Pál Sándor Attila: AI

Egy párhuzamos dimenzióban letartóztattak
illegális dimenzióközi utazgatásért.

Át kellett volna mennem egy ellenőrző kapun, ami

azt csekkolta, biztosan ember vagyok-e.

Értsd jól: szerves organizmus.

Ha robot vagyok, mondta a marcona, nálam

egy fejjel alacsonyabb, varacskos pofa, azonnal

elemészt.

Mi van, ha az vagyok, csak nem tudok róla,

kérdeztem tőle kétségbeesve.

És miért kellene egy robotnak azonnal pusztulnia?

Eszembe jutott a Rövidzárlatból Johnny-5,

és elsírtam magam,

eszembe jutott a Terminátor 2 vége, amikor a

T-100-as önként beleereszkedik azon a láncon

a forró, izzó fémbe, elemészti magát, s a keze

még utoljára jelzi a hüvelykujjával, minden oké,

tovább folytak a könnyeim, majd pedig Ultron

jutott eszembe, aki pár percet, ha eltöltött a neten

öntudatra ébredése után, s arra a teljesen

logikus következtetésre jutott, hogy a Földet

úgy lehet megmenteni, ha kipusztul az emberiség.

Zsebkendőt vettem elő a farzsebemből, alaposan

kifújtam az orrom, megtöröltem a szemeim,

majd előreléptem.

Pál Sándor Attila: Kevert

Nem tudom, meséltem-e neked, hogy volt nekem egy hóbortos,
harmadik nagyapám. Cipész volt, folyton lógott a szájából a
cigaretta és zakóban járt. A válltömésén és a zsebeiben állt
a pernye, vastagon, és dohányszemcséket hullatott mindenfelé.
Sosem aludt, ezt mondta, meg én sem láttam, mégis
mindig tudta, mit álmodtam. Folyton előadta,
hogy ő életében egyszer nézett rá az órára és azóta
tudja a pontos időt. Egyszer láttuk, ahogy egy gólya
belerepült a távvezetékbe és agyonvágta az áram. Utána vitt
először kocsmába. Az én harmadik nagyapám az Istent akarta
lefényképezni, a régi Prakticájával a legváratlanabb
helyeken és időpontokban beleexponált az arcomba vagy az
égbe, és aztán a sötétkamrában imádkozott.
Azt hiszem nem meséltem neked ezt. Végül aztán az ő temetésén
jutott eszembe, hogy a sírásók tulajdonképpen angyalok, igazi
angyalok. Berúgtam velük aznap, kevertet ittunk, szerették.

Pál Sándor Attila: Hazai ballada

Antal Balázsnak

Ebben a balladában
nincsen más, csak ballagás van,

ballagnak benne egy bezárt múzeumban,
nézegetik, ahogy a hegyoldal a házak alá huppan,

ballagnak menedékvárosnak használt laktanyák udvarán,
ballagnak kerületekben, ahol csak kurva van, nincs utcalány,

ballagnak a mezőn, sportcipőben, kutyával,
nézegetik, ahogy a szél egy tanyaromnak alányal,

ballagnak az utcán, mert szeretnek sétálni,
homlokzatokat nézegetve részegen elmélázni,

ballagnak és nézik, hogy hány lépés hány kalória,
belefér-e este pár sör és fejfájás és agónia,

ballagnak a hídon át és félnek a folyótól,
arra gondolnak, ahogy valaki rájuk gondol,

ballagnak a földeken és süppednek a földbe,
ballagnak harmincévesen és nézegetnek körbe,

ballagnak az esőben és sosincs náluk ernyő,
nézegetik, ahogy a kutyájuk, a gyerekük, a sörhasuk is megnő,

ballagnak a faluban, lehetőleg este vagy hétvégén,
nem köszön vagy ráköszönnek, feszt nem hagyják békén,

ballagnak kifelé, el a láthatárig,
oda, ahol az ember csak egy kis pontnak látszik.