Romhányi József: A csodacsiga

Egy csiga azt leste a magas buckáról,
hogy ki jégre megy, elhasal, bukdácsol.
Figyelte csak egyre, dideregve, fázva,
mert érdeklődését roppant felcsigázta.
Majd töprengve egy-két hetet,
alkotott egy elméletet:
- Talpon marad a síkoson,
ki csak araszolva oson.
És hogy bizonyítsa ezt az eszes tételt,
jégre ment, és estig csúszott is egy métert.
Látjátok! Nem esem! Csúszó csoda vagyok! -
szólt ki diadallal, aztán odafagyott.

Romhányi József: Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány Holdnál

Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,

céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki nem cirógat, becézget,
mert a bőröm egy kicsit recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: szólj a szűcsnek bátyuska,
protezsálj be prémesállat státusba,
vagy vegyen be legalábbis bélésnek.
De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának…
Így kesergett sündörögve, bujkálva,
míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
- Jössz a szöges ágyamra, te kispárna!

Romhányi József: Kanszonett

Oh, mint imádlak, bájpofájú süldő;
te konda dísze, sertésól csodája!
Hogy vonz e gonddal mocskolt szép tokácska
s e sárfüggőkkel ékesített fültő.

Még vályút álmodsz, henteregve koszban.
Nem sejted tán, hisz kis disznó vagy most még,
hogy más is van e földön, mint a moslék,
hogy súghatsz-búghatsz nászkanoddal hosszan.

Hússzék elé míg nem szólít a böllér,
míg végröföm az égre fel nem hangzik,
egy hizlaldáért el nem válnék tőled.

De jaj, te engem százszor is megölnél,
ha ülnél orvul mesterséges lagzit,
igent rebegve álnok fecskendőnek.

Romhányi József: A róka és a holló (téma és variációk)

Róka és a holló,
Megírta Aesopus
Mindannyiunk előtt ismerős ez opus.
Mégis elismétlem e témát pár szóval,
Majd megtoldom néhány variációval.

A téma

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán,
csőrében jó nagy sajt, fogyasztásra várván.
Arra kószált búsan a ravaszdi róka,
Ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta.
Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve,
felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
És szólt álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy madárkirály légy, régen esedékes!
És a neved "Holló", oly olvadó-omló.
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
A dicséret szép szó, ámde a bírálat
már olyasvalami, mit ki nem bír állat.
Így hát a holló, hogy meggyőzze a dőrét,
vad rikácsolással tátotta ki csőrét.
A sajtja lehullott, erre várt a róka,
ezúttal elnyerte tetszését a nóta.

Első variáció

A róka szájában egy jó darab rokfort.
Megette a felét, de már az is sok volt.
Komoran ült ott fenn a holló a hársfán,
s megakadt a szeme mesebeli társán.
Nosza ő is rögtön ravaszkodni kezdett,
fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett:
- Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét,
megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
És máris megszólalt, cifra ódon módon:
- Ó rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom!
Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád,
le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád,
mégis tekintélyed csorbítja a szégyen,
hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben.
Rókánk e sértésre tágra tátva száját,
cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát.
De meg kell jegyeznem erről az esetről,
hogy sajt a fára azért nem esett föl.

Második variáció

Fenn csücsült a holló,
falt sok pusztadőrit,
annyi maradt mégis,
majd lehúzza csőrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli,
de már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
- Brr, még egy sajt! - morgott - Vigye el az ördög!
- Hogy vagyunk? - szólt oda a holló ásítva,
s a sajt lehullott a selymes pázsitra.
- Fujj, vidd el! - nyöszörgött undorral a róka,
s amit tett, azóta nevezték el róla.

Harmadik variáció

Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán,
s töprengett az idők változandóságán.
Éppen arra kószált a bús, sovány róka.
Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta.
Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott:
- Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod?
- Nincs - felelt a holló. - Rég nem ettem sajtot,
viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod.
Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének.
- Sajttal! - szólt a róka. - Így kell a fenének!...

Negyedik variáció

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csőrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet
megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy primadonna légy, régen esedékes!
És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka,
hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,
szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt...

Ötödik variáció

Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli.
Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni.
S bár az aesopusi helyzet elétárult,
csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult.
Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta,
ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna.
A holló csak várt, várt odafenn a harsfán,
szeme kérdőn függött mesebeli társán.
Mért hallgat a holló? Mért nem szól a róka,
holott más a szokás kétezer év óta?
A róka néma volt, a holló meg süket.
- Kérem elnézésüket...

Romhányi József: Lepketánc

Mikor a hernyóból lepke lett,
kérkedve repkedett,
hogy fényben keringve mind tovább
csillogtassa hímporát.

A derék kutyának
képére mégis kiült az utálat.
- Villogj csak fent, te szép féreg;
nem lesz nagyobb az értéked!

Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket,
hanem a gerinc.