Demény Péter: Sztrájk

ha az angyalok sztrájkba kezdenének
senki nem lenne köztünk és Isten között
nem szánna meg senki
nem segítene rajtunk
nem reménykedhetnénk
nem áltathatnánk magunkat
nehezebb lenne
vagy tán könnyebb
isten tudja
olyan mint az ajánlott levél
biztos nekünk jön de
csak akkor vehetjük át
ha otthon vagyunk
és még ránk haragszik
aki küldte a levelet
a csomagot
vagy a megváltást
nem vettük át idejében

Demény Péter: Sárga

Ha fa lennék, kivonhatnám
a kellő klorofilt, vitamint a talajból,
a megfelelő boldogságot, nem is a
megfelelőt: a tiszta boldogságot,
szennyezetlenül; nem kellene
azon tűnődnöm, mit adott,
miért így adta, miért nem
adhatta másképp; hogy a kiről már
ne is beszéljünk, mármint, hogy ki adta;
csak rügyeznék, zöldellnék, aztán virágba
borulnék, ősszel meg lehullnának
a leveleim; semmi filozófia, semmi
önsajnálat, csak a reggeli,
citromsárga nap.

Demény Péter: Egy fehér papírlap

Barátok voltunk, azt hittük, mindig is barátok leszünk, 

mindig is nagyokat fogunk beszélgetni, 

örülünk, ha látjuk egymást, 

ösztönösen elmosolyodunk, ha egymás hangját halljuk. 

Éjszakákat beszélgettünk át, 

hosszú borokat ittunk közben, 

nevettünk, mint akik már mindent tudnak, 

ha nem találtuk a dugóhúzót. 

Szerettem volna a mellbimbóját nyalogatni, 

de hát az ember nem nyalogatja a barátja mellbimbóját, 

úgyhogy inkább hazamentem a feleségemhez, 

ő meg inkább férjhez ment. 

Előtte mégis megegyeztünk, 

hetven év múlva találkozunk itt és itt, 

behunyt szemmel megtalálnám azt a sarkot. 

Volt nálunk, én is voltam náluk, 

bármikor szívesen, mondtuk egymásnak, 

ő is a gyermekét simogatta, meg én is, 

csendben szégyenkeztünk. 

Azóta nem ír, azóta én sem írok, 

nagyritkán küldök csak egy-egy üres emailt, 

mintha egy borítékot megcímeznék, 

és belecsúsztatnék egy fehér papírlapot. 

Már csak az utcasarkok élnek.