Kemény Zsófi: Hagyjál

Itt vagyok, teszem a dolgom,
ne szólj bele "az érdekemben",
nekem itt most valakinek
növelnem kell az önbizalmát,
a feladatom, az egyetlen, most ez.
Azonnal menni, ha menne,
azonnal mondani, ha mondja,
azonnal menni, ha mondja.
Mindent, amit csinál, megdicsérni,
nagyon akarni a dicséretét.
El kell érnem, hogy ő ne akarjon engem,
hogy csak alig akadjon bármilyen
velem kapcsolatos gondolata,
aztán végül egyáltalán ne is gondoljon rám.
Lefoglal, hogy ezt elintézzem,
így rád most nincs időm,
szóval ne ismételgesd a megaláztatás szót,
ezzel csak azt mutatod, hogy nem értesz,
és végül is te magad alázol meg,
hagyjál.

Kemény Zsófi: Gáncs

Arról nem volt szó, hogy kigáncsolsz, mikor melletted megyek.
Arról sem volt szó, hogy lerántalak magam mellé, mikor fel akarsz húzni.
Végül valóra váltál, csak nem nekem, és még akkor sokáig senkinek.

Velem most történt valami nagyon jó, szinte először azóta.
Rágondolok, és tévedésből sírni kezdek.
Erre olyan tiszta lesz a tükör, hogy átlátok a tükörképemen.

Még megengedhetném, de már nem engedem meg
magamnak a gáncsolást, itt, a fejlődésem tetőfokán.

Valahol a sivatagban eközben boldog emberek tűrik a homokot.
Valahol a sivatagban eközben boldogtalan emberek is tűrik a homokot.

Kemény Zsófi: Emlék

Ez most ilyen. Elviselhetetlen és
reménytelen. Mégis remélem,
hogy ez a rész fog ráragadni a kezemre,
ha a vége felé majd belenyúlok felkavarni,
és remélem, hogy akkor ezzel az emlékragacsos
kezemmel fogom simogatni a családom
egyre kétségbeesettebb arcait,
hogy ők is ragacsosak legyenek,
hogy az utolsó hetekben minden kérdésre
ez lesz a válaszom, és ha megörülök egy hirtelen
emléknek, mindig csak ugyanaz lesz: ez a rész.
Kívülről fogják tudni, és azt hiszik majd,
jobban tudják már, hogy volt, mint én,
és elegük lesz abból, hogy nem tudok mást mesélni.
Én pedig örülni fogok, hogy nem is jut eszembe más,
és annak, hogy eljött az a pont, amitől kezdve
már soha többet nem is fogok másra gondolni,
és nem keresek benne semmi felemelőt,
de hátha mégis felemel.
Remélem, hogy ez a reménytelenség lesz
az az emlék.

Kemény Zsófi: Most eldől

Megmentem egy tűzvésztől a világot,
de legalábbis elfújok egy gyertyát.
Hagyok egy kis meleget azért,
hogy ne fázzon a kombinémodell a plakáton.
Feltámadt a szél, de nem baj,
elnyomja a fölösleges
napsütés hangját.
Itt jön most egy szakadék,
úgyhogy fölfelé is, lefelé is indulhatok,
mert mindenképp leesek.
Most az a pillanat van,
mikor kizárok mindent,
és most a szélnek sincsen hangja.
Ha vége, majd talán sírok is.
Vagy nevetek. Vagy ordítok,
még nem tudom, épp most dől el.

Kemény Zsófi: Csak ég

Annyira tudtam,
hogy a végére
el is hittem, hogy
nem vagy igazi.

Hogy igazi vagy,
nem igazából.
Megtaláltam az
árcédulát egy

karácsonyfánkon.
Ekkor vertem be
a fejemet is
az égbe, mert hát

nem hittem el, hogy
ott van, pedig még
mondtad is nekem:

Vigyázz, bevered a fejed!
Mibe? Csak ég van fölöttem.
Ha csak az van, akkor abba.

Kemény Zsófi: Tücsök

Él a szobámban egy tücsök.
Reggelre mindig elfelejtem,
este mindig meglepődöm újra.

Elalvás előtt meghallom a ciripelést,
csak úgy veszem észre, addig
a belső zaj kirekeszti.

Sosem láttam még,
de elfogadom a létét,
sőt, megnyugtat, hogy ott van.

Minden ciripre jut két szívdobbanás.
Furcsa, hogy téged meglátni,
az egy másodperc alatt
három cirip.