Váradi R. Szabolcs: [Bent vagy tudom...]

Bent vagy
Tudom
Itt velem szuszogsz
pedig most minden zárva van
Egyre-másra jönnek az üzenetek
Hogy hova nem lehet már
Hogy meddig azt ki tudja
Mondják se ki se be
Pedig ha tudnák te
Már milyen régóta szívkaranténomba’ vagy
Neked is veszem a levegőt
mikor jó mélyre szívom időnként
csak figyelmesek látják
a periódust oly messze vannak
a mélyvételek egymástól direkt
Kérdezik is olykor hogy mit sóhajtozok
Annyit tán baj van
Pedig dehogy pont hogy –
csak időnként ki kell szellőztetni
A szívet
Kell a friss impulzus
Hogy meg ne fulladj odabent.

Váradi R. Szabolcs: [Azt mondtad ma...]

Azt mondtad ma
Hogy te már megbocsájtottál
Így nekem is elég nehéz lesz ezek
Után haragudnom
Elvettél valamit ami hozzám nőtt
Mára
Együtt éltünk jött velem a közértbe is
Meg presszóba is elkísért
Ha olykor betévedtem oda
Minden sor közt látni véltelek megbújni
Tudtam hogy igaza van
Ezt kell érezni mindenközben
Most meg itt állok
Nélküle
De nincs mese
Megbocsájtottál
És a te haragod sokkal előrébbvaló volt
Úgyhogy itt az idő nélküle lennem
Nekem is.

Váradi R. Szabolcs: [Most ledőlök szépen ide]

Most ledőlök szépen ide

melléd

épp hogy szemhunyásra

nézlek kicsit amíg nézel

hogy bárcsak –

aztán mikor

átbillenünk azon a ponton

hogy már csak

szemhéjaink látnak rá a másikra

alattuk tovább vagyunk

egymásnak otthon.