Billy Collins: Children

There's a new movie out
titled Children.

I don't know

what it's about

but I like the voice 

on the radio

when it says:

"Children: now playing everywhere."

Weöres Sándor: Két csönd

A hegylejtői házat
körülkeríti erdő,
körülkeringi felhő.
Az ajtajában összeér
a külső csend s a belső.

Joan Glass: Attending a 12-Step Meeting After Learning That Rust Has Grown On The Moon

If rust can grow on the moon’s surface,
240,000 miles away from oxygen,
if solar wind can traverse that vacuum,
confounding scientists, turning red the crust
of such a scarred and lonesome celestial body,
maybe I am capable of more than I think.
Maybe everything I need for alchemy
is already here, in my core and cells,
in this room where other addicts sit alive
against all odds, Styrofoam cups in our hands
filled with bad coffee, steam rising like nebulae.
If you examine your own hands closely
and in good light, you will see that the sheath of you,
the tools you were born with, resemble the surface
of a planet, their fragile ropes braided
with moon dust: a strange landscape of prayer.
Every small object, even you, is unknown.
Did you know it’s impossible to see earth
from even the closest star?
As our craters turn red, we remain fastened
to each other, evening after evening.
God is a vague notion that anything is possible.
So many stars hang blindly in the universe,
holding on, until they no longer can.

Bali Anikó: Örökléstan

Nálunk a nők sosem beszélnek a titkaikról.
Én láttam, ahogy nagyanyám
teleültette velük a konyhakertet,
sűrítette a paradicsomot,
darabonként dunsztolta a szilvalekvár közé,
vagy belesózta a maradványokat a vasárnapi levesbe.
Az utolsó pisszegéseket
a frissen vágott tyúk vérében fojtotta el.
Én engedelmesen megettem,
amit a tányéromra szedtek.
Nyelj csak le szépen mindent,
bíztatott nagyanyám.
Ha kinyitok egy befőttesüveget, sosem tudom,
kinek a szorongását engedem ki éppen.

Tóth Csilla: egy jó vers

egyszer olvastam egy verset
egy emberről, aki kizárta magát
egy házból, ahol korábban élt,

nem véletlenül és nem is a kulcsát
vesztette el,
és nem is csak ideig-óráig,
hanem makacsul, hosszú évek
munkájával zárta ki magát a helyről,
ahová korábban tartozott,

hogy aztán, az ajtó bezáródása után,
sóvárogva nézzen az ablakon át,
kívülről bámulja azokat, akik bent maradtak,
azt a szobát, ahová nincsen visszaút,

és sajnáljon mindent, magát is,
az az ember a versben,
aki tulajdonképpen én vagyok,
mert a jó vers már csak ilyen,
rólam szól, rólam is szól
egy jó vers,

ami persze szólhatna másról is,
valami egyszerűbb és kevésbé szomorú
dologról,

és nem arról a hülyéről,
akivel mindig ez történik,
makacsul zárja ki magát,
kényszerűségből vagy elhatározásból,
az élet velejárójaként zárja ki magát folyton
ebből vagy abból a dologból,

egy-egy pillanatra és hosszú órákra,
majd évekre zárja ki magát,
hogy egy napon tényleg
kívül találja magát mindenen,

és meghaljon úgy,
hogy nem is volt otthona soha ez a föld,
amiért kár, végül is,

bár erről nem szólt ez a vers,
ez csak bennem szólt még sokáig,
ami nem csoda, mert ez egy jó vers volt,
és a jó vers már csak ilyen

Nikki Giovanni: The Funeral of Martin Luther King, Jr.

His headstone said
FREE AT LAST, FREE AT LAST
but death is a slave's freedom

We seek the freedom of free men

And the construction of a world

Where Martin Luther King could have lived

and preached non-violence.

A. R. Ammons: Release

After a long
muggy

hanging

day

the raindrops

started so

sparse

the bumblebee flew

between

them home.

Kim Stafford: At the Student Poetry Reading

I guess you could call me broken,
says one. I’m still lonely, says another,
but now I can name it with a song.

In my poem, says another,
I can forget I am forgotten. Now
I understand being misunderstood,

says another. And another says,
in a bold, undeniable voice of power,
I won’t step down from myself again.

And they are beautiful, beautiful,
standing one by one at the mic
where they have come forth at last

from behind the curtain.

Rudy Francisco: To Him

I'm just sorry that
she had to be your
fortune cookie.

Broken so you could

learn a lesson

you already

should've known.

Pál Dániel Levente: Csillagok kesztyűbábja

a hátunk mögé lopakodó univerzum
kesztyűbábjának éreztem magam,
műholdak keringtek körülöttem,
és a csillagok ujjaikkal egymás ellen vívtak
vetélkedő végeérhetetlen csatát,
melyikük fénysebessége a gyorsabb fénysebesség,
melyikük fénye ér előbb belém,
hogy könnyeden bábozgathasson velem

a csillagok örök időktől kezdve vitatkoztak,
és megszaggatták egymás sugárszakállát

én meg csak kiterülve feküdtem
a csendes űr egy meghatározhatatlan pontján,
és vártam, hogy végre újra
kacagjanak a bolygókon a gyerekek,
vagy legalább tűzzenek fel
az egész hátteréül szolgáló
piszkos fekete függönyre,
mint a valamirevaló csillagképeket

Déri Anna: Körbe

nemrég abban kezdtem hinni,
hogy bizonyos dolgok csak azért
történhettek meg, mert
Isten belefáradt a történelembe

hátralépett kettőt, onnan kezdte
szégyellni az összecsapott munkát,
aztán utunkra engedett minket,
akik sorra halmoztuk tovább a hibákat
megbocsátásért könyörögve a végén

ülök egy kád forró vízben,
a bőröm összegyűrődik miközben
véresre kaparom karjaim
csak abban hihetek, hogy Isten elfáradt
és megpihent valahol
különben észrevennénk egymást
sebek ejtése nélkül is,
nem vernél úgy engem,
mint dédapám a te nagyapádat, és
elindulna végre a körbe-körbe szaladó idő

Robert Bly: The Third Body

A man and a woman sit near each other, and they do not long
at this moment to be older, or younger, nor born
in any other nation, or time, or place.
They are content to be where they are, talking or not talking.
Their breaths together feed someone whom we do not know.
The man sees the way his fingers move;
he sees her hands close around a book she hands to him.
They obey a third body that they share in common.
They have made a promise to love that body.
Age may come, parting may come, death will come.
A man and a woman sit near each other;
as they breathe they feed someone we do not know,
someone we know of, whom we have never seen.

Mario Benedetti: A Tale of Vampires

There once was a vampire who drank water
at midnight and daybreak
at noon and dinner too

where blood was concerned

he was a teetotaler

to the considerable chagrin

of the other vampires

and their consorts

come hell or high water he was determined

to form a flock

of vampires anonymous

he campaigned under the waning

and the full and crescent moon

with simple sings declaring

drink water vampires

blood causes cancer

naturally all the chiroptera

assembled in their agora of darkness

decided this was out of the question

why that raving lunatic

might win over the half-hearted vampires

who washed their blood down with herb tea

so one night

with storm clouds on the horizon

five die-hard vampires

thirsty for erythrocytes leucocytes and platelets

surrounded the batty rebel

and put an end to him and his effrontery

when the moon finally

showed its face     it saw down below

the hapless corpse of the anonymous vampire

lying in a huge puddle of water

formed by his five gushing wounds

what the moon didn't see

was that the five perpetrators

who had hidden in a treetop

were admitting in spite of themselves

that the stuff didn't taste so bad

since that historic night

neither vampires nor their consorts

have sucked blood     they resolved

unanimously to switch to water

as tends to happen in such cases

the remarkable anonymous vampire

is now revered as a martyr

-- translated by Louise B. Popkin

Makó Ágnes: Függönnyel a fejemen

Amíg a nagymamám
megfőzte a zöldbabfőzeléket,
függönnyel a fejemen
esküvőset játszottam a belső szobában.
Amikor a nudlit főzte,
kimentem a kőpadlós konyhába segíteni.
Mondta, milyen jó háziasszony leszek egyszer.
Beleszédültem,
milyen lehet háziasszonynak lenni,
főleg asszonynak.
Legalábbis függönnyel a fejemen
úgy tűnt, a férjhez menésnél nincs izgalmasabb.
Szuper lehet gyereket nevelni,
aztán még jobb nagyszülőnek lenni,
akkor már nem is kell nevelni,
csak játszani egész nap,
pont, mint most,
legalábbis amíg a zöldbabfőzelék fő.
Amikor függönnyel a fejemen
a belvárosban mászkáltam a lánybúcsúmon,
eszembe jutott nagymamám,
a belső szoba,
és hogy tényleg olyan izgalmas lesz-e
férjhez menni egy hét múlva.
Most főzöm a zöldbabot,
talán egyszer majd nudlit is,
ha lesz időm tésztát gyúrni,
de most határidő van,
hétvégén is meló.
Nem tudom, jó háziasszony vagyok-e,
van-e olyan egyáltalán.
Ha lesz gyerekem,
majd főzök neki nudlit,
ha lesz rá időm,
gondolom nem lesz,
nem baj, akkor majd az ő gyerekének,
hátha kijön hozzám és segít.

