Weöres Sándor: 41. (Rongyszőnyeg)

Megtudtad, amit
mindenki öröktől ismer,
és elfeledted
amit senkise tud.
Annyi vagy immár,
mint a többi -
most mutasd meg,
mi telhet tőled.
Mert könnyű, könnyű
törpék között
óriásnak lenni -
de nehéz és jobb,
ha törpék között
derekabb törpe vagy
a többinél.

Bertolt Brecht: Akik elmehetnek

Akik itt elmehetnek, csak menjenek.
Nem kell őket kérni: maradjanak.
Csak ők maradjanak, akik nem mehetnek.
Hogy tartsuk vissza őket,
Akik el is mehetnek?
Embereket szorultságukban
Nem marasztalhat senki.
De a jobb időkben se
Tartsátok vissza őket, akik mehetnek.
Mert jöhetnek rossz idők.
Velünk csak azok jönnek a harcba,
Akiket, mint minket, fenyegetnek.
Mi hasznunk abból, ha másoknak
Tetszik a képünk?
Mondjuk meg nekik: ma még
Szabad az út, mely tőlünk elvezet
Még nem zárult be a kör köröttünk.
Mehet mindenki, akinek másutt búvóhely jut
Akinek az ellenség közt még van barátja
Az most még elmehet.
Hogy végre magunk legyünk, leginkább olyanok
Akik el nem mehetnek.

--Tamás Gáspár Miklós ford

Taha Muhammad Ali: Twigs (excerpt)

And so
it has taken me 
all of sixty years
to understand
that water is the finest drink,
and bread the most delicious food,
and that art is worthless
unless it plants
a measure of splendor in people's hearts.

Henry Wadsworth Longfellow: The Arrow And The Song

I shot an arrow into the air,
It fell to earth, I knew not where;
For, so swiftly it flew, the sight
Could not follow it in its flight.

I breathed a song into the air,
It fell to earth, I knew not where;
For who has sight so keen and strong
That it can follow the flight of song?

Long, long afterward, in an oak
I found the arrow, still unbroke;
And the song, from beginning to end,
I found again in the heart of a friend.

Guy Rewenig: Melankólia

Egy könnyű felhő hirtelen elnehezedve
az égről a rétre zuhant, és ott is maradt
mozdulatlanul kuporogva a kerítés vasoszlopai
között. Öt nap múlva még mindig ott hevert
otrombán, mereven, és minden rábeszélés
ellenére az esőt sem volt hajlandó
kiönteni magából.

-- Fordította:Ircsik Vilmos

Vera Pavlova: 20 One Touch in Seven Octaves III

First, cursory caresses, on the surface,
light, a kind of coloratura: crumbs of pizzicato
in spots which seemingly require
a brusque, tempestuous treatment,
then with a bow across the secret strings,
the ones that were not touched at the beginning,
then across the non-existent strings or, more exactly,
the ones we have never suspected of existing.

Hal Sirowitz: Morzsák

Ne egyél többet a szobádban, mondta anyám.
Ha csak nem akarsz még több bogarat magadnak.
Akik pontosan az olyan alakok miatt szaporodnak,
mint amilyen te vagy. Egyébként éhen pusztulnának.
Különben is, kit akarsz boldoggá tenni,
egy maroknyi hangyát, vagy az anyádat?
Mit adhatnak ők neked, amit én nem?
Semmit, hiszen nincsenek érzéseik.
Csak megeszik a cukorkáidat. Mégis
jobban bánsz velük, mint ahogy velem.
Folyton eteted őket.
Ellenben nekem sose adsz semmit.

--Fordította: Zerza Béla Zoltán

Pallag Zoltán: Annyi minden

Egy rakás könyvem ott maradt tenálad,
s az odaút, nos, az is elveszett.
Leltárt készítek, mi maradt utánad:
hézag a polcon Maupassant felett.

Mert mindennek van helye: neked, nekem.
Mert annyi minden múlik a könyveken.
Mert a könyveken annyi minden múlik:
egy szerelem, az utolsó randi,

múlik Velence, és Trieszt is múlik,
hol csak egy napot voltunk nyaralni.
Mert könyvekből olvastam, nem belőled,
vagyok hetven kilométerre tőled.

