Fjodor Szvarovszkij: [azt mondták, még mindig szeretsz engem...]

azt mondták,
még mindig szeretsz engem

hogy telefonálsz,
mikor nem vagyok itthon

kedvenc könyveimet olvasod,
hogy közelemben legyél

nyomomban jársz,
a munkahelyen, a boltban
ismerősöknek

beszélik, láttak a közelemben
tavasszal
a sütödénél,
messze a várostól
és még Párizsban, a konferencián is!

és mindezt
függetlenül attól
hogy mi egymással gyakorlatilag nem beszélgettünk

és ismert okok miatt
és nem foglak látni téged a közeljövőben

akarod tudni miért?

csak amiatt, mert a nedves úton Riga felé
Téged széttépett, szétkent, szanaszét hajigált
és összekevert egyetlen csontból, húsból és hajból álló masszává a végzet
és valami szalonnává is
összetört fejed külön

és mert ott voltam a temetéseden
ahogy illik
vettem virágokat is

mert hogy
Te már két éve halott vagy

de

lehetséges, hogy mindez mégis igaz

mert valami különös,
fűillat
leng a fürdőszobában

kora reggel
néha bemegyek a konyhába

és ott
hirtelen
el van mosva minden tányér
és cigarettaszag száll
és valaki megette az összes marcipánt

Jorge Sánchez: The Canoeist Loses His Oar

With the air so still it seems asleep, what
 equation moves the boat upon the water,
 heavy as it is with me? The lake takes
 nothing it is not given, and so the boat
 scuds further from the grassy shore.

The eddies and curls of currents made by fish
 and the tilting, spinning earth are the true captains
 now, the canoe enslaved to their minute forces.
 I lean back and look up. Clouds
 like a raincoat. Sky like a message home.

Alice Walker: I Said to Poetry

I said to Poetry: "I'm finished
with you."
Having to almost die
before some weird light
comes creeping through
is no fun.
"No thank you, Creation,
no muse need apply.
I'm out for good times –
at the very least,
some painless convention."

Poetry laid back
and played dead
until this morning.
I wasn't sad or anything,
only restless.

Poetry said: "You remember
the desert, and how glad you were
that you have an eye
to see it with?* You remember
that, if ever so slightly?"
I said: "I didn't hear that.
Besides, it's five o'clock in the a.m.
I'm not getting up
in the dark
to talk to you."

Poetry said: "But think about the time
you saw the moon
over that small canyon
that you liked so much better
than the grand one – and how suprised you were
that the moonlight was green
and you still had
one good eye
to see it with

Think of that!"

"I'll join the church!" I said,
huffily, turning my face to the wall.
"I'll learn how to pray again!"

"Let me ask you," said Poetry.
"When you pray, what do you think
you'll see?"

Poetry had me.

"There's no paper
in this room," I said.
"And that new pen I bought
makes a funny noise."

"Bullshit," said Poetry.
"Bullshit," said I.

Szabó T. Anna: Felnőtt csak akkor lesz...

(megjegyzés: ez válasz Kiss Judit Ágnes: Gyerekférfiak balladája című versére, de ha azt posztolom előbb, félő, kitör a népharag...)

Felnőtt csak akkor lesz a férfi,
ha nem ringató anyja vagy,
de akkor tűrd is, ha bajodban,
ha menni kell, magadra hagy.
Oltalom? Erő? Hősiesség?
Ha követelik: csak szerep.
Ne várd el, s akkor megkapod majd.
A férfi nem örök gyerek.

Felnőtt csak akkor lesz a nő, ha
nem fél harcolni egyedül,
de ha a férfi segít néha,
nem haragszik, hanem örül.
Mit vársz el tőle? Hogy egyszerre
apád legyen és Istened?
Te is ember vagy - nézz magadba:
benned is ott van a gyerek.

Ha nem nézel fel rá – lenézed?
A szemébe nézz: ott a hit.
Ha bízol benne, ő is felnő,
csak támogasd a céljait.
Mint Áron vesszeje, virágzik,
és nem ernyedten szendereg.
Ne gügyögj, ne csalj, és ne csábíts:
a férfi ettől lesz gyerek.

Herceg...? Nem herceg. Nincs fehér ló.
Ő király lesz – ha engeded.
De ha szidod, hát ne csodálkozz,
ha előtted csak kisgyerek.

Antonio Machado: Last Night As I Was Sleeping

Last night as I was sleeping,
I dreamt—marvelous error!—
that a spring was breaking
out in my heart.
I said: Along which secret aqueduct,
Oh water, are you coming to me,
water of a new life
that I have never drunk?

Last night as I was sleeping,
I dreamt—marvelous error!—
that I had a beehive
here inside my heart.
And the golden bees
were making white combs
and sweet honey
from my old failures.

Last night as I was sleeping,
I dreamt—marvelous error!—
that a fiery sun was giving
light inside my heart.
It was fiery because I felt
warmth as from a hearth,
and sun because it gave light
and brought tears to my eyes.

Last night as I slept,
I dreamt—marvelous error!—
that it was God I had
here inside my heart.

Nagy Kata: Északi Összekötő

Mikinek

A Duna két ágra szakad azon a részen, ahol felvettél a nyakadba,
nyár volt már, mondjuk június,
de komolyabb ősz hangvétel és levegő szerint.
Sose láttam akkoriban a lányom két éjszakánál többet:
szerepet, kiejtést naponta cseréltem.
Anyaként voltam a nyakadban, vagy lányként,
ezt nem tudnám megmondani.
Éjfél múlt, vagy hajnalodott?
Abból a kék zsinórból a fák fölött,
amire az éjszaka volt kötve, ezt nem lehetett eldönteni.
Szótlanul vittél.
Ahogy a nyakadat a combjaim közé szorítva néztem
a meg nem indult vizet, arra emlékeztem,
amikor a zajló körúton elmeséltem a fej kinyomását.
Megkoronázlak,
mondtam magamban: te ekkor már a számon nem tartott szárazföld feletti
métereket gyűrted.
*
Amikor sírunk, könnyen belázasodunk.
Ezt nevezhetjük szerelemnek:
egy pohár víz kell olyankor, és kész.
A láz hajnalra megy le: a test hormonokat termel,
a legtöbbet mindig akkor.
Átkelni tehát éjszaka kell.

Sopotnik Zoltán: darab

Leszakadt az ég egy darabja.
Körbeállják a szomszédok az
udvaron: elsodorta a porolót,
amit senki se használ.
Találgatják, mi is lehet az,
nem hasonlít semmire, ami
ismerős. A hangoskodók
mögött egy gyerek a szeretetre
tippel, kap is egy fülest érte, azért
se sír. elég nagy, hogy igaz
legyen, és látszik az is, hogy
máshonnan való. A délelőtt
így törik szét két kicsi délutánra,
a közeledő ünnep jó messzire
kerül.

Heather McHugh: A Physics

When you get down to it, Earth
has our own great ranges
of feeling - Rocky, Smoky, Blue -
and a heart that can melt stones.

The still pools fill with sky,
as if aloof, and we have eyes
for all of this - and more, for Earth's
reminding moon. We too are ruled

by such attractions - spun and swaddled,
rocked and lent a light. We run
our clocks on wheels, our trains
on time. But all the while we want

to love each other endlessly - not only for
a hundred years, not only six feet up and down.
We want the suns and moons of silver
in ourselves, not only counted coins in a cup. The whole

idea of love was not to fall. And neither was
the whole idea of God. We put him well
above ourselves, because we meant,
in time, to measure up.

Will Grimes: Our Anniversary (for Sue)

It’s been a while
Let’s stop and think
We’ve been wedded
Forty-six years –
Longer than that
If you count time
Before the banns –

Every year now
I find myself
Standing again
In that small church
Looking at you
Just next to me
As I did then

Wondering if
I could love you
More than I do
And my answer is
Always the same
Let’s wait and see
Like newlyweds

Baranyi Ferenc: Részlegesen se

Hiányos becsülettel
ne számíts becsülésre.
Lehet, hogy a híját
alig venni észre:
akkor sem érvényes,
csakis az egésze.

A „részleges becsület”
értelmezhetetlen,
így hát a túlélésért
nincs mivel fizetnem,
ilyen áron megmaradni
amúgy sincs semmi kedvem.

Ladányi épnek őrizte meg
viharvert becsületét,
nem érdekelte, hogy ezért
esetleg élete a tét.
Nem fáj a széttört karrier,
ha a becsület ép.

Most becstelenek
tobzódnak mindenütt.
Te is az leszel, ha
– részlegesen bár –,
de lepaktálsz velük.

Jack Kerouac: The world you see is just a movie in your mind

The world you see is just a movie in your mind.
Rocks dont see it.
Bless and sit down.
Forgive and forget.
Practice kindness all day to everybody
and you will realize you’re already
in heaven now.
That’s the story.
That’s the message.
Nobody understands it,
nobody listens, they’re
all running around like chickens with heads cut
off. I will try to teach it but it will
be in vain, s’why I’ll
end up in a shack
praying and being
cool and singing
by my woodstove
making pancakes.

