Ady Endre: Megöltem egy pillangót

Megölök egy pillangót,
Óh, áldott isteni perc,
Szent kéje az ölésnek:
Minden gyűlöletemért
Hal meg e szines féreg.
Ki várja a holnapot:
Igy várja azt a holnap.
Vágjon elé a halál
Minden boldog mosolynak,
Szakadjon meg az erő,
Kezdetén nagy vívásnak,
Ne legyen víg lakoma
Az élet mindig másnak.
Tűz legyen minden arany,
Minden boldog csók méreg.
Szárnyad van, csapkodsz, örülsz?
Hát ezért öllek én meg.
S boldog vagyok, mert öltem.

Ady Endre: Éles szemmel

A világ az izmos butáké,

Kik hangulatban, hitben élnek,
A magamfajta nyomorékok
Csak vizsgálódnak és henyélnek,
Annyi édes, szines hazugság
Környékezi szegény szivünket,
Mért nem vagyunk hivõ buták mind,
Éles szemmel vajon ki büntet,
Nyomorékokat, bennünket?

Szamár hitben, dús hangulatban

Másoknak lelke, teste épül,
Minket vad kerubok ûztek ki
A hazugságok édenébõl,
Hitünk nincsen, hogy szebbnek várjuk
A jövõ percet, mint a tűntet
S a mult örökre hal meg nékünk...
Éles szemmel vajon ki büntet,
Nyomorékokat, bennünket?

Ady Endre: Ki várni tud

(Küldöm, ki érti.)

Tartsd magad,
Sors, Élet és Idő szabad
S ki várni érez, várni tud.

Várni tud,
Kinek ön-énje nem hazug
S nem hord össze hetet s havat.

Tartsd magad,
Mert most az a leggazdagabb,
Ki várni érez, várni tud.

Ady Endre: A perc-emberkék után

Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.

Magyar Bábelnek ostoba kora,
Ments Atyaisten, hogy bennelegyek -
Engemet kötnek égbeli jegyek
S el kell hogy jöjjön nászaink sora.

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Robogok honról rejtett vonaton,
Ebek hazája ma, nem az enyém -
S ha marad csak egy hivőm, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.

Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.

Magyar leszek majd hogyha akarom,
Ha nem sutáké lesz itt a világ,
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekből avagy ravatalon.

Ady Endre: The poet of the Hortobagy

He was a large-eyed, Hunnish youth,
smitten with many a fair mirage,
and with his herd he struck into
the famous Magyar Hortobágy.

Women and dreams have seized his soul
a thousand times with magic snare;
but when his heart would sprout a flower
the herds of cattle grazed it bare.

He often thought of wondrous things,
of wine and women, death and birth;
he could have been a holy bard
in any other land on earth.

But when he gazed upon the herds
and on the breeched, illiterate crowd,
straightway he buried all his songs;
he whistled or he swore aloud.

Nyerges, Anton N.

 

Ady Endre: A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.