and become shallow.

I will numb my tongue and choose not to swallow,
tie up my larynx, let love go untold.

I will scrub sensation from every fold.
and squeeze the tenderness from my marrow,

But will I still be your Saradha tomorrow?
What becomes of us when love lets go?

Judith Viorst: To a Middle-Aged Friend Considering Adultery with a Younger Man

It's hard to be devil-may-care
When there are pleats in your derrière
And it's time to expose what your panty hose 

        are concealing.
And although a husband's fond eyes
Make certain allowances for your thighs,
Young lovers might look less benignly at what 

        you're revealing.

It's hard to surrender to sin

While trying to hold your stomach in

And hoping your blusher's still brightening up 

        your complexion,

And hoping he isn't aware

As he runs his fingers through your dark hair,

That you've grown unmistakably gray in a whole

        other section.

It's hard to experience bliss

When sinus intrudes on every kiss

And when, in the tricky positions, your back

        starts to hurt you.

And when you add all it entails

To teach him what turns you on and what fails,

You might want to reconsider the virtues of

        virtue.

Szalóczi Dániel: Nyalókaszerelem

Cukorból vagyok, de ne hívj „édesnek”
mert azt azok szokták, akik már nem éreznek
sokat csak úgy a szájra jön ez a becéző szó
és mint a narancsos labelló
pár párc múlva lekopik

Úgyhogy a cukrok meg a csokik
kikérik maguknak
a pasik ne mondják ezt többé a csajuknak
meg egyébként is ha kóstolod a könnyet
amikor már nem vagy „édes” és titokban csöpögnek
ki a sós érzelmek amik nem váltak valóra
és csak csak hogy ellentmondj jövök most kapóra…

De mindegy. Már elfogytam azóta.
Írta ezt valaha egy szerelmes nyalóka.

A.A. Milne: Furry Bear

If I were a bear,
And a big bear too,
I shouldn’t much care
If it froze or snew;
I shouldn’t much mind
If it snowed or friz—
I’d be all fur-lined
With a coat like his!

For I’d have fur boots and a brown fur wrap,
And brown fur knickers and a big fur cap.
I’d have a fur muffle-ruff to cover my jaws,
And brown fur mittens on my big brown paws.
With a big brown furry-down up to my head,
I’d sleep all the winter in a big fur bed.

Závada Péter: Csak addig (3)

Csak addig vagyok érdekes,
amíg első ránézésre is nyilvánvaló
hiperszenzitivitásom és sebezhe-
tőségem dacára a viszontagságok
közepette, ha úgy tetszik, a sors
Szküllái és Karübdiszei között
homéroszi hérosszá érett,
rendíthetetlen férfi látszatát
keltve elmesélem - többek között
azért, hogy világossá váljon,
hogy megbízom benned, sőt,
hogy a köztünk kibontakozó
bensőségesség okán mintegy
megtisztelve érezd magad,
miszerint mától te, és csakis te
vagy súlyos és néma titkaim
újdonsült őrzője-, hogy hét év
permanens droghasználatot
követően ugyanarra a pszichiátriára
jártam, melynek falai mögött
anyámat a kilencvenes évek elején,
a hallgatag tölgyfákkal környezett,
titkos ösvényekkel átszőtt,
kékfüvű parkban és a hozzá
tartozó gigantikus és szomorú
kőépületben halálra kezelték.

Kányádi Sándor: Sumér szonett

eljön a sumér pap
s a várost visszaveszi
én adtam nektek mondja
és most visszaveszem

és elviszi a várost
hóna alá kapja mint egy
égetett agyagtáblát
de előbb még leporolja

és mi nem tudjuk
nem tudhatjuk
ki marad rajta s ki nem

útközben is sokan
lepotyoghatnak
útközben is sokan

Robert Graves: Troublesome Fame

To be born famous, as your father’s son,
Is a fate troublesome enough unless,
Like Philip’s Alexander of Macedon,
You can outdo him by superb excess
Of greed and profligacy and wantonness.

To become famous, as a wonder child,
Brings no less trouble, with whatever art
You toyed precociously, for Fame had smiled
Malevolence at your birth.... Only Mozart
Played on, still smiling from his placid heart.

To become famous while a raw young man
And lead Fame by the nose to a bitter end,
As Caesar’s nephew did, Octavian,
Styling himself Augustus, is to pretend
Peace in the torments that such laurels lend.

To become famous in your middle years
For merit not unblessed by accident—
Encountering catcalls, missiles jeers and sneers
From half your uncontrollable parliament—
Is no bad fate, to a good sportsman sent.

But Fame attendant on extreme old age
Falls best. What envious youth cares to compete
With a lean sage hauled painfully upstage—
Bowing, gasping, shuffling his frozen feet—
A ribboned hearse parked plainly down the street?

Billy Collins: Mice

I was normally alone in my childhood,
a condition that gave me time
to observe the activities of the many mice

that had infested our house

one winter night when the house

next door burned to a crisp.

They all ran across the snow -

covered lawn to find places

to hide in their new home;

then later they discovered the kitchen,

which was like Columbus discovering

America, because the kitchen was already there.

I became their only spectator

like someone alone in a movie house.

I could even tell some of them apart,

but I resisted giving them names,

afraid they would disappear

if our house happened to burst into flames.

O, anonymous companions,

appearing in a hole in the wall,

always scurrying out of my reach,

so many hours I would watch

your comings and goings,

before someone called me down to dinner;

you were the beginning of cinema for me

and one of the reasons

I am the way I am this morning-

an elderly child with a tummy

full of oatmeal and a mouse on my shoulder,

standing on its hind legs, whispering in my ear.

Kántor Péter: Ezen a régi fényképen 1939-ben

Ezen a régi fényképen 1939-ben
ez a két huszonéves kölyök - ki nekem?
Ezek a szüleim?
Nézem őket gyanakvón, már-már ridegen.

Mint aki ismerős idézetekre vágyik mindenáron
egy régi versből, a jól ismert szavakra.
De hát hol az a sor? - keresem magamat,
s nem ismerek magamra.

Még tíz év kellett ahhoz, hogy ebből a lányból
az anyám legyen, és a fiúból az apám.
Aztán hogy összeszoktunk, mint a szánhúzó kutyák,
hogy összetartoztunk, szaladt velünk a szán!

Mosolygós pár a képen. Most keltek egybe nemrég.

Két bolond, aki itt '39-ben boldog jövőt tervez!

Valahogy túl fogják élni a háborút,

és akkor... Minden más lesz! Minden szebb lesz!

Vajon elég elszántak-e mindahhoz, ami jön még?

Elég erősek? Elég bátrak?

Igen, elég elszántak, s vakon biakodók,

bármit is hozzon a másnap.

Őrültség volt az egész? Az. Mi más lehetett volna?

Majd megírok mindent - gondolhatta anyám:

az iskolát, a családot, a sok gyereket,

ahogy kizöldülnek a fák és felépülnek újra a hidak a Dunán!

Liam Rector: Mental Mommy

Home from school at six years old, first grade,
And uncle there to tell me Mommy
Gone, Mommy not be coming back any

Time soon, Liam, Mommy had to go to
Mental hospital. Nervous breakdown.
Years later Mommy, when she gets out

Of mental, often says, “If you’re
A bad boy for me Liam you’re
Going to send me back, back

Into mental hospital, like you did
First time.” At 13
I find out Mom had been doing years

In a federal prison all that time,
For stealing, so no mental hospital for
Mommy. Breakdown ours alone.

I was on my one.

Kiss Ottó: Mai rossz cselekedetek, mai jó cselekedetek

Mai rossz cselekedetek
Egy:
kilögyböltem a levest
az asztalterítőre.

Kettő:
összefirkáltam a piros filccel,
hogy ne látsszon.

Mai jó cselekedetek
Egy:
segítettem anyának
összehajtogatni a ruhákat a mosáshoz.

Kettő:
segítettem anyának
új terítőt választani a boltban,
mert a régiből nem jön ki a piros filc.

