Joseph Fasano: Rumi

In a dream I asked him
What can I do

if I can't change it

and he pointed

to the graves 

and whispered              witness it   

Dobai Lili: Haza

találni
csak
valakihez lehet
legyen bár
tűz és fény
melegség
aludttej és
almaillat
hársak árnya az
udvaron
virágok két oldalt
a téglaösvénynél
és fakapu
nyikorgó
üresen nem
haza
ház csak
kiadó

Nagy Zalán: a félreértések parkolója

nem tudom én sem,
mekkora hely szabadul fel
megkönnyebbülés után.
azt sem tudom, hol van az a hely;
talán az ellazult izmok között
vagy a gyomorfalak zárt terében.

képzelj el egy ásítozó vízilovat,
ülj a nyitott szájába törökülésben.
képzeld el, ahogy átvisz a Níluson
egy kihalt nílusi víziló.

milyen gyönyörű kívül-belül a reggel,
élvezd ki,
hogy harmat vagy
egy még alvó hangyabolyon.
boríték egy lusta postás kezében.

milyen gyorsan jön a reggel,
a megkönnyebbülés:
kitolatni végre
a félreértések parkolójából.

Charles Simic: At Tender Mercy

O lone streetlight,
Trying to shed
What light you can
On a spider repairing his web
This autumn night,
Stay with me,
As I push further and further
Into the dark.

Helen Meneilly: The Whole of It

But eventually, you are cross-legged on your own
sofa, in your own little apartment, eating
a piece of cake topped with sugared peach
and you’re drenched in the wet orange joy of it.

Every time you touch your fingertips
to your soft pale belly, you realise: you are living. What a dream
you could be wishing for in some other, darker, life:
to be here, now.

Bathtub full of tea, cotton bedspread speckled
with a hundred blue flowers, a thrift store ceramic
planter with a sunlit basil plant forming
itself right before your eyes.

You have come so far
to love your little life so much
that you would not trade a single scar.
Love it so much, that the empty side of the bed
is already full.

Kipke Tamás: Haiku

egyre kevesebb
az, ami hiányzik – de
az egyre jobban

Billy Collins: A Portrait of the Reader with a Bowl of Cereal

Every morning I sit across from you

at the same small table,

the sun all over the breakfast things—

curve of a blue-and-white pitcher,

a dish of berries—

me in a sweatshirt or robe,

you invisible.

Most days, we are suspended

over a deep pool of silence.

I stare straight through you

or look out the window at the garden,

the powerful sky,

a cloud passing behind a tree.

There is no need to pass the toast,

the pot of jam,

or pour you a cup of tea,

and I can hide behind the paper,

rotate in its drum of calamitous news.

But some days I may notice

a little door swinging open

in the morning air,

and maybe the tea leaves

of some dream will be stuck

to the china slope of the hour—

then I will lean forward,

elbows on the table,

with something to tell you,

and you will look up, as always,

your spoon dripping milk, ready to listen.