Lukács Sándor: Egymás nélkül

ma beszélgettem a kerttel
nyarakra emlékeztünk
rakoncátlan forró éjszakákra
simogatnak a füvek
és mindenki mindent felidézett
nem volt titok közöttünk
a hamar növő cseresznyefák
kamasz módra viháncoltak
a törpefenyők derűvel nyugtázták
az öreg bokrok szentenciáit
amikor rám került a sor elcsendesedtek
érdeklődéssel lesve szavaimat
s én próbáltam velük megértetni
hogy egymás nélkül
nem jutunk semmire –

Lukács Sándor: Elszökött szavak

Elszökött szavak
tértek meg hozzám éjszaka.
Nehéz volt nélkülük élnem.
Hiányuk már-már beteggé tett,
mégsem indultam keresésükre.
Hagytam, hogy kószálják ki maguk,
ütközzenek meg nélkülem,
én ismerkedem addig a némasággal.
De nem némaság volt ez,
inkább a tudat űrében trónoló Semmi.
A kifejezhetetlenség állapota.
S most, hogy ugrásra készen,
agyamban-torkomban rejteznek megint,
vajon kimondhatom-e őket újra?