2020. augusztus 31., hétfő

Csukás István: Ki ette meg a nyarat?

Ki ette meg a nyarat? Tegnap
még itt volt, mértük a lázát:
37 fok árnyékban, vagyis a fák
hóna alatt. Most se láz, se nyár,
a fák dideregve kapkodnak a levelek
után, rémes csontvázak, kiköpött
halszálkák. De ki ette meg a nyarat?
A kutyámra nézek gyanakodva:
fejét rázza, pofáját nyitja, eloldalog,
megsértődve morog: „Megint mindent
rám kennek…” A fecskéket figyelem,
zsinórírást bögöztek a villanydróton,
silabizálom, de nem tudom elolvasni,
miről szól, kinek szól? Legyintek,
á, nekik ez túl nagy falat! Macska
füstöl át a kerítésen, szájában egéríz,
verébíz, lopott tejföl íze, nem foglalkozik
nyárevéssel, a harmadik szomszédból
gúnyosan visszanyávog. Finoman megpendül
a napraforgó cintányérja. Fülelek,
talán tud valamit. Talán a virágok!
A kertben rózsa, kannavirág, büdöske,
a kifeszített madzagon hajnalka tornázik;
szimatolva motyogom: „Kölnigyár, ott a nyár!”
A rózsa a fejét ingatja, a kannavirág
üresen kondul, a büdöske elpirul, a hajnalka
tele szájjal nevet: micsoda buta kérdés!
Fejemet ingatom, üresen kondulok, elpirulok,
de nem nevetek, mert nem, nem, egyáltalán
nem buta, mert hova tűnik, ami volt?
S dideregve kapkodok a leveleim után,
mert nyár vagyok és fa vagyok egy boldog
pillanatra, és miért voltam, hogyha
eltűnök, s miért tűnök el, hogyha voltam?

2020. augusztus 29., szombat

Gámentzy Eduárd: Így simogatlak

A Karácsony nem hozott havat,
de nekem még tavalyról maradt
a hűtőben, a levesek mögött,
majd összeszedem szépen délelőtt.
-És gyúrok olyan hógolyót Neked!
És megdobom a csillagos eget,
hogy visszahulljon hozzád, s arcodon,
olvadjon el, ahogy a fájdalom.
S ha letörlöd, kezemhez ér kezed.
-Így simogatlak utoljára meg…

2020. augusztus 28., péntek

Gian Lao: Happiness

I think it gets in the way
like a road sign in Vladivostok
saying Остановить.
I don’t know what it means

either, but I imagine myself
lost in some Russian street.
Not knowing where to go.
As if everything in the world

were equally far apart
and lovable. I’ve never been to Russia,
but look, I’m sitting down
on a curb, writing down

the opposite of my feelings
because I am there, I belong there.
I am the type of person
who wears his pants inside out,

then outside in when it gets dirty.
It’s a balancing act of the heart,
some people call it
a Russian Reversal

and use it for comedy skits.
I think it means much more.
That it works
on some philosophical level

explaining why
I treat sadness in reverse
expecting much more than one word.
Not knowing what’s been created.

