Falcsik Mari: Vándor nyárvégi dala

várj csak ne mozdulj rögzítsd ezt a képet
most még cirókás csiklandós az élet
mint lábad közt a gerjedt napsütés
tested fogékony kéjre bűzre-ízre
míg hasra fekve bámulsz rá a vízre
vidor hullámok szabdalják a fényt
innen megérzed ódorját a napnak:
ázó moszatból hozzád ér a halszag
erős bajszával orrba szúr a gyom
csönded zavarva szól egy fürge fűrész
nyughass mit ugrálsz nemsokára túllész
e rózsaszínkék szagló alkonyon:
ősz lesz hamar bár még e giccs takarja
mind több sötétet hord a felhő alja
ólmos súlyával nem bír már a nyár
más ég gyülekszik: hűvös tiszta vastag
szürkére kopva hátterébe fagynak
strandlabda ember berki kismadár

Falcsik Mari: Nem te vagy

Csak úgy lehetsz magad:
a rád rakódott családi sarat
vállald és meghaladd:
Hisz mint egy ház, egy földdarab:
a tiéd - de nem te vagy.

Falcsik Mari: Lehet-e

valakiket összehord
az események szele
mint az evangéliumban

és onnantól együtt hömbölögnek
mint az ördögszekér
aztán eláll a szél és széthullik a csomó

képlet ez - csak épp az eseteit
ahogy a miénket is
nagyon sajátos részletek gazdagítják

- és ha én aki élek
és beszélni mégiscsak tudok
nem mondom el őt?

mindenki történet
ha meghal lezárul
és ott van egyben: föl lehet fogni egészben

de látni csak akkor
ha valakibe belevésődött
aki elmeséli aztán

de hogy lehet befogadni teljesen
és hogy lehet elmondani
a másik életét

Falcsik Mari: Otthon

az ember mormol szép varázsigét
hogy bátorítsa túlélő szivét
csak lenne mersze mind mi elveszett
elősorolni minden részletet

emlékezem majd én is ha tudok
hisz voltak házak voltak otthonok
kis szilvafák és merész jegenyék
oltalmas égbolt ismerős vidék

terasz fölé terpeszkedő platán
mozaik ég veranda ablakán
csatornaárkok sárga gázcsövek
szép női hullák megfagyott gyerek

lenyelt kiáltás kiszáradt torok
kis láng a jégen sírva szusztorog
a hóra hulló sok színes szilánk
utolsó tél felrobbanó szobánk

Falcsik Mari: Remény

mi történik? apró zöld virágok
pöndörödnek meg valami ének
kél a kertben – hova tűnt az árnyék?
hol van a sár? mik ezek a fények?

szél kiabál kupolás magasból
hörren a rém fut vele az ördög
anyjuk hasán kinn a meleg ólban
mocognak az ázott kutyakölykök

Falcsik Mari: Nem az öreg

nem az öreg aki annyi
hanem aki beköltözött
abba az annyiba