Tóth Krisztina: Hogy vagytok?

Ahogy a családban a hetedik,
gyanútlan nemzedék világra hozza
az oroszlánarcú, foltos csecsemőt,
ahogy a frissen festett házfalon
mégiscsak átüt az obszcén graffiti,
ahogy háztűznéző alatt előjön
a kisházból a húgy- és szarszagú,
félbolond nagymama, és a levesbe nyúl,
ahogy a fásult majomarcból kinéz
az idegen testbe élethosszig bezárt
makacs, legyőzhetetlen értelem,
úgy villan cinkosan rád egy-egy pillanatra
barátaid arcából a halál.

Hogyha ilyenkor visszanézel,
második pillantásra senki sincs ott.
Valaki visszaküldte a nagymamát,
a házat újrafestik, az újszülöttet
elszállítják, és nem beszélnek róla többet,
a majom vakaródzik, duzzadt seggét mutatja.
Hogy vagytok? – kérdezed, miközben
morajlik valami a kanyarodó buszok,
a zúgó vezetékek, a föld alatt futó
metró hangján. És egyre hangosabban
mondogatjátok: össze kéne már jönni egyszer,
aztán a túlkiabált zajban egyikőtök
előbb-utóbb az órájára néz.

Nádasdy Ádám: A hullámvasút

Ha megállnék, ki kéne józanodni.

Inkább nevetséges legyek, pucér,

a centrifugában egy jót visító,

még akkor is, ha illetlen a hév,

mint mikor leállt a hullámvasút:

valami üzemzavar, a szerelő

prózaian mászkált a pályatesten,

hangosan kiabált a földre le,

percekig álltunk, azalatt lebomlott

az egész: a félelem, a gyomorkönnyűség.

Összeomlott a gyors üdvözülés,

keskeny és olajszagú lett a pálya,

szögekkel, oldalt villanykapcsoló,

sivár Hádész, reális. Állt a lelkem

hullámzatlanul. Nincs zuhanás,

nincs bódult, hörgő levegő sehol.

Billy Collins: As If to Demonstrate an Eclipse

I pick an orange from a wicker basket
and place it on the table
to represent the sun.
Then down at the other end
a blue and white marble
becomes the earth
and nearby I lay the little moon of an aspirin.
 
I get a glass from a cabinet,
open a bottle of wine,
then I sit in a ladder-back chair,
a benevolent god presiding
over a miniature creation myth,
 
and I begin to sing
a homemade canticle of thanks
for this perfect little arrangement,
for not making the earth too hot or cold
not making it spin too fast or slow
 
so that the grove of orange trees
and the owl become possible,
not to mention the rolling wave,
the play of clouds, geese in flight,
and the Z of lightning on a dark lake.
 
Then I fill my glass again
and give thanks for the trout,
the oak, and the yellow feather,
 
singing the room full of shadows,
as sun and earth and moon
circle one another in their impeccable orbits
and I get more and more cockeyed with gratitude.

David Whyte: The Well of Grief

Those who will not slip beneath
the still surface on the well of grief
 
turning down to its black water
to the place that we can not breathe
 
will never know
the source from which we drink
the secret water cold and clear
 
nor find in the darkness
the small gold coins
thrown by those who wished for something else

Peer Krisztián: A nap, amikor tökéletes vagyok

Csináltam friss csalánteát reggel,
nem fizettem a vonaton,
ötven plusznál fel tudtam állni,
nem mentem sehova taxival,
egy hónapra elég füvet vettem,
írtam egy verset hazafelé,
de nem ébresztelek fel.

Peer Krisztián: 40

Késõ elkezdeni. Késõ abbahagyni.

Elmértem magam, nem volt minta –
századiknak ezen nyöszörögni
olyan sablonos.
Egymáshoz mérjük magunkat,
amatõr asztalosok.
Már hullanak a korombeliek.

Este az egyik még mesélt a gyereknek.

Úgy volt összetéveszthetetlen a másik,
hogy még csak nem is ismételte magát.
Az meg a legyet megbaszta röpében.
Emléke szívünkben örökké él.

De én nem érek rá erre,

mondatban vagyok.
A boldogság ennyi,
bûntudatra semmi ok,
apámnak volt igaza mégis:
ilyen negyvenévesnek kell lenni,
mert negyven évesnek ilyen lenni,
hogy még el sem kezdõdött.

Egy nagy öleléssel

a másikra kenni –
ez az a dörgölõdzés, ami nélkülözhetetlenné tesz.
Vagy megöregedni tanúk nélkül,
szálegyedül.

Ott állnak tornasorban,
egymás fülébe sugdos a tíz, a húsz, a negyvenéves Krisztián.
És mire a sor végéig ér a mondat,
kihull belõle minden fontosabb szó.

Ó, ha most meghalok,

mennyi minden nem kezdõdik majd el.
Félbe semmi nem marad.

Pál Dániel Levente: Zónagyerekek

Pár házzal odébb, szinte a Füvészkerttel szemben,

néhány hete történt, még csak nem is velem,

és majd el is felejtettem. Néhány hete tehát,

épp mikor leginkább s legforróbban tombolt a nyár

Pesten, három kisgyerek, cigány mind a három,

egy fejjel egyre magasabbak, és egyre kócosabbak lefelé,

nos, ők hárman egy ócska kempingasztalon,

két vödörrel, egyikben jeges víz, ezért a legkisebb

felelt, a másikban citrom és lime, ez a középső

reszortja volt, míg a harmadik kiabált és a pénzt

vágta zsebre, nos, ők hárman szinte a Füvészkerttel

szemben nyitottak egy limonádébárt, és széles

gyerekmosollyal, fürge kis kezekkel sürögtek,

csinálták, árulták, ahogy a nagyoktól vagy egy

filmben ezt és ahogy látták. Néztem őket,

nem lehetett nem, vagy ugyan nem én, hiszen

ez nem az én történetem, és néztem őket,

majd odamentem, dögmeleg volt, sütött a beton,

szikrázott az emberek homloka, és kértem,

mért ne kértem volna egy limonádét.

A legkisebb rám nézett, tényleg, bácsi?, és tényleg,

mire úgy megörültek, ugráltak nevetve, egy fejjel

egyre magasabbak, és egyre kócosabbak lefelé,

és kiabálták, juhú, juhú, dejó, majd fizettem,

ahogy illik, s az első korty után, nem volt rossz,

így főleg, azért megkérdeztem, mire gyűjtenek,

s egymásra néztek, és rám, majd szinte egyszerre,

hogy csokira, bácsi, csokira, máshogy nem telik.

Gulisio Tímea: Szögesdrót

Illene határt szabnunk,
meddig másszunk egymásba:
nyúljunk a nagy tragédiákhoz,
vagy csak a testbe könyékig.
 
Szemed folyamatosan elnézést kér,
amiért nem vagy elég jó.
Tudod, hogy tudom.
Nem kell mindent kimondani.

Szerinted az élet
merő szemfényvesztés,
de a lámpát, amit felkapcsoltál,
már nem bírod eloltani.

Nem esketsz, úgyis hűtlen lennék.

Nem ígéred, hogy felvállalsz.
Tudom, hogy tudod:
megszabnak a határaink.

Jack Grapes: I Like My Own Poems

I like my own poems
best.
I quote from them
from time to time
saying, "A poet once said,"
and then follow up
with a line or two
from one of my own poems
appropriate to the event.
How those lines sing!
All that wisdom and beauty!
Why it tickles my ass
off its spine.
"Why those lines are mine!"
I say
and Jesus, what a bang
I get out of it.

I like the ideas in them,
my poems,
ideas that hit home.
They speak to me.
I mean, I understand
what the hell
the damn poet's
talking about.
"Why I've been there,
the same thing," I shout,
and Christ! What a shot it is,
a shot.

And hey,
The words!
Whew!
I can hardly stand it.
Words sure do not fail
this guy, I say.
From some world
only he knows
he bangs the bong,
but I can feel it
in the wood,
in the wood of the word,
rising to its form
in the world.
"Now, you gotta be good
to do that!" I say
and damn! It just shakes
my heart,
you know?

Linda Pastan: Waiting For My Life

I waited for my life to start
for years, standing at bus stops
looking into the curved distance
thinking each bus was the wrong bus;
or lost in books where I would travel
without luggage from one page
to another; where the only breeze
was the rustle of pages turning,
and lives rose and set
in the violent colors of suns.

Sometimes my life coughed and coughed:
a stalled car about to catch,
and I would hold someone in my arms,
though it was always someone else I wanted.
Or I would board any bus, jostled
by thighs and elbows that knew
where they were going; collecting scraps
of talk, setting them down like bird song
in my notebook, where someday I would go
prospecting for my life.

