Kenneth Rexroth: Lute Music

The Earth will be going on a long time
Before it finally freezes;
Men will be on it; they will take names,
Give their deeds reasons.
We will be here only
As chemical constituents—
A small franchise indeed.
Right now we have lives,
Corpuscles, Ambitions, Caresses,
Like everybody had once—

Here at the year's end, at the feast
Of birth, let us bring to each other
The gifts brought once west through deserts—
The precious metal of our mingled hair,
The frankincense of enraptured arms and legs,
The myrrh of desperate, invincible kisses—
Let us celebrate the daily
Recurrent nativity of love,
The endless epiphany of our fluent selves,
While the earth rolls away under us
Into unknown snows and summers,
Into untraveled spaces of the stars.

Charles Simic: In the Library

There’s a book called
A Dictionary of Angels.
No one had opened it in fifty years,
I know, because when I did,
The covers creaked, the pages
Crumbled. There I discovered

The angels were once as plentiful
As species of flies.
The sky at dusk
Used to be thick with them.
You had to wave both arms
Just to keep them away.

Now the sun is shining
Through the tall windows.
The library is a quiet place.
Angels and gods huddled
In dark unopened books.
The great secret lies
On some shelf Miss Jones
Passes every day on her rounds.

She’s very tall, so she keeps
Her head tipped as if listening.
The books are whispering.
I hear nothing, but she does.

Kányádi Sándor: Távolodóban

távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat

Ágoston Tamás: Gyártmány

Elvesztettem a hitemet a parkban.

Megrémültem, mikor észrevettem

otthon, hogy hiányzik.

Új modell volt, jeruzsálemi gyártmány.

A feleségemnek nem mondtam semmit:

veszekedett volna, a végén még elköltözik,

mint az előző. Azt hazudtam,

hogy veszek egy doboz tejet,

és visszafutottam. Már sötét volt,

mikor a padhoz értem, ahol kieshetett.

Kiáltoztam, hátha válaszol, de néma maradt,

pedig a bokor alá is benéztem lámpával.

Felhívtam az ügyfélszolgálatot.

Azt mondták, várni kell, három,

maximum nyolc napig, visszatér,

ha elég kitartó az ember.

Akkor már csak meg kell érinteni, és indul.

Jeffrey Harrison: Next

It wasn't until we got the Christmas tree
into the house and up on the stand
that our daughter discovered a small bird's nest
tucked among its needled branches.

Amazing, that the nest had made it
all the way from Nova Scotia on a truck
mashed together with hundreds of other trees
without being dislodged or crushed.

And now it made the tree feel wilder,
a balsam fir growing in our living room,
as though at any moment a bird might flutter
through the house and return to the nest.

And yet, because we'd brought the tree indoors,
we'd turned the nest into the first ornament.
So we wound the tree with strings of lights,
draped it with strands of red beads,

and added the other ornaments, then dropped
two small brass bells into the nest, like eggs
containing music, and hung a painted goldfinch
from the branch above, as if to keep them warm.

Epstein Ágnes: Rossz kedv

Csalódtam a télben
nem hideg
nem havazik
nem lep el mindent
tisztán, ártatlanul
nem tud igazi lenni
Mikulással, Lucával,
Karácsonnyal,
Szilveszterrel.
Nincs is igazi tél,
az elmúlt,
mikor elmúltam
gyerek lenni.

David Ignatow: Above Everything

I wished for death often
but now that I am at its door
I have changed my mind about the world.
It should go on; it is beautiful,
even as a dream, filled with water and seed,
plants and animals, others like myself,
ships and buildings and messages
filling the air -- a beauty,
if ever I have seen one.
In the next world, should I remember
this one, I will praise it
above everything.

Székely Szabolcs: 18.

Egy nyugtalanító kérdést feltenni úgy érdemes, ahogy egy súlyos

és kényelmetlen fogású bútort viszünk az emeletre – valójában

magunk se tudjuk, hányadikra. Egyszer csak nem megy tovább. Túl szűk

a lépcsőház, a bútor sehogy se fér át, de ezt nem kell egyből belátni,

elég a tárgy tömege, meg a szélein nevetségesen rosszul megkapaszkodó

ujjak kitartó próbálkozása. Elszerencsétlenkedhetünk hosszasan

a lépcsőfordulóban. Rutintalan kérdésfeltevők rettentő időket

töltenek el így. Ilyenkor érdemes beszélgetni régvolt szerelmeinkkel,

mi és miért történt úgy, ahogy, ilyenkor próbálkozhatunk azzal,

hogy pszichológushoz megyünk, pszichológusnak állunk. Mi van benne?

Káromkodjunk bátran, visszhangozzon a ház: miért ilyen nehéz?

Muszáj-e cipelni? Letehető, újra megragadható. Lehet, hogy végül átfér,

az is lehet, hogy nem fér át soha – de bútort, lépcsőházat nem cserélünk.