2020. augusztus 27., csütörtök

Mindy Netifee: The Best Thing That Ever Happened to Me

I am writing you from an eight foot snow drift
somewhere south of somewhere.
I would call, but I lost my phone two days ago
at the ice rink pity party that was really just me,
a frozen lake, some cheap Russian vodka and
a depressed polar bear. (Those guys are dark.)
I still have six waterproof matches 
and what Vogue Magazine assures me 
is twenty extra pounds of body fat.
No, I am not proud of myself.
No, I am not “done with my obsession with Survivalism.”
But I am sorry, I am sorry we fought.
You were right when you said writing poetry is not a real skill
applicable post-apocalypse, and I said but who will tell the good stories,
and you said guys who can fish with their bare hands.
It turns out that’s really hard.
Trout are ticklish, 
and my hands do not have to do what I tell them to,
some sort of freezing cold water clause.
I have nothing but the time and space I’ve been pining for now,
and I am using this opportunity to try and remember
why I thought this was a good idea.
I think it had something to do with Escape,
which has permanent offices in the romance division of my brain
and ground troops in my solar plexus.
The flight instinct comes on quicksand,
muscles out all rational thought, 
starts Morse coding my limbic system with
complex dots and dashes for strange verbs that mean,
roughly translated: “joyous chewing your leash off,”
and “fire without readiness or aim.”
It always feels so right to go,
like it’s the only story my body knows by heart:
the creation myth of Alaskan shorebirds,
the bedtime story highways whisper to dirt roads,
the real reason horses sometimes obey.
You really wanted to marry me didn’t you?
My eyelashes are soaked now.
I’m beginning to think I will never see you again,
that I will never see anything again
but the twenty yards or so of visibility
in stark panorama around my broken sled.
I feel like an idiot, but I’m not scared.
You’d think I would be scared.
These are the soft frozen fields tundra vacations too,
the great white quiet.
No one to distrust.
I deserve this.
You would be amazed how much light there is.
The stars stay out all night.
Each snow flake is a mirror. 

2020. augusztus 26., szerda

Dsida Jenő: Valami eltörött

Az őszi alkony mély, parázna
vággyal simúl a hegy fölé,
beteg szélben liheg
a hamvadó Nap parazsára.

Sok vén, esőlocsolta háznak
falán rikolt a nyomor-plakát.
Autóbuszokon vézna emberek
döcögve fáznak.

Szemek futnak a hideg holdig.
Egy kisfiú a szívét fogja,
a toronyra néz, a levegőbe:
úgy fél, hogy összeomlik.

Senki se tudja, mit veszített,
de a sétatéren, a híd alatt,
az ágyban, a csókban, a zsebében
valamit mindenki kutat.

Valahol valami eltörött,
valahol valami nincsen rendjén.
…Künn a határban Kain zokog
a holt Ábel fölött.

2020. augusztus 25., kedd

James Tate: Heather’s Man

     A man stopped me on the street and said,
“Aren’t you Victor Hewitt?” “That’s me,” I
said, “how did you know that?” “I’m a friend
of Julian’s,” he said. “I don’t know any Julian,”
I said. “Julian’s Heather’s friend,” he said.
“Heather Eston?” I asked. “Yeah, I think that’s 
her name,” he said. “So why are you stopping me?”
I asked. “Heather showed me a picture of you,” he
said. “Heather has a picture of me? I barely know
Heather Eston,” I said. “Yeah, it was a funny
picture, too. You had some fruit on your head
or something,” he said. “I never had any fruit
on my head,” I said. “That’s not something I would
do. I’m a serious guy, I don’t put fruit on my
head.” “Whatever,” he said. “Heather said you
might know somebody who could help me do a job.”
“What kind of job?” I said. “Just a job, you know.
A job,” he said. “I know somebody who could
help you build a boat. I know somebody
who could help you build a mandolin,” I said. “Very
funny,” he said, “but I’m a serious man, too.
And I think you’re the wrong Victor Hewitt,
or you’re no Victor Hewitt at all.” “I find
both thoughts very interesting, Bruno. I really
do,” I said. Hey, how’d you know my name is
Bruno?” he said, “I never told you my name.”
“Heather told me,” I said. “Wow,” he said, looking
like he was trying to entertain a really big
thought, “and I thought I just made her up.”
“You did, Bruno,” I said, “and so did I. When
two people like us work together, you see how
powerful that can be. I’m definitely interested
in working with you on that job. What are we
going to do, free mice from a lab?” “You’re
beautiful!” he said, laughing, while nearly
suffocating me with his fraternal bear hug.

2020. augusztus 24., hétfő

Parti Nagy Lajos: Ujjaim kibogoznád

ujjaim kibogoznád
ha eljuthatnék hozzád
és várnál kaviárral
suhogó zöld madárdal
lugasával
színezüst halat adnál
ott állnék asztalodnál
napfény és hajad méze
hullna a terítékre
végre

2020. augusztus 22., szombat

Szabó Ádám: A vers

Megírta a verset.
És nem történt semmi.
Hüledezve várt.
Nem értette.
Ennyi az egész?
Nem dől össze a világ?
Nem árad ki a tenger?
Nem szakad le a mennybolt?
A zordon istenek haragja
az eget nem színezi át?
Csend volt, tavasz, fűszag és élet.
A vers meg csak hallgatott a papíron.
Papírrepülőt hajtott belőle,
kidobta az ablakon.
Utána se nézett.
Nem látta, amint száll a szélben,
csőrébe kapja egy madár,
és viszi magával
a tenger, az ég, az istenek felé.