Blythe Baird: When the Fat Girl Gets Skinny

the year of skinny pop and sugar-free Jello cups
we guzzled vitamin water and vodka

toasting to high school and survival
complimenting each other's collarbones

trying diets we found on the internet:
menthol cigarettes, eating in front of a mirror, 

donating blood

replacing meals with other practical hobbies 

like making flower crowns 

or fainting

wondering why I haven’t had my period 

in months

or why breakfast tastes like 

giving up

or how many more productive ways 

I could have spent my time today 

besides googling the calories 

in the glue of a US envelope,

watching America’s Next Top Model like the gospel,

hunching naked over a bathroom scale shrine,

crying into an empty bowl of Cocoa Puffs 

because I only feel pretty 

when I’m hungry

if you are not recovering 

you are dying

by the time I was sixteen, I had already experienced 

being clinically overweight, underweight, and obese

as a child, fat was the first word 

people used to describe me

which didn’t offend me until 

I found out it was supposed to

when I lost weight, my dad was so proud
he started carrying my before and after photo 

in his wallet

so relieved he could stop worrying 

about me getting diabetes

he saw a program on the news 

about the epidemic with obesity,

says he’s just so glad to finally see me 

taking care of myself

if you develop an eating disorder 

when you are already thin to begin with,

you go to the hospital

if you develop an eating disorder 

when you are not thin to begin with, 

you are a success story

so when I evaporated, of course 

everyone congratulated me 

on getting healthy

girls at school who never spoke to me before 

stopped me in the hallway to ask how I did it

I say, I am sick
they say, No, you’re 

an inspiration.

how could I not fall 

in love with my illness?

with becoming the kind of silhouette 

people are supposed to fall in love with?

why would I ever want to stop 

being hungry 

when anorexia was the most 

interesting thing about me?

so, how lucky it is now,

to be boring

the way not going to the hospital 

is boring

the way looking at an apple 

and seeing only an apple, not sixty

or half an hour of sit-ups 

is borin.

my story may not be as exciting as it used 

to be, but at least there is nothing left 

to count

the calculator in my head 

finally stopped

I used to love the feeling of drinking water 

on an empty stomach

waiting for the coolness to slip all 

the way down and land in the well

not obsessed with being empty 

but afraid of being full

I used to take pride in being able to feel

cold in a warm room

now, I am proud I have stopped 

seeking revenge on this body

this was the year of eating 

when I was hungry 

without punishing myself

and I know it sounds ridiculous,

but that shit is hard

when I was little, 

someone asked me 

what I wanted to be 

when I grow up 

and I said, 

small

Tóth Csilla: Eszmélés

Még nem tudod, hogy minek néznek,
a világ most még kerekre nyílva,
s te a közepén napocska, új világ.

"A hátsópadból is sarjad ág,
gyémánt rajta minden virág. "
Mikor véresre nyesnek, majd megtudod,
hogy cigány vagy, cigány vagy, babám.

Fábián Krisztina: Trambulin

Augusztus este
volt, kifeküdtünk
a trambulinra és vártuk
a hullócsillagokat
elképzeltük, ahogy
átfénylik az égbolton
derűsen
utat mutatva a
kívánságoknak
elképzeltük
hogy rengeteg és sokáig
aztán nevettünk, mert
az éj aznap csupán mozdulatlan
néma lámpásokkal
szórta meg az eget
így telt a csodavárás
ezek voltak
a mi pillanataink,
csak egy pár perc
csak egy élet
csak
mi ketten, a lányom
és én

Brian Bilston: NHS Test Results

Please do take a seat. I appreciate
this must be a very difficult time for you -
waiting is never easy - so let's crack on

and take a look at these results.

The cuts you have sustained are severe.

Life-threatening, even. The bruising and soreness

consistent with a prolonged period of abuse

and neglect. It's no wonder you feel run down.

To address these concerns, I prescribe

a decent pay rise and an immediate change

of government. That should also help to sort out

the malignant lump you were worried about.

But the good news is that your vital organs

are still working well. More than well, in fact.

Your heart, in particular, is remarkable.

I don't think I've ever seen one so large, 

so strong and healthy, as it pumps blood

and love and kindness, eighty millilitres

to a single beat, two thousand gallons every day,

flowing, always flowing, supporting all that life.

Brian Bilston: Metamorphosis (Fruits of the Forest flavour)

Scraping his tub clean,
Greg finished reading a magazine article

about how you are what you eat,

and the next morning awoke from unsettling dreams

to find himself transformed in his bed

into joghurt.

Oozing his way out from under his duvet

and trickling thickly across the floor

towards the bathroom for his morning shower,

Greg wondered what to do

about the 10am board meeting,

and how on earth

he was going to explain all this to Samantha.

É. Tóth Judit: túlsúlyos Vénusz

a vécé felett
görnyedt
a vacsorát
már kihányta
épp a szégyenérzettel
küzdött

odakint
már várták
csak sminkelni
bontott asztalt
de a kényszer
erősebb volt nála

lassan
összeszedte magát
majd következett
a jól bevált
rutin:
alaposan
kezet mosni
könnyeket
letörölni
sminket
igazítani
szájvizet
inni
tükörbe
nézni
és elmondani
a mantrát

hogy a
kövér nőkhöz
senki
nem
vonzódik

majd mintha
mi sem történt volna
a rúzzsal együtt
a táskába tenni
minden
szégyenérzetet

mert odakint
már várták
a desszerttel
de ő
csak bókokra
éhezett

Ellen Bass: Indigo

As I'm walking on West Cliff Drive, a man runs
toward me pushing one of those jogging strollers

with shock absorbers so the baby can keep sleeping,

which this baby is. I can just get a glimpse

of its almost translucent eyelids. the father is young,

a jungle of indigo and carnelian tattooed

from knuckle to jaw, leafy vines and blossoms,

saints and symbols. Thick wooden plugs pierce

his lobes and his sunglaasses testify

to the radiance haloed around him. I'm so jealous.

As I often am. It's a kind of obsession.

I want him to have been my child's father.

I want to have married a man who wanted

to be in a body, who wanted to live in it so much

that he marked it up like a book, underlining,

highlighting, writing in the margins, I was here.

Not like my dead ex-husband, who was always

fighting against the flesh, who sat for hours

on his zafu chanting om and then went out

and broke his hand punching the car.

I imagine when this galloping man gets home

he's going to want to have sex with his wife,

who slept in late, and then he'll eat

barbecued ribs and let the baby teethe on a bone

while he drinks a dark beer. I can't stop

wishing my daughter had had a father like that.

I can't stop wishing I'd had that life. Oh, I know

it's a miracle to have a life. Any life at all.

It took eight years for my parents to conceive me.

First there was the war and then just waiting.

And my mother's bones so narrow, she had to be slit

and I airlifted. that anyone is born,

each precarious success from sperm and egg

to zygote, embryo, infant, is a wonder.

And here I am, alive.

Almost seventy years and nothing has killed me.

Not the car I totaled running a stop sign

or the spirochete that screwed into my blood.

Not the tree that fell in the forest exactly

where I was standing--my best friend shoving me

backward so I fell on my ass as it crashed.

I'm alive.

And I gave birth to a child.

So she didn't get a father who'd sling her

onto his shoulder. And so much else she didn't get.

I've cried most of my life over that.

And now there's everything that we can't talk about.

We love--but cannot take

too much of each other.

Yet she is the one who, when I asked her to kill me

if I no longer had my mind--

we were on our way into Ross,

shopping for dresses. That's something

she likes and they all look adorable on her--

she's the only one 

who didn't hesitate or refuse

or waver or flinch.

As we strode across the parking lot

she said, OK, but when's the cutoff?

That's what I need to know.

Maja Boriszova: Ajtót se csapva

Nem akkor megy el, amikor hiszed,
nem akkor hagy el, aki a tied.

