Novák Éva: Kis bantu dal

Valaha fiatal, szép anya voltam,
hátamon hordtam a fiam,
akármekkorára nőhetett volna,
világ végéig elvittem volna boldogan.

Ma öreg vagyok, elcsúnyultam,
súlyos évek a hátamon,
éjjelente mosolygok álmaimban,
amikor fiamat hordozom.

Világ ösvénye, egyenesedj ki,
görbe utakra tévedni ne hagyd,
nagy szellem, óvd meg a bajoktól,
bármerre jár, bárhol marad.

Novák Éva: Bezzegek

A régi öregek /mára holtak/ nem pazaroltak.
Simára hajtogattak gyűrött papirosokat,
elraktak görbe szöget, pár centis madzagot,
hajszálvékonyan hámozták a krumplit,
a tepsiben nem vágták körbe a süteményt,
kávéjukra vendégségben restelkedve kértek habot.
Az öregek tervei csupán másnapra szóltak,
teendők felsorolásával teltek az esték,
reggel a tegnapi terveket és elkeveredett
aznapi erejüket estig keresték.
Az öregek ritkán ajnároztak, dicsértek,
elpuhít, elkapat, tegye mindenki a dolgát,
az örömöt luxusnak hitték mindvégig,
dajkálja az ember inkább a gondját.
Az öregek beletörődve cipelték, mert
ledobni nem szabad, a terhet, amit
jósorsuk orvul vállukra növesztett.
A régi öregek /mára holtak/ voltak egykor a bezzegek.

Novák Éva: Meta

A hozzánk tartozó(?) férfiak,
akik néha mögöttünk járnak,
mert előreengednek udvariasan,
nem számolnak egy apró tényezővel,
ha szembe jövő nőkre bámulnak
némiképp cinkosan, sejtetve, hogy
az idegen nő tetszik nekik, de
előttük halad a másik,
aki persze ebből mit sem láthat,
aki csak lépked itt akadálynak,
de sajnos most ki nem kerülhető,
pedig mi minden történhetne, ha
nem választanának el,
nem takarnának el hátak,
írják a szembe jövő nők arcára
tekintetükkel, számunkra félreértés nélkül
leolvashatóan, pontosan,
meg sem torpanunk már, nehogy
megbotoljon a hozzánk tartozó(?) férfi,
lépkedünk tovább,
egyforma hosszúságú léptekkel, szabályosan.

Novák Éva: Tükörben

Önfelismerésre képes
az összes emberszabású majom,
a delfin, a szürkepapagáj,
az elefánt, a szarka.
Én /ÉN/ mikor ismerek végre
a tükörben magamra?

Novák Éva: Magánérzet

Úgy érzem magam a világban,
mint elhagyott vidámpark
nyikorgó óriáskerekén, egyedül, éjszaka.
Úgy érzem magam, mint a próféták
pusztába kiáltott beszédének
egyik fölösleges kötőszava.
Úgy érzem magam, mint lezárt borítékban
lapuló jóslat, szúette szekrény fiókjának
mélyén, amit nemsokára tűzre vetnek.
Úgy érzem magam, mint aki semmilyen
gyülekezethez nem tartozott, mégis eretnek.
Úgy érzem magam, mint az utolsó bölény,
áttörhetetlen kerítésű karámban.
Úgy érzem magam, mintha az anyám
lennék a nagymamámban.
Úgy érzem magam, mint letört ágú,
pulzálva gyengülő fényű csillag.
Úgy érzem magam, mint az idegen,
akinek szótárban kell megnéznie,
mit jelent az a szó, hogy holnap.

Novák Éva: Kategória

A boldog családokban anya és apa

szeretik egymást mindhalálig,

a gyerekek fejlődése a szakkönyvekben

leírtakkal megegyező,

problémák nincsenek, ha igen,

együtt oldják meg, a megoldás részei.

A légkör egyenletesen meleg,

akár a szabályozott fűtésű szobákban,

jeges fuvallatok nem furakodhatnak

be orvul réseken.

A boldog családok stabilak,

mozdulatlanok, akár a szentképeken.