Kurdi Imre: Valami zacc

Mostanra egy név maradt, semmi
több, meg némi fájdalom, valami zacc, talán a gyomor-
fenéken, talán egy súlyosan elcseszett
életé. Vagy ki tudja. Azt pedig, hogy ki csesz-
te el kiét, mikor és mivel, firtatni sem
érdemes már, annyi gyilok esett, oda és
vissza, meg olykor keresztbe is, hogy legföljebb a Jó-
isten tudná kibogozni, ő viszont makacsul
hallgatott, kezdettől fogva, és persze hallgat makacsul
azóta is. Habár meglehet, hogy éppenséggel rö-
högve nézte végig az egészet, úgyhogy egyszerűen csak nem
volt érkezése közbeszólni. És tulajdonképpen egész jól
szórakoztam volna én is, ha nem lett volna muszáj
folyton beledögleni. Persze mindig csak
szőrmentén, valahogy úgy, mint a színpadon. Lemegy
a függöny, leporolod a nadrágod ülepét, nyak-
kendő a helyén, séró belőve, és pár perc múlva már
föl sem foghatod az iménti nagyhalált. Valami tanulság
persze mindig adódik azért. Hogy, teszem azt, leg-
közelebb majd elegánsabban kell homorítani zuhanás
közben, vagy hogy nem csak állcsúccsal lehet
tompítani, amikor talajt fogsz. Szóval megérte, már
csak ezért is, kétségtelenül.

Lisel Mueller: Sometimes, When The Light

Sometimes, when the light strikes at odd angles
and pulls you back into childhood

and you are passing a crumbling mansion
completely hidden behind old willows

or an empty convent guarded by hemlocks
and giant firs standing hip to hip,

you know again that behind that wall,
under the uncut hair of the willows

something secret is going on,
so marvelous and dangerous

that if you crawled through and saw,
you would die, or be happy forever.

Jack Gilbert: Older Women

Each farmer on the island conceals
his hive far up on the mountain,
knowing it will otherwise be plundered.
When they die, or can no longer make
the hard climb, the lost combs year
after year grow heavier with honey.
And the sweetness has more and more
acutely the taste of that wilderness.

John Donne: Búcsúzás

Két lelkünk csakis úgy lehet,
ahogy körzőn kettős a szár,
tiéd a pontba-rögzitett,
mégis mozog, ha párja jár.

S ámbár e szár középen ül,
mégis ha párja útra kél,
hajlik felé, utána dűl,
feláll, mikor az visszatér.

E szár legyél, ki arra tör,
hogy rézsút rohanjon velem;
szilárd-voltodtól ép a kör,
így végzem én a kezdetem.


--Károlyi Amy fordítása

Nádasdy Ádám: Féltérden

Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság
rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,
s azt képzelnem: pont én kellek neked.
Nem is oly rég úgy jártam még az utcán,
hogy elfogadtam volna, hogy lesújts rám –
most meg a cinkosommá tettelek.
Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem:
találsz-e te gyönyörűséget bennem –
úgy elfoglal, hogy megtaláltalak.
Önző vagyok, mohó, s főleg pojáca,
de te járattál olyan iskolába,
ahol ilyesmiket tanítanak.
Nem jövök közelebb. Inkább ne lássam
arcod sosem, mint hogy magam kivágjam
s gyökértelenül sodródjam feléd;
énnekem fáznom kell és epekednem,
nem úgy, mint aki ül a tenyeredben
s megszokta szépen markod melegét.
Én szolgáltalak volna áhítattal,
melletted álltam volna éjjel-nappal:
nem ment. S ha bőröm féli is fegyelmed,
a kíséreted nagyon kell szavamhoz.
Szemem téged keres, ha elkalandoz;
a vállam szárnyakat; kezem kegyelmet.

Adrienne Rich: Twenty-One Love Poems [Poem II]

I wake up in your bed. I know I have been dreaming.
Much earlier, the alarm broke us from each other,
you’ve been at your desk for hours. I know what I dreamed:
our friend the poet comes into my room
where I’ve been writing for days,
drafts, carbons, poems are scattered everywhere,
and I want to show her one poem
which is the poem of my life. But I hesitate,
and wake. You’ve kissed my hair
to wake me. I dreamed you were a poem,
I say, a poem I wanted to show someone …
and I laugh and fall dreaming again
of the desire to show you to everyone I love,
to move openly together
in the pull of gravity, which is not simple,
which carries the feathered grass a long way down the upbreathing air.

Joyce Sutphen: Next Time

I’ll know the names of all of the birds
and flowers, and not only that, I’ll
tell you the name of the piano player
I’m hearing right now on the kitchen
radio, but I won’t be in the kitchen,

I’ll be walking a street in
New York or London, about
to enter a coffee shop where people
are reading or working on their
laptops. They’ll look up and smile.

Next time I won’t waste my heart
on anger; I won’t care about
being right. I’ll be willing to be
wrong about everything and to
concentrate on giving myself away.

Next time, I’ll rush up to people I love,
look into their eyes, and kiss them, quick.
I’ll give everyone a poem I didn’t write,
one specially chosen for that person.
They’ll hold it up and see a new
world. We’ll sing the morning in,

and I will keep in touch with friends,
writing long letters when I wake from
a dream where they appear on the
Orient Express. “Meet me in Istanbul,”
I’ll say, and they will.

Benny Andersen: Boldogság

Különös valami a boldogság
vele találkozva egészen
felvidulhat az ember
de elfoghatja szorongás is
ácsorog kicsit csendben
majd óvatosan előbbre lopakszik
akárha valami aknamezőn
s valahányszor anélkül éri lába a földet
hogy levegőbe röpülne
akkor vagy feledi élvezni ezt a boldogságot
vagy azon kesereg hogy nem tudhatja
milyen sokáig fog mindez itt tartani
így mikor végre jelentkezik a kudarc
megkönnyebbülést érez
akárha biztonságba jutott volna
ami bizony szégyenletes
hisz van valami különös a boldogsággal
amivel másképp nem találkozunk
lehet a hiba abban van talán
hogy túlságosan kevéssé ismerjük
jobban el kellene mélyedni benne
azt hiszem tréning dolga lenne az egész.

--- Fordította: Sulyok Vince

Raymond Carver: Gravy

No other word will do. For that’s what it was. Gravy.
Gravy, these past ten years.
Alive, sober, working, loving and
being loved by a good woman. Eleven years
ago he was told he had six months to live
at the rate he was going. And he was going
nowhere but down. So he changed his ways
somehow. He quit drinking! And the rest?
After that it was all gravy, every minute
of it, up to and including when he was told about,
well, some things that were breaking down and
building up inside his head. “Don’t weep for me,”
he said to his friends. “I’m a lucky man.
I’ve had ten years longer than I or anyone
expected. Pure gravy. And don’t forget it.”

Imre Flóra: L'adieu

letéptem ezt már tudhatod
az ösvény itt sötétbe téved
a rím tudja a mondatot
halott az ősz és várni téged

és várni itt a fák alatt
a Dunakorzó gesztenyéi
kis Lou egy levél sem marad
fekete-fehérre cseréli

az ősz az ősz a nyár hevét
kialszik minden nemsokára
a víz elfolyó messzeség
az ősz halott hó hull a fára

levert diófa bánata
az öröm ráadás a jajra
mi volt csak volt idő szaga
a szót sincs ami visszacsalja

az éj leszáll a rúd mihez
a csillagok vannak kikötve
halott az ősz a hó neszez
többé sose és mindörökre

Kántor Péter: A barátságról

A barátságról van szó, ami egy szent vagy milyen dolog
mindenesetre nehezen nélkülözhető, tehát drága
azt tudod, hogy nem árucikk, amit a Luxus Áruházban
esetleg hosszas spórolás után megveszel, s hazaviszed
ellenkezőleg, de nem is színházi produkció:
ma brillíroztál, holnap halványabb leszel kicsit
nem, a barátság más, ahhoz méltónak kell lenni
így hát igyekszel, mondjuk azt: képviseled magadat
és közben figyelsz is, hajaj, majd kiesik a szemed
hihetetlen ugyan, de szövődnek bizonyos kapcsolatok
ennek örültök: a kölcsönös rokonszenv mindig felmelegít
kedves emberek vagyunk – gondolod gyanútlanul
pedig innentől kezdve már csak oxigénpalackkal és
a jetikről… de felfele úgyse igen szokás társalogni.

Clementine von Radics: I stopped going to therapy

I stopped going to therapy
because I knew my therapist was right
and I wanted to keep being wrong.
I wanted to keep my bad habits
like charms on a bracelet.
I did not want to be brave.
I think I like my brain best
in a bar fight with my heart.
I think I like myself a little broken.
I’m ok if that makes me less loved.
I like poetry better than therapy anyway.
The poems never judge me
for healing wrong.