Egy reggel,
éppen úgy, mint annyi éve,
felkel, nyújtózik, és papucsba lépve
mosdani megy, és fogat mos a csapnál,
aztán a törött kapcsolóval babrál,
újságot böngész a reggeli mellett,
latolgatja a vasárnapi meccset,
aztán egyszer csak
megdöbbenve felnéz:
egy idegen nő kérdi tőle: Nem kérsz?
És aztán…
minden megy tovább, mint régen,
nem támad tűzvész az asztalközépen,
és a fürdőszobában változatlan
vékonyul tovább a „Családi” szappan…
És aztán…lassan gördül
év az évre,
a házban kövült nyugalom és béke,
hanem az asszony fázik,
egyre fázik –
nem érti. Pedig minden rendben látszik:
takarékos, józan, derék a férje…
Az ég hideg,
s mintha esőt ígérne…

Ő ment el, rég, a napjai közül,
ajtót se csapva,
észrevétlenül.

--Rab Zsuzsa fordítása

Turbuly Lilla: Határ.idő

Ahogy utazni készülődsz,
de most még nincsen itt a napja,
ahogy deres kilincs a bőrt
az ujjadon magához kapja,
ahogy minden ősz előtt
egy örök nyári nap van,
ahogy a késsel vágott seb
sem lüktet az első pillanatban,
ahogy megérzed azt, hogy
innentől nem lehet már félig,
ahogy az édes íz
nem ér el még a romló foggyökérig:
tisztán hallod minden szavát,
és nem érted mégse,
hát visszakérdezel, hogy teljen az idő,
és fájjon, fájjon végre.

Judith Viorst: Twenty Questions

1. Can a person who used to wear a Ban the Bomb button
    And a Free Angela Davis button

    And an Uppity Women Unite button

    And a Get Out of Viet Nam button

    Find happiness being a person with a 

    Set of fondue forks, a fish poacher, and a wok?

2. Is there an economic rule that says

    No matter how much we earn and how little we spend,

    There's no such thing as getting out of hock?

3. How do I know if the time has come to

    Accept my limitations,

    Or whether I still ought to try to

    Fulfill my promise?

4. How come I'm reading articles

    With names like A Woman's Guide to Cosmetic Surgery

    More than I'm reading the poems of Dylan Thomas?

5. If I had an either/or choice

    Would I prefer to be deservedly respected,

    Or would I prefer to be mindlessly adored?

6. If we totally take the blame when our children

    Stutter and wet their beds,

    And are busted and maladjusted and drop out of school,

    Do we get to take the credit if our children

    Grow up to be brilliant, plus very nice people,

    Plus mentally healthy and chairmen of the board?

7. When, instead of vice versa,

    Did I start to pick investments over adventure,

    And clean over scenic, and comfortable over instense?

8. Why does a relationship

    Between an older woman and younger man

    Suddenly seem to make a lot of sense?

9. Why am I always buying the clothes which,

    When they first come out,

    Nothing on earth (I swear) could make me buy?

10. What are the things which,

    Even though people won't be upset (they swear)

    If I'll only admit

    I should always deny?

11. Are some human beings

    Intellectually and emotionally incapable

    Of ever reading a road map,

    Or could I still learn to?

12. If six days a week I'm resposnible 

    And self-sufficient and competent and mature,

    On the seventh could I go find a womb to return to?

13. Couldn't a person who isn't expecting

    Praise for what she's doing

    At least expect some praise for not expecting it?

14. If I think that the fellow next door

    Is attempting to give me a kiss in the kitchen,

    Am I first allowed to be kissed before rejecting it?

15. How can I learn to relate to marijuana

    And bisexuality

    When I'm more at home with The Anniversary Waltz?

16. How come I've got those increcible insights

    Into all my faults

    And I've still got my faults?

17. Why couldn't somebody tell me

    That I haven't changed since college

    Without being practically blind or

    A terrible liar?

18. Why, since I've never had any intention

    Of going out on the streets and selling my body,

    Is it hard to be reaching an age where

    I won't find a buyer?

19. How come a charter member of NOW

    Is afraid to confess to her husband

    That the first day she drove their new car

    She dented the fender?

20. How will I ever be able to tell

    If what I achieve in life

    Ought to be called serenity -- not surrender?

Billy Collins: Jazz Man

I've taken some lessons
and worked on

some nice voicings for the chords

but all I have to do

is raise the keyboard cover one inch

and the cat dashes from the room.

Szőcs Petra: Öt kérdés, ami szerelemhez vezethet

Tulajdonképpen harminchat kérdésről lenne szó,
de első találkozón elég lesz az öt legfontosabb.
A sérülékenységre játssz,
ez mindkettőtökben közös,
small talkkal nem mész semmire.
A kérdések intenzitása növekedjék.

Szeretnél híres lenni? Ezt hírestől inkább ne kérdezd.
Mi lenne az, amit egy tűzvészből kimentenél?
A szeretteid után, persze. Nyomd meg a szeretteid szót.
Be szoktad gyakorolni előre a telefonbeszélgetéseket?
Nézz a szemébe. Először komolyan, azután mosolyogva.
Mit húznál ki a gyerekkorodból? Esetleg kit?
Harmincéves aggyal vagy harmincéves testtel élnél inkább száz évig?

Figyeld a szemét.
Ha nem válaszol, ne kérdezz többé semmit.
Lehet, hogy már megszületett a szerelem,
vagy nem is születik meg soha,
mert a következő válaszokat adja:

Nem szeretnék híres lenni, és félek a tűztől.
Nem gyakorolom be a telefonbeszélgetéseket,
de kinyitom az ablakot, és úgy teszek, mintha lépkednék,
hogy ne tűnjek magányos otthonülőnek.
Azt a szürke alakot húznám ki a szoba széléről,
a törpéket, a gonoszabbik szomszédot…
apát.
Inkább szeretnék harmincéves testtel száz évig élni,
mint harmincéves aggyal.

Lizann Gorman: The Weight of Starlight

Two stagnant months,
we never spoke of it,

long-skirted each other, voiceless.

The night I stole that kiss

I needed you more than the words

or the sound of them.

I walked you home the long way round,

along the river where

the streetlights hadn't reached.

We found the darkest spot at the water's edge.

and you asked, have you done this before?

I laughed and kept your hand in mine.

I whispered, what happens if we fall in love?

Your answer filled me with

the weight of starlight.

Paudits Zoltán: Tényvers (avagy akiknél nem dübörög)

Kenyér már alig,
cirkusz még bőven,
kedvünk, örömünk
is elmenőben.

Vonatunk késik,
vagy el sem indul,
a munkánk, pénzünk
egyre csak ritkul.

A nyár elolvaszt,
lemarja húsunk,
tél, kevés a fa,
két zoknit húzunk.

Kifordított zseb,
foltos a nadrág,
az ünneplőket
másokra szabják.

Várólistákon
várjuk a csodát,
miközben gyűlnek
a dögcédulák.

Ellen Niit: Elmegyek

Forróságod két tenyeremben őrzöm,
és elmegyek,
lépteid ütemét lépteimben őrzöm,
és elmegyek,
csókjaid arcomra-sütött bélyegét őrzöm,
és elmegyek.
A fények mind a vízbe dőltek, csak lábnyomaim
égnek tündökölve,
csak fájdalmam ragyog, nélküle vaksötét
zuhanna a földre.

--Rab Zsuzsa fordítása

Adam Wyeth: Silent Music

People paid money to watch
someone seat himself

by a grand piano

without playing a single note.

The musician, as if in deep meditation,

didn't even lift the piano lid.

Then after nearly twenty minutes

he got up and left.

But somebody else

had already done the same thing.

Thus he sued this composer

for plagiarising his piece of silence

and won the case.

So as I sit here this evening --

the light low and everything quiet --

I listen to the silence

that plays all around me

in my room, wondering

if I've heard this piece before --

and who it belongs to.

Donna Ashworth: A Day is Not Lost

A day is not lost
if you failed to tick off a list

or a diet was broken

a day is only lost

if you forgot

to say something kind

to yourself

or another

if you forgot

to pause

to search

for a tiny spark of beauty

amongst the drudgery

glimmering like gold

in the mud

a day is only lost

if you forgot

that life

even in the worst of times

is still a gift

a gift you so very much deserve

to live through

and not just survive.

Demény Péter: Sztrájk

ha az angyalok sztrájkba kezdenének
senki nem lenne köztünk és Isten között
nem szánna meg senki
nem segítene rajtunk
nem reménykedhetnénk
nem áltathatnánk magunkat
nehezebb lenne
vagy tán könnyebb
isten tudja
olyan mint az ajánlott levél
biztos nekünk jön de
csak akkor vehetjük át
ha otthon vagyunk
és még ránk haragszik
aki küldte a levelet
a csomagot
vagy a megváltást
nem vettük át idejében

Brian Bilston: From the Encyclopedia of Alternative Facts

Frankenstein was the monster’s name.
There’s no such thing as climate change.
A solero is a type of hat.
The planet is not round but flat.