Pedig a bolond szomszéd eközben hallgatózik: némán rázkódik az előszoba közepén.

Emanuel Xavier: Americano

I look at myself in the mirror
trying to figure out what makes me an American
I see Ecuador and Puerto Rico

I see brujo spirits moving across the backs of Santeros
splattered with the red blood of sacrificed chickens
on their virgin white clothes and blue beads for Yemaya
practicing religions without a roof

I see my own blood
reddening the white sheets of a stranger
proud American blue jean labels on the side of the bed

I see Don Rosario in his guayabera
sitting outside the bodega
with his Puerto Rican flag
reading time in the eyes of alley cats

I see my mother trying to be more like Marilyn Monroe than Julia De Burgos
I see myself trying to be more like James Dean than Federico Garcia Lorca

I see Carlos Santana, Gloria Estefan,
Ricky Martin and Jennifer Lopez
More than just sporadic Latin explosions
More like fireworks on el Cuatro de Julio
as American as Bruce Springsteen, Janis Joplin,
Elvis Presley and Aretha Franklin

I see Taco Bell’s and chicken fajita’s at McDonald’s
I see purple, blue, green, yellow and orange
I see Chita Rivera on Broadway

I am as American as lemon merengue pie
as American as Wonder Woman’s panties
as American as Madonna’s bra
as American as the Quinteñero’s, the Abdul’s, the Lee’s,
the Jackson’s, the Kennedy’s
all immigrants to this soil since none sound American Indian to me
as American as television snow after the anthem is played
and I am not ashamed

Jose, can you see . . .
I pledge allegiance
to this country ‘tis of me
land of dreams and opportunity
land of proud detergent names and commercialism
land of corporations

If I can win gold medals at the Olympics
sign my life away to die for the United States
No Small-town hick is gonna tell me I ain’t an American
because I can spic in two languages
coño carajo y f*** you

This is my country too
where those who do not believe in freedom and diversity
are the ones who need to get the hell out.

Molnár Krisztina Rita: Ha nekidőlne

1

éppen el tudna aludni

ha nekidőlhetne valaminek

ha lenne mellette bármi

aminek éppen dőlni lehet

ha lenne ott épp egy kőfal

egy kerítésoszlop villanypózna

lehet hogy a szeme végre

akkor lehet hogy lecsukódna

és aludna mélyen addig

az álom aludni amíg hagyja

nem mozdulna onnan csak ha

ami szétesett összerakva

mert lenne ott épp egy kőfal

kerítésoszlop, egy ember válla

nekidőlne hogyha merne

hogyha merné amire vágyna

2

ha merné amire vágyna

ha nekidőlne annak a vállnak

attól félne olyan súllyal

zuhanna megölné a bánat

azt az embert és magát is

összetörné a zuhanás súlya

beleveszve bele  a mélybe

köröttük mindent összezúzva"

Alexandru Vakulovski: a mai fiatalok

ezek a mai fiatalok
mondja a szomszédos teraszon a nyugdíjas
és egy zacskó
rothadt cseresznyét
dob a fűbe

ezek a mai fiatalok
mondja a fölöttünk lakó vénasszony
s kiteregeti gönceit
a szárítókötélre
hadd csöpögjön a víz
az alattunk lakó fiatal házaspár
ruháira

ezek a mai fiatalok
mondja a szomszéd a negyedikről
szétcigarettázott hangon krákog
majd kipöcköli a csikket
a fűbe
és herákol egy hatalmasat

-- fordította Lövétei Lázár László

Tom Greening: Liberated

There she lies at midday in the square
as if resting from her errands,
shopping bag in hand, wool gloves, sturdy shoes,
a rather new-looking green winter coat,
oblivious to the political turmoil,
the rhetoric, the need for ethnic cleansing,
liberated from cleaning, cooking, washing
by a 14-year-old sniper.

Jeannine Hall Gailey: Self-Portrait As Escape Artist

I could say at 42 I’ve escaped death already many times.
Maybe I was due, like a library book,
at an earlier age, but some spirit renewed me.
I almost drowned at three, then twice got scarlet fever
at 6 and 10. I could have died of my rare bleeding disorder
at 12; thanks to modern prescriptions, life prevailed.
I’ve become an expert at dodging tornadoes
and downed planes, traffic accidents and plain old bad luck.
I’ve been in a lot of hospitals, where doctors made mistakes—
but still, woke up every time, little worse for wear.
I’ve been scared of death, but now he seems so familiar,
an old sweater I’ve casually tossed aside so often.
Please remember when I die that I was lucky
to be here at all—my mother’s pregnancy uneasy,
birth difficult and under an ill star, infancy involving
incubators for a little baby blue me. So when I finally
take the fall, I must remember to say thank you
for the breaks that kept me ahead of the game so long.

Szabó Ádám: Versek kis- és nagydedeknek - Teverán

Világvégén Teherán,