Richard Shelton: If I Were a Dog

I would trot down this road sniffing
on one side and then the other
peeing a little here and there
wherever I felt the urge
having a good time what the hell
saving some because it’s a long road

but since I’m not a dog
I walk straight down the road
trying to get home before dark

if I were a dog and I had a master
who beat me I would run away
and go hungry and sniff around
until I found a master who loved me
I could tell by his smell and I
would lick his face so he knew

or maybe it would be a woman
I would protect her we could go
everywhere together even down this
dark road and I wouldn’t run from side
to side sniffing I would always
be protecting her and I would stop
to pee only once in awhile

sometimes in the afternoon we could
go to the park and she would throw
a stick I would bring it back to her

each time I put the stick at her feet
I would say this is my heart
and she would say I will make it fly
but you must bring it back to me
I would always bring it back to her
and to no other if I were a dog

Simon Márton: Dal helyett II

ha egyszer a konyhaasztalra dőlve
majd mélyen és üresen végre alszom
váratlan fáradva el ahogy legjobban szeretek
és majd csak a tévé ami lenémítva villog
mintha álmodna helyettem és hírek lesznek benne
valahol megint partra vetette magát
néhány bálna de majd nem nézi senki
ahogy a kép előterében a magányos riporter tátog
szürke víz mögötte tanácstalan környezetvédők
jól látszik hogy valaki lefekszik az egyik bálna mellé
szinte hozzábújik mint aki aludni készül
átlagos éjszaka lesz alszom én is végre
mert többé semmi sem jut eszembe rólad
csak marad a megírhatatlan szándék
hogy kéne de már nincs mit
így marad meg végül minden amit nem tudok
a bálnák se tudják miért csinálják csak kell
az érzések meg egyformák mint az állatok
ott a nagyobb vizek íze áll majd kék csomagolásban
az asztalon könyökömnél de eszembe sem jut többé
milyen sós is egy test látod már az is nevetség
ha csak vers marad belőled de akkor írni sem tudok már
fekszem csak hirtelen fáradva el mintha úszás után
mellettem hatalmas kék sötétség
és a parton kinn a vizek lakói mind
tehát a mélyben immár semmi sincs

Kait Rokowski: A Good Day

Yesterday, I spent 60 dollars on groceries,
took the bus home,
carried both bags with two good arms back to my studio apartment
and cooked myself dinner.
You and I may have different definitions of a good day.
This week, I paid my rent and my credit card bill,
worked 60 hours between my two jobs,
only saw the sun on my cigarette breaks
and slept like a rock.
Flossed in the morning,
locked my door,
and remembered to buy eggs.
My mother is proud of me.
It is not the kind of pride she brags about at the golf course.
She doesn’t combat topics like, ”My daughter got into Yale”
with, ”Oh yeah, my daughter remembered to buy eggs”
But she is proud.
See, she remembers what came before this.
The weeks where I forgot how to use my muscles,
how I would stay as silent as a thick fog for weeks.
She thought each phone call from an unknown number was the notice of my suicide.
These were the bad days.
My life was a gift that I wanted to return.
My head was a house of leaking faucets and burnt-out lightbulbs.
Depression, is a good lover.
So attentive; has this innate way of making everything about you.
And it is easy to forget that your bedroom is not the world,
That the dark shadows your pain casts is not mood-lighting.
It is easier to stay in this abusive relationship than fix the problems it has created.
Today, I slept in until 10,
cleaned every dish I own,
fought with the bank,
took care of paperwork.
You and I might have different definitions of adulthood.
I don’t work for salary, I didn’t graduate from college,
but I don’t speak for others anymore,
and I don’t regret anything I can’t genuinely apologize for.
And my mother is proud of me.
I burned down a house of depression,
I painted over murals of greyscale,
and it was hard to rewrite my life into one I wanted to live
But today, I want to live.
I didn’t salivate over sharp knives,
or envy the boy who tossed himself off the Brooklyn bridge.
I just cleaned my bathroom,
did the laundry,
called my brother.
Told him, “it was a good day.”

Várady Szabolcs: A halottakkal

A halottakkal óvatos vagyok.
Nem tudom, tudják-e, hogy nincsenek.
Ahogy bejössz az ajtón, rám köszönsz –
hát nem ilyenek a kísértetek.
Mégis: nem csak én vagyok elfogódott.
Úgy teszünk, mintha. Mint a nagybeteg
az ágyban és az ágy szélén kuporgó
próbálja egymást megsegíteni:
oly hitelesen hiteltelenek!

Mennyi időd van? Mennyi van nekem?
Még ugyanolyan őszinte a szájad,
üdvözlő csókját nem csak mímeli.
Valamiképpen vágyhattam utánad.
A hóesésben elveszetten álltunk.
Milyen hideg van. Nem kel még a nap.
Szeretlek. Egyszer azt mondtad: szeretlek.
A hó elolvadt, téged eltemettek,
ez megmarad.

Ady Endre: Megöltem egy pillangót

Megölök egy pillangót,
Óh, áldott isteni perc,
Szent kéje az ölésnek:
Minden gyűlöletemért
Hal meg e szines féreg.
Ki várja a holnapot:
Igy várja azt a holnap.
Vágjon elé a halál
Minden boldog mosolynak,
Szakadjon meg az erő,
Kezdetén nagy vívásnak,
Ne legyen víg lakoma
Az élet mindig másnak.
Tűz legyen minden arany,
Minden boldog csók méreg.
Szárnyad van, csapkodsz, örülsz?
Hát ezért öllek én meg.
S boldog vagyok, mert öltem.

Charles Bukowski: this kind of fire

sometimes I think the gods
deliberately keep pushing me
into the fire
just to hear me
yelp
a few good
lines.

they just aren’t going to
let me retire
silk scarf about neck
giving lectures at
Yale.

the gods need me to
entertain them.

they must be terribly
bored with all
the others

and I am too.

and now my cigarette lighter
has gone dry.
I sit here
hopelessly
flicking it.

this kind of fire
they can’t give
me.

Mary Oliver: Hurricane (and how to help those affected by Hurricane Harvey)

It didn’t behave
like anything you had
ever imagined. The wind
tore at the trees, the rain
fell for days slant and hard.
The back of the hand
to everything. I watched
the trees bow and their leaves fall
and crawl back into the earth.
As though, that was that.
This was one hurricane
I lived through, the other one
was of a different sort, and
lasted longer. Then
I felt my own leaves giving up and
falling. The back of the hand to
everything. But listen now to what happened
to the actual trees;
toward the end of that summer they
pushed new leaves from their stubbed limbs.
It was the wrong season, yes,
but they couldn’t stop. They
looked like telephone poles and didn’t
care. And after the leaves came
blossoms. For some things
there are no wrong seasons.
Which is what I dream of for me.

Jónás Tamás: A nyolcadik napon

Szagom maradt az egyetlen, mit őrzök féltve még.
Hamis történetek között igaznak maradék.
Talán akad még mozdulat, mi jellemez, kiad.
Minden más elhagy, elmos, elken, megreped, szakad.
Túl szelíd szavak mögött bújok meg én, a vad.
Fáj, hogy nem vagy. Jobban fáj, hogy néha-néha vagy.

Leonard Cohen: Report to R.S.B.

Peace did not come into my life.
My life escaped
          and peace was there.
Often I bump into my life,
trying to catch its breath,
pay a bill,
or tolerate the news,
tripping as usual
over the cables
          of someone’s beauty -
My little life:
so loyal,
so devoted to its obscure purposes -
And, I hasten to report,
doing fine without me.

Fodor Barbara: Romlott

Mostanában kényszeresen ellenőrizgetem
a jegeskávék szavatossági idejét,
mielőtt belekortyolnék valamelyikbe,
tüzetesen megvizsgálom
a kupakon a dátumot.
Nyelvedet mégis
élvezettel ízlelgettem,
amikor áttoltad a számba,
pedig szemmel láthatóan
romlott vagy.

Pula Ferenc: Astoria

Eljátszod hogy milyen a kézfogása,
ahogy összenéztek a villamoson
és hogy vajon tud-e főzni,
vagy legalább azt az egyet
a család hova járhat nyaranta
– a barátnői biztos jójefek,
velük is meginnál egy kávét
csak úgy, szombat délután
az öccsét meg most vették fel filmszakra
és kölcsönkéri majd a jegyzeted,
a kutyája csak rád nem ugat
mikor ősszel összesöpröd a sok levelet
és egyik mama sem néz rád furán
a tetoválások miatt, az apja
csak ugrat, miután harmadjára is mattot ad
így telik el teled, nyarad
aztán csak recseg az a hangszóró,
végállomás, a sok válasz pedig
valahol a Kálvinon marad.