Székely Szabolcs: Reggeli kérdés

Midőn a reggel, e mindig pofátlan
idétlen bohóc ott terem szobádban,
és reflektorával rád néz a nap,
s bőszen anyázol a paplan alatt,
és kinézel kócos-morcos fejeddel
párnád pihe-puha bugyraiból,
de tűrnöd kell, hogy kiröhög a vekker,
hiába csapod le: újra beszól,
olyankor bárhol hálj a nagyvilágban,
földön, matracon, vagy a franciaágyban,
vagy kezed mellett ott az esti bor még,
(mint házibulik másnap-reggelén,
felülsz és kérded: “hol vagyok te jó ég?”
“Az éjjel mi a frászt is tettem én?”),
vagy úgy érzed, nem vagy otthon sehol,
s a Közterület-fenntartó locsol,
s arra ébredsz, park melletti padon,
röhögnek rajtad, hajléktalanon,
ki csuromvizes öltönyben felébredsz,
s már vár az asszony, ma is, jaj, verés lesz,
vagy simán csak, hálószobádban, otthon,
épphogy ébredsz, s már gondolkodsz a gondon:
akkor az éj, s az örökkévalóság,
mint csésze kávé kiömlik kezedből
kifli a félhold - hullanak a morzsák,
(visszaalszol még) s mindet úgy szeded föl,
hogy félálomban, önmagadba látván,
tudod már, arra fogsz gondolni gyáván,
egész nap, hogy miért a karma láza,
és macskád, mely lábszárad karmolássza,
miért a tej, mely tűzhelyedre kozmál,
ébrenléted,mit folyton visszahoznál
álmodból, amíg pirítod a zsemléd,
hűtőd ha nyitod, s úgy csap meg a nemlét
hidegen, mint a régi téli fagy,
s bár szeretnéd, valahogy mégse vagy,
mert újra ott a kérdés, milliónyi,
miért a kelés, reggeli zuhany,
miért a táskád, miért benne holmi,
miért a fény, mely szobádba zuhan,
mért teszi kávéd eléd úgy a kedves
hogy tudod, pont így többé sohasem lesz,
miért a hajnal zümmögése, árnya,
miért az ezernyi szépség, a fák,
miért az utca, mely mintha arra várna,
hogy újra kiskölyökként fussad át,
miért a kérdés annyi más helyett,
miért a nap, mely újra elveszett?
Miért a Minden - kérdezed, haver:
s észre sem veszed: ekkor illan el.

Ellen Bass: Experiment in Empathy

The scientist places each rat
in its own glass box
and for thirty seconds he plays
"What a Wonderful World."
In the last three seconds, he shocks the rat.
This is followed by ninety beats of silence.
And then the cycle begins again.

As she describes it to me
I can't help thinking
how familiar this is--one minute
Louis Armstrong singing
and the next--
some fever or wreck, some impossible mistake.
And I sit holding a spoon,
unable to lift it to my mouth, unable
to put it down.

This strain of rats descends 

from a circus in the 1800s. Their ancestors
swung on satin-ribboned trapezes
and leaped through tiny rings of fire.
Now, none of those skills can save them.

And here's the thing:
a rat who isn't shocked,
who only watches,
panics too. That is empathy.
Feeling what another creature feels.

But sometimes it's too much to ask
a person to inhabit
the strange region of a foreign heart.

Once, when I was in a glut of pain,
I said to a friend,
Just take an hour and imagine
this is happening to you.

She looked straight ahead
and said, I don't want to.

Hal Sirowitz: Subject Matter

The reason you don't have much
to talk about, my therapist said, is
because you"re not doing anything. If I
stayed in my room all day, I'd have
nothing to talk about, either. You should
go to a dance, & even if you don't meet anyone,
you can at least describe to me what it was like,
which I'd find interesting, because I don't
go out anymore. I'm not trying to sway you.
If you insist on talking about nothing,
I'd still listen, but I'm convinced you'll be
much happier if you had something to talk about.

Pion István: Nem lehet jó a semminek

Nem lehet jó a semminek.
Őt senki sem kérdi meg
hogy van, mizujs. Ugyan dehogy!
Azt mondaná, kösz, sehogy.

Nem lehet jó a semminek.
Őt senki sem érti meg,
hogy van, hogy nincs. Egy kaptafa.
Így se, úgy se látszana.

Ha kérdeznéd, hogy hogy vagyok,
azt mondanám, kösz, sehogy.
S legyen sötét, vagy lámpa kell?
Mindegy. Úgy sem alszom el.

Judith Viorst: Confusion

I can't figure out if it's gas or a coronary.

I can't figure out if it's hostile or benign.

I can't figure out if I'm turning into a hypochondriac, or just being sensible.

I can't figure out when we stop supporting our children.

(At twenty-one? At thirty? Forty-nine?)

I can't figure out if not bothering to change the sheets in the guest room in between houseguests is ever an option, or always reprehensible.

I can't figure out why men won't ask for directions.

(Is it genetic or could they be retrained?)

I can't figure out, when dressed in the height of fashion, if I'm looking incredibly chic or slightly ridiculous.

I can't figure out if my tale is enthralling or boring.

(What are those facial expressions? Spellbound? Or pained?)

I can't figure out if wanting all the hangers in my closet to face the same way means I'm obsessive-compulsive, or merely meticulous.

I can't figure out if I've gone from stable to stodgy.

(Is "reliable" what I want as my epitaph?)

I can't figure out if helping yourself to a shrimp from your spouse's plate ought to be viewed as intimacy or intrusion.

I can't figure out  if I've lost my sense of humor

Or if, after fifty, it just gets harder to laugh.

And I can't figure out if everyone else has figured everything out, or whether we are all in a state of confusion.

Baranyi Ferenc: Én menjek el?

Én menjek el?
A tömjénfüst gomolyogjon odébb,
mert a templomban
az ördög vert tanyát?

Én menjek el?
Órástól a torony?

Nem pedig a harang,

amely Angelust kondít akkor is,

amikor félreverték?

Én menjek el?

Belzacár faláról

az írás tűnjön el,

nem pedig az ereklyék meggyalázója

a fal fedezékéből?

Hogy mehetnék - éppen én - el?

Nem hagyhatom itt a pilisi dolinákat,

ahol megtanultam,

hogy magyarok, tótok bánata

mindigre egy bánat marad;

sem a nyáregyházi akácerdőt,

ahol már kölyökkoromban kiderült,

hogy nincs meggyőzőbb

a csend érvelésénél;

sem a dunai szél borzoló unszolását

a Vizafogó-parton,

ahonnét békés pecázók

haragvón sereglettek át - ha kellett -

a Váci útra.

Hogy mire unszol MOST a Duna -

csak partján élve hallom.

Ezért (is) kell maradnom.

Rumi: [Hozd ide a Szerelem és a Szabadság tiszta borát!]

"Hozd ide a Szerelem
és a Szabadság tiszta borát!"

"De uram, forgószél közeleg!"

"Még több bort ide,
tanítunk ennek a viharnak
egyet s mást a kerengésről."

Haász János: Örülnének fele ennyinek

Az új óvónéni Magdika néni.
Nem lesz könnyű vele.
Ma azt mondta, hogy a sóskát
mindet meg kell enni.
Meg azt is, hogy szegény éhezők
örülnének fele ennyinek.
És aztán azt, hogy szemtelen vagoyk.
Pedig igazán őszintén mondtam,
hogy én is.

Hal Sirowitz: Touching Bottom

When you go swimming, don't go out so far,
where you can't touch bottom, Father said.
It's good to know it's there even if you don't
use it. Why do you think I got married?
Do you really think I need your mother?
I did it because I knew someday I'd
get old & tired. I had to have a place
where if I wanted to I could rest.

Billy Collins: Imperial Garden

It was at the end of dinner,
the two of us in a red booth
maintaining our silence,
when I decided to compose a message
for the fortune cookie you were soon to receive.

Avoid mulishness when choosing
a position on the great board game of life

was my mean-spirited contribution
to the treasury of Confucian wisdom.

