Parti Nagy Lajos: Drótváz zöld

A nézésed még szétragyog,
még szétgurul a sóhaj,
kopogásod még én vagyok,
kórházruhád, hűs lázlapod,
a mankó és a hónalj,
a távolságot itt hozom
egy kockasajtnyi rádióban,
de mozog lábam, két kezem,
beszélek, tehát vétkezem,
hol tér van és idő van,
s hiába ráz a zokogás,
ha tovább élek nálad,
hisz e világon semmi más
nem fogja, mert a semmi: más,
nem fogja vers halálod.

Parti Nagy Lajos: Egy "fecskére", mely viszket

Egy emberként húz a Fecske délnek,
Ahont nincsen nyoma se födélnek,
Ahont csak a szeretsenek laknak,
Szárnyaikkal búcsút csoválgatnak.

Afrikában minek mész te, Fecske,
Kövérebb ott hal, vad és menyecske?
Ha kövérebb, csípje meg a kánya,
A magyar Fecskének itt van a hazája!

(…)

Itt van a’ Te Hazád, ha ember, ha asszon’,
A jóságos Isten akarhová rakjon.
Ne kompolgálj, mint a bolhó büfti,
Hanem ülj a babérodra, füsti!

Végy példát a magyar emberekrül,
Halni kész, de gyáván el nem repül,
Istenem, csak annak növeszsz szárnyat,
Ki nem csap föl költöző madárnak!

Parti Nagy Lajos: Egy hosszú kávé

Ma ősz van és vasárnap,

avarszag és dohányzom,

az asztalkán fajanszban

még gőzölög az égbolt,

egy öntöttvas fotelben

ülök a cifra balkon,

kavarva hosszú kávét,

míg végre lusta tükrén

eloszlik és bedrappul

mint kondenzált ökörnyál

a kedvem égi mása.

Pedig szép itt a Herbsttag,

ahogy körülkeríti,

mint birtokát a gazda

a parkot és a kertet,

hogy majd planíroz, ásat,

és télre házat épít

e zöldből és vörösből,

ahonnan úgy hiányzol,

hisz csak neked, ha egyszer,

ha egyszer még, neked csak,

valami házat, allét,

napórát lusta tűvel,

hová a hosszú árnyék

magát befűzni boldog,

s szakadt zakóm zsebébe

a forró őszi holdat

bevarrja éjszakára.

Rainer Maria Rilke: Őszi nap

Uram: itt az idő. Oly hosszú volt a nyár.

A napórán fektesd el hosszú árnyad

s engedd az orkánt a pusztára már.

Még csak néhány kövér gyümölcsöt éressz,

adj nékik még két délies napot,

hogy belük napfénytől lenne édes,

míg a tüzét borrá változtatod.

Kinek nincs háza, annak sose lesz tán,

ki egyedül van, egyedül marad,

hosszú leveleket ír és olvas eztán,

vagy bús allékban járkál hallgatag

s bámulja a fakó napsugarat.

-- Kosztolányi Dezső fordítása

Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm

Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
meleg szél szórja szét prüszkölve és kacagva,
vedlik a nyár, az ágynak, asztalnak is vacak fa,
bár kormos és vörös szemed az éjszakától,
s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
majd fognak és kifőznek, irkába papirost.
Vedlik a nyár, szivem, lenyergelt vattapóni,
na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
kis ródlizó anyák, kis kölykök szája kapkod,
mi hát a fulladásod e sürgő vattahadhoz?
az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,
hol forrón és puhán kering a vattazápor,
s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.

Parti Nagy Lajos: Ujjaim kibogoznád

ujjaim kibogoznád

ha eljuthatnék hozzád

és várnál kaviárral

suhogó zöld madárdal

lugasával

színezüst halat adnál

ott állnék asztalodnál

napfény és hajad méze

hullna a terítékre

végre

Parti Nagy Lajos: Csigabú

A bánatot, mit tán ma érez,
mint brummogó, halk őszi hangot,
idomítgassa a kezéhez,
gyúrjon belőle kis harangot,
csigát, lovat, s ne kérje számon,
a búanyag rém furcsa jószág,
egy formátlan szomorúságon
cseppet sem segít a valóság.
De hogyha átöleli szépen,
megdédelgeti az ölében,
s csinál a búból búbabát,
tükörbe néz a hülye bánat,
s mert a bánat egy hiú állat,
elvigyorogja tán magát.