Six is the legal drinking age.
Women get paid an equal wage.
Elvis once sang in Take That.
The planet is not round but flat.

Achilles had a dodgy knee.
Terror comes from refugees.
Insomnia affects most cats.
The planet is not round but flat.

The president’s above the law.
Russia did not start the war.
It’s impossible to change a fact.
The planet is not round but flat.

Buda Ferenc: Végszó

Mi egyben állt mind szétomol
megül az útpadkán a por
szél fújja kerék fölveri
ám egy nap hűvös tengeri
párákból vidám fellegek
toronylanak a táj felett
majd egy-két óvatlan marék
hullt magból zsenge sarjadék
fakad ki zölden és üdén
a lüktető út rézsűjén
s mi széthullt ismét összeáll
és nincs halál és nincs halál

Faludy György: Michelangelo utolsó imája

Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Hetvenhat éve állok fenn az állvány
deszkázatán, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány
s öklömben torzó, vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz vén bűnöst szeretni,
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

(Firenze, 1935)

Ilya Kaminsky: We Lived Happily During the War

And when they bombed other people's houses, we

protested

but not enough, we opposed them but not

enough. I was

in my bed, around my bed America

was falling: invisible house by invisible house by invisible house.

I took a chair outside and watched the sun.

In the sixth month

of a disastrous reign in the house of money

in the street of money in the city of money in the country of money,

our great country of money, we (forgive us)

lived happily during the war.

Rachel Wiley: This is just to say

After William Carlos Williams

I have eaten
the beauty standards

that were in

the icebox

and which

you were probably

clinging to

for profit

Forgive me

they were ridiculous

so binding

and so colt

Andrássy Réka: Összefonódva

A kocsimban ültem, kint esett az eső, mindenen szürke árnyék.
Indulnom kellett volna, de mintha még valamire várnék,
úgy ültem ott, mozdulatlan, az eső halkan dobolt a tetőn,
s én átadtam magam a pillanatnak, csak voltam megengedőn.
Kint a lakótelep egyforma kockái, dobozba zárt életek,
magunkba vagyunk legjobban bezárva, gondoltam, de lehet, hogy tévedek,
aztán hirtelen időtlenné nőtt a pillanat, néha mostanában megesik,
végtelenbe tágul a tér azokban, kik a választ legbelül keresik.
Hát így ültem ott, megadva magam, történjen bármi,
jó így ebben a kitágult téridőben semmire se várni,
mikor egy néni tipegett el előttem, sárga esernyője alá bújva,
kilátszott kabátja alól vasalt ruhájának ujja,
hullámos, fehér haja szépen összefogva,
ahogy az élet a dolgokat szálanként összefonja
- s végül rá kell jönnünk, hogy mind egyek vagyunk
s hogy semmire nem megyünk egyedül, magunk -,
szóval ment a néni s egyszer csak pont előttem megtorpant, mint ki lát
maga előtt valami mások által láthatatlan akadályt.
Nézte a semmit, de lehet csak én voltam vak akkor,
vagy vele űzött tréfát a részvétlen agg kor,
mindenesetre megállt, a pillanatba fagyva,
valamit motyogott, aztán legyintett, hagyva
maga mögött mit el kell hagyni, hogy haladni lehessen,
tanulni kell lépni és hogy az ember élni szeressen,
azt is tanulni kell mindig, gyakorolni élni szeretni,
főleg annak, kit nem tanított meg rá se anyja, se apja, se Istene, se senki...
Aztán a pillanat kiengedett s a néni, mint ki álomból ébred felocsúdva,
megigazította haját és elindult újra.
Sárga esernyőjét még sokáig néztem,
kis bicegő napocska a betonszürkeségben,
és átjárt a létezésnek valami sodró, fenséges mámora,
hogy bár mögöttem múltam süppedő lábnyoma,
mindig léphetek előre, van saját Napom és Holdam,
egyszerre vagyok az, kivé válok s az is, aki voltam.
Így ültem még hosszú percekig, hálás szívvel köszönve mindent.
Aztán elindultam én is, de megőriztem itt bent
a szívem tájékán mit megtanultam.
Tudom, hogy jelenemben ott van a múltam,
de nem vagyok már szomorú foglya,
a megértés a szálakat végül összefonja.
Pont ahogy a néni fehér hajában az ezüst szálak összekapaszkodnak szépen,
pont úgy fonódik jelenné a múlt és minden értem történik. Értem!

Jared Singer: Rise

I have always thought we learned the wrong lesson
from Icarus. Who cares about the fall. Who cares

if our wings melt. Who cares if we smash our bodies

into the ground. Who cares if we die

broken. Our life is not defined by our last moment.

Having nothing left does not make us a failure.

We are defined entirely by how far we reach.

And Icarus, that beautiful, enviable, glorious failure,

reached for the sun. He sought light and enlightenment

with his whole being.

His fahter gave him a humble gift, said you can touch the sky,

but only for a moment; don't stray too far. Icarus responded--

I can touch the sky.

I will live there for the rest of my life.

I will kiss the moon.

I will ride the sun.

Faludy György: Szélsőjobb

Ami hazai, az csodás és helyes,
ami külföldi, az a világ szennye –
sajnálom őt, mert kedv s szeretet helyett
harag, gyűlölség s átok fortyog benne.

Úgy vélem, roppant előnyös lehetne,
ha történelmet tanulna vagy nyelvet,
de iskolájával ő befejezte
az okulást. Azóta mindent elvet.

Mikor belső unalmától megdermed,
vagy bús: egyszerre sír, iszik, zsidózik.
Érvet és tényt nem ösmer, csak érzelmet,

abba magát fejbúbig beleássa,
s nyilatkozik, parancsol, jósol, lódit,
hiszen magyar. Ez a foglalkozása.

(Budapest, 1993)

Seres Rebeka: a szomszéd macskája

a kauzalitás a legfontosabb
ahogy leejtem a lábas fedelét a kövön
és feljön a szomszéd
hogy két éve nem alszik tőlem
pedig nincs éjszaka
és álmosnak se tűnik
én pedig másnap reggel
óvatosan fordítom el a kulcsot a zárban
mert lehet huzat van valahol
és befúj a lépcsőházban keringő
gomolyaggá formálódott idegenség
a szomszéd macskája dorombolva
kiszökik a pillanatnyi résen át
testét a falhoz dörgölve
szabadnak hiszi magát
pedig az az egész élete
amit egy negyvenkilenc négyzetméteres
plafonig pakolt nénilakás nyújthat
s a rácsodálkozás a világra
a lépcsőházban rejlik
miközben becsukják
az orra előtt az ajtót.

Brian Bilston: Queueing for an Ice Cream

although he didn’t smoke, grandad never went anywhere
without the old tobacco tin in his pocket

one day me and my brother asked him what he kept in it
some sand, grandad said

why do you keep some sand in a tobacco tin, we asked
where else would I keep it, he said

but why keep sand at all, we asked
it’s special sand, grandad said, it’s come all the way from France

we peered into his tin and stared for a while
French sand didn’t look very special, it looked like ordinary sand to us

why’s it so special, we asked
each grain represents an old friend of mine, he said

grandad must have had a lot of friends, we thought
did you go to the beach with them when you were a boy, we asked

yes, something like that, grandad said, snapping the lid shut,
asking the man for three 99s, two with red sauce

Kupihár Rebeka: ezek mind a pokolra jutnak

csapkod a kollégám a családrajzokkal díszített falak között.
 megmérgezik a gyerekeinket, 
 undorító, mocskos mind.
fegyelmezett vonásai torzulnak, keze ökölbe szorul.
 már az iskolába is beszivárog, visszataszító,
 ezeknek már semmi se szent.
a székbe süppedek, arcom rezdületlen,
most nem hivatásból, önvédelemből.
 nem mondom, hogy mocskos buzik, bár szeretném,
 azért nekem még volt gyerekszobám.
a rejtőszín már a saját színem,
még bólintok is egyet önkéntelenül.
 de ezek, érted, állatok, férgek az összes,
 hogy ilyet mernek.
 csak az vigasztal, hogy megkapják majd,
 ami jár nekik.
a harag szerencsére elvakítja,
nem látja, hogy a torkom összeszorul.
nézem a kétségbeesett, őrjöngő alakját.

az embert próbálom meglátni, levágni róla a propaganda szavait,
a tekinteten túlnőtt frufrut, amitől nem látjuk egymást.
az embert, akinek tajkártyája, orgazmusa, félelmei vannak.
aki horvátországi nyaralásra spórol, valóságshow-kon alszik el,
ügyetlenül parkol.
mélyeket lélegzem.
a szégyen lassan részvétté válik.
bárcsak tudná, hogy a buzik is imádkoznak.
és hogy az egyik pont érte.