Charles Bukowski: The History of One Tough MF

he came to the door one night wet thin beaten and
terrorized
a white cross-eyed tailless cat
I took him in and fed him and he stayed
grew to trust me until a friend drove up the driveway
and ran him over
I took what was left to a vet who said,”not much
chance…give him these pills…his backbone
is crushed, but is was crushed before and somehow
mended, if he lives he’ll never walk, look at
these x-rays, he’s been shot, look here, the pellets
are still there…also, he once had a tail, somebody
cut it off…”
I took the cat back, it was a hot summer, one of the
hottest in decades, I put him on the bathroom
floor, gave him water and pills, he wouldn’t eat, he
wouldn’t touch the water, I dipped my finger into it
and wet his mouth and I talked to him, I didn’t go any-
where, I put in a lot of bathroom time and talked to
him and gently touched him and he looked back at
me with those pale blue crossed eyes and as the days went
by he made his first move
dragging himself forward by his front legs
(the rear ones wouldn’t work)
he made it to the litter box
crawled over and in,
it was like the trumpet of possible victory
blowing in that bathroom and into the city, I
related to that cat-I’d had it bad, not that
bad but bad enough
one morning he got up, stood up, fell back down and
just looked at me.
“you can make it,” I said to him.
he kept trying, getting up falling down, finally
he walked a few steps, he was like a drunk, the
rear legs just didn’t want to do it and he fell again, rested,
then got up.
you know the rest: now he’s better than ever, cross-eyed
almost toothless, but the grace is back, and that look in
his eyes never left…
and now sometimes I’m interviewed, they want to hear about
life and literature and I get drunk and hold up my cross-eyed,
shot, runover de-tailed cat and I say,”look, look
at this!”
but they don’t understand, they say something like,”you
say you’ve been influenced by Celine?”
“no,” I hold the cat up,”by what happens, by
things like this, by this, by this!”
I shake the cat, hold him up in
the smoky and drunken light, he’s relaxed he knows…
it’s then that the interviews end
although I am proud sometimes when I see the pictures
later and there I am and there is the cat and we are photo-
graphed together.
he too knows it’s bullshit but that somehow it all helps.

Charles Bukowski: Balloons

I saw too many faces today
faces like balloons.

at times I felt like
lifting the skin
and asking,
“anybody under there?”

there are medical terms for
fear of height
for
fear of
enclosed spaces.

there are medical terms for
any number of
maladies

so
there must be a medical term
for:
“too many people.”

I’ve been stricken with
this malady
all my life:
there has always been
“too many people.”

I saw too many faces
today, hundreds of
them

with eyes, ears, lips,
mouths, chins and so
forth

and
I’ve been alone
for several hours
now

and
I feel that I am
recovering.

which is the good part
but the problem
remains
that I know I’m going to
have to go out there
among them
again.

Ragnar Helgi Ólafsson: Bátorításként azoknak, akik nem találják magukat a saját idejükben (avagy: A jövőben #3)

A jövőben
mikor az időutazás már lehetséges lesz:
Az emberek ugyanúgy kocsmáznak majd,
de vissza-visszaugranak majd az időben cigizni egyet.
Sokaknak lesz munkája vagy gazdasága a saját jelen idejében
de a szabadidejükben más időkbe utaznak majd.
A jövőben
könnyen előfordulhat
— bizonyos estéken —
hogy éppen senki nem lesz ott.

-- Dunajcsik Mátyás fordítása

Raymond Carver: Fear

Fear of seeing a police car pull into the drive.
Fear of falling asleep at night.
Fear of not falling asleep.
Fear of the past rising up.
Fear of the present taking flight.
Fear of the telephone that rings in the dead of night.
Fear of electrical storms.
Fear of the cleaning woman who has a spot on her cheek!
Fear of dogs I’ve been told won’t bite.
Fear of anxiety!
Fear of having to identify the body of a dead friend.
Fear of running out of money.
Fear of having too much, though people will not believe this.
Fear of psychological profiles.
Fear of being late and fear of arriving before anyone else.
Fear of my children’s handwriting on envelopes.
Fear they’ll die before I do, and I’ll feel guilty.
Fear of having to live with my mother in her old age, and mine.
Fear of confusion.
Fear this day will end on an unhappy note.
Fear of waking up to find you gone.
Fear of not loving and fear of not loving enough.
Fear that what I love will prove lethal to those I love.
Fear of death.
Fear of living too long.
Fear of death.

I’ve said that.

Pardi Anna: Ágak körül a virradat

Nem lehet egyetlen szív dobogásába
rejtőzve
kibírni az életet,
nem lehet minden este egyazon az úton
hazamenni,
s pihenni térni egyedül,
nem lehet minden reggel azzal kelni,
hogy elfogy az idő,
és nem marad utánunk senkisem,
nem lehet nem résztvenni, nem cselekedni,
valamilyen sorsot ki kell verekedni,
ki kell szenvedni
mindenkinek.

Szegedi Fanni: Szét

A decemberi békítő tárgyalás után,
mivel a szülők álláspontja változatlan maradt,
kiküldték a hivatalos papírokat a házasság felbontásáról.
A gyerek felszaladt a levéllel a szobájába
és a karácsonyi csokoládés kalendáriumának
hátralévő tizenkét ablakát felszaggatta,
és a majdnem kéthetes várakozást
egyszerre tömte a szájába.
Mindig is érdekelte, hogy a szülők elválnak-e,
látott már ilyet a tévében, sokszor játszott
el a gondolattal, hogy egyszer az egyiknél,
másszor otthon aludjon, és egy idő után a család
nagyobb legyen.
Igen, mindig akart egy kistestvért, ami majdnem lett is,
de csak vaklárma volt, mert a szülő valójában felfázott,
az orvos ezt nézte félre, ami mondjuk érthető,
mert még a gyerek is tisztán látta az ultrahangos fotón
a körvonalakat.
Már hetek óta becsomagolta
a szülők ajándékát egy cipős dobozba, amit közösen Anyának és Apának
címzett képlékeny kézírásával.
Most mit csináljon?
Hogy válhat el egy doboz?

Dennis O’Driscoll: Middle-Class Blues

He has everything.
A beautiful young wife.
A comfortable home.
A secure job.
A velvet three-piece suite.
A metallic-silver car.
A mahogany cocktail cabinet.
A rugby trophy.
A remote-controlled music centre.
A set of gold clubs under the hallstand.
A fair-haired daughter learning to walk.

What he is afraid of most
and what keeps him tossing some nights
on the electric underblanket,
listening to the antique clock
clicking with disapproval from the landing,
are the stories that begin:
He had everything.
A beautiful young wife.
A comfortable home.
A secure job.
Then one day.

Clementine von Radics: Mouthful of Forevers

I am not the first person you loved.
You are not the first person I looked at
with a mouthful of forevers. We
have both known loss like the sharp edges
of a knife. We have both lived with lips
more scar tissue than skin. Our love came
unannounced in the middle of the night.
Our love came when we’d given up
on asking love to come. I think
that has to be part
of its miracle.
This is how we heal.
I will kiss you like forgiveness. You
will hold me like I’m hope. Our arms
will bandage and we will press promises
between us like flowers in a book.
I will write sonnets to the salt of sweat
on your skin. I will write novels to the scar
of your nose. I will write a dictionary
of all the words I have used trying
to describe the way it feels to have finally,
finally found you.

And I will not be afraid
of your scars.

I know sometimes
it’s still hard to let me see you
in all your cracked perfection,
but please know:
whether it’s the days you burn
more brilliant than the sun
or the nights you collapse into my lap
your body broken into a thousand questions,
you are the most beautiful thing I’ve ever seen.
I will love you when you are a still day.
I will love you when you are a hurricane.

Faludy György: 1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,
a lápföld sík és pőre.
Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett
és igyekszünk előre.

Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,

rumszag árad belőle.
Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,
s nem leszünk nedves tőle.

Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,
mosolygó, piszkosszőke
járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,

remények temetője.

Furcsa haza. Az ember fellélegzik,
mikor kiér belőle.

Charles Greenley: Poetry Swimsuit Issue

Sounds like an unsexy idea at first,
Walt Whitman arching his back with a strategically placed leaf,
or Robert Frost on the road not taken, prancing in a g-string,
but the idea sells itself, handled the right way.

Imagine the typical swimsuit issue fare:
women running on wet sand in bikinis,
topless slovakian blondes self-censoring with their hands,

and if editors can choose women with
hourglass curves and watermelon cleavage
to represent the feminine ideal,

then the poetic version could forsake the big names,
an Olds, a Clifton, or a Dove,
and pick oiled, bronzed poets to help sales.
There must be a twenty-year-old brunette
with Barbie dimensions writing poetry somewhere,
even if it’s a limerick about the Cat in the Hat.

Imagine a poet at the bookstore,
dressed in nothing but anthologies.

Imagine a poet at the library in a two-piece,
holding her book upside down.

Imagine a poet leaning over a typewriter,
her top moist with ink.

And once the pictures are taken,
after the women have selected what poems
appear next to their photo spreads,
once the issue goes to press,

we’ll be able to pinpoint the moment
poetry became cumbersome words
men thumbed past to get back to gawking,
when poetry became popular,
for the same reason most everything else does.

Kiss Judit Ágnes: Ballada a szerelmek mulandóságáról

(Beatriz de Día hagyatékából)

Meguntam a szerelmet. Ostoba
játszadozás testekkel, birtoklással,
a fogadkozással, hogy nem, soha
nem hagylak el, hogy szép lassan belássad,
csak unalom maradt, csak megszokás,
vagy halálig a bűntudat lesz társad,
hogy elhagytad, bár valódi okát
nem a másikban, magadban találtad.