But while we waited for the cookies,
the slices of oranges,
and the inescapable pot of watery tea,
I realized that by mulishness
I meant your refusal to let me
have my own way every time I wanted it.

I watched you looking off to the side-
your mass of dark hair,
your profile softened by lamplight
and then I made up a fortune for myself.

He who acts like a jerk
on an island of his own creation
will have only the horizon for a friend.

I seemed to be getting worse at this,
I thought, as the cookies arrived at the table
along with the orange slices
and a teapot painted with tigers
menacingly peering out from the undergrowth.

The restaurant was quiet then.
The waiter returned to looking out at the street,
a zither whimpered in the background,

and we turned to our cookies,
cracking the brittle shells,
then rolling into little balls
the tine scrolls of our destinies
before dropping them, unread, into our cups of tea-
a little good-luck thing we'd been doing ever since we met.

Kányádi Sándor: Ne szólj

Ne szólj, a szavak elrongyolódtak,
ütött-kopott ószeri limlomok, még ha egy
Júlia vagy Rómeó vagy mit tudom én ki
viselte is volna vallomásul; ne szólj, nem szólok
én sem. Mert mi lesz, ha egyszer kimondjuk
azt a könnyen kimondható szót, mit mondunk majd
azután, mivé lesz a kimondhatatlanság öröme,
lesz-é fokozás, ha egyszer kimondjuk,
nyilvántartásba vesszük s hivatkozunk rá,
ha minden kötél szakad, vagy ha
csak éppen összezördülünk valamiért?
Nem vagyok fennkölt, se cinikus, sem parasztian
prűd, csak babonás talán, akár a sámánhitű ősök,
akik féltek néven nevezni istenüket.
Ne szólj hát, minek oda a szó, hol egy tekintet,
egy mozdulat többetmondó. Hagyd meg nekem azt a hitemet,
hogy egy ki nem mondható nevű istenség kegyelméből
s az ő dicsőségére élek e földön;
a soha-nem-elég, a mindent-megismerni-akarás
motorjával agyamban, szívemben végzem
ember voltommal járó kötelességemet,
és örömeim között is szótlanul ahhoz a
legfőbb megtartóhoz imádkozom.

Ellen Bass: Getting into Bed on a December Night

When I slip beneath the quilt and fold into
her warmth, I think we are like the pages
of a love letter written thirty years ago
that some aging god still reads each day
and then tucks back into its envelope.

Baranyi Ferenc: Kincsnek látszhat

A történelem szemétdombjára kerülni
korántsem végállomás.
Például az is visszaszedhető onnan,
ami még negyvenötben került oda.
Kiglancolni se kell,
mert az újralobbant szittya káprázatban
kincsnek látszhat,
ami már újkorában is kacat volt.

Haász János: Anya szerint

Anya szerint Londonban van apa,
És sok pénzt keres, és
ez mindenkinek jó, és
így mind boldogok leszünk.
Anya annyira nem tud semmit.

Hal Sirowitz: Freedom Means Nothing to Lose

When you knew your father was dying,
my therapist said, you thought if you
got married it'd please him. So
you got into some painful relationships.
You were ready to get married
until you got dropped. But now
that he's dead you're free. You don't
have to marry anyone. You can get
into painful relationships just for the hell of it.

Rumi: [A hajnali szél titkokat osztana meg veled]

A hajnali szél titkokat osztana meg veled.
Ne menj aludni vissza!
Imáidban azt kérd, mit valóban szeretnél!
Ne menj aludni vissza!
Az emberek átlépnek s vissza a küszöbön,
ahol a két világ érintkezik.

Az ajtó kerek és nyitva áll.
Ne menj aludni vissza!

Szabó T. Anna: Örökség

Lengyel Balázsnak

Tanulni kell. Tőlük tanultam nézni.
Várost és mezőt, záporvert tetőt,
felhőábrát, vésett kőtömböket,
szétgéppuskázott házfalak előtt
virágzó hársfát, lekaszált füvet.

Tanulni kell. Tőlük tanultam élni.
Történetük az én történetem.
Répát, nyers krumplit nem ettem,
fagyott földbe sem temettem -
örökségem mégis ostrom,
bombakráter, lótetem.

Tanulni kell. Tőlük tanultam írni.
Hogy továbbadjam, amit kaptak, adtak.
Verset a vershez, szót a kínhoz mérni,
és meghallani, amit elhallgattak.

Mert élnek ők, mert állnak az időben,
mert senki őket nem bánthatja többé,
a hangjuk is, az arcuk is időtlen.
Vannak és lesznek, örökkön örökké.

Judith Viorst: Postmortems

On the way home with my husband from the dinner party,
I thought I'd very tactfully point out
That he shouldn't interrupt, and that
He shouldn't talk with his hands, and that
He shouldn't, when discussing politics, shout.
And that he shouldn't tell that story while people are eating, and that
He shouldn't tell that joke for the rest of his life, and that
He shouldn't have said what he said about that terrible lady in red because
She happens to be the-person-he-said-it-to's wife.
And that he didn't need that second helping of mousse cake, and that
He didn't need to finish the Chardonnay.
But after thirty years of marriage
I finally understand what not to say
On the way home with my husband from a dinner party.

Kántor Péter: Egy hétfő délelőtt Majdanekben

Egy költőtalálkozón vettem részt Lublinban,
volt néhány felolvasás, egy kirándulás
egy közeli festői kisvárosba,
amúgy semmi különös, semmi említésre méltó,
talán csak az a hideg abban a pinceklubban,
ahol egy éjszakába nyúló estén
együtt fáztunk, ki-ki az anyanyelvén.

Aztán az irodalmi programok lezajlottak,
a fesztivál véget ért, mindenki útra kelt,
és hirtelen Majdanekben találtam magam.
Mentünk az aprókavicsos hosszú úton,
a sötétbarna ablaktalan barakkok mellett,
mentünk csöndben az üres úton,
egy holland farmer fia meg én.

Egy év különbséggel születtünk,
ő egy holland farmon, én Budapesten,
ő 1948-ban, én 1949-ben,
s verseket írunk mind a ketten.
Van itt valakid? – kérdezte.
Egy rokonom? Egy szerettem?
Mindenki valakim Majdanekben!

Majdanek, Treblinka, Belzec, Sobibor…
Egyszer el kell fáradni valahol –
ha Majdanekben, akkor Majdanekben.
Fújt a szél, észre se vettem,
azon a hosszú, kavicsos úton
egyszer csak nagyon elfáradtam,
mint egy gép, úgy lépegettem.

Majd elmúlik, elmúlik ez a fáradtság,
ez az október, ez a hétfő,
ez a vágy nem érezni semmit,
nem gondolni semmire többé.
Varjak bólogattak a fűben,
s mint egy gép, tovább lépegettem,
egy hétfő délelőtt, Majdanekben.

Kányádi Sándor: Azon az estén

Azon az estén olyan volt az égbolt, mint egy
hirtelen kiürített város, melyben még a lámpákat is
égve felejtették a fejvesztett menekülők.
Pedig baljós jelek még sehol sem mutatkoztak,
csak hajnal felé kezdtek feltünedezni a szemhatáron
óvatosan az előőrsök; egy-két raj könnyű homály.
Majd a hadak is megjelentek s nyomulni kezdtek északról,
keletről, nyugatról - délnek. A Tejút ívlámpái
sorra elsötétedtek, a Göncölök, mint a kisiklott
villamosok, oldalra dőltek. Aztán sötét lett
teljesen. A felhők megszállták az eget, s kihirdették
az ostromállapotot. De nem volt már kinek. Kihirdették
a szabad rablást. Erre az addig fegyelmezett és zárt csapatok
őrült fosztogatásba kezdtek: törtek-zúztak, föltépték a
vízvezetékeket, beverték az ablakokat, kidobálták az égő
kandelábereket. A tehetetlen düh, hogy senkit se találtak,
az dolgozott bennük. Bár egy bujkáló, egy ellenálló, egy nő
vagy legalább egy csecsemő, akit falhoz kenhettek volna,
de senki. Fölhasogatták a párnákat, a dunyhákat, s aztán
napok múltán, mert nem tehettek mást, kihirdették a békét.

