Borsi Bálint: Deduktív vers arról, hogy ki nem csavarta vissza a kupakot a fogkrémes tubusra

Ha ez ember jól körbe néz,
tényleg mindent tűvé tesz,
kutakodik, keres, pásztáz,
sehol nincs a sáros, ádáz,
legalábbis bűnrészes,
sehol nincs egy aljas lator,
bárhogy kutat, keres, pakol,
sehol nincs a gaztevő,
akkor sajnos asszem ő.

Borsi Bálint: Mivanha (Hálavers alvótársaknak)

Este, mint a pirannya,
harap rám a Mivanha.
Végigrágja minden körmöm,
egyiket se kihagyva.

Hogyha aztán jóllakik,
szétpakolja dolgait,
fültől fülig fejbe fészkel,
ott dalolja holnapig:

„Mi van, ha baj lesz, vagy ha vész,
ha ötre kell, de hatra mész,
ha háború lesz, vagy ha elfogy
teázáskor majd a méz?
Mi van, ha nincs világítás,
egy szörnyeteg, vagy bármi más,
leselkedik rád, vagy ha rossz
a leckédben a számítás?

Ha eltalál egy hógolyó,
ha nem leszel se sportoló,
se filmcsillag, se űrhajós,
csak túl hangosan horkoló?
A szél kezedből kikapja
a buszjegyet majd, mi van ha,
és jaj, mi van, ha elmúlik
a sapkabojtod divatja?”

Egyszer úgyis elkapom,
egy dunsztüvegbe elrakom,
és jókat alszom egyedül,

csak addig inkább nem nagyon.

Borsi Bálint: Mikró

ha nem barnul banán se nézve be,
és Istennek se föl nem forr a víz,

hát szöszmötölve, véve észre se,

egy év megint hová, mint sorba tíz

hová siettetik, ki végre ráér,

megszokni kezdtem ép, hogy itt levés,

az évek, mint a mikróban, ha tányér,

csak körbe-körbe, aztán pittyenés

Borsi Bálint: Megszokod

Kihúzzuk ezt is, mint a zápfogat,

az ember megszokásból bízva bíz,

unottan majszol, filmet válogat,

az idő nyúlós, olcsó szilvaíz,

a ház előtt – de messze! – sok virágnak

betonra hull a még több szirma kint

az együttélés egyre komplikáltabb

a Netflix sóhajt, are you still watching

deréktájt ott tanyáz’ a renyhe háj,

de itt-ott pár kilót már meg se szólsz,

ha mégis, én se szívom mellre már,

lakásba zár a súlyos este nyolc

de mint a zápfogat, kihúzzuk ezt

habár az együttélés komplikált

a garzon szűkül, közbe nő a test,

pocak feszíti szét a gomb likát,

és szűkül minden, szűkül egyre tényleg,

az utca ház csupán, a ház szoba,

és vasárnapra kedd jön, keddre péntek,

de mennék bármi okból bárhova,

mert kint már szirma hull a sok virágnak

és bent már azt se tudjuk, mit miért,

a fejünkben koboldok konspirálnak,

és egyre hangosabb a nyitnikék,

és cipősdoboznyi lesz a garzon

a pókhálóba’ bízva bíz a légy

és ráncokat hagy minden hét az arcon

a kisszobából átjössz, visszamégy,

mígnem félni szépen lassan épp csak,

aztán végül nem is lesz okod,

arcokat látsz, telve lesz a négyhat,

Jó lesz. Aztán újra megszokod.

Borsi Bálint: Kösz, de nem

Kiscicákat kösz, de nem.

Nem kell se bolyhos kiscicó,

se másmilyen: se karmolós,

se perzsaszőnyeg-piszkító.

Se vernyogós, se nyávogós,

se allergén reakció,

se hullató, se viszkető,

se prüszkölő, se hapcizó.

Ha patkányod van, átveszem,

a madárpókod élhet itt,

csak egy valamit kösz, de nem:

a kiscicáid mégpedig.

A krokodilod gondozom,

a varangyoddal elleszek,

a lódarazsad maradhat,

csak kiscicák nem kellenek.

Még akkor sem, ha szép cicák

és tesznek-vesznek viccesen,

és ölbe gömbölyödnek aztán,

jól elférve kis helyen,

és dorombolnak hálásan

és jó puhák a mancsaik

és az a foltos még emellett

tündérien kancsalít...

jó, azt az egyet hagyd csak itt.