Raych Jackson: An old photo

I only recognize my smile. My
elbow bone almost splits skin.

Misery is a funny secret. I'm sure

that's what I'm laughing about

in the picture; how I can shrink

in front of friends but swell

with compliments. Who'll pray

for me before I'm all gone? In

church, I learned to stop eating

when I want something from God.

Fasting shows devotion. I am ready

to be happy despite the hunger.

Small. Bad at taking up my own space.

Technically, a skeleton has great

bone structure. High cheekbones,

always smiling or at least showing 

familiar teeth. My body fades &

the picture stays the same. I remember

that dress. I wasn't able to fit it

last year. Almost threw it away.

Hi Jin: Rock

When I die I wish to be a rock

dropped into a shallow river.

In three months it will be girdled

with moss, its bottom firm in the mud.

Soon fish arrive to store 

their eggs in the notches and cracks.

In time baby fish will find holes

and settle beneath the rock.

Then come turtles that love

the shade behind the rocky shoulder

and the taste of ducklings swimming by.

A few snakes sense life in the water,

so they creep over, digging tunnels,

sharpening poison; they climb up

to sun their bellies on the rock--

I don't budge.

Böszörményi Zoltán: Másféle nyár

Ez a vers eszköz.
Csak egy percre bérelem ki,
hogy a tudatodra hassak.
Azt tervezem, miként a trójai falovat,
belopjam magam a gondolataid közé.
Azt akarom, szeresd a feletted
tétovázó felhőt, képzelődj
múlt nyarakról, légy bizakodó,
felettébb derűs.
Ha így teszel, ezzel engem is befolyásolsz,
engem, aki azért béreltem ki ezt a verset,
hogy belopja magát a gondolataid közé,
megigazítsa egy félresikerült, izgága mondatodat,
kíváncsi tekintettel fürkésszem a látóhatár alján
bujkáló bizonytalanságot,
felhagyjak a kétkedéssel,
ha a Rákóczi út homályában lenge,
könnyű széllel találkozom,
s arról képzelődjem,
milyen jó erre sétálni
ebben a versben,
minden gond és kötelezettség nélkül,
hogy ezt az érzést neked is átadjam,
vedd kezedbe,
halld ki belőle a nyár tompa szívverését,
szívd magadba illatát.

Dorianne Laux: Family Stories

I had a boyfriend who told me stories about his family,
how an argument once ended when his father
seized a lit birthday cake in both hands
and hurled it out a second-story window. That,
I thought, was what a normal family was like: anger
sent out across the sill, landing like a gift
to decorate the sidewalk below. In mine
it was fists and direct hits to the solar plexus,
and nobody ever forgave anyone. But I believed
the people in his stories really loved one another,
even when they yelled and shoved their feet
through cabinet doors, or held a chair like a bottle
of cheap champagne, christening the wall,
rungs exploding from their holes.
I said it sounded harmless, the pomp and fury
of the passionate. He said it was a curse
being born Italian and Catholic and when he
looked from that window what he saw was the moment
rudely crushed. But all I could see was a gorgeous
three-layer cake gliding like a battered ship
down the sidewalk, the smoking candles broken, sunk
deep in the icing, a few still burning.

Tobias Lorowicž: Csendpicúr

Én vagyok az a néhány
mókás másodperc
aki dúdolni kezd
éjjelente a fejedben.
Pontosan azelőtt hogy aludnál
és pontosan azután mikor a követelések
visszhangzása kinyögte utolsó hangjait
koponyád térfogatában.
Én teszem fel a kérdéseket neked
amikkel másokat bántottál meg
jóllakott ábrázat maskarája mögött
védve a támadásoktól.
Én éneklem azt a dalt
amitől menekülsz mindig
amiért kiabálsz és elrohansz
arra a helyre amit letagadnál
mindenki előtt.
Nem akarsz hallani engem
pedig az a dallam vagyok
amit a saját bőrödre írtál fel
titkolt akaratod hangjegyeivel.
És látni sem akarsz engem
mert soraimból olvasni tudnád
a vádló szavakat amik elől rohansz
mióta magadat megismerted.
Én a csendesség vagyok
aki miatt folyton lármát csapsz
magad körül és magadban.
Az agyad kérgében lakom
és ezt jól tudod;
nem lehet olyan lárma
és nem lehet olyan csend,
hogy ne halld amit én dúdolok.

Gulisio Tímea: Csendünk

Összes sejtem boldog.
Nyüzsgés a bőröm alatt:
A mindenek szeretése.
Mint a lekvárban összeérnek az ízek,
és már nem füge meg gyömbér,
Hanem egyben van,
És így az, ami,
A kis fanyartól édesebb az édes.
Mint Bach kettősversenye sem csak
Egy szólam meg még egy,
Hanem ahol az egyik hallgat,
A másik tölti be.
Egymásban folytatódnak,
Így már nem szentségtörés,
Hanem isteni jóváhagyás,
Hogy a csendbe belebeszélnek.

Brian Bilston: Odds

The chances of winning the lottery
are 1 in 45,057,474,

or, to express this probability

in a non-mathematical way,

quite slim.

Statistically, being crushed to death

by a vending machine

is a far more likely occurence -

particularly for me,

as I use vending machines a lot

and I've never bought

a lottery ticket.