És most béke van. Hull a hó.

Billy Collins: Taking My Old Dog Out to Pee before Bed

Zeke's hips are too ground down
to lift a leg, so he just stands there. We both
just stand, looking into the darkness.
The moon silvers his thinning fur.
Orion strides across the heavens, his own dog
trotting at his heel. And a great live oak reaches over
from the neighbor's yard, dense black limbs
silhouetted against a paler sky. Single voluptuous
remnant of forests. Can a tree be lonely?
Zeke tips up his muzzle, scent streaming
through two hundred million olfactory cells
as he reads the illuminated manuscript of night-
raccoons prowling down the street, who's in heat
or just out for a stroll. Handsome still,
he reminds me of an aging movie star with his striking
white eyebrows and square jaw. He always
had an urbane elegance, a gentleman
who could carrry off satin lapels and a silver-tipped cane.
Tonight an ambulance wails. Someone not so far away
is frightened, in pain, trying to live or trying to die.
And then it's quiet again. No birds. No wind.
We don't speak. We just wait, alive, together,
until one of us turns back to the door
and the other follows.

Ellen Bass: Ode to the Pork Chop

As oil blisters in the cast-iron pan, my dog does
adoring prostrations at my feet and the pale pink chops
with their arc of rib and ribbon of fat lie innocently
on the white bone china we bought at Macy's
where my wife asked the salesclerk what kind of bones
the dishes were made from and the woman confessed
she had no idea, though surely they were crushed
from sorrowful creatures. Everything you do will cause
harm, so I start forgiving myself now. And this pig
was a happy pig, and his death, though death,
was good. I've boiled up his vertebrae, femurs
and fibulae, his head and his hocks,
and now the stock is cooling, the creamy lard rising
to the top like a thick slab of heaven. When these
choice cuts hit the skillet, the hiss and spit is
a lullaby that's soothed homo sapiens
since the discovery of fire. And lured the dogs
into the circle, shoulders hunched toward the flames.
As meat sears and butter bubbles, that sizzling
tells us all will be well. The egg will be released
from the ovary, the swaddled infant will suck.
There will be mayhem and there will be bliss,
and stuffed into every cell of our bodies,
that deep craving for grease.

Réman Zsófia: Cipzár

Lábujjhegyre álltam,
hogy elérjem a nyakamon a cipzárt.
Mire rájöttem, mi a baj,
már tudtam:
minden mással is ez.

Billy Collins: Down on the Farm

Whenever the conversation turns to the subject
of Tennessee Fainting goats,
the question that always comes up is why.
Are they so squeamish that they faint
like Victorian ladies whenever the farmer
uses language unbecoming a gentleman?

Or is it catching, one goat fainting
because he sees another one fainting,
but that still leaves open the question
of what makes the first goat faint.
Does the memory of having keeled
over one morning make one keel over again?

Are they in love? Or is it all just too much?
No one seems to know for sure
but it's something to think about
when I'm trying to get to sleep at night
or when I'm looking out a window
at the barn and the fenced-in pastures beyond.

To see a goat stiffen before pitching over on its side
with a thump is truly unnerving,
but when he rises in a minute or two, as if from the dead,
and goes back to munching with his head down
in the sweet grass on these hillsides,
then everything seems okay again, just like before.

Babiczky Tibor: Altató

Nézd elsötétült már az ég
csak a hold a hold ragyog
mint uzsonnára friss lepény
a nap gyorsan elfogyott

siess hát várnak új színek
csukott szemed mögött
és új ütemre ver szíved
a gond elköltözött

az álom csak egy telt mosoly
mint tejbeméz világít
s megfesti mind a szívgomoly
puha plüssbabáit

siess hát ébren ne maradj
az éjben egyedül
álmodj egy aranymadarat
mely fölötted repül

s most egy titokzatos úrnak
régi szeszélye miatt
a lámpák sorra kigyúlnak
a tiszta ég alatt

világítson az álmod is
maradjon álom életünk
s ne tudjuk hogy minden hamis
amíg fel nem ébredünk

Vidra Réka: Nem az a baj,

hogy én a barackosat szeretem jobban,
te pedig a kakaósat;
a baj az,
hogy én jobban szeretlek téged,
te pedig a kakaósat.

Billy Collins: Life Expectancy

On the morning of a birthday that ended in a zero,
I was looking out at the garden
when it occurred to me that the robin
on her worm-hunt in the dewy grass
had a good chance of outliving me,
as did the worm itself for that matter
if he managed to keep his worm-head down.

It was not always like this.
For decades, I could assume
that I would be around longer
than the squirrel dashing up a tree
or the nightly raccoons in the garbage,
longer than the barred owl on a branch,
the ibis, the chicken, and the horse,

longer than four deer in a clearing
and every creature in the zoo
except the elephant and the tortoise,
whose cages I would hurry past.
It was just then in my calculations
that the cat padded noiselessly into the room,
and it seemed reasonable,

given her bright eyes and glossy coat,
to picture her at my funeral,
dressed all in black, as usual,
which would nicely set off her red collar,
some of the mourners might pause in their grieving to notice,
as she found a place next to a labradoodle
in a section of the church reserved for their kind.

Judith Viorst: Wild Thing

I went for a walk in the sun without wearing my sunscreen.
I went out of town without making a reservation.
I placed my mouth directly upon a public drinking fountain, and took a sip.
I didn't bother flossing my teeth before bedtime.
I pumped my own gasoline at a self-service station.
I ate the deviled egg instead of the cauliflower with low-fat yoghurt dip.
I bought, without reading Consumer Reports, a new dryer.
I left my checking account unreconciled.
I know that the consequences could be dire,
But sometimes a woman simply has to run wild.

Erdős Virág: Viszony

Nem én főztem, nem nekem kell megenni.
A testem reklámfelület, az arcom maszk.
Én egy keresztnév vagyok, te egy keresztnév vagy.
A biciklim egy mozgó pont, a vacsorád egy háromjegyű szám.
Applikáción keresztül követed az útvonalamat.
Applikáción keresztül értesülök a tejallergiádról.
Tudom a kódot, amivel bejuthatok hozzád.
Tudod a számot, amin panaszt tehetsz rám.
Magázlak, te letegezel.
Jó napottal köszönök,, te azt mondod: heló.
Szép napot kívánok, te azt mondod: csá.
Ismerem a lakcímedet, tehát megvan rólad a véleményem.
Ismered a foglalkozásomat, tehát megvan rólam a véleményed.
Mosolyogsz rám, mert örülsz a vacsorádnak.
Mosolygok rád, mert borravalót remélek tőled.
Jelzed felém, hogy elmehetek.
Jelzem feléd, hogy késésben vagyok.
Holnap az utcán nem fogsz megismerni.
Holnap az utcán nem foglak megismerni.

Ha költő lennék, szájon csókolnálak.
Ha költő lennék, hasba szúrnálak.
Ha költő lennék, beleköpnék a levesedbe.

Nem vagyok költő.
Futár vagyok.
Nyugi.

Ellen Bass: Taking Off the Front of the House

I'm at the kitchen table, drinking strong tea, eating eggs
with poppy-gold yolks from our chickens, Marilyn and Estelle.
There's a red car parked across the street and my neighbor's gorgeous irises,
their frilled tongues tasting the air.

"Monsanto is suing Vermont," I say, turning the pages of the Times.

I say it loud because Janet's in the living room

in the faded chair the cat has scratched into hay

eating yogurt and the strawberries she brought home from the field

where she labors to relieve the tender berry of its heavy chemical load.

"What?" she says. She isn't wearing her hearing aids

so I take a breath and project my voice. And as I enunciate the corporate evils,

suddenly the front of the house is sheared away.