Üres, üres, üres elhordott szobám.
Ami fontos, rég nálad van minden:
regényes életünk, a Száz év magány,
vagy hetven kilométerre innen.

Egy nagy rakás könyv. Negyedik emelet.
Szokom a múlt időt. Alszom, felkelek.

Vera Pavlova: 2

My parents were virgins.
At twenty-two, even then it was unusual.
and although Dad was known as a skirt chaser around the women’s dorm,
he visited women in order to get some food,
because he was living on his stipend.
At first he visited Mom also in order to eat.
And when at the school they started talking about a possible wedding,
someone slipped her a copy of
„How a Girl Becomes a Woman.”
Mom threw it out unopened.
It was scary for them to make me.
It was weird for them to make me.
It was painful for them to make me.
It was funny for them to make me.
And I absorbed:
Life is scary.
Life is weird.
Life is painful.
Life is very funny.

Wendell Berry: To my granddaughters

To my granddaughters who visited the Holocaust
Museum on the day of the burial of Yitzhak Rabin

Now you know the worst
we humans have to know
about ourselves, and I am sorry,

for I know that you will be afraid.
To those of our bodies given
without pity to be burned, I know

there is no answer
but loving one another,
even our enemies, and this is hard.

But remember:
when a man of war becomes a man of peace,
he gives a light, divine

though it is also human.
When a man of peace is killed
by a man of war, he gives a light.

You do not have to walk in darkness.
If you will have the courage for love,
you may walk in light.  It will be

the light of those who have suffered
for peace.  It will be
your light.

Mesterházy Balázs: Soha nem látott bálnák hangja 7. [Sergio Ramos]

Sergio Ramos 183 cm és 80,5 kg.
Én 184 cm vagyok és 80,5 kg.
Sergio Ramos jobbkezes, de a bal az ugrólába, a balról
rugaszkodik el a talajtól.
Én jobbkezes vagyok, de a bal az ugrólábam, a balról
rugaszkodom el a talajtól.
Sergio Ramos 93. percben (már időn túl) szerzett
fejesgóljával 2014-ben a Real Madrid hosszabbításra
mentette a Bajnokok Ligája döntőjét, majd
a ráadásban lehengerlő diadalt aratott.
Én

Türjei Zoltán: Otthon

Belém költöztél.
Nyugodtan kiteheted
a házszámot homlokomra,
és kérheted ide a leveleidet.
Érezd magad otthon.
Akassz képeket a falra,
tévézhetsz, vagy olvashatsz
késő estig a kislámpánál.

Ha alszol, lehunyt szemhéjam
őrzi álmod,
a reggel gyengéd fényeit
lassan nyíló szempilláim
engedik be ablakodon.

De ha elmész, kérlek
ne maradj sokáig.
A lakás rosszul tartja
a meleget.

John Glenday: Concerning the Atoms of the Soul

Someone explained once how the pieces of what we are
fall downwards at the same rate
as the Universe.
The atoms of us, falling towards the centre

of whatever everything is. And we don't see it.
We only sense their slight drag in the lifting hand.
That's what weight is, that communal process of falling.
Furthermore, these atoms carry hooks, like burrs,

hooks catching like hooks, like clinging to like,
that's what keeps us from becoming something else,
and why in early love, we sometimes
feel the tug of the heart snagging on another's heart.

Only the atoms of the soul are perfect spheres
with no means of holding on to the world
or perhaps no need for holding on,
and so they fall through our lives catching

against nothing, like perfect rain,
and in the end, he wrote, mix in that common well of light
at the centre of whatever the suspected
centre is, or might have been.

Szilvási Pál: Szálláskritikusok

Lehetnénk ilyen szálláskritikusok,
mondtad tegnap a konyhaasztalnál
a hideg kövön állva, hogy ha már
begyűjtöttünk ennyi tapasztalatot,

mért ne lennénk a rettegett és titkos
újságírók, kik álnevek mögött
vizslatják ezt a mi az ördögöt,
csak mi nem lennénk kegyetlenek sajnos,

mert megittuk a hűtőből a bort,
s egy angyal az ágyunk fölé hajolt,
és azt írnánk, hogy semmi sem hiányzott,

csak egy doboz, emlékekkel teli
vagy egy macska, ki szagunk ismeri,
s hajnal felé a lábunk kicsit fázott.

