Kurdi Imre: Előbb még

Előbb még úgyis összenő,
aminek össze kell nőni.
Hogy majd, ha újra szétszakad,
legyen min meglepődni.

Habár addig még sok lefoly-
hat vízből, miegyébből,
lesz, akinek még vér fakad
nemcsak az ujjbegyéből.

Másrészt talán pont úgy a jó,
ha körbe-körbe járhat.
A nincs, ha van, a van, ha nincs –
mindig lesz új ajánlat.

Tamási József: Tenger a könnyeinkből

itt tornyosulnak hazugságaink
betonból és acélból
földtől az égig
jobbra meg balra
ameddig a szem ellát
és azon túl

ezt alkottuk az évszázadok alatt
és ezt hagyjuk gyermekeinkre

és mi van a túloldalon

tenger a könnyeinkből

Alex Dawson: I don't do politics

Because the news upsets me. Because I'm trying
to "keep things positive!" Because it's bad for

my mental health. Because I don't have

time. Because I don't have energy.

Because I don't want to offend

you. Because it doesn't affect

me. Because I have enough

on my plate. Because I

can see them coming,

outside my window,

I can see them 

coming, but

they're not

coming

for

me.

Ada Limón: Instructions on Not Giving Up

More than the fuchsia funnels breaking out
of the crabapple tree, more than the neighbor’s
almost obscene display of cherry limbs shoving
their cotton candy-colored blossoms to the slate
sky of Spring rains, it’s the greening of the trees
that really gets to me. When all the shock of white
and taffy, the world’s baubles and trinkets, leave
the pavement strewn with the confetti of aftermath,
the leaves come. Patient, plodding, a green skin
growing over whatever winter did to us, a return
to the strange idea of continuous living despite
the mess of us, the hurt, the empty. Fine then,
I’ll take it, the tree seems to say, a new slick leaf
unfurling like a fist to an open palm, I’ll take it all.

James Wright: A Blessing

Just off the highway to Rochester, Minnesota,
Twilight bounds softly forth on the grass.
And the eyes of those two Indian ponies
Darken with kindness.
They have come gladly out of the willows
To welcome my friend and me.
We step over the barbed wire into the pasture
Where they have been grazing all day, alone.
They ripple tensely, they can hardly contain their happiness
That we have come.
They bow shyly as wet swans. They love each other.
There is no loneliness like theirs.
At home once more,
They begin munching the young tufts of spring in the darkness.
I would like to hold the slenderer one in my arms,
For she has walked over to me
And nuzzled my left hand.
She is black and white,
Her mane falls wild on her forehead,
And the light breeze moves me to caress her long ear
That is delicate as the skin over a girl’s wrist.
Suddenly I realize
That if I stepped out of my body I would break
Into blossom.

Németh Bálint: Ami késik, nem múlik

Egy őszi délutánon elfelejtett visszajönni. Nem nyílt
csikorogva a kapu, de nem hallottuk a busz diadalmas
zúgását sem, így aztán arra gondoltunk, talán csak
a menetrend emlékezete hagyott ki, és hogy ami késik,
úgysem múlik soha. Erőt merítettünk tehát a késéséből,
és zokszó nélkül tálaltuk fel a vasárnapról megmaradt
húslevest. Pontatlansága miatt kissé szégyenkeztünk
ugyan, ám éppen szégyenkezésünk táplálta a cinkos
bizonyosságot, hogy persze, hamarosan úgyis itt lesz.
Kést igazítottunk villához, kanalat késhez, azt hittük,
így kell várakozni, és az elkerülhetetlen koccanásokban
sem a kijózanító kudarcot hallottuk meg, hanem
annak halk előjelét, hogy következetes tévesztéseinkből
nemsokára összeáll a teljes, csengő-bongó győzelem.
Csöndben tettünk-vettünk. Időnként lapoztunk egyet
az újságjában, unalmunkban megkavartuk a hűlő
levest, vagy nyakunkat nyújtogatva bámultuk a kígyózó
cérnametéltet, a lassan gyülekező zsírfoltokat. Hosszú
mondatokra vágytunk, hogy hiányát lefesthessük velük.
Nem emlékszem pontosan, mikor adtuk meg magunkat
az ördögi felismerésnek, csak annyi rémlik, kiosontam
rágyújtani, miközben a többiek hamuszürke arccal,
gyakorlott mozdulatokkal kezdték el leszedni
az asztalt. Hát akkor ilyen az ébrenlét, szívtam bele
a cigerettába, amit még tőle loptam. Toporogtam
a kapuban, torkomat szorította a sál, és látnom kellett,
hogy mégsem tréfált meg bennünket az elöregedett
menetrend, mert aztán ólmos füstöt eregetve, lassan
és szégyenlősen, mint egy lompos kutya, mégis
elkullogott az úton a délutáni busz.

Charles Rafferty: The Problem with Early Warnings

People don't like to leave a party
unless the house is actually

on fire. Even then, if the flames

are far enough away

to be pretty, they'll finish 

their drink, take one more pass

at the hors d'oeuvres.

How things happen has always been

unclear. Hurricanes begin

in a place where no one lives.

Agents of the government start

to wear masks. Fascism is

a word my neighbors won't use

yet. They are following

the law, they say, and the sirens

are coming for someone else.