We're on a stage, the audience seated on the asphalt of Younglove Avenue,

watching this quirky couple eat their breakfast and yell

back and forth from one room to another.

And throughout the day, as I throw a load of laundry 

in the dryer, answer the phone, as she lies on the couch

reading Great Expectations and we bicker

about the knocking in the pipes and whether we really need to call a plumber,

I admire how the actor who plays the character of me

and the actor who plays the character of her

perform our parts so perfectly

in this production that will last

just a little while before it closes for good.

And when night comes, we smoke a little weed - something called Thunder Fuck,

which must be someone's high opinion of himself,

but in truth is quite nice, though we only take a couple tokes

since Janet's on blood pressure medication and she can't

do the way she did at twenty when she slung a goatskin bag

over her shoulder and wandered around Senegal in flip-flops.

As I reach for her, she says, "Now the audience can sit on the back deck

by the barbecue and this play can be called

The Old Lesbians Go to Bed at the End of the Day."

I light the candle her mother gave me for my last birthday

when she could still put on her lipstick.

The set is authentic - a messy stack of books on my nightstand,

on her side, the hearing aids that sit there all day.

And as she turns toward me and I feel again

the marvelous architecture of her hips, the moon,

that expert in lighting, rises over the roofline,

flooding us in her flawless silvery wash. 

Dezső Márton: Ha lehet

Egy nagypolgári családba
Szeretnék újraszületni
Ahol a nappaliban
Zongora áll
És esténként
Verseket olvasnak
Egymásnak a szülők
Miközben nővéremmel
Szőnyegen guggolva
Bontjuk ki sorra
Külföldi rokonok ajándékait.

Súlyos székekben reggeliznénk
Narancslé lenne az asztalon
Apám kezében napilap
Anyáméban divatmagazin
Nővérem tányérszélre
Száműzné a bacont
És hisztizne mert éppen
Nem figyelünk rá.

Fociedzésre vinnének
Aztán gitártanárhoz
Aki annyira kedvelne
Mint öreg kutyája a bacont
És szemüvegét törölgetve
Hangsúlyozná
Milyen tehetséges vagyok.

Nem férne hozzám szükség
Szorongás vagy halál
Húszévesen mégis
Otthagynám az egyetemet
Ahol keleti nyelveket
És filozófiát tanulnék
Hogy Indiában
Kétkezi munkásként segédkezzek
Egy keresztény templom
Restaurálásában.

Este pedig focizni tanítanám
Az utcagyerekeket mielőtt
Alamizsnát osztanék
A környék hindu bölcseinek.

A mumbai reptér termináljában
Naptól kifakult hajjal
Kultúraközi kommunikáció
Élményeitől bizseregve
Ismerném meg
Jövendőbeli feleségemet
Aki egy helyi vállalat
Európai képviseletét látja el
Szabad idejében jógázik
Videóblogja van
És több tízezren követik.

Élményeim és intellektusom miatt
Rendszeresen beszélgetős
Műsorokba hívnának
Kedves lennék kiegyensúlyozott
Egyszer megkérdeznék
Hova szeretnék újraszületni
Ha választani lehet
És azt válaszolnám hogy még
Soha nem gondolkoztam ezen.

Szlukovényi Katalin: Most

Ebédet főzök, fölajánlod,
hogy felaprítod a petrezselymet,
mondom, hogy jó, erre kimész,
és tovább pakolászod a papírjaidat,
negyedórával később utánad megyek,
hogy arról volt szó, hogy fölaprítod
a petrezselymet, mondod, hogy jó,
visszamegyek a cigánypecsenyéhez,
amíg sül, befejezem a mosogatást,
úgy tíz perc múlva jössz fölaprítani
a petrezselymet, mondom, kösz, már nem kell,
akkor kellett volna, amikor megbeszéltük,
a főzésnek ideje van, ritmusa, szerinted meg
az a gond, hogy nem mondtam, hogy most kell,
mondom, akkor ezt most tisztázzuk végleg:
MINDIG úgy értem, hogy MOST,
a nők mindig is úgy értették, az anyám is
ezért vált el az apámtól, mert nem győzte kivárni,
amíg elmosogat, vagy megfürdet engem,
végül jobban járt, ha megcsinálta maga,
úgyhogy a jövőben, ha bármire megkérlek,
mondjuk hogy fürdesd meg a gyereket,
úgy fogom érteni, hogy MOST, akkor is,
ha ezt külön nem teszem hozzá, a nyelv
mindig tele volt kifejtetlen elemekkel,
ha mindig mindent ki akarnál fejteni,
még reggeli előtt kihalna az emberiség,
most már te is begurulsz, hogy szóból ért az ember,
ha azt akarom, hogy most, akkor mondjam azt,
hogy most, ne terheljem rád az egész
felelősséget, igenis, vegyem a fáradságot,
és mondjam, hogy MOST, különben vethetek
magamra, ha nem lesz időben megfürdetve
a petrezselyem vagy fölaprítva a gyerek.

Judith Viorst: Exercising Options

I've been told that the vigorous moving-about of my body
Could discourage all ills from loose flesh to a heart attack.
But there isn't a fitness routine
That strikes me as anything less than obscene, so
I float on my back.

I respect those brave ladies who're burning their flab off with Fonda.
They still wear bikinis. I long ago switched to a sack.
But my horror of thickening thighs
Is surpassed by my horror of exercise, so
I float on my back.

I admire all those stalwarts out jogging in blizzards and heat waves
But if I want torture, I'd just as soon head for the rack.
Let my upper arms droop, I aspire
To no exertion that makes me perspire, so
I float on my back.

And I know that I richly desere the whole world's condemnation
For the firmness that both my torso and character lack.
Yes, my body's a total disgrace
But there is this big happy smile on my face as
I float on my back.

Chad Frame: Smoking Shelter

Outside the hospice ward of the VA Medical Center in Wilkes Barre, Pennsylvania

Easter, and the glass enclosure’s clouded 

like a rheumy eye. Old men are smoking,

wheezing in their service hats and wheelchairs.

We’ve brought my father’s dog. I know it’s not 

a man’s dog, he announces, chihuahua

resting on the blue quilt draped on his lap.

That’s a great dog anyway, says Cecil, 

his rumbling basso hoarse with settled phlegm. 

Looks about the right size for a football.

We lost our last one. What starts as laughter

in both throats turns to rasping, then wet coughs,

echoes from a deep well. My father says,

I hear come October we’re not allowed

to smoke here anymore. He looks at me. 

You’ll get me out of here before then, right?

But before I can answer, another 

chair-bound man slowly scoots over to us, 

tells my father, You look just like Jesus. 

I guess I can see it. The hair, the beard, 

the starvation, sallow skin, scroll parchment

stretched thinly over wooden finials.

You suffer like he did, he continues.

But I can’t heal you guys, my father says.

I wish I could. Another coughing fit.

You need something? my mother asks, reaching 

in her purse. Yeah, he says, wiping his mouth 

with a trembling hand. An Enditol pill.

I wonder, What will be your last pleasure?

A parking lot view, a few puffs, warm breeze, 

smelling secondhand gas station chicken? 

He is risen, and I realize each thing 

opens at its own pace—our hearts, the first 

spring blooms, church-bound women in yellow hats.