Kántor Péter: Az öregek helyzetéről

Az öregek helyzetéről beszélgettünk
csak úgy spontán, este, a szabadidőnkben
közben egy kis unikumot ittunk
az öregekről való beszélgetésünk
olyan volt, mint a kívülállóké
persze ketten együttvéve se
érjük el az én nyugdíjkorhatáromat
hevesek voltunk
és szenvedélyesek
a Nóra hallotta, hogy Amerikában
egyes öregek az öreg-telepen
kerámiázhatnak, festhetnek, szőhetnek
úszhatnak, pingpongozhatnak, futhatnak
teniszezhetnek, súlyt emelhetnek, művészi
tornázhatnak meg minden
a Nóra el van ragadtatva
én nem
szegény öregek, így sose halnak meg!
és mi az ördögnek nekik a kerámia?
közben elszívtam vagy öt cigarettát
és a Nóra izgalmában kiöntötte az unikumot
a nagymama terítőjére
ez a terítő lassan tíz éve éli túl a nagymamát
és nem szeretném, ha most a szemétre kerülne
úgyhogy kimostuk
és valami másról beszélgettünk tovább.

Jim Hanlen: Three Things

I want no tombstone.
Bury me near the fence
close to my friends
under the red leaf tree
not in the Catholic section
where thawed ground collapses.
Don’t hold me down
with some monument.
Sing something sweet.
I’ll listen near the fence.

X. J. Kennedy: What We Might Be, What We Are

If you were a scoop of vanilla
And I were the cone where you sat,
If you were a slowly pitched baseball
And I were the swing of a bat,

If you were a shiny new fishhook
And I were a bucket of worms,
If we were a pin and a pincushion,
We might be on intimate terms.

If you were a plate of spaghetti
And I were your piping-hot sauce,
We’d not even need to write letters
To put our affection across,

But you’re just a piece of red ribbon
In the beard of a Balinese goat
And I’m a New Jersey mosquito.
I guess we’ll stay slightly remote.

Zalán Tibor: Az érkező hiánya

Ajtót ablakot lecserélni
Az ablakon kihajló alak
on az arcot. Az ajtón belép
ő szívverését kicserélni
Megteríteni fekete abrosz
szal leterített asztalon pap
ír tányérokkal ezüst evő
eszközökkel bádogpoharak
kal ökörvér színű asztalken

dővel Két személyre akárha
az egyik nem is jön el A fog
piszkálókról sem megfe
ledkezni a bors- s a sótartó
mellett Leülni Ez amolyan
próbaülés Élvezni hogy más
ként buknak a fények az új ab
lakon át a fekete abrosz
ra Felállni Visszatolni a

széket az asztalhoz. Néhány fa
hasábot dobni a kandalló
merengő vörösébe Megi
gazítani a függöny elmoz
dult ráncait és eltűnődni
keveset azon hogy a ráncok
nak is van egy meghatározott
rendje S mennyire taszító egy
fölvarrott arc dúcolt simasága

Kimenni az előszobába
Belenézni a tükörbe De
csak amolyan elsuhanósan Hogy
a vonások másnapossága
ne legyen kivehető S a nap
szak is legyen bizonytalan Bár
nem égnek a lámpák lehessen
este is Éjszaka amikor
eljönnek Vagy hajnal Akár dél
A fogason lógó kabátban
megköt az idő Hajdani csa
vargások áporodott illat
át elnyomja a hideg A kop
ott molyrágta szövet fél élet
összes pecsétjét hordja Rúzs-
és whiskyfoltok Hányások
a vízmosásban Fűre dobot
szeretkezések pecsétjei

A teraszra kilépve várat
lan erősséggel csap meg a hars
levegő Tavasz van épp s a fák
a lombbal Vagy nyár van már s az ág
virággal Bár ősz is lehet mert
dús gyümölccsel Vagy tél halállal
A kertben fekete rigó gyil
kol egy kalitkából szökött ka
nárit Ám már rá is macska les

