Sopotnik Zoltán: rádió

Egy tó a panellakások között.
A szorongást futja itt ki magából az ember.
Körbe-körbe, mint a medve a láncon.
Akik szembejönnek gyalog, röhögnek.

A kutyasétáltatók szemtelenül néznek.
A szorongást futja így ki magából az ember.
És öreg rádióállomásra kapcsol legbelül.
Kavicsot tapos a földbe dühösen, keményen.

A dalokat persze alig hallja.
A szorongást kapcsolja így ki magából az ember.
És a feltámadásra gondol:
na, nem a nagyra, csak az övére.

Hogy élni fog az alkalommal.
A szorongást futja ki magából az ember.
Erős lesz, bátor, és zavarba hozza
a bokorból színházi látcsővel kukkolót.

És a szomszéd romákat is.
A szorongást fejti meg így az ember.
Akiktől érthetetlen okból retteg.
Pedig a leckét megtanulta: nincs különbség.

Vagy a ravasz kolléganőt.
A szorongást sejti így meg az ember.
Aki csak hátulról tud közeledni:
erkölcsileg mindenképpen. Nonszensz.

Egy tó a panellakások között.
A szorongást ölné meg itt az ember.

Sopotnik Zoltán: Erő

Az ember versenyezteti szeretteit.
Elképzeli, hogy ők is vele futnak.
Melegítőnadrág, kapucnis felső, zord edzőcipő.
Persze ez a verseny nem olyan, mint a rendes.

Mások nem is hívnák versenynek, annyira nem.
Csak ő, aki mindig elagy másokat.
Előz, zihál, a vízzel párolog. A tófenéken állítólag
a második bukott Angyal. A szeretet ezért is kell neki.

Az erő, mely biztonságot ad. Például halott
ikerpárja arca, akivel életében soha nem beszélt.
Testvérnek mondják, akik nem neveznék versenynek ezt.
Tulajdonképpen ő is csak most hívja így.

Gyenge izomgörcs simogatja lábát.
Oldalra néz, a többek még bírják, kitartanak.
"A szorongást együtt könnyebb megérteni."
Esélye van, hogy rábólintanak.

Sopotnik Zoltán: darab

Leszakadt az ég egy darabja.
Körbeállják a szomszédok az
udvaron: elsodorta a porolót,
amit senki se használ.
Találgatják, mi is lehet az,
nem hasonlít semmire, ami
ismerős. A hangoskodók
mögött egy gyerek a szeretetre
tippel, kap is egy fülest érte, azért
se sír. elég nagy, hogy igaz
legyen, és látszik az is, hogy
máshonnan való. A délelőtt
így törik szét két kicsi délutánra,
a közeledő ünnep jó messzire
kerül.

Sopotnik Zoltán: hang

Kellemes, rutinosan érett férfihang.
Mint mikor valaki hangtölcsérbe beszél.
Fodrozódik a tó vize, mintha attól a hangtól.
Az ember meg csak fut: körbe-körbe.

A kis út a víz körül, mint egy távkapcsoló.
El- és bele lehet veszni a természetbe:
az emberibe is. Kapcsolgat egy szellem
a tófenéken. Romlott tárgyakat simogat.

"A felelősök jöjjenek azonnal!"
Hallatszik, és elpárolog a víz felett.
És aki fut, elgondolkodik az izzadságfüggöny alatt.
"Lehet, hogy én is felelős vagyok?"

Utána dühös lesz: "Mit szól bele Isten!
És miért pont most, mikor a legfáradtabb vagyok!"
Lassít, majdnem megáll. Lúdbőrzik kicsit.
Mire felfogja mi történt, az iskola felől már nem jönnek szavak.