Vas István: November

„Három hét óta nem jártam az utcán.
Most is csak épp egy napra hagytam el
A sötétlő színekkel tarka könyvtárt.
Fekete ég volt, fekete november.
A városban jobbára fosztogattak,
Rendőrök, katonák és nyilasok,
Németek és magyarok. Szekerek,
Nagy teherautók, kézi talyigák
Vitték a szajrét föl a Várba és
Mindenfelé. Néha egy robbanásnak
Vagy ágyúszónak méne-tékel-ét
Hallhatta az elbarmult pesti nép,
De már hozzászokott, hülye közönnyel
Haladt a hevenyészett fahídon.
Először láttam a Dunába térdelt
Margit-hídat, a pesti pusztulásnak
Hasztalanul könyörgő hírnökét.
Egy napra jöttem el rejtekhelyemről:
Csak épp egyszer akartam látni még
A Hold utcát, a Szabadság teret,
A kávéházakat, a Lánchídat. De
Erre se jutott már idő. Anyámat
Láttam. Alig bírt lépést tartani:
Sokakkal együtt hajtották. Tízéves
Fiú ugrott ki hirtelen a sorból.
Szökni akart. Egy fegyveres suhanc
Utána lőtt. A fiú elbukott.
Hozzá ugrott az anyja is, de ő
Épp csak megsebesült. Egy nő a járdán
Így szólt fiához: „Nini, a zsidókat
Hajtják ott!” A gyerek bámult. A hajtók
Között kevés volt sváb. Sokan ízes,
Vasi, alföldi vagy nógrádi nyelven
És győztes kedvvel nógatták a zsákmányt.
Nem mentek lassan. Mire én hajón
Budára értem, ott voltak batyukkal.
A sötétben, a zuhogó esőben
Anyám kicsiny alakja fekete
Ruhában és kifúlva tipegett
Újlak felé. Este a társaság
– Tán vígaszul? – arról beszélt, kiket
Kell majd akasztani. De én Anyut
Már szívesen képzeltem volna el
A sárban végignyúlva gyors golyótól.
A délutáni nő tán nemsokára
Majd így szól gyermekéhez: „Nini, hajtják
A nyilasokat!” Elgondoltam azt is,
Lehet, hogy még tíz-húsz évig elélek,
És hogy a magyarrá ítéltetés
Életfogytiglan tart. Éjfél után
Behallatszott a zuhogó eső,
És tudtam, hogy a téglagyár szabad
Udvarán épp ez az eső szakad
Anyámra is. Fűtöttek. Ittam-ettem.
Vörösbort, húst. Marika sírt helyettem.”

Ellen Bass: Reincarnation

Who would believe in reincarnation
if she thought she would return as
an oyster? Eagles and wolves
are popular. Even domesticated cats
have their appeal. It’s not terribly distressing
to imagine being Missy, nibbling
kibble and lounging on the windowsill.
But I doubt the toothsome oyster has ever
been the totem of any shaman
fanning the Motherpeace Tarot
or smudging with sage.
Yet perhaps we could do worse
than aspire to be a plump bivalve. Humbly,
the oyster persists in filtering
seawater and fashioning the daily
irritations into luster.
Dash a dot of Tabasco, pair it
with a dry martini, not only
will this tender button inspire
an erotic fire in tuxedoed men
and women whose shoulders gleam
in candlelight, this hermit praying
in its rocky cave, this anchorite of iron,
calcium, and protein, is practically
a molluskan saint. Revered and sacrificed,
body and salty liquor of the soul,
the oyster is devoured, surrendering
all—again and again.

Tóth Krisztina: Vatera

Babát kerestem, eladó babát.
Egy játék babát a régi helyett,
karácsonyra a kislányomnak egy
olyat, mint amit egyszer elhagyott.

Azt írtam be, hogy használt, ép baba,
és reméltem, hogy annyiféle közt
találok ugyanolyat, mint másik,
és új ruhában neki adhatom.

Erre egy testet dobott fel a gép:
jóval nagyobbat, mint a kisdedé.
Rám nézett pont, a múltból jött elő,
és azt kérte, hogy vigyék innen el.

Én Istenem, hát hogy került ide?
Hol van a kisded, nem ezt akarom,
nem ezt a kétrét hajtott meggyötörtet,
de a képernyőn ő jött most elém.

Én licitáltam, de más leütötte
azt a rémült gyereklányarcú
százharminc magas guminőt, aki
fehér térdzoknit és szandált viselt.

Cserélhető szemszínnel, háromféle
hajszínnel, három testnyílással
hirdették, folyadék is a dobozban,
hüvelye tizenöt centiméter.

A folyadék a tisztításra szolgál.
Valaki azóta már kifizette,
elszállították, lesz majd neki apja,
diszkrét csomagban viszi a futár.

Szerettem volna elhozni a testet,
hogy abban a hosszúkás dobozban
valahol méltón eltemessem,
mielőtt télen csonttá fagy a föld.

Papírkoporsó, benne a gyerekkor,
kotortam volna avart is fölé,
hogy végre elnyugodjon, aminek kell,
de sokat kértek érte, túl sokat.

Folyton feltűnik valahol egy arc, hogy
hasonlítson egy másik, elveszettre,
de ha szólítom, elsüllyed megint,
és sírni kezd, ha mégse keresem.

Mindig hiányzik hozzá egy kevés.
Hányszor hallottam apámtól: terád
az Isten pénze nem elég. De hol van,
hol az az Isten, és mennyi az elég?

Bertók László: Megírjuk a szép, régi verseket

Beszakadnak a lassú tölgyesek,
mint egy vezércikk, magányos a táj,
erdő mélyéről nézem az eget,
sorok között is süllyed a határ,

belátható lesz, minden, ami fáj,
megírjuk a szép, régi verseket,
s míg a lap alján köröz a madár,
sírni vagy lőni egyaránt lehet,

de éjjel apróhirdetéseket,
csillagokat nyit fölénk a homály,
költemény lesz, hogy csodák nincsenek,
aki nem csügged, az hazatalál,

s hogy a temetőkapun is az áll,
nem fejeződött be, csak vége lett.

Billy Collins: Walking My Seventy-Five-Year-Old Dog

 She's painfully slow,

so I often have to stop and wait 

while she examines some roadside weeds

as if she were reading the biography of a famous dog.

And she's not a pretty sight anymore,

dragging one of her hind legs,

her coat too matted to brush or comb,

and a snout white as a marshmallow.

We usually walk down a disused road

that runs along the edge of a lake,

whose surface trembles in a high wind

and is slow to ice over as the months grow cold.

We don't walk very far before

she sits down on her worn haunches

and looks up at me with her rheumy eyes.

Then it's time to carry her back to the car.

Just thinking about the honesty in her eyes,

I realize I should tell you

she's not really seventy-five. She's fourteen.

I guess I was trying to appeal to your sense

of the bizarre, the curiosities of the siedshow.

I mean who really cares about another person's dog?

Everything else I've said is true,

except the part about her being fourteen.

I mean she's old, but not that old,

and it's not polite to divulge the true age of a lady.

Billy Collins: The Function of Poetry

 I woke up early on a Tuesday,

made a pot of coffee for myself,

then drove down to the village,

stopping at the post office

then the bank where I cashed a little check

from a magazine, and when I got home

I read some of the newspaper

starting with the science section

and had another cup of coffee and a bowl of cereal.

Pretty soon, it was lunchtime.

I wasn't at all hungry

but I paused for a moment

to look out the big kitchen window,

and that's when I realized

that the function of poetry is to remind me

that there is much more to life

than what I am usually doing

when I'm not reading or writing poetry.

Turi Tímea: A tízmillió költő országa

Mikor félig leszedve már az asztal,
és a süteményes szalvéták fölött
még töltesz egy pohárral, és elengednéd magad:
a házigazda előveszi verseit.

Hány mappa lapul hány lakásban?
Hány múltban eltemetett régi napló,
hány kitépett noteszlap?
Mennyi túlcsorduló, megfogalmazhatatlan pillanat
ragadt a félköríves csészefolt alá?

Én nem tudok nevetni rajtatok,
ügyetlen rímek, mikrofonba búgott rossz hasonlatok.
Én is voltam kamasz, és ti se nőttetek még fel,
a hajatok hiába őszül.

Hiába állapodtatok meg,
a régi tévedések szóra bírnak.
Pedig hiába mondod ki, a szó attól még
nem lesz a tiéd, és a jelentése pláne.

A házigazda felnéz, és kivár.
Még nem tudja, milyen hatást szeretne,
s míg arcunkra fagy a bíztató mosoly,
ő hangtalan lapoz. És csak lapoz.

