Lucian Blaga: Fölirat

Az utak, melyeket nem járunk,
az utak, melyek bennünk maradnak,
azok is vezetnek, számolatlanul, valahová.
A szavak, melyeket nem ejtünk ki,
a szavak, melyek bennünk maradnak,
azok is föltárják lényünket, maradéktalan.
A csaták, melyeket nem vívunk meg,
a csaták, melyek bennünk maradnak,
azok is bővítik titkon bennünk a hazát.
A magvak, melyeket nem vetünk el,
a magvak, melyek bennünk maradnak,
azok is megsokszorozzák, végtelenül az életet.
A halál, melybe nem halunk bele,
a halál, mely bennünk marad,
az is mélyíti bennünk a hallgatást.
És mindenütt, mindenbe
gyökeret ereszt a vers.

--Fordította: Lengyel Ferenc

Lucian Blaga: Cseppkő

Hallgatás a lelkem -
moccanatlan állva, békén,
mint aszkéta-szikla,
úgy tűnik nekem,
hogy óriási barlang cseppköve vagyok,
s az ég maga a barlangboltozat.
Csipp,
csepp,
csöpp - békesség
és fények csöppje hull rám
szüntelen az égből,
és bennem megkövül.

(Fordította: Lengyel Ferenc)

Lucian Blaga: Mi öregszik meg bennünk?

Mi öregszik meg bennünk,
hogy váratlanul arra ébredünk
egy reggel: el szeretnénk
rejteni arcunk és nevünk?

Mi öregszik meg bennünk,
ha napnyugta és élet-alkonyat
rádöbbent: régi, ködös árny vagyunk,
ki a maiak közé szakadt?

Nem öregszik bennünk a szív, amíg dobog,
sem a szenvedély, sem a vér árama,
sem a fülben a visszhang, sem a lélek,
csak a könny maga.

Öreg könnyekkel sírnak,
ha sírnak, a vének.