2020. augusztus 21., péntek

Sharon Olds: True Love

In the middle of the night, when we get up
after making love, we look at each other in
complete friendship, we know so fully
what the other has been doing. Bound to each other
like mountaineers coming down from a mountain,
bound with the tie of the delivery room,
we wander down the hall to the bathroom, I can
hardly walk, I wobble through the granular
shadowless air, I know where you are
with my eyes closed, we are bound to each other
with huge invisible threads, our sexes
muted, exhausted, crushed, the whole
body a sex—surely this
is the most blessed time of my life,
our children asleep in their beds, each fate
like a vein of abiding mineral
not discovered yet. I sit
on the toilet in the night, you are somewhere in the room,
I open the window and snow has fallen in a
steep drift, against the pane, I
look up, into it,
a wall of cold crystals, silent
and glistening, I quietly call to you
and you come and hold my hand and I say
I cannot see beyond it. I cannot see beyond it.

2020. augusztus 20., csütörtök

Red Hawk: The Never-Ending Serial

When I was a boy, the Varsity Theater
was a mile from our house. Saturdays
we were allowed to walk there, and for a dime
we got a cowboy double-feature and

a long-running serial, which involved
an incredibly stupid, weak and helpless
but beautiful woman, upon whom
unimaginable indignities and cruelties were

enacted by darkly evil men with mustaches.
Week after week we waited for her to die
but at the last impossible moment, tied
to railroad tracks for what reason we could

not possibly imagine, and with a fast freight
bearing down upon her, a heroic white man,
he was always white and so was she, 
leaped onto the tracks and

ripped her from the jaws of impending death.
Imagine what the young girls in attendance
were led to believe about their femininity and
how, as long as they lived, they were trained

never to doubt, but to wait for that white man and when
he never showed up, imagine their disillusionment,
the bitter sorrow of their loneliness and despair.
And the young boys in attendance, we who

sat enthralled and believing, imagine
the burden of our lives when we were unable,
fumbling and shaking, to untie those ropes
and were struck down by the thundering train.

2020. augusztus 19., szerda

Majláth Dániel: Utószó

Annyi minden van még hátra.
Egyszerűnek és összetettnek is lenni.
Keresztülköpni egy mozgó bicajküllőn.
Érdeklődni, éghető-e a szeretet,
és felgyújtani mindent, hogy kiderüljön.
Megmérni, hogy milyen nagy lehet a lelkem.
Hogy mekkorák az életemben tett károk.
Rájönni, hogy az élet egy mozgólépcső,
amin évek óta fordítva sétálok.
Berúgni, és megnevettetni valakit.
Nézni, hogy a nevetéstől hátrahőköl,
majd majdnem nagyokat hányni, visszanyelni,
így óvni meg a szőnyeget az időtől.
Figyelni, miként telnek a kúszó napok;
hogy bőrömről lekopik még egy karcolat.
Túlélni stresszt, gondolatot, hascsikarást.
Jéghideg vízzel megmosni az arcomat,
és suttogva beszélni a tükör előtt,
hogy végre megszeressem hallani magam.
Megragadni a pillanatot, megrázni,
és elvenni, amije van.  