Marilyn Singer: April Is a Dog's Dream

april is a dog's dream

the soft grass is growing

the sweet breeze is blowing

the air all full of singing feels just right

so no excuses now

we're going to the park

to chase and charge and chew

and I will make you see

what spring is all about

Brian Bilston: An Awful Lot of Foolishness

On the first April the First
someone thought it might be funny

to balance a bucket of water on top of a door,

and see what happens.

As it turns out, it was funny - 

so much so that the following year,

the incident was not forgotten

and there developed a fashion

for the stretching of cellophane

across toilet seats, and the tying together

of shoelaces. A few years after that,

the fake dog turd was invented.

It wasn't long before everyone was at it.

Clever hoaxes were constructed

involving Martian landings

and left-handed toilet paper,

and each year the pranks

became ever more elaborate,

and might take months or years

or centuries in the planning -

genetically-modified spaghetti trees,

the creation of large-scale shifts

in weather patterns, the extinction

of the black rhinoceros -

until it seemed as if such tomfoolery

was what we lived with every day,

and that all the high jinks and the tricks

and the hoaxes were no longer

distinguishable from truth.

Well that escalated quickly, the people said,

slapping each other on the back

and laughing.

Tóth Krisztina: Somnivore

Szeretkezés alatt a téli utca
szemed mögött kigyúló lámpasor
és a járdát a fény befutja
állni egy ház előtt ahol

Nagy a hideg a kutyák se ugatnak
nézel a hóba fagyott pisifoltra
és próbálod a csikket beledobni
ha eltalálom most mi lenne hogyha

Elmondanám hogy nem bírlak szeretni
hogy sose bírtam senkit igazából
Ha most bemennék nem történne semmi
mert mindig ott egy utca ott a máshol

Hogy évek óta nem tudok aludni
ebben a testben senki kézzel
ha simogatja se tudja lehunyni
benti szemem a hóba néz fel

Ha becsöngetnék csak mert éppen arra
jártam leülnék semmi újság
Ha kinyitnám a szemem belehullna
a szemedből az összes szomorúság -

Sujata Bhatt: Love in a Bathtub

Years later we'll remember the bathtub,
the position

                 of the taps

the water, slippery

as if a bucketful

                 of eels had joined us...

we'll be old, our children grown up

but we'll remember the water

                            sloshing out

the useless soap,

the mountain of wet towels.

'Remember the bathtub in Belfast?'

we'll prod each other - 

Stanislaw Franczak: Lelkiismeret

mélyen
a szívem alatt érzek
egy szálkát ami
fáj
amikor ki akarták venni
az operáció alatt
kiderült hogy az
az én rossz lelkiismeretem

Rudy Francisco: To You

He puts guilt in the air and waits for you
to breathe, tries to tailor the blame until it

looks like it fits you, turns the story into a 

gymnast and convinces it to flip. He rewinds

the movie, excavates the plot, digs out your

patience, makes himself the narrator and the

hero. He sketches you as the antagonist and

suddenly his transgressions become deleted

scenes. He blames you for his sadness.

And this is how the wolf cries boy.

László Noémi: Félúton

Egyiket már,
másikat még tudom:
a dolgok közt
időzöm, félúton.
Hordom hiányuk
kényszerképzetét,
és nem emlékszem:
melyikük a tét.

Kemény Lili: Otthoni dal

B. Horváth Lászlónak

A Ház körül az esővíz
sivár mocsarat képez,
mert idegen emberidegen
átokverte vidék ez.
Az eresz alatt sértődötten
gubbasztanak a varjak.

Megtépázott fenyők dörgölik
águkat az ablak üvegéhez,
mert idegen emberidegen
átokverte vidék ez.
A hegyoldalban felejtett
kegytárgy előtt elaludt a mécses.

Néha elindulok,
de valami lefékez,
mert idegen emberidegen
átokverte vidék ez.
Nem léphetek ki a Házból,
látod, zuhog az eső.

Vasárnap óta Maja csak sír,
de már semmit sem érez,
mert idegen emberidegen
átokverte vidék ez.
Óránként kiejti egy széttépett papír
egy-egy darabját az ablakán.

Elviszik Andrist és két év múlva
Gábort, és Maját is férjhez,
mert idegen emberidegen
átokverte vidék ez.
Eltűnnek a Házból a testvéreim,
csak a szarvasfej marad.

Valaki minden fiút ölni
meghalni kegyetlen kiképez,
mert idegen emberidegen
átokverte vidék ez.
Kénytelen leszek megtagadni téged,
mondom előre, hogy majd ne haragudj.

Robert Bly: The Moon

After writing poems all day,
I go off to see the moon in the pines.

Far in the woods I sit down against a pine.

The moon has her porches turned to face the light,

But the deep part of her house is in darkness.

Mario Benedetti: Abrigo

Cuando sólo era
un niño estupefacto

viví durante años

allá en colón

en casi un tugurio

de latas

fue une época

más bien

miserable

pero nuna después

me sentí tan a salvo

tan al abrigo

como cuando empezaba

a dormirme

bajo la colcha de retazos

y la lluvia poderosa

cantaba

sobre el techo

de zinc

Mario Benedetti: Shelter

When I was
just a wide-eyed boy

I lived for years

out in colón

in little more than

a corrugated 

shack

those days

were on

the grim side

but never again

did I feel as sheltered

as safe from harm

as when I'd drift off

to sleep

under my rag blanket

to the song of

the mighty rain

on the tin

roof

-- translated by Louise B. Popkin

Anna Akhmatova: Folyócska ballag…

Folyócska ballag völgyek hajlatában,
Dombon a ház, fénylik sok ablakunk.
Úgy élünk itt, mint Katalin korában:
Aratást várunk, misét hallgatunk.
Arany mezők - vendég közelget onnan -
Hozzánk siet. Két nap távol maradt...
A nagymamámnak: kézcsók a szalonban,
S a lépcsőn: megcsókolja ajkamat.

- Rab Zsuzsa fordítása

Ellen Bass: I Could Touch It

When she was breaking apart, my son was falling in love.

She lay on the couch with a heated sack of rice on her belly,
sometimes dozing, sometimes staring out the window at the olive tree

as it broke into tiny white blossoms, as it swelled into bitter black fruit.

At first, I wanted to spare him.
I wished he was still farming up north, tucking bulbs of green onions
into their beds and watering the lettuce,
his hands gritty, his head haloed in a straw hat.

But as the months deepened, I grew selfish.

I wanted him here with his new love.
When I passed the open bathroom door, I wanted
to see them brushing their teeth,

one perched on the toilet lid, one on the side of the tub,
laughing and talking through their foamy mouths,
toothbrushes rattling against their teeth.

Like sage gives its scent when you crush it. Like stone
is hard. They were happy and I could touch it.

Nemes Nagy Ágnes: Angyal

Én láttam angyalt. Az se jó.
Futott, nem értem el.
Olyan mindenki angyala,
amilyet érdemel.

Anna Akhmatova: Egyszerű élet

Tanulok bölcs, egyszerű életet,
nézem az égboltot, Istenhez esdve,
s hogy elcsitítsam riadt szívemet,
sokáig elcsavargok minden este.

Száraz lapu zörög a domb alatt,
ősz lankasztja az égő berkenyét.
Én verseket írok, vidámakat,
rólad, múló, múló, gyönyörű élet.

Hazamegyek. Megnyalja kezemet
lágy szőrű macskám, enyhülten dorombol.
És nézem a tavi fűrésztelep
ormán kigyúló fényt az ablakomból.

A csendet csak ritkán zavarja meg
a gólya, ahogy leszáll az ereszre.
És hogyha az ajtót megzörgeted,
talán már fel sem figyelek a neszre.

-- Rab Zsuzsa fordítása

Judith Viorst: Adult Education

I have grown to understand that
People whose accents are British

May not be smarter than people whose accents are Bronx,

But British helps, and that

Peace of mind is more to be treasured than rubies,

But trust funds help, and that

While it's better to die on your feet than to live on your knees,

What about stooping?

