felveszi a telefont és meséli
most Mosonmagyaróváron
előtte Budapesten
körülötte a vonatfülkében mindenki
kikapcsolja a zenét
nem tekergetik tovább a híreket
figyelnek figyelik
képzeljük el több ágy van rábízva
mint ahányadik félévében jár
számolgatni kezdünk
az érettséginek bárhonnan nézzük
csupán három éve
„Haver, ha ezt túléled, nyáron rohadtul
bebaszunk Antalfán” – biztatni próbáljuk
először nevet fel hisztérikusnak hangzik
pedig tudjuk hogy hálás
magam elé képzelem ahogy a száját
összeszorítja a lábfejét rázza és úgy meséli
tegnap beszélgettem egy bácsival
folyamatosan azt kérdezgette
„Doktor úr, ugye meg fogok gyógyulni?”
végül is mindig ezt kérdezgetik – teszi hozzá –
én meg bólogatok mint a sulidiszkóban
meg a színjátszó körön kilencedikben
mikor még volt díszterem
éjjelente ha hugyoznom kell a fürdőszoba tükre
előtt is ezt a bólogatást gyakorlom
persze Lajos bácsi minden rendben lesz – bólogatom el másnap
szerencse hogy csak szemmel kell mosolyogni
hasznos a maszk nem zavar
senkit nem zavar ha megrezdül az arc
a száj össze a kéz ökölbe szorul megtanultam
hazugságokat igazolni szemvillanással
hogyan mondja a szem persze Lajos bácsi
miközben a számokat látja a mérőn
hogy mire teljesen elfogy az oxigén
hogy mire megnyugtatja a lányait a telefonban
hogy mire ők azt felelik „holnap találkozunk\"
hogy mire reggel lesz
elalszik
és belőlem is kitörhet hogy kurvára nem
lesz minden rendben Lajos bácsi
és hogy még orvos sem vagyok csak valaki aki
gimiben nagyon szerette Kovács tanárnőnél a biológiát