2020. augusztus 18., kedd

James Davis May: Red In Tooth And Claw

Even on the night my friend died 
    after a long illness— 
I won’t use the word 
      battle, 
    but the cancer was gone, 
and then it came back, like some slasher film killer— 
even on that night, the feral cat, the one 
that’s white and fluffy and sometimes affectionate, 
still crossed our driveway, quietly, 
from our neighbor’s pines to our rhododendrons, 
even on that night, she would look for some rodent 
or bird to terrorize and mangle 
and maybe fully kill. 
And I, drinking and grieving on our deck, 
was appalled by the world and its gross refusal 
to stop being the world, 
   and then embarrassed 
not just by my own naivety (though there’s plenty of that) 
but by my innate human sickness that believes 
we matter, 
      that someone is listening, 
that civility isn’t just something we imagined 
and don’t really follow anyway. 
That night 
I wanted everything to be better than it is, 
so I went to the fridge, got out the milk, 
poured it into a little bowl, which I left on the porch 
and found empty the next morning.

2020. augusztus 17., hétfő

Nemes Nagy Ágnes: Október

Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.

Acetilén fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátú cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.

Vékony tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasú gépek,
rájuk írva: „Consolidated…”
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a targallyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.

Neonfény lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki, messze, úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza –
hallani, amint tántorog.

2020. augusztus 15., szombat

Takács Zsuzsa: Bizonyos emlékek

Ajtót nyitsz a rövid csöngetésre.
Egy rozsdavörös őz kér menedéket.
Az ingoványban rejtőzött eddig,
panaszolja. Simogatod selymes,

puha szőrét – s ez érthető, hiszen
tél van. Rövid bőgését hallatja közben.
Szív mélyéig ható pillantásából
félénkség sugárzik. Megtéveszt

szelídsége, beereszted, de féktelen
természete a bezártságot nehezen

viseli. Törni-zúzni kezd, majd
géped elé ül és verset ír.

2020. augusztus 14., péntek

Ginger Andrews: The Cure

Lying around all day
with some strange new deep blue
weekend funk, I'm not really asleep
when my sister calls
to say she's just hung up
from talking with Aunt Bertha
who is 89 and ill but managing
to take care of Uncle Frank
who is completely bed ridden.
Aunt Bert says
it's snowing there in Arkansas,
on Catfish Lane, and she hasn't been
able to walk out to their mailbox.
She's been suffering
from a bad case of the mulleygrubs.
The cure for the mulleygrubs,
she tells my sister,
is to get up and bake a cake.
If that doesn't do it, put on a red dress.

2020. augusztus 13., csütörtök

Linda Pastan: Instruction

You must rock your pain in your arms
until it’s asleep, then leave it

in a darkened room
and tiptoe out.

For a moment you will feel
the emptiness of peace.

But in the next room
your pain is already stirring.

Soon it will be
calling your name.

2020. augusztus 12., szerda

Molnár Krisztina Rita: Gyöngyöző illúzióink

Persze hisszük, hogy úgy lenne szép,
ha jó öregjeink
fehér szobák közt bolyonganának,
tiszta ágynemű,
semmi váladék,
a zsebkendő frissen vasalt,
- visszarévedő könnyeik
  elmorzsolására kell csak úgy is -,
délután hőmérőzés. gyógyszerek,
az ápolónő pontosan érkezik,
a falról minden véletlen lemosható,
de ők róják az utcát merészen,
a piszkos galambokat nejlonszatyorból tömik,
szürke szárny simítja arcukat,
és mi borzonghatunk és retteghetünk.

(Közelkép, 1998)

2020. augusztus 11., kedd

Linda Pastan: The Happiest Day

It was early May, I think
a moment of lilac or dogwood
when so many promises are made
it hardly matters if a few are broken.
My mother and father still hovered
in the background, part of the scenery
like the houses I had grown up in,
and if they would be torn down later
that was something I knew
but didn’t believe. Our children were asleep
or playing, the youngest as new
as the new smell of the lilacs,
and how could I have guessed
their roots were shallow
and would be easily transplanted.
I didn’t even guess that I was happy.
The small irritations that are like salt
on melon were what I dwelt on,
though in truth they simply
made the fruit taste sweeter.
So we sat on the porch
in the cool morning, sipping
hot coffee. Behind the news of the day—
strikes and small wars, a fire somewhere—
I could see the top of your dark head
and thought not of public conflagrations
but of how it would feel on my bare shoulder.
If someone could stop the camera then…
if someone could only stop the camera
and ask me: are you happy?
Perhaps I would have noticed
how the morning shone in the reflected
color of lilac. Yes, I might have said
and offered a steaming cup of coffee.