I have grown to understand that

People whose best friends are rock stars

Often are duller than people whose best friends are us,

But rock stars help, and that

Inner satisfaction counts more than approval,

But clapping helps, and that

While it's better to light a candle than curse the darkness,

First you could curse.

I have grown to understand that

People whose fathers adored them

Feel just as jumpy as people whose fahters said feh,

But love helps, and that

Self-reliance is braver than being dependent,

But help helps, and that

While it's better, as everyone knows, to give than receive,

Nobody says that you always have to be

Better.

Brian Bilston: The Morning After the Night Before

I'd appreciate it if you cuold read this poem
a little more quietly than some of my others.

Thing is, it was a bit of heavy night

at the Great Orpington Poetry Festival,

and I think I may have heard one Pindaric ode too many -

sorry, please excuse me one moment

That's better. Where was I?

Ah yes, the Pindaric odes ... although, come to think of it,

I do remember one particular Petrarchan sonnet

sounding a little off, and it makes me wonder now

if it may have been spiked -

Look, you're reading this poem far too loudly

practically shouting it.

Right, let's try one more time. This morning,

I thought I'd try necking a quick villanelle,

hair of the dog and all that,

but I could only keep down a couple of lines or so -

No, you're doing it again ... this isn't going to work.

Either you need to stop reading, or I should stop writing.

Tell you what, how about I do the latter

and then let's see what happens.

But quickly - before we part - don't suppose

you've a couple of aspirins to hand, do you?

Szabó Magda: Sohasem

Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövenybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sósszagú, zúgó felszinen
lebegve - néha - a vizen
lefelé fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,
s körötte húnytszemű csigák
s fehér korallok alszanak.

Billy Collins: Oxymorons

Family Fun

Beach Culture

Office Party

Dog Person

Chilrdren's Hospital

Light Pollution

Happy Birthday

Kupihár Rebeka: turisták

tudom, te is láttad az anyukát a mátyás-templom előtt,
aki egy határozott mozdulattal
félrehúzta mellőlünk a lányát,
nehogy cseppfertőzéssel átadjuk azt,
aminek még a gondolatára is keresztet kell vetni,
a káromkodás vagy köpködés nem lepett volna úgy meg,
mint ez a halk, udvarias undor
a szerelmünk láttán.
a szemében villogó kétségbeesett
düh árulta el biztosan:
magyar.

pedig már kezdett elönteni valami nemzeti áhítat itt fent,
mint gyermekként augusztus huszadikán, vagy a himnuszt énekelve.
de most bárhogy is próbálom előkaparni
ezt a régóta vágyott meghittséget,
bármilyen jól is esne, nem tagadhatom tovább:
ez a vár nem a miénk.
ezen a nyelven, amin érezni tudok,
nem szabad rólunk beszélni.
nem férünk bele a törvényeikbe,
a katonák nem a mi oldalunkon állnak,
ezek a falak nem minket védenek.

nem baj.
nem baj.
gyere kedves, gyere csak,
csináljunk egy képet a kilátással,
aztán elindulunk haza
valahová, messze innen,
ahol az összes szégyen, fröcsögés, bujkálás
csak egy citadellás hűtőmágnes lesz
a gyerekrajzok között.
és ha néha észreveszem,
biztonságos távolból,
gondolhatok arra,
hogy tényleg, volt egy ország, amire emlékezni lehet,
és van ez, ahol boldogulni.
hogy volt egy ország, aminek a nyelvén becézlek,
és van ez a másik, ahol félelem nélkül tudlak szeretni.

Brian Bilston: Welsh Customs

I can't deny that ever since Wales
declared itself an independent republic,

it's been something of a pain

having to go trough Welsh customs.

For one thing, I dislike dressing up

in a shawl, red gown and Welsh hat.

the Customs Officers can sometimes be

overly critical of my baritone

when we sing 'Land of My Fathers',

and I can see them struggling to keep

their faces straight at my efforts

to pronounce Llanfairpwllgwyn-

gyllgogerychwyrndrobwllllanty-

siliogogogoch. My leek soup

is in need of more cream, they tell me.

With all this added rigmarole,

the queues to get across the border

are horrendous. Thank heavens

for Gwyneth, with her coal-black hair

and a smile to gladden any valley,

who'll send you through fast-track

for a bunch of golden daffs

and the timely bestowal

of a hand-carved lovespoon or two.

U. A. Fanthorpe: Idyll

Not knowing even that we're on the way,
Until suddenly we're there. How shall we know?

There will be blackbirds, in a late March evening,

Blur of woodsmoke, whisky in grand glasses,

A poem of yours, waiting to be read; and one of mine;

A reflective bitch, a cat materialised

On a knee. All fears of present and future

Will be over, all guilts forgiven.

Maybe, heaven. Or maybe

We can get so far in this world. I'll believe we can.

Rudy Francisco: Windows and Mirrors

There was a moment in my life
when I couldn't tell the difference

between a window and a mirror.

I could look into both

and see everything 

but myself.

Benjámin László: Ahogy eljátszik

Nevetséges, de nem nevettető,
ahogy eljátszik velünk az idő:
ahogy odaad, ahogy visszavesz,
ahogy kicselez, ahogy kicserez,
ahogy elkever, ahogy felfedez,
ahogy élre tesz, ahogy félre tesz
ahogy eltöröl, ahogy megjelöl,
ahogy életre kelt, ahogy megöl,
ahogy megtalál, ahogy elveszít,
ahogy görcsbe ránt, ahogy kifeszít,
ahogy mélybe húz, ahogy partra vet,
ahogy kinevet, ahogy betemet
ahogy naponta újra hiteget.

Robert Bly: After Working

I

 
After many strange thoughts,

Thoughts of distant harbors, and new life,

I came in and found the moonlight lying on the floor.

II

Outside it covers the trees like pure sound,

The sound of tower bells, or of water moving down the ice.

The sound of the deaf hearing through the bones of their heads.

III

We know the road; as the moonlight

Lifts everything, so in a night like this

The road goes on ahead, it is all clear.

László Noémi: Kútba néző

1.
Koponyacsönd, koponyakéreg reccsen.
Védetlen ül a képzelet a versben.
Néma öröklét, hangtalanul tátog.
Táguló űrben kusza jégvirágok.
Zúduló álom, sóvihar, halandzsa.
Végigrepedt az öntudat harangja.
Porból vett testben bokrosodó lélek.
Ágai kékek, feketék, fehérek.
Rügyei zöldek, virágai sárgák,
a szívkamrában kelő napot várják,
mint árva gyermek szülőjét, haza.
Néma öröklét, fulladt éjszaka.

2.
Koponyakongás, egyszólamú dallam
a süketítő, bábeli viharban,
gyémántsugár, ha gyújtópontja lett
napfényben ázó, tiszta képzelet.
Az összevisszaság testén a rés:
lélegző lélek, éles ébredés,
pusztát elöntő szikraóceán.
A tudat átzúdul saját magán.

3.
A szem, ha fordul, önmagára lát:
a szívkamrában apát és anyát,
a kusza űrben mélyülő kutat.
Bolygók alusszák benne álmukat.

Sárhelyi Erika: Félúton

Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
valami jót mindig magammal viszek.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mondják: az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül.

William Meredith: A Major Work

Poems are hard to read
Pictures are hard to see
Music is hard to hear
And people are hard to love

But whether from brute need
Or divine energy
At last mind eye and ear
And the great sloth heart will move.

Wendy Videlock: Here in the West

Here in the west, whatever
one’s pain,
one never complains
about the rain.
What’s good for the plains
is bad for harvest.
What freezes in spring
is sugar-beet borrowed.
The river depletes.
The groves expire.
What blooms
in summer is wildfire.

Sárhelyi Erika: Eméssz fel

Ma csak a szád kell és a kezed,
a szavak most nem hoznak lázba,
napoljuk el a költészetet -
nézd, a testem mennyire árva.
Rád csókolom, mit elmondanék,
bőrödbe sütöm a szavakat -
holnap lehet, majd meg is írom,
ha lángra gyújt újra a gondolat.
Lobbanj fel bennem, mint szószegett
napok után a csavargó ihlet,
ereimben lüktetve zakatolj,
eméssz fel, akár percet az élet.
Úgy ölelj, hogy költemény legyen
a vágyódó, lázas mozdulat.
Szeress, mint még sosem szerettél -
s én minden sorommal megáldalak.

Barbara Crooker: Grief

is a river you wade in until you get to the other side.

But I am here, stuck in the middle, water parting

around my ankles, moving downstream

over the flat rocks. I'm not able to lift a foot,

move on. Instead, I'm going to stay here

in the shallows with my sorrow, nurture it

like a cranky baby, rock it in my arms.