Egy nagy szerelem eltart három évig.
Az örök szerelem talán ötig.
De ha róla van szó, az ember mégis
elhiszi, hogy majd másként működik.
Lejár a szerelem szavatossága:
megízetlenül, megkeseredik,
s csak néznek a hajdani galambpárra,
ahogyan egymás húsát tépdesik.

Ha papír is volt, pláne esküvő,
hamar múlt lesz a nászút: Korfu, Capri,
és nem lehet elég édes cuvée
a mézeshetek mézét visszakapni.
Idegesít, pedig még meg se szólalt.
Te szólalsz meg, és rögtön áll a bál.
A gyűlölködés elnyel minden sóhajt,
és minden testi vágyat felzabál.

A válás meg tényleg óvodás játék:
az a tied lesz, de ez az enyém!
A sorsára a gyerek is úgy vár még,
mint egy bútor, könyv, konyhai edény.
Kit szerettél, halálos ellenséged
lehet, bíróság elé mész, pörölsz,
s ahogy minden rosszat feledtél régen,
most a szép emlék lesz, mit eltörölsz.
 

Ajánlás

Maradj egyedül. Az a tiszta helyzet.
Nem szenved tőled se társ, se gyerek.
Épp csak osztódni akartak a sejtek,
míg úgy érezted, szereted, szeret.
Az ember mégis hisz: bár torz, mi most van,
jön majd csoda. S e hitében konok.
Közben fut agyában az ősi program,
és tombolnak a győztes hormonok.

Csillag Tamás: Életkép

Megbizonyosodtunk, hogy
nincs még reggel,
megbeszéltük, hogy rosszat álmodott.
Elmesélte, hogy a sárkány
elcsente a törpök aranykincseit.
Azt mondtam, tudom,
de szerintem egy bátor kisfiú holnap
biztosan segít visszaszerezni.
Aztán mindent megnéztünk,
nevén neveztük a lámpát,
a szőnyeget, a falimatricákat,
játékokkal teli dobozokat.
Azt hiszem, aminek tudjuk a nevét,
az körbebástyáz minket.
A biztonság kedvéért
felkapcsolt villannyal aludtunk.

Ha Jin: Missed Time

My notebook has remained blank for months
thanks to the light you shower
around me. I have no use
for my pen, which lies
languorously without grief.

Nothing is better than to live
a storyless life that needs
no writing for meaning—
when I am gone, let others say
they lost a happy man,
though no one can tell how happy I was.

Jeanann Verlee: Good Girl

Every morning I sit at the kitchen table over a tall glass of water swallowing pills.
(So my hands won’t shake.) (So my heart won’t race.) (So my face won’t thaw.)
(So my blood won’t mold.) (So the voices won’t scream.) (So I don’t reach for
knives.) (So I keep out of the oven.) (So I eat every morsel.) (So the wine goes
bitter.) (So I remember the laundry.) (So I remember to call.) (So I remember the
name of each pill.) (So I remember the name of each sickness.) (So I keep my
hands inside my hands.) (So the city won’t rattle.) (So I don’t weep on the bus.) (So
I don’t wander the guardrail.) (So the flashbacks go quiet.) (So the insomnia
sleeps.) (So I don’t jump at car horns.) (So I don’t jump at cat-calls.) (So I don’t
jump a bridge.) (So I don’t twitch.) (So I don’t riot.) (So I don’t slit a strange man’s
throat.)

Tóbiás Krisztián: Milyen szép is lenne...

Milyen szép is lenne
ha a színek nem egyforma sebességgel
terjednének
hanem a sötétebbtől
a világosabbig lassulva
egyre lassabban
szép lenne
leszállnál a vonatról
és először meglátnám a pupilládat
két fekete pontot
a fehéren világító
kőzúzalékból
összelapátolt vasúti töltésen
majd a hajad
szálanként tűnnének elő
a tincsek
a sötétebbtől az egyre világosabbig
majd megérkezne a szemöldököd
és az anyajegyeid
a kis barna pöttyök
amiket már többször is megpróbáltam
feltérképezni
valószínű hogy rendszerezni kellene őket
egyszer s mindenkorra
mindet egytől egyig
lejegyzetelni
bemérni
tycho brahe temérdek füzetet teleírt
csillagkoordinátákkal
úgy kellene nekem is lejegyezni téged
minden egyes pöttyöd
majd előtűnik karod
arcod
bokád
ahol lebarnultál
a vonat ablakán keresztül
a naptól
és végül fehér ruhádat látnám meg
a szálai közé berakódott korom
már régóta sejtetett valamit
valamikor a pupillád
és a hajad sötétebb szálai között
tűntek fel
mint egy régi karcos filmen
a fénylő pontok
csak sejteni lehetett mindeddig
hogy valami lesz még ott
valami volt még ott
és csak most
mielőtt még teljes egészében meglátnálak
derülne ki
hogy fehér ruhában utaztál
a vagonok közt
kormos falak közt
hófehér ruhában
milyen szép is lenne
folyamatosan érkeznél
színről színre
és ha elmennél
mire eltűnnél
már kezdődhetne is elölről az egész
gyönyörű lenne
ülnék az állomáson
a kényelmetlen padon
ahol várok rád
minden nap
és nézném amint
előtűnsz
eltűnsz
előtűnsz
eltűnsz …

Rupi Kaur: to fathers with daughters

every time you
tell your daughter
you yell at her
out of love
you teach her to confuse
anger with kindness
which seems like a good idea
till she grows up to
trust men who hurt her
cause they look so much
like you.

Jász Attila: Utólagos temetés

(milyenségi szertartás)

el akartam temetni magamban valahogy
ezt a felzaklató történetet. lezárni. mert
a megoldást nem tudjuk meg soha. az igaz

ságot. mi is történt valójában. ezért inkább
a szépet akartam megmutatni. a sok gyönyör
ű képet. rajtuk keresztül őt. benne volt mind

egyikben. ő volt a kép. ha a modell nem is min
dig. amikor fa volt, azt szerettem legjobban. ha
egyszer majd valamikor fa leszek: miatta teszem

Csapó Angéla: Szerkesztve

Egymást rajzoltuk, mint Escher
képén a kezek. S most lehet ezt is:
kiradírozod belőlem, amit szerettél,
s eltűnik belőled az, hogy szerettelek.
Üres lap az arcod és az arcom.
Egymást tagadó radírnyomok.

Turi Tímea: A nők testvérisége

Néha én vagyok erősebb, néha ő.
Elkapjuk a csokrot egymás esküvőjén:
elválunk, házasodunk, és elválunk újra,
furcsa sormintáink futnak egymás mellett.

Néha ő tűnik erősnek, néha más,
néha felülkerekedik, néha téved,
néha én tévedek. De komoly dolgokról
tudod, nem beszélünk. Mert ismerjük egymást,

pontosan ismerjük. Tudjuk, mitől szorul
ökölbe a gyomor. Egyek vagyunk mi
a boldog aggódásban, egyek a várásban,
egyek a magányban.

Ismeretlen mondataink fűznek egybe,
ismeretlen vállainkkal tartjuk egymást,
elkapjuk a csokrot egymás esküvőjén.
Néha ő erősebb, néha viszont pont én.

Denver Butson: Tuesday 9:00 AM

A man standing at the bus stop
reading the newspaper is on fire
Flames are peeking out
from beneath his collar and cuffs
His shoes have begun to melt

The woman next to him
wants to mention it to him
that he is burning
but she is drowning
Water is everywhere
in her mouth and ears
in her eyes
A stream of water runs
steadily from her blouse

Another woman stands at the bus stop
freezing to death
She tries to stand near the man
who is on fire
to try to melt the icicles
that have formed on her eyelashes
and on her nostrils
to stop her teeth long enough
from chattering to say something
to the woman who is drowning
but the woman who is freezing to death
has trouble moving
with blocks of ice on her feet

It takes the three some time
to board the bus
what with the flames
and water and ice
But when they finally climb the stairs
and take their seats
the driver doesn’t even notice
that none of them has paid
because he is tortured
by visions and is wondering
if the man who got off at the last stop
was really being mauled to death
by wild dogs.

Viczai Henrietta: Költözködés

Üres a szekrény,
Tele van hiánnyal.
Kiköltöztem az életedből.

Louis McKee: What Cowboys Know About Love

Last night on the sports channel
I watched the rodeo.
Those cowboys have it right;
the best and the beauty of it.
You cannot win, so you ride
for as long as you can and enjoy it.
When you dismount,
whether it be on your own or not,
it won’t look pretty. You’ll limp off.
But you’ll feel good; your heart
will be pounding like it never has,
and walking away, one crazy step
after another, your ears will ring
with the loud approval
of those who never felt so good.