2020. augusztus 10., hétfő

Halmai Tamás: Feladat

Hozzátenni a világhoz csak egyet,
egy almafát, egy könyvet, egy fiút
vagy lányt vagy többet vagy egy tiszta udvart,
egy szonátát, egy szonettet, egy zsemlét,
egy kézszorítást, ajándék mosolyt,
csak egyet mindig, csak egyetleneggyel
gyarapítani a kifoszthatatlant.

2020. augusztus 8., szombat

Billy Collins: Ma

Volt-e valaha tavaszi nap
langymeleg fuvallata oly tökéletes,

hogy nyomban szélesre kellett tárnod
a ház összes ablakát,

hogy szárnyaló kedvedben fel akartad
tépni a kanári kalitkájának ajtaját,

egy nap, amikor a hűvös tégla ösvény
és a bazsarózsáktól lángoló kert képét

olyannak láttad a metsző fényben,
hogy az asztalodra gyűlt papírhalom

üvegből készült nehezékét
kalapáccsal verted volna le:

szabaduljanak a lakók alóla,
hófödte, homályos házaikból,

jöjjenek elő kéz a kézben,
lépjenek ki hunyorogva

a kék és a fehér határtalan kupolájába
- nos, ez a mai, ez éppen ilyen nap.



--Fordította: Bagi István

2020. augusztus 7., péntek

Mary Oliver: First Yoga Lesson

"Be a lotus in the pond,” she said, “opening
slowly, no single energy tugging
against another but peacefully,
all together.”

I couldn’t even touch my toes.
“Feel your quadriceps stretching?” she asked.
Well, something was certainly stretching.

Standing impressively upright, she
raised one leg and placed it against
the other, then lifted her arms and
shook her hands like leaves. “Be a tree,” she said.

I lay on the floor, exhausted.
But to be a lotus in the pond
opening slowly, and very slowly rising–
that I could do.

2020. augusztus 6., csütörtök

Jack Ridl: Take Love for Granted

Assume it’s in the kitchen,
under the couch, high
in the pine tree out back,
behind the paint cans
in the garage. Don’t try
proving your love
is bigger than the Grand
Canyon, the Milky Way,
the urban sprawl of L.A.
Take it for granted. Take it
out with the garbage. Bring
it in with the takeout. Take
it for a walk with the dog.
Wake it every day, say,
“Good morning.” Then
make the coffee. Warm
the cups. Don’t expect much
of the day. Be glad when
you make it back to bed.
Be glad he threw out that
box of old hats. Be glad
she leaves her shoes
in the hall. Snow will
come. Spring will show up.
Summer will be humid.
The leaves will fall
in the fall. That’s more
than you need. We can
love anybody, even
everybody. But you
can love the silence,
sighing and saying to
yourself, “That’ s her.”
“That’s him.” Then to
each other, “I know!
Let’s go out for breakfast!”

2020. augusztus 5., szerda

Nagy Zsuka: Családi nagyszótár

nagyiszótár

csilicsalikám
kicsilim
spagetli
cihológus
mekdonát
jója
templonyka
Istenke
csírásgaluska
kolompér
osztkész
na
baszomafaludat
kert
cseresznyebefőtt
csalamádé
tőtike
salátaleves
paradicsomoskáposztásbableves
locsolnikell
mennikellapiacra
aztmondtaapapbácsi
áldásbékesség
aKGSTreazócskaruhát
jácint
kardvirág
őszirózsa
lebbencstészta
csőröge
egyemmegahúsodat
konyha
baromfi
kamara
padlás
ima
zsoltár
halál
 
 
nagyapaszótár
 
asszonytürlőt
pörkölttészta
hústhússal
gondűző
négyes kocsma
a drugáné
bankli
sámfa
faszeg
borsodi
durbintsógor
zöldszilváni
dagipohár
hajrászpari
kolbászoslecsó
csípdvisszaneki
kisonokám
mertkádárapánk
akisgazdák
kisosz
akossuthrádióban
némánaverescselédet
erigyinnen
gyerena
nécsak
he
ehunni
abrantegyemeg
akutyaúristenit
arosszbajjöjjönrá
itttata
 