I don't want it to grow up, go to school, get married.

It's mine. Yes, the October sunlight wraps me

in its yellow shawl, and the air is sweet

as a golden Tokay. On the other side,

there are apples, grapes, walnuts,

and the rocks are warm from the sun.

But I'm going to stand here,

growing colder, until every inch

of my skin is numb. I can't cross over.

Then you really will be gone.

Markó Béla: A vers meghatározása

A költők
álmatlan
éjszakákon
készült
tervrajzaikat
újból és újból
benyújtják
egy nem létező
hivatalnak

megtervezik
a virágokat
a tavaszt
és a fákat
leírják
a nyár
pontos
szerkezetét
s javasolják
mindannyiunknak
a napsütést
és a szerelmet

s egy nem létező
hivatalban
az emberiség
soha el nem
készülő
városok
tervrajzait
verseket
olvas.

Gyurcsi - Zalán György: Karát

És mondd, öregem,
vannak barátaid?

Tudod, akik akkor is felhívnak,
ha éppen nem akarnak semmit,
csak régen hallották a hangodat
- és ez a „régen”
lehet, hogy csak tegnap volt?

Akik kérés nélkül ajánlják fel,
hogy úgyis mennek a teszkóba,
kell-e valami?
Akik - egy másik városból -
naponta elvinnének kezelésre?
Akik, ha meglátogatnak,
tudják, hogy mit szeretsz?

Vagy, hogy mit nem?

Akik nem a profilodon,
hanem személyesen köszöntenek?

Akik rákérdeznek a laborodra
a vizsgádra
a lányod vizsgájára
a fiad sérülésére
a kocsid műszakijára
vagy csak arra, hogy „na, mik a hírek”?

Hogy mit tudsz közös barátotokról,
vagy éppen, hogy tudod-e már, baj van náluk?

Akik munkába menet
az üres kukádat az úttest mellől
a kerítésedhez húzzák?

És mondd, öregem,
hány ilyen barátod van?

És mondd, öregem,
Hány embernek vagy te ilyen barátja?

Brian Bilston: Love is a Skin

love is a skin
that protects you,

a warmth that spreads

from the tips of your fingers

to your heart

sorry - not love -

glove, i meant glove

Laura Read: Monica

We were having breakfast

for dinner, which is never good for me

because I don’t like eggs,

and this seems to offend some people

but is not something I can fix.

Someone brought up Monica Lewinsky,

how she has a TED talk now,

and then someone else asked if

it was about giving good blowjobs.

I said No, it’s about shame.

This was stronger than what

I usually do, but not strong enough,

so here I am, mechanical pencil

scraping away on the receipt

from the vet as I wait for the car wash, 

trying to make amends.

When I was a child, 

I had a friend named Monica 

who painted my fingernails red. 

When her mom saw,

she removed the polish right away

because Red was for hussies.

Monica asked the audience

to raise their hands if they had not

done something when they were 22

that they regretted.

When I was 22, 

I made the biggest mistake of my life.

I will never forgive myself

though I couldn’t help it.

And the thing is

I don’t have to tell you.

I should have said more

on Monica’s behalf.

I sat at that table while people said

she should have changed her name,

and my husband was the one 

who said that Monica pointed out 

that Bill Clinton didn’t have to.

I was mostly silent, staring at my nails,

which I had just gotten done that afternoon 

to see if I could stop biting them.

When I was 22, 

I had a rule that I could only bite 

three a night because 

more than three band-aids 

looked like a problem.

But now my nails looked good.

The polish was clear

but had little flecks of glitter

that flashed like intelligence

when they caught the light.

Czilli Aranka: Lélek-exponálás

Ha a valóság te vagy –
idő fogai közé dobott
végtelenség-szilánk,
s én tükörreflex mögé
épített kényes gépezet –,
valaki úgy szűri a fényt,
hogy élessé legyen
a bennem rögzülő csoda:
a rekeszt kinyitja résnyire bennem,
azért, hogy te legyél
a kompozícióban az él.
De aki a tükrön túl belém ég –
te vagy még, vagy fény-idő-zár
hármasának véletlen játéka csupán?
Vagy a megszülető kép
látványából fakadó
világharmónia vagy?
A boldogság titka
ennyi lehet:
rekesz-fény-záridő,
s ami exponál:
a szerelem –
világ nyitogatója.

Rosemerry Wahtola Trommer: In the Steps of RBG

Real change, enduring change, happens one step at a time.

—Ruth Bader Ginsburg, as quoted in Notorious RBG

So let me take one step right now,
one step toward respect.
And give me strength to take another
toward clarity. And though
my feet might feel like stones, let
me take another step toward justice.
And another toward equity. And another
toward truth. And though my legs
may feel leaden and slow, though someone
else may step on my toes, may I inch
toward forgiveness. May every step
be toward a bridge. Enough divisiveness.
And as I go, may I find joy in the stepping,
grace in the edging toward great change.
But if there’s little joy, let me step anyway.
Then take another step. And another. And another.

Tóth Csilla: {kellemetlenül érint az a tény...}

kellemetlenül érint az a tény,
hogy a zsebkendő,
mibe az orrodat fújtad imént,
én vagyok

bár sajnálom az örökös megfázásodat,
s hogy rajtad semmilyen kúra nem segít,
sem gyógyszer, sem szeretet, sem az ész,

de én csak épp az imént léptem be ebbe szobába,
ami az otthonod,
maradni nem szándékoztam,
köszönni csak, mert így szokás,
és menni tovább,

a körmödet,
melyet egy röpke pillanat alatt mégis
belém mélyesztettél,
míg én gyanútlanul benyitottam hozzád,
vágd le,
moss fogat,
ami a szádból kiesik, legközelebb tiszta legyen,

a test a lélek ecsetvonása
a szavaid betonba öntve
a pillantásod
az ezeréves tölgyfán villanó fény

Borsi Bálint: Óda a véleményemhez

Te meddő földből nyíló hóvirág,
te szellő nyárest fülledt éterén,
te jászol mélyén ringó messiás,
te nagyszerű, te drága vélemény!

Ha disznók téptek, rágtak dögkutyák,
ha ellened csaholtak érvelén,
hiába dúltak, fúltak féktelen,
te megmaradtál, drága vélemény.

De rút a mások ocsmány tévedése!
De szűkre vannak szabva ész terén!
Te drágakő, te fénylő gyöngy eléjük,
te indokolt, konzekvens vélemény!

Különb vagy, nem csak náluk, bármi másnál,
mi él s mozog e rongyos féltekén,
te szentigaz, te szeplőtlen, te áldott,
te egyetlen, te drága vélemény!

Időnként eltűnődöm, hogy lehet, hogy
te másé is lehetnél, s épp enyém
lettél, te példás, pompás, optimális,
te nagyszerű, te drága vélemény!

Robert Creeley: Love Comes Quietly

Love comes quietly,
finally, drops
about me, on me,
in the old ways.

What did I know
thinking myself
able to go
alone all the way.

Mikko Harvey: {The number of hours...}

The number
of hours

we have

together is

actually not

so large.

Please linger

near the

door uncomfortably

instead of

just leaving.

Please forget

your scarf

in my

life and

come back

later for

it.

Varga László Edgár: a püspök úr fohászkodik

van léped uram vannak testrészeid?
vagy csak egy eszme vagy s merő önzés a hit?

hol van a mennyország ahol a házad van?
mért hagytál magunkra a huszadik században?

van dunsztod arról hogy utunk most merre tart?
megússzuk vajon az asztmát az elmebajt?

meddig lesz hóhér az önzés az önérdek?
mit fogunk tenni a szörny hogyha fölébred?

meddig lesz vizünk meddig lesz élelem?
mikor lép torkunkra a jéghideg félelem?

meddig ölsz palesztint meddig ölsz zsidókat?
te megvédesz mindentől de magunktól ki óvhat?

mit kezdek magammal sírgödröt majd ki ás?
mikor tűnik el a sok pénzéhes messiás?

láncot adj uram ne kardot a népednek
úgyse tanulják meg míg el nem képednek

csak a választást nyerjük meg és jöhet bármi

de ne vígy minket a kísértésbe
kérlek ne vígy minket a kísértetbe
mert
nem
tudunk
ellenállni

Kamilah Aisha Moon: 1st vote

It was hers.
She had this choice

behind curtained bliss,

Dad's chest full on the other side

as her tapered hand

pulled the lever.

No matter how wide

the final margin,

a lone ballot

never counted so much.

Gámentzy Eduárd: Emlékszel?