Tamási József: valamikor

valamikor
talán holnap
talán még ma este
de lehet
hogy csak
egy hónap múlva
vagy később
nem tudom
hogy mikor
bezárom az ajtót
magam mögött
úgy se jössz

Petri György: Horatiusnak rossz napja van

A szeretettel nem tudok mit kezdeni – – –
Tartsanak el, és hízelegjenek,
de ugyanakkor hagyjanak békén,
küldjenek pénzt postán.
Azt is unom, hogy hízelegjenek.
Veszitsenek el nagyobb összeget az utcán,
amit én majd véletlenül megtalálok.
Legyenek elragadtatva tőlem a hátam mögött,
hogy én tényleg egészen véletlenül visszahalljam
valakitől, aki nem is tudja, hogy rólam beszél.
Irassák rám a házukat, és haljanak meg.

Ed Pilolla: Favorite Mug

Your day is like your favorite mug.
You fill it with the necessary stuff
to survive in this world.
Those days
let me be the seasoning.
Other days I get to fill it with your favorite brew
as well as mine,
vanilla and chai leaves and
inside jokes
and a dollop of raw honesty
and honey.

I will gently blow on your day
when it's too hot,
cup my hands to share in this warmth
and fill it with spirits along the way.
Never will I leave your mug
on the countertop with coffee grounds
at the bottom for days.

Don't judge me by my propensity to blast Van Halen
or how I casually enter the bathroom
to brush my teeth while you're peeing
and not pick up on that unhappy look on your face.
Judge me instead by how I thread my fingers through the handle
of your day,
lift the rim of your world to my lips
and drink in your story.

Charles Bukowski: The Genius of the Crowd

there is enough treachery, hatred violence absurdity in the average
human being to supply any given army on any given day

and the best at murder are those who preach against it
and the best at hate are those who preach love
and the best at war finally are those who preach peace

those who preach god, need god
those who preach peace do not have peace
those who preach love do not have love

beware the preachers
beware the knowers
beware those who are always reading books
beware those who either detest poverty
or are proud of it
beware those quick to praise
for they need praise in return
beware those who are quick to censor
they are afraid of what they do not know
beware those who seek constant crowds for
they are nothing alone
beware the average man the average woman
beware their love, their love is average
seeks average

but there is genius in their hatred
there is enough genius in their hatred to kill you
to kill anybody
not wanting solitude
not understanding solitude
they will attempt to destroy anything
that differs from their concepts
not being able to create art
they will not understand art
they will consider their failure as creators
only as a failure of the world
not being able to love fully
they will believe your love incomplete
and then they will hate you
and their hatred will be perfect

like a shining diamond
like a knife
like a mountain
like a tiger
like hemlock

their finest art

Gergely Ágnes: A filozófus férj

Házassága második napján
beleúnva a drága börtön
gyönyörébe, így szólt Kovács úr:
– Mi végre vagyunk a Földön?
Kovácsné, megértő hitestárs,
a konyhában egy gödröt ásott,
– Mi végre? – szólt ő is busongva,
és beletemeté Kovácsot.

Billy Collins: Breathless

Some like the mountains, some like the seashore,
Jean-Paul Belmondo says
to the camera in the opening scene.

Some like to sleep face up,
some like to sleep on their stomachs,
I am thinking here in bed–

some take the shape of murder victims
flat on their backs all night,
others float face down on the dark waters.

Then there are those like me
who prefer to sleep on their sides,
knees brought up to the chest,

head resting on a crooked arm
and a soft fist touching the chin,
which is the way I would like to be buried,

curled up in a coffin
in a fresh pair of cotton pajamas,
a down pillow under my weighty head.

After a lifetime of watchfulness
and nervous vigilance,
I will be more than ready for sleep,

so never mind the dark suit,
the ridiculous tie
and the pale limp hands crossed on the chest.

Lower me down in my slumber,
tucked into myself
like the oldest fetus on earth,

and while the cows look over the stone wall
of the cemetery, let me rest here
in my earthy little bedroom,

my lashes glazed with ice,
the roots of trees inching nearer,
and no dreams to frighten me anymore.

Kiss Judit Ágnes: Se megírni, sem elhallgatni

Ha már közhely, végképp közhely legyen
meg- vagy körülírni, mit jelent nekem,
hogy belém szivárogtál a repedéseken
át, és ha magamban, benned lépkedek.

Érintésedet, mint szájpadlás a nyelvét,
jól ismerem, nedvesen és vakon
jársz bennem, s ha változnék, éppúgy megéreznéd,
mint nyelv a szájban
a láthatatlan, apró hólyagot.

Amíg az őrület fejem fölött kering,
mint a hold a föld körül (bele akar
zuhanni, csak folyton melléesik,
egyszer te magyaráztad így nekem),
nem tart meg más, csak vers és szerelem.

Bár szeretnélek jobban vagy kevésbé,
ne így, ne ilyen kiszolgáltatottan.
Aki kötődik, mindig az a gyengébb,
én meg, mint a fagyöngy, úgy rá szoktam
nőni arra, akit szeretek,
hát veled szemben sosem győzhetek.

Se megírni sem elhallgatni nem megy,
hogy rád feszítve, rád szögezve lenni
milyen megadás, milyen küzdelem;
a vergődést, mint a vadállat
a csapdában, és amit semmi
nem csillapít: vágyat és bosszúvágyat.
Meztelen vagyok és fegyvertelen.

Mint keretéből a képet, próbálom
ezt a verset a formából
kifeszegetni, ne legyen se rím,
se mérték, ha ilyen mértéktelen
a kötődés, talán a szerelem,
de hiába. Úgy visszaránt a jambus,
mint ebet a lánc (így tán nem harap) –
a szabadság nekem túl nagy falat.

Hát leszek rab, és leszek áldozat,
még látszat sincs, még meg se tudlak csalni,
mélyemben zakatolsz, mint a vonat
az alagútban. Hallgatom, hagyom.
Belülről ismersz, mint edényt a víz,
és nem tehetek semmit ellened,
csak függök rajtad, akár egy kereszten,
ahogy a versem függ a rímein.
Lázadni vagy feladni egyre megy,
aki vagyok, az győzött, én elestem,
fegyvertelen és meztelenül állok,
s a mindig felbuggyanó kívánságot,
hogy elfelejtselek örökre, sem
megélni, sem megírni nem merem.

Gergely Ágnes: Szeretek várni rád

Eső kering az utcán, s idebent
a lámpa körül gyűrűzik a csend,
ahogy ülök és várlak.
Nincs más világ: magamba búvom el.
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
ilyenkor óriás vagyok,
aki elég magának,
lebegek fönn, a csont-palack felett
és az sem érdekel,
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.

Ülök és várlak.
Mióta várok így?

Emlékszem, meggyűltek az évek,
feltornyosult a megvárattatás,
közben mosoly fürösztgetett, közelség,
jószó, szívesség és kézfogás,
lassanként gyanús lettem önmagamnak
s előrebukván a jövő felé
(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
belémfagyott a maradék lehellet
és meggyűlöltem, akit várni kellett –

és most eszméletem hideg falára
kikönyökölve nézek innét,
s mint az igazi boldogok,
a tétovázó ifjúságra
s a lépteidre gondolok.

Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,

nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak –
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak.

Ronald Koertge: Sidekicks

They were never handsome and often came
with a hormone imbalance manifested by corpulence,
a yodel of a voice or ears big as kidneys.

But each was brave. More than once a sidekick
has thrown himself in front of our hero in order
to receive the bullet or blow meant for that
perfect face and body.

Thankfully, heroes never die in movies and leave
the sidekick alone. He would not stand for it.
Gabby or Pat, Pancho or Andy remind us of a part
of ourselves,

the dependent part that can never grow up,
the part that is painfully eager to please,
always wants a hug and never gets enough.

Who could sit in a darkened theatre, listen
to the organ music and watch the best
of ourselves lowered into the ground while
the rest stood up there, tears pouring off
that enormous nose.

Sarah Kay: “B” (If I Should Have a Daughter)

If I should have a daughter, instead of mom, she’s going to call me Point B,

because that way she knows that no matter what happens,
at least she can always find her way to me.

And I am going to paint the Solar Systems on the backs of her hands,
so she has to learn the entire universe before she can say ‘Oh, I know that like the back of my hand’

And she’s going to learn that this life will hit you,
hard,
in the face,
wait for you to get back up, just so it can kick you in the stomach
but getting the wind knocked out of you is the only way to remind your lungs how much they like the taste of air.

There is hurt, fear that cannot be fixed by band aids or poetry
so the first time she realizes that Wonder Woman isn’t coming
I’ll make sure she knows she does not have to wear the cape all by herself
because no matter how wide you stretch your fingers,
your hands will always be too small to catch all the pain you want to heal.

Believe me, I’ve tried

And baby, I’ll tell her, don’t keep your nose up in the air like that
I know that trick, I’ve done it a million times
You’re just smelling for smoke so you can follow the trail
back to a burning house so you can find the boy who lost everything in the fire
to see if you can save him.