Kavicscsikorgás de az úton
senki A szemközti tűzfalon
makacsul tagad a repkény Holt
idény Hallani ahogy a szív ki
hagy De csak pillanatokra Ily
enkor szikrázik fel s pupill
lák mögött a sötét Eszmélet
tel nem leht befogni a táj
at Vissza A világ kint reped

Nem lehet sokáig halogat
ni Megint a függönyök melyek
rézsút vágják meghatározhat
atlanná a látványt A vára
kozás egy ponton túl fájássá
torzul A sárga háznak háttal
A macska rigót zabál Halla
ni a vékony csontok roppanás
át Hallani a csont ahogy rop

Meggyújtani a lila gyertyák
at alpakka gyertyatartókban
Ellépve szemlélni az arány
okat Egyforma távolságra
minden idegen Az érinthet
őség kételyei megnőnek
Leülni keresztbe tett lábbal
Szemlélni a tárgyak árnyékát
míg kint ajtónak feszül a szél

Joseph Stroud: Knots

Trying to tie my shoes, clumsy, not able to work out
the logic of it, fumbling, as my father stands there,
his anger growing over a son who can’t even do
this simplest thing for the first time, can’t even manage
the knot to keep his shoes on-You think someone’s
going to tie your shoes for you the rest of your life?-
No, I answer, forty-five years later, tying my shoe,
hands trembling with this memory. My father
and all those years of childhood not being able to work out
how he loved me, a knot so tight it has taken all my life
to untie.

Turi Tímea: Találkozás egy fiatal lánnyal

Ha találkoznánk, nem kérhetne számon semmit.
Nekem mégis volna pár tanácsom: csinálja máshogy.
Tanuljon meg időben vezetni és úszni,
korán kelni és kiadást vezetni.
Tanulja meg használni a testét,
egyáltalán: tanulja meg, hogy a teste ő.
Tanuljon meg hibázni. És ne írjon naplót.
Ne húzza el a kezét. Üljön fel a buszra.
Ne hordjon kéket barnával, vagy legalább
figyeljen az árnyalatokra.
Legyen óvatos a neon színekkel.
Veszítse el a szüzességét korán,
legyen szerelmes később.
És ne csináljon mindent feladatszerűen!
Ha elrontja, az árát én fogom fizetni.

Vörös István: Testi kérdés

Mikor a test, e durván belepő
fehér és piros átokteritő,
melyet rád dob egy óriási kajla,
a féltett lelket végképp eltakarja,
s oly alaposan, hogy minden hited
vad leple alatt baljósan kileng,
de nem fog az emlékek szárnya táncba,
a halálfejes lepke kényes szárnyán
nem tapos az öröklét görbe lába,
s megijednek a lélek leple láttán,
e súlyos, érdes, vérszagú lepelnek,
de mégse érzik a testet tehernek:
olyankor bárhol állj a testek útján,
vagy fuss kéjekbe önkínzón, de durván,
vagy étteremben éhesen figyeld,
hogy fogy amott a füstölt marhanyelv;
vagy fáradtan, nő oldalán kezeddel
érintsd a mell alatt a lusta holdat;
vagy téli erdőn, melyet dér lepett el,
állj meg, mint kinek nyomában loholnak;
vagy a repülő apró ablakán
szédülj, ha félsz, mert nem vagy túl vagány;
vagy idegen nyelven törve keresztül
állj meg a múlt időn csodálni lentről
a távol lelkek kusza fonalát,
a nyelv és lélek kettős vonalát;
vagy épp egy belső útra mész, de tudva,
hogy lángot hűt le a vízipipád,
merengsz a testi útra visszajutva,
egy ének szőnyeget terít alád,
elmúlt korodból, mely miként a bűnös
testrészek kéje van is még, de nincs is,
melynek érzése sohse lehet hűvös,
melynek emléke kínos is, de kincs is:
ott rémülettől terhes nejedet
gyávaságoddal elcsüggesztheted:
csupa vétség közt is gyönyörben járva
mégis csak attól fogsz koldulni, gyáva:
ez a sok rútság mind mitől menő?
mégis arra tudsz gondolni már ma:
minek a magzatvíz, e tarka láva?
minek a test, az átokteritő?
miért a gombok és miért a combok,
s a hajlatokba mért vet magvető?
minek az árak, minek a vágyak,
mért nem elég az ember magának,
miért az égő emlékeztető?
miért a fényképek, miért a holtak?
mért gyújtunk magunknak lámpát vagy holdat?
miért a végét meglelő idő?
vagy vedd példának a piciny szekercét:
miért dolgozol, hogyha már letennéd?
s ez miért égi emlékeztető?