Ellen Bass: Sous-Chef

I like cutting the cucumber, the knife slicing the darkness
into almost-transparent moons, each
with its own thin rim of night. I like smashing
the garlic with the flat of steel
and peeling the sticky, papery skin from the clove.
Tell me what to do. I’m free of will.
I carve the lamb into one-inch cubes.
I don’t use a ruler, but I’d be happy to.
Give me a tomato bright as a parrot.
Give me peaches like burning clouds.
I’ll pare those globes until dawn. The syrup
will linger on my fingers like your scent.
Let me escape my own insistence.
I am the bee feeding the queen.
Show me how you want
the tart glazed. I still have opinions,
but I don’t believe in them.
Let me fillet the supple bones from the fish.
Let me pit the cherries. Husk the corn.
You say how much cinnamon
to spice the stew. I’ve made bad decisions,
so I’m grateful for this yoke
lowered onto my shoulders, potatoes
mounded before me.
With all that’s destroyed, look
how the world still yields a golden pear.
Freckled and floral, a shimmering marvel.
It rests in my palm so heavily, perfectly.
Somewhere there is hunger. Somewhere, fear.
But here the chopping block is solid. My blade sharp.

Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm

Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
meleg szél szórja szét prüszkölve és kacagva,
vedlik a nyár, az ágynak, asztalnak is vacak fa,
bár kormos és vörös szemed az éjszakától,
s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
majd fognak és kifőznek, irkába papirost.
Vedlik a nyár, szivem, lenyergelt vattapóni,
na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
kis ródlizó anyák, kis kölykök szája kapkod,
mi hát a fulladásod e sürgő vattahadhoz?
az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,
hol forrón és puhán kering a vattazápor,
s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.

Hecker Héla: A nagybetűs igazság

A nagybetűs igazság
nem ront ajtóstól a házba
nem veri be a városkapukat
nem röhög a képedbe
a nagybetűs igazság
valójában csupa kisbetűből áll
mint a sarki ház falán a szó
„közért” végigsimít a vörösre
zokogott arcodon és azt mondja
minden rendben lesz akkor is
ha nem robbantasz ki forradalmat
az igazság azt mondja magáról
hogy ő tulajdonképpen olyan
mint a reggeli kávé vagy a nap első
ölelése semmivel sem szembesít
a serkenő szőrszálakat észre sem veszi
csak annyit akart mondani
hogy egyél már végre valamit.

Clementine von Radics: Untitled

I thought leaving you would be easy,
just walking out the door
but I keep getting pinned against it
with my legs around your waist and it’s like
my lips want you like my lungs want air,
it’s just what they where born to do so
I am sitting at work thinking of you
cutting vegetables in my kitchen
your hair in my shower drain
your fingers on my spine in the morning
while we listen to Muddy Waters, I know
you will never be the one I call home
but the way you talk about poems
like marxists talk of revolution
it makes me want to keep trying.
I’m still looking for reasons to love you.
I’m still looking for proof you love me.

William Thomas Moore: Moss

what will happen
now? she asks.
now, i say,
now,
the dishes will pile
up in the sink
and there will
be only one
pair of shoes
at the door.

Simon Márton: Arról, hogy mi jó

 

                                              Czesław Miłosznak

A téli szombat délelőttök, amikor semmi dolgunk.
Az egyszerű, matt, nehéz porcelánok.

Egy kényelmes szék. Egy nyaklánc felcsatolása.
Az ablakpárkányon álló, antik ezüst hamutálban a hó.

A percekig tartó, felszabadult, abbahagyhatatlan nevetés.
A sirályok éjszakánként a hidak felett.

Amikor azt hiszed, nincs nálad tűz, mégis találsz a zsebedben.
Nézni, ahogy mások horgásznak.

A körte. A ribizli. Az agavék csöndje.
Életedben először venni le valakiről a pólót.

A kihalt utcák karácsonykor. Egy rendes kávé.
Az ecset nyoma egy ötszáz éves képen. Fejből tudni bármit.

Egyedül utazni egy üres buszon. A régi akciófilmek. A régi híradók. A kocsiból elsőként látni meg a tengert.

Felnézni a Sarkcsillagra. Beágyazni. Éhesen ébredni.
A százéves lexikonok naivitása. Amikor inkább hazasétálsz.

Amikor ez a park, amiben éjszakánként úgy fuldoklom,
mint a halott katonalány tüdejében az eltévedt bogár,
a kelő napban felragyog.

Joseph Bathanti: Jesus Meets The Women

They bump into Him shopping in Bloomfield.
It’s how many years? He’s skin and bone.
The hair. The beard. Some kind of radical.
But still He shows respect, kisses each one,
inquires about their health, tells them to pray,
ask anything in His name and it’s theirs.
They laugh. He’s probably on drugs, they say.
His poor widowed mother. Thirty-three years
old, a grown man, and still can’t settle down.
The little bit He makes He gives away,
while poor Mary sits in one room downtown,
practically on welfare, day after day.
They don’t mention the thorns or bloody cross.
He’s not a bad kid, just a little lost.

Pilinszky János: Fabula

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszívű állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.

Székely Magda: Szakadék

Ki vasárnapi levesét
étvággyal ette, vagy a járda
szélén nyugodtan álldogálva
elnézte foltnyi arcukat,
míg botladoztak a menetben,
míg vonultak, a föld lakatlan
tájainál magányosabban,
a téli Dunapart felé,

mit tudja az, miféle sziklán,
milyen szakadék peremén,
lábujjhegyen micsoda partok
kopár fokain állok én,
s hogy elszakithatatlanul
milyen erő köt ide engem,
hogy mit emelek vállamon
magányosan és elveszetten?

De így igaz: most én magam
tartom fel őt a két karomban.
S ha nem nyúl értem senkisem,
és izmom végül összeroppan,
és kicsúszik lábam alól
az emberség végső karéja,
ha nem nyúl értem senkisem,
lezuhanunk a szakadékba.

Shane Koyczan: To This Day

and if you can’t see anything beautiful about yourself
get a better mirror
look a little closer
stare a little longer
because there’s something inside you
that made you keep trying
despite everyone who told you to quit
you built a cast around your broken heart
and signed it yourself
you signed it: ‘they were wrong’”

Martin Willitts, Jr.: Greetings From Syracuse

All postcards say, I wish you were here; but I don’t.
You’d be bored here. There’s nothing to do,
and plenty of it. Boredom is habit forming. Besides,
you’ve known folks going where you can’t,
then bragging upon it—like they were something
and you ain’t. Come on. I know you’re thinking that.
Those people are not all that monumental. All cards
proclaim the same exact mumble-jumble, yada, yada.
Wish you were here, blah, blah, blah. As if you care.
You want to send them a finger in the mail,
but the post office lists fingers as hazardous material.
So, here’s a postcard that doesn’t wish you were here
where you can watch factories turn to rust. That
and a nickel still leaves you two cents too short.

Haász János: Véletlenül

Véletlenül megtudtam, hogy
Petra nagyon,
de nagyon-nagyon szereti
a véletleneket.
Saci mondta el, aki pedig
a kakaós csigát szereti
nagyon, de nagyon,
És nálam pont volt egy.
Jó cserét csináltunk.
Sacinak ízlett
a kakaós csiga,
Petra pedig
tényleg nagyon örült,
amikor másnap az edzése után
véletlenül összefutottunk
a sportcsarnok előtt.
Mert éppen arra jártam.
Akkor már úgy félórája,
fel és alá.

Rick Lupert: Rules For Poetry

Never use adjectives
unless you’re trying to describe something
and you don’t want to do it the hard way.
Never use the word “forever.”
It reminds people they’re going to die
and the last thing you need is people distracted
by their mortality during your poem.
Write what you know
unless you’re a fool, in which case
look to the internet, and write about something there.
Avoid vowels
and their angry sister
the letter Y.
Avoid cliché.
On the other hand …
Learn the difference between
epigraphs,
epigrams and
episiotomies.
Use as few words as possible.
In fact, hand out blank sheets of paper
and tell people it’s your finest work.
If you ever use the phrase “darkness in my soul”
be prepared for me to come to your house
and kill you.
If you’re going to write in form, do it right.
For example, as I understand it, a haiku
is eight hundred words written while
sitting on a cheesecake.
Line breaks are important,
but use them carefully. Once you’ve broken a line
its parents will never forgive you.
Finally, go to poetry workshops.
Sometimes they serve food and
you can’t write poetry if you’re dead
because you forgot to eat.

