no matter if you’re uppity
or you cause a brew ha ha,
you’ll always be my cuppa tea,
my steaming mug of char
know this, my darjeeling,
only tea leaves me this way
you stir me up and turn me
fifty shades of earl grey
yes, that’s the oolong
and ooshort of it,
the infusing, confusing thought of it
but please don’t make a sport of it
because without you,
i am defunct
like a biscuit waiting
to be dunked
Poetry - for better, for worse
My favourite poems, one by one
2024. október 17., csütörtök
2024. október 16., szerda
Mesterházi Mónika: "Ha meghal..."
"... miért volt már mindig közel
A semmi, és egy etetés miért soha?"
(Simon Balázs)
Osztottad, amid volt, az észt -
de aztán, látod, abbahagytad,
és akiknek adtál magadból, kicsit
értetlenül nézünk, míg végre
megértjük, hogy nincs több, míg
intenzitásod emlékét egy őszi este
kiélesíti intenzív hiányod.
2024. október 15., kedd
Rudy Francisco: How did You Lose Her?
I felt trapped,
but another man
but another man
looked at my prison
and called her a church.
Who would choose to be a jail
when given the option
of being a sanctuary?
2024. október 14., hétfő
Simonyi Imre: Zárka
Magányom zárkájában
ötvenedik éve
időnként elismerőleg bólintok
a rácsos ablak felé
a rácsos ajtó felé
a rácsos rácsok felé
szép munka aki feltalálta
nagytudományú ember lehetett
csakúgy mint aki a kereket feltalálta
valamint a kerékbetörést.
ötvenedik éve
időnként elismerőleg bólintok
a rácsos ablak felé
a rácsos ajtó felé
a rácsos rácsok felé
szép munka aki feltalálta
nagytudományú ember lehetett
csakúgy mint aki a kereket feltalálta
valamint a kerékbetörést.
2024. október 12., szombat
Péntek Imre: Az elérhető messzeség
a hatvanas évek Lengyelországa
az elérhető messzeség
az elérhető messzeség
a vasúti jegy sem drága
s ott még tartanak szentmisét
elterveztük: az irány Varsó
hosszan futott a vonat
kusetka enyém az alsó
ágy tiéd a magasba mutat
és haladtunk a lerombolt
város legendája várt
susogtak az idegen lombok
majd ott eszünk kaviárt
s vártak a megadott ismerősök
egy mérnökcsalád baráti lárma
mi voltunk a madzsari hősök
társam a Mutter unokája
oroszul beszéltünk a gyűlölt
nyelven törtük facsartuk a szót
elvesztettük a halálos pört
mi az újbóli alattvalók
és én elmentem templomba is
felébredt a hűtlen hívő
amit tettem nem volt hamis
ennyi volt bennem az erő
kövek és romok a belvárosban
a moziban sírtak az emberek
a felkelés képei felett
értettük egymást egyre jobban
Varsó teljesen a miénk lett
rockot hörgött a Hybrydy
a klubban feledtünk minden érvet
mint ki másságát élvezi
egy lány ölelt át tánc közben mélán
mozdulata oly otthonos
mellét és ölét rám nyomta némán
a csókja édes díszdoboz
Szerelmem Varsó ma is éget
álmomban néha megjelen
átívelve a messzeséget
- ó ti naiv hatvanas évek -
társalkodik velem.
2024. október 11., péntek
Robert Bly: Three Kinds of Pleasures
I
Sometimes, riding in a car, in Wisconsin
Or Illinois, you notice those dark telephone poles
One by one lift themselves out of the fence line
And slowly leap on the gray sky —
And past them, the snowy fields.
II
The darkness drifts down like snow on the picked cornfields
In Wisconsin: and on these black trees
Scattered, one by one,
Through the winter fields —
We see stiff weeds and brownish stubble,
And white snow left now only in the wheeltracks of the
combine.
III
It is a pleasure, also, to be driving
Toward Chicago, near dark,
And see the lights in the barns.
The bare trees more dignified than ever,
Like a fierce man on his deathbed,
And the ditches along the road half full of a private snow.
Sometimes, riding in a car, in Wisconsin
Or Illinois, you notice those dark telephone poles
One by one lift themselves out of the fence line
And slowly leap on the gray sky —
And past them, the snowy fields.
II
The darkness drifts down like snow on the picked cornfields
In Wisconsin: and on these black trees
Scattered, one by one,
Through the winter fields —
We see stiff weeds and brownish stubble,
And white snow left now only in the wheeltracks of the
combine.
III
It is a pleasure, also, to be driving
Toward Chicago, near dark,
And see the lights in the barns.
The bare trees more dignified than ever,
Like a fierce man on his deathbed,
And the ditches along the road half full of a private snow.
2024. október 10., csütörtök
Mario Benedetti: Verano
Voy a cerrar la tarde
se acabó
no trabajo
tiene la culpa el cielo
que urge como un río
tiene la culpa el aire
que está ansioso y no cambia
se acabó
no trabajo
tengo los dedos blandos
la cabeza remota
tengo los ojos llenos
de sueños
yo que sé
veo sólo paredes
se acabó
no trabajo
paredes con reproches
con órdenes
con rabia
pobrecitas paredes
con un solo almanaque
se acabó
no trabajo
que gira lentamente
dieciséis de diciembre.
Iba a cerrar la tarde
pero suena el teléfono
sí señor enseguida
comonó cuandoquiera.
se acabó
no trabajo
tiene la culpa el cielo
que urge como un río
tiene la culpa el aire
que está ansioso y no cambia
se acabó
no trabajo
tengo los dedos blandos
la cabeza remota
tengo los ojos llenos
de sueños
yo que sé
veo sólo paredes
se acabó
no trabajo
paredes con reproches
con órdenes
con rabia
pobrecitas paredes
con un solo almanaque
se acabó
no trabajo
que gira lentamente
dieciséis de diciembre.
Iba a cerrar la tarde
pero suena el teléfono
sí señor enseguida
comonó cuandoquiera.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)