 

tesószótár
 
anyatesónemhagybékén
hagyjálmár
megmondalakanyának
játsszunkbunkerdit
irodásast
barbizunk
túródudi
négercsók
vajasmézeskenyér
pisilnikell
atesómvagymitcsináljakveled
jólvannaneharagudj
kéredafelét
hülyevagy
 
 
anyaszótár
 
kicsim
szívem
ügyesvagy
büszkevagyokrád
gyereenni
vanpénzed
vigyázzmagadra
miértnemírsz
élszmég
igazánfelhívhatnál
szégyelldmagad
nemaradjegyedül
miapáddal
tudodazapád
azapádmármegint
atesódnakírhatnál
hogynézelki
eztveddfel
aztkifogomdobniakukába
kéneegyrendeskabát
megnefázz
nemjöhetszbiciklivel
apádértedmegy
mikorkicsivoltál
miótamegnőttélazótanem
szégyelljemagáthogyelcsábított
nekemmindegycsaknektekjólegyen
 
 
apaszótár
 
porszívó
neodatedd
nehagydnyitvasokáigahűtőt
negyerebecipővel
gyorsanmondjadlányomnemérekrá
tudtamhogyleeszedmagad
nemmehetszsehova
holvoltál
mármeginthovámész
amígazénházamban
vannekedholaludni
nemeztvártamtőledlányom
viszelkaját
hovámenjekérted
nagyereadjakegypuszit
anyádmárnemtudjamicsinál
anyádnaksosemjósemmi
mindenoké
vigyázzmagadra

2020. augusztus 4., kedd

Billy Collins: Silence

Now it is time to say what you have to say.
The room is quiet.
The whirring fan has been unplugged,
and the girl who was tapping
a pencil on her desktop has been removed.

So tell us what is on your mind.
We want to hear the sound of your foliage,
the unraveling of your tool kit,
your songs of loneliness,
your songs of hurt.

The trains are motionless on the tracks,
the ships are at rest in the harbor.
The dogs are cocking their heads
and the gods are peering down from their balloons.
The town is hushed,

and everyone here has a copy.
So tell us about your parents—
your father behind the steering wheel,
your cruel mother at the sink.
Let's hear about all the clouds you saw, all the trees.

Read the poem you brought with you tonight.
The ocean has stopped sloshing around,
and even Beethoven
is sitting up in his deathbed,
his cold hearing horn inserted in one ear.

2020. augusztus 3., hétfő

Juhász Tibor: Testvérszorítás

Először a kialvatlansággal magyarázta
a bal szeme alatti kékséget, később
egy fürdőszobai balesetre hivatkozott.
Állandóan a kezében volt a telefonja,
és mikor megcsörrent, hirtelen összerándult,
mint aki fedezéket keres. Máskor napszemüvegben,
hosszúujjas felsőben láttam, próbáltam
nem észrevenni, ahogy erőltetett nevetései
közben a bordáihoz kap. Telefonszámokat,
honlapokat ajánlottam neki, újabb és újabb
történeteket találtam ki a barátaimról,
hogy tudja, nincs egyedül. A felkartörése
után sírt először. A vállára tettem a kezem,
szorítottam, mintha a testvére lennék,
hogy én is megértsem, mi kell az elhatározáshoz.

2020. augusztus 1., szombat

Szabó Ádám: Rántotta

régen dobtam már össze szonettet
ahogy az ember rántottát üt össze
pár szót egymáshoz összeütöget
hogy tálba öntve gyorsan megkeverje
az első szavam legyen az hogy te
serpenyőmben az énnel összebékül
és kellő lángon lassan hevítve
homogén egésszé válik majd végül
így olvad össze minden szép szavunk
a zápokat meg vessük szemétbe
s a legvégén pedig majd mi magunk
is úgy pillantunk egymás szemébe
mint a rántottában két csibe nézhet
akiket éppen összesüt a végzet