Kántás Balázs: Hozzám értél

Mikor hozzám értél
a bőröm többé nem rács volt
létem és a külső lét között

a hangszerek mind egyszerre szóltak
a víz egyszerre forrt és fagyott

az iszony kizárta magát az ajtón
a falevelek zöldebbre festették magukat
a szobám falán függő Byron-kép elmosolyodott
a szomszédban vonyító kutya felröhögött

az élet rájött a saját értelmére
a halál a szekrény alá rejtőzött

Lackfi János: Haspóló

Anyu mérgelődik,
hogy a mai lányok
hasa folyton kilóg a nadrág
meg a póló között,
csuda, hogy nem kapnak
vesekövet és hólyaghurutot,
mindenféle húgyúti bajt,
majd ha felfáznak,
és hétrét görnyedve
véreset vagy
gennyeset pisilnek,
akkor megnézhetik magukat.
Apa szerint anyának
bizony igaza van,
ő is mindig fejcsóválva,
guvadó szemmel nézi
a kilógó hasakat.
Pedig szerintem
van haszna a dolognak.
Ha az ilyen lányokon
vakbélműtétet kell végrehajtani,
le se kell hozzá
vetkőzniük.

James Henry Leigh Hunt: The Glove and the Lions

King Francis was a hearty king, and loved a royal sport,
And one day as his lions fought, sat looking on the court;
The nobles filled the benches, and the ladies in their pride,
And 'mongst them sat the Count de Lorge, with one for whom he sighed:
And truly 'twas a gallant thing to see that crowning show,
Valour and love, and a king above, and the royal beasts below.

Ramped and roared the lions, with horrid laughing jaws;
They bit, they glared, gave blows like beams, a wind went with their paws;
With wallowing might and stifled roar they rolled on one another;
Till all the pit with sand and mane was in a thunderous smother;
The bloody foam above the bars came whisking through the air;
Said Francis then, "Faith, gentlemen, we're better here than there."

De Lorge's love o'erheard the King, a beauteous lively dame
With smiling lips and sharp bright eyes, which always seemed the same;
She thought, the Count my lover is brave as brave can be;
He surely would do wondrous things to show his love of me;
King, ladies, lovers, all look on; the occasion is divine;
I'll drop my glove, to prove his love; great glory will be mine.

She dropped her glove, to prove his love, then looked at him and smiled;
He bowed, and in a moment leaped among the lions wild:
The leap was quick, return was quick, he has regained his place,
Then threw the glove, but not with love, right in the lady's face.
"By God!" said Francis, "rightly done!" and he rose from where he sat:
"No love," quoth he, "but vanity, sets love a task like that."

Craig Kenworthy: I Am An Innocent Bellman

The visiting exotic dancers liked room service
before their two shows a night, before trying not
to look too bored as 21st birthdaying college boys
at a downtown club elbowed each other, pulled
out small bills, a shameless passing thrill
at least until they had their own daughters.
I took meals to these women, my other duty warding
off guys who appeared at our front desk asking if
“those strippers might be staying here?” my usual
response a blank look that came easy for me, a harmless
blob so unlikely to ever appear at one of the “girls” tables
that the blonde one, who always smiled at me as she
passed through the lobby, thought it would be funny
one night if she answered my usual three sharp knocks
and call wearing nothing, nothing at all, her soft
teethed laugh holding even as she and I got as close
as we ever would, kneeling down together to address
the remains of a tuna melt, small salad, dressing
on the side and a Diet Coke, which had all cascaded
through the open doorway onto the once upon
a time beige Best Western carpet, the full tray
of her dinner having fallen from the heights
of my shaken, still unschooled
Nebraska boy’s hands.

Maria Wine: Minden versben ég egy apró lámpa

A szobában és az időben
a földben és a tengerben
az emberekben és az állatokban
mindenben amit a természet
és emberi kéz alkotott
van egy vers
ami úgy izzik akár egy lámpa

ha kitartóan keresed
talán rálelsz egy lámpára
saját sötétséged legmélyén is.

--Fordította: Ferencz Mónika

Mather Schneider: County

I was in jail for a month.
I was amazed at how much fun
my fellow inmates could have.
Once a week we were marched down to a room
the size of half a basketball court
and ordered to exercise.
There was a basketball backboard
painted on the wall, but no hoop
and no ball. One time
the inmates started playing football
with 20 socks rolled up together
and soon they were having such a good time
that the guards ordered everyone
to surrender their socks.
I remember the stupid, pulpy hatred
on the faces of those guards
as if we were the worst
possible waste of human life.
I wanted to kill them, honestly,
but what bothered me most
was that no one else did.
Instead of getting angry
they just started
playing soccer
with their rubber slippers.

Turi Tímea: Körútzár

„Íme, az ország két részre szakad,
a korán kiáltókra és a későn kapcsolókra,
a nemtudtoktisemmitre és a mindentudókra,
a félelemkeltőkre és a rettegőkre.

Íme, az ország két részre szakad,
a játszótérre és a harcmezőre,
az áldozatokra és a bűnbakokra,
a nincstelenekre és az elfordulókra.

Íme, az ország megreped középen,
roppan és elsüllyed, lelet lesz jövőre,
két részre szakad, ha túl akarsz élni,
húzódj az egyikbe, ne maradj középen.

Most minden közvetlen, most minden jelentés,
az ország szétszakad, tükör szeli ketté:
két partja két tábor, kettő részre szakad:
a félelemre és a félelemre.”

Turi Tímea: A hírfolyam

Ödüsszeusz úgy ment el, mintha el sem ment volna.
Hiába volt távol, mindig feltöltött egy képet,
megosztott egy bejelentkezést onnan, ahol épp volt:
a gyanútlan szemlélő úgy érezhette,
ugyanúgy köztünk van, olyan közel, olyan távol,
mint a szomszéd városban lakó régi osztálytárs.
Csak a tenger, az ragyogott valószerűtlenül a háttérben,
csak az utcák voltak meglepően tiszták.
És biztos volt pár poszt, amit úgy állított be,
hogy ne lássa senki más, csak ő.

Andrew Kane: How to Be a Dog

If you want to be a dog, first you must learn to wait. You must wait
all day until somebody returns, and if somebody returns late, you
must learn to wait until then. Then you must learn to speak in one
of the voices available to you, high and light or mellow thick and
low or middle-range and terse. Whichever voice you learn to speak,
you will meet somebody who does not like you because of it, they
will be wary or annoyed or you will remind them of something or
someone else. Once you have learned to speak you must learn not to
speak unless you absolutely must, or to speak as much as you feel
you must regardless of how many times you are told to stop, or sit,
or placed behind a door—this will depend on what kind of a dog you
want to be. And indeed there are many kinds. It may not feel as though
you get to choose, and that too is a kind of dog. Next you must learn
to relinquish all control over everything you might wish to control. You
must learn to prefer to be led about by the neck on a piece of string,
or staked to a neglected lawn by a length of chain. You must learn, once
you have sampled the freedom of a life without a chain, that it is better
to return and be chained again. Or you may learn that it is not—
a fugitive is also a kind of dog. Of course you must learn to love, to
love always and love entirely and to be wounded by nothing so much
as the violence of your own love. You must learn to be confused but
never disappointed by a deficiency of love. You must give up your
children and not know why. You must lose yourself wholly in activity;
you must never feel an itch that you do not scratch. You must learn how
to wait at the foot of the bed and hope, silently, that somebody is drunk
enough or lonely enough to invite you up, and you must learn not to show
your excitement too much or overplay your hand. If you want to be a dog,
you must learn to believe that you are not in fact a dog at all.