Réman Zsófia: Dunszt

mennyire furcsa és titokzatos ez a szó
gyerekkoromban sosem értettem
a pléddel letakart zakuszkákban
volt valami különös és rejtélyes
a szoba különböző pontjain álltak bebugyolálva
olyan helyeken, amikre addig nem is gondoltam
fűtőtest alatt, fotel alatt, a sarkokban
jól beterítve, mint a babák
anyu időnként megnézte őket,
azt gondoltam, beszél velük, simogatja őket
jól vagytok, nem fáztok, kérdi
és én oda vágytam közéjük
szorosan összekucorodni velük a melegben
mint aki fontos, mint aki törékeny
mint akivel épp nagyon történik valami
láthatatlan és lényeges
hiszen egy rossz mozdulat
és megromlunk örökre
nem leszünk jók télire
nem vesz minket elő már senki

Réman Zsófia: szerelmi költészet

én nem tudtam, hogy a szerelem ilyen
almalét venni a sparban
közösen fűszerezni a csirkét
fogkefével várni a másikat

nekem senki se szólt, hogy a szerelem
vasárnap délután nézni, ahogy alszol
miközben kint biciklizni tanul a szomszéd gyerek
és a helyedre feküdni, miután elmentél

azt mondták, héja-nász
azt mondták, gyötrelem
te most mégis lassú folyóként
töltesz fel engem csenddel és jósággal

mire megkérdezném, hogy
ez tényleg csak ennyi-e
színültig vagyok
és forrni kezd a víz

Réman Zsófia: A versek, amiket nem írtál meg

veled ellentétben remekül érzik magukat
egy párhuzamos univerzumban, talán
önsokszorozódni is megtanultak, és
már nekik is, mint mindenkinek, gyerekük születik.
A versek, amiket nem írtál meg, feltehetően
sikeresek, szellemesek, intertextuálisak és szexik,
te pedig fel kéne mutass valamit, de a nyomukat tudod csak,
reménykedsz, hogy hagytak a szemedben egy kis csillogást…
olcsó kocsmatrükk, ettől még senki nem visz haza.
A versek, amiket nem írtál meg, valahol biztos elmesélik
a hasadásokat a bőrödön, a lyukakat, amiken már átlátni,
hiába próbálod betömni vattával, falevéllel, papírral,
az összeforrt szemhéjat, ami mögött nem nyílik virág
(ilyenkor merre kell nézni, csak Pina Bausch tudja),
és a maradék soraikat már átpasszolták egy dalszövegbe,
szívem helyén két egymás felé fordított kérdőjel, fejemben felhős ég,
éneklik,
s te közben hiába gondolsz a versekre, amiket nem írtál meg,
hiányuk nem ösztönöz, hanem higanycseppekre bontja szét a tested,
hogy észrevétlenül gurulj szét az asztal alatt,
amíg a többiek befizetnek még egy körre.

Réman Zsófia: Cipzár

Lábujjhegyre álltam,
hogy elérjem a nyakamon a cipzárt.
Mire rájöttem, mi a baj,
már tudtam:
minden mással is ez.