Or else find the boy who lit the fire in the first place to see if you can change him
But I know she will anyway, so instead, I’ll always keep an extra supply of chocolate
and rainboots nearby.

Because there is no heartbreak that chocolate can’t fix.
Ok, there’s a few heartbreaks that chocolate can’t fix,
but that’s what the rainboots are for because rain will
wash away everything if you let it.

I want her to look at the world through the underside of a glass bottomed boat
To look through a microscope at the galaxies that exist on the pinpoint of a human mind
Because that’s the way my mom taught me.

That there’ll be days like this
that there’s be days like this my mama said
When you open your hands to catch, and wind up with only blisters and bruises.
When you step out of the phone booth and try to fly

And the very people you want to save are the ones standing on your cape
When your boots will fill with rain and you’ll be up to your knees in disappointment
and those are the very days you have all the more reason to say thank you

because there’s nothing more beautiful than the way the ocean refuses to stop
kissing the shoreline no matter how many times it is sent away.

You will put the win in winsome … lose some
You will put the star in starting over and over.

And no matter how many landmines erupt in a minute
be sure your mind lands on the beauty of this funny place called life.
And yes, on a scale from one to overtrusting, I am pretty damn naive.

But I want her to know that this world is made out of sugar.
It can crumble so easily.
But don’t be afraid to stick your tongue out and taste it.
Baby, I’ll tell her, remember your mama is a worrier
and your papa is a warrior.

And you’re the girl with small hands and big eyes who never stops asking for more.
Remember that good things come in threes and so do bad things and
always apologize when you’ve done something wrong

but don’t you ever apologize for the way your eyes refuse to stop shining,
your voice is small but don’t ever stop singing.

And when they finally hand you a heartache,
when they slip war and hatred under your door and offer you handouts on street corners
of cynicism and defeat, you tell them that
they
really ought to meet your mother.

Nádasdy Ádám: A tavon át

Dobol, mint csendes basszus a tavon át,
nincs dallama és nincs harmóniája
a távollétednek, csak üt, belül,
a szívben, koponyában, ingben, gatyában,
megmarkol váratlanul, ha befordulok
az előszobába, odaszögez a dobolás,
nincs szava, nincs üzenete
a távollétednek, csak súlya van,
dobol, kopog távoli koponyánkon,
ujjbegyeim a semmibe, puhán
cirógatnak, ahogy befordulok
az előszobába, szagolgatom
a pulóveredet, a tavon át
úszol felém, csak most, most meg ne fulladj.

Charles Bukowski: Lost

they say that hell is crowded, yet,
when you’re in hell,
you always seem to be alone.
& you can’t tell anyone when you’re in hell
or they’ll think you’re crazy
& being crazy is being in hell
& being sane is hellish too.

those who escape hell, however,
never talk about it
& nothing much bothers them after that.
I mean, things like missing a meal,
going to jail, wrecking your car,
or even the idea of death itself.

when you ask them,
“how are things?”
they’ll always answer, “fine, just fine…”

once you’ve been to hell and back,
that’s enough
it’s the greatest satisfaction known to man.

once you’ve been to hell and back,
you don’t look behind you when the floor creaks
and the sun is always up at midnight
and things like the eyes of mice
or an abandoned tire in a vacant lot
can make you smile
once you’ve been to hell and back.

Turi Tímea: Minden mondat

Bizonyos szavak csak utólag sértenek, mint
a nem várt udvarlás. Olyan megszokhatatlan
a másnemű figyelme: zavaró a bók, a társasági,
a formaság mindig olyan hazug, és zavaró a bók,
ha elmarad. Az őszinteség pedig megsebez.
Minden, amit kimondok, másik ajtó.
Mindent megkésve rontok el, mintha minden
mondat csak az én hibáimról beszélne,
és árulás volna, ha mégsem így.

Závada Péter: A véletlenek logisztikája

Legyen a reggelek zajos redőnye.
Szobám, mikor aranyba burkolózik.
A lomha fény, hogy sarkait beszője
az asztaltól a fiókos komódig.

Legyen a gang, az udvar téglalapja.
A kovácsoltvas korlát görbe rácsa.
Ahogy a csupasz fal mentén haladva
az omladozó bérházat bejárja.

Legyen a glett alatt a kábel - miért ne?
A szomszéd nő, aki csak álmában józan.
A frissen mázolt ajtófélfa kékje,
a sárga csekk a lépcsőfordulóban.

Legyen a porszemek jobbkéz-szabálya.
A lüktetés, amint a ház szívében
egy bonyolult fűtőrendszer kazánja
éppen vizet pumpál át a verőéren.

Holdfényes éjszakák áramszedője.
Szerelmektől szikrázó idegpálya.
Nem létező véletlenek előre
megtervezett, precíz logisztikája.

Jeffrey Harrison: Enough

It’s a gift, this cloudless November morning
warm enough for you to walk without a jacket
along your favorite path. The rhythmic shushing
of your feet through fallen leaves should be
enough to quiet the mind, so it surprises you
when you catch yourself telling off your boss
for a decade of accumulated injustices,
all the things you’ve never said circling inside you.
It’s the rising wind that pulls you out of it,
and you look up to see a cloud of leaves
swirling in sunlight, flickering against the blue
and rising above the treetops, as if the whole day
were sighing, Let it go, let it go,
for this moment at least, let it all go.

Samuel Menashe: Rue

For what I did
And did not do
And do without
In my old age
Rue, not rage
Against that night
We go into,
Sets me straight
On what to do
Before I die—
Sit in the shade,
Look at the sky

Nagy Izabella: mindennapjaink

sétáltam a könnyű nyárban
és arra gondoltam
hol lehet s merre járhat
s miért nem hozza
a sors
az élet
vagy bárki más
elém
mikor olyan furcsán
össze tudok futni bárkivel
az utcán
csak épp vele nem
várakozik bennem
a forró augusztus

Rumi: [Be crumbled...]

Be crumbled.
So wild flowers will come up where you are.
You have been stony for too many years.
Try something different.
Surrender.

László Noémi: Kirakat

Nem szeretni – azt hogyan lehet.
Lebontani a féltett perceket,
miközben vissza és előre hat
a mindentakarás: a kirakat
bezúzott üvegét képzelem el,
középen gyűrött papiros hever,
szeretlek – villog rajta a jövő –
és ami átvitte az üvegen: a kő.

Ezután hogyan mondjam el: szeretlek?
Úgy gondolom, mindenki retteg
kőtől, papírtól, üvegtörmeléktől,
a bűvös szóra megdermed a légkör,
az összes áramlat rendre lefagy.
Mert ha szeretlek, mindenem te vagy,
s lennék örökké én is mindened,
bár sokkal hamarabb kiismered,

akárcsak én, és rádöbbenünk: semmi;
és ezt a semmit kell híven szeretni.
És ezt a semmit öltöztetjük át,
mint jobb sorsot megért próbababát,
újabb és újabb látványterv szerint,
de évről évre silányabb a szint,
pont, mint enyém most, éppen ennyire.
Bukunk a semmire.

Michel Deguy: Szükség van egy olvasóra

Szükség van egy olvasóra egy mozdulatra egy papírra
Egy tükörre Te arc vagy üres lapom homorulatom
Én vagyok az anyag hogy te az űr lehess A felszín
Amelyen megakad a kéz Az öböl amelyben kiéleződik
a víz
Gyökér melyben reszket a föld A te fehéred az én feketém
Nehézségeim odva a fehér lap hogy az a rajz
Lehessek mi sosem leszek Ábécéskönyvem
Kötése vagy Levegő voltam hogy meg ne fulladj
Méhsejt hogy te boltív lehess

--fordította: Somlyó György) 

Gregory Corso: The Whole Mess … Almost

I ran up six flights of stairs
to my small furnished room  
opened the window
and began throwing out
those things most important in life

First to go, Truth, squealing like a fink:
“Don’t! I’ll tell awful things about you!”
“Oh yeah? Well, I’ve nothing to hide … OUT!”
Then went God, glowering & whimpering in amazement:  
“It’s not my fault! I’m not the cause of it all!” “OUT!”  
Then Love, cooing bribes: “You’ll never know impotency!  
All the girls on Vogue covers, all yours!”
I pushed her fat ass out and screamed:
“You always end up a bummer!”
I picked up Faith Hope Charity
all three clinging together:
“Without us you’ll surely die!”
“With you I’m going nuts! Goodbye!”

Then Beauty … ah, Beauty—
As I led her to the window
I told her: “You I loved best in life
… but you’re a killer; Beauty kills!”  
Not really meaning to drop her
I immediately ran downstairs
getting there just in time to catch her  
“You saved me!” she cried
I put her down and told her: “Move on.”

Went back up those six flights
went to the money
there was no money to throw out.
The only thing left in the room was Death  
hiding beneath the kitchen sink:
“I’m not real!” It cried
“I’m just a rumor spread by life … ”  
Laughing I threw it out, kitchen sink and all  
and suddenly realized Humor
was all that was left—
All I could do with Humor was to say:  
“Out the window with the window!”