Taha Muhammad Ali: Revenge

At times ... I wish
I could meet in a duel
the man who killed my father
and razed our home,
expelling me
into a narrow country.
And if he killed me,
I'd rest at last
and if I were ready -
I would take my revenge!

But if it came to light,
when my rival appeared,
that he had a mother
waiting for him,
or a father who'd put
his right hand over
the heart's place in his chest
whenever his son was late
even by just a quarter-hour
for a meeting they'd set -
then I would not kill him,
even if I could.

Likewise ... I
would not murder him
if it were soon made clear
that he had a brother or sisters
who loved him and constantly longed to see him.
Or if he had a wife to greet him
and children who
couldn't bear his absence
and who his presents thrilled.

Or if he had
friends or companions,
neighbors he knew
or allies from prison
or a hospital room,
or classmates from his school...
asking about him
and sending him regards.

But if he turned
out to be on his own -
cut off like a branch from a tree -
without mother or father,
with neither a brother nor sister,
wifeless, without a child,
and without kin or neighbors or friends,
colleagues or companions,
then I'd add not a thing to his pain
within that aloneness -
nor the torment of death,
and not the sorrow of passing away.
Instead I'd be content
to ignore him when I passed him by
on the street - as I
convinced myself
that paying him no attention
in itself was a kind of revenge.

Fred Fox: Nero

Nero fiddled while Rome burned.
He was secure on
one of the seven hills.
His larder was full.
His coffers overflowed with gold.
He was the supreme ruler.
Below, in all directions,
the sky was lit up
by fires of his burning city.
He took it all in, feeling immune
from the ravages below.
Nero was above it all.
From his fiddle
flowed gentle melodies of joy
and the sweetness of life.
He was mired in his own invincibility.
But what would he have to rule over
after his city was burned?
We sneer at Nero as a fool.
We are superior, know better.
We have atomic missiles.

Szolyka Hajnalka: Hiányvers

Hát eljött a szerda, és megint hiányzol,
pedig olyan szépen megterveztem mindent:
kötök egy sálat, fodrászhoz megyek, vagy
megint átjön hozzánk a szomszéd gyerek,
a lényeg, hogy nem leszek egyedül.
A gondolat cikázik, menekül, de utánakapok
és hosszan csodálom, bár meg sosem értem.
Hogy lehet, hogy a tegnapi álmom is rólad szólt,
meg a maiban is benne leszel, hogy folyton
ott vagy, egyre szívósabban, és akaratosabban,
kérlelhetetlenül és ezer alakban?
Azt hiszem, nem is léteznék nélküled.
Vagy ez csak egy buta, oldhatatlan révület,
mindenesetre tenni nem lehet ellene.
Nem is akarok. Végre mocorog bennem
az élet, virágok nyílnak a tüdőm falán,
és apró rügyekként bomlik ki, pattan
mind a harminchárom csigolyám.
Együtt lélegzem a mindenséggel. Még a
hiányod is különös élvezet. Mert tudom,
van valamim, ami hiányzik, és azt is,
hogy újra az enyém lehet.

Julianna Baggott: Poetry Punishes You for Your Absence

She’s not an easy lover who simply
tilts her head when you appear on the front stoop.

You hope the porch light will cast heavenly redemption
like a church-basement Christmas pageant.

No, there’s scowling, silence. And when finally
she takes you to the tub to wash away the world’s filth,

you’re always shocked, no matter how many times
you’ve strayed, that she doesn’t gently cup your head,

but dunks it, again and again,
a baptism that just won’t take.

Anne Carson: Isten keze munkája

Istent legjobban úgy sértheted meg,
ha egyediséged, amin annyit
dolgozott, tönkreteszed.