-Emlékszel?
Függönyök mögé zártuk a napot.
Nem akartuk,
Bántott a fénye.
Másnapos ingeink gyűrődéseit,
Takartuk puha éjsötétbe.
Gyufával gyújtottam holdvilágot,
Sápadtat, szelídet, álmodót.
És bejött akkor a Göncölszekér
A szobába, s én csak álltam ott
Mozdulatlan csodálattal.
Mert tudtam, hogyha mozdulok,
Ha eloltom azt a cigarettát,
- Kialszanak a csillagok.

Kupihár Rebeka: nem ismertek meg

én vagyok
az 52 kilós,
170 centis
perverz állat.
a féreg,
a bűnös,
a visszataszító
elmebeteg,

tőlem féltek,
tőlem undorodtok,
nyírbáljátok jogaim,
körbekerítetek, amit érzek,
és a nyálatok sűrű csíkban
csillog a homlokomon.

nézzetek rám.

ismertek engem.
én vagyok az,
aki annyiszor kér bocsánatot,
ahányszor megszólal.
aki kínosan ügyel rá, hogy egyes számban beszéljen,
nehogy visszakérdezzen valaki.
aki előre köszön,
előreenged
hellyel kínál,
meghallgat.

de mondjátok meg, mi vagyok még,
elbírom.
nincs már szinonima,
nincs már törvényjavaslat,
ami meglepne
vagy megalázna.

ha becsöngetnek, úgyis megtalálnak.
a rossz tanulók,
a kövérek,
a neveletlenek,
figyelemzavarosok,
figyelemhiányosok,
a csúfoltak
és csúfolók.
a gyerekek, akiket
Istennek tetsző módon
nemzettetek,
ruháztok,
és elfelejtetek felnevelni.

gyűlöljetek csak,
szeplőtlen, fehér karokkal
védjétek meg őket tőlem,
elvégre nem kockáztathatjuk,
hogy egy magamfajta buzi
zárt ajtók mögött,
kettesben,
letörölje egy gyerek arcáról
a miattatok hullott könnyeket.

Stewen Willis: Temperature Check

Each October my grandmother calls
to tell me she ain't

cooking for Thanksgiving this year.
How work ain't goin' good, how she tired, and how money is tight

She is known for her empty

threats.

Her hands don't know how not to
rip and steam and cut and bake.

She just calls to hear me
groan, grovel, and beg.

To hear me say how much I love her

cooking.

How ain't no banana puddin' like her banana puddin'
and remember the last time we let Phyllis make the mac and cheese?

This is nothing more than a temperature check.
To make sure I ain't forgot her

hands, and what they can do and make

like stuffing from scratch,

like cornbread with no Jiffy

like a way out of no way.

Breda Wall Ryan: Meditation

You don't need to believe in a god to pray,
you don't need faith in a creed,

or a blue-robed virgin to intercede,

or a saint as intermediary to plead your case.

Anyone can light a candle in the gloom,

sit in a quiet place and contemplate the flame,

a flicker strives for height, blackens the wick.

Wax heats and drools, smoke curls upwards.

You don't need words.

Send your longing out into the world and wait

for the emptiness inside to be filled.

All you need do is breathe.

That too is prayer.

Nádasdy Ádám: Hosszú zsinóron

Akkor hát szállni, jó,
most már hosszú zsinóron.
Fog a fiú,
lent szaladgál a réten,
én szállhatok,
csapkodhatok a napban:
rombusz-pofájú sárkány,
félköríves
mosollyal selyempapír testemen.
Így, megkötözve
szállok a szél torka felé,
a halál torka felé nagy vidáman,
visszaránt majd úgyis a fiú,
horgonyom.
Szorong, nem enged túl magasra
s a leesésemet
rohangálással képzeli
megakadályozhatónak.
Talán elkap, talán rázuhanok,
talán elröpülök.

JenniferPratt-Walter: You, I Said

The tiny star of your hand
nestles into mine

as we circle the block.

"Mommy,

who is more important,

me, or the whole world?"

This is a place, I thought, 

where words cannot bring us

safely back home.

"You," I said

as I gently let

the whole world down.

Harka Sára: Fogyókúra

Ideje leadnom
az évek alatt rám rakódott súlyt,
megszabadulni a feleslegtől,
hogy pehelykönnyűnek érezzem magam,
tündöklőbb formámba kerüljek,
úgyhogy állhatatosan edzek,
napról napra alakítom magam,
és leadok másfél kiló másoknak megfelelést,
fogyok öt centit a túlnagyacombomból,
leizzadok magamról tíz deka teljesítenemkellt,
leadok négy kiló szorongató emléket,
olyan helyekről, hol nem is tudtam,
hogy súlyokat tárolok,
lefogyok fél kiló majdalkalmazkodokot,
ellenben felszedek magamra száz gramm fontosvagyokot,
elengedek húsz kiló ellenem vétett bűnt,
szélnek eresztek kilenc különféle tartozást,
karcsúsodom az önostorozásban,
leizzadom a maradjakcsendbent,
és hízok helyette kicsit a hangszálaimra,
leadom az egykori alakom utáni sóvárgást,
és kidobom a mérlegemet.
Mióta napról napra formálódik az alakom,
muszáj lecserélnem a ruhatáramat,
letekerem a nyakamról a fullasztó emberek sáljait,
lerázom a vállamról az irigyek hangjának boleróját,
ellenben fel merem venni a nemálljól nadrágot,
kiürítem a zsebemből a vásárlással vigasztalódó tárcámat,
elengedem az ajándékba kapott, de sosem szeretett holmikat,
kevesebbet hordom a sikereimet zsugorító szemüveget,
elajándékozom a háthavalahabelefogyok szoknyákat,
lecserélem a berögzött, tanult bakancsot
egy saját kezem által formált,
pont rám illeszkedő
rózsaszín szandálra.
És máris:
mennyivel könnyebbnek érzem magam.

Szent-Gály Kata: Szerelem

Tenyerem igazi fészek
öt ujjam igazi ág
madarat nevelek benne
– és neked adom át
egy kézfogásban.

Ha megvigyázod: énekel
a hangja: igazi nyár
ha nem figyelsz rá: elrepül
– de vissza nem talál
hozzám se többé.

Linda Susan Jackson: Intuition

And somewhere in the wilderness of making
decisions, my great-grandmother said to me

Everything don't need to be told. Some things must.

I knew then but not when I would write

poetry, for the poet stands outside a locked

door and rings the bell once, knowing that

once can mean always, that one more is too

much, that just enough opens the door

of the page onto a mirror where beauty

and ugly show up, unreconciled,

where what it feels like to love and be loved

is seen, that place between don't and must tell.

Kevin Kantor: AFTER HE TELLS ME THAT POEMS ARE FOR HOPELESS ROMANTICS, I TELL HIM

poets                are not hopeless anythings

if we were        we would not write poems

let alone entertain the notion that anyone cared

to listen

listen to these words

                            words

                                    words

they are a clumsy sort of close-up magic

a trick deck that wants to let you in

on the secret, try on all of its suits

watch as i pull the past out of my hat by its ears

alive again and now in need of feeding

my words are thick with fur

gentle beasts born of a hunger

you will regret to mistake for hopelessness

Kiss Judit Ágnes: Két japán rajz

1. Ölelés

az úton
két árnyék
aztán csak egy

a vízen
két örvény
aztán csak egy

az ágyon
két párna
aztán csak egy

2. Szakítás
az úton
két árnyék
aztán csak egy

a vízen
két örvény
aztán csak egy

az ágyon
két párna
aztán csak egy

aztán csak egy

Maureen Curran: Shelter

When I hear "Shelter from the Storm"
I wish I'd written it.

It's one of those songs you sing too loud in the car,

that you feel in your stomach.

Or that poem I read about learning the names

of flowers in Irish in Glencolmcille,

or that one about the whirling exit of a boat leaving St Kilda.

A beautiful poem gathers you into it,

takes you out of yourself, makes you better.

You enter it by back doors and chimneys

with the draughts and rattles.

Stepping over screeching floorboards,

and stair treads, you hold your breath.

You know its perfect lines are taut enough

to bear the weight of your own thoughts

landing like crows,

fit enough to offer them canvas, stave.

You wander the poet's shadow-house,

make yourself a cup of tea,

get to know your host better.

You recognise in his face

a cousin, brother, angel, teacher

and you give yourself over to the teaching.

You are slow to leave but

wary of out-staying your welcome

you gather yourself off the bare boards,

hoping there is some dust in your pocket

and that down the line you'll find it in the lint,

the memory of your soul being touched.

Come in, it'll say, I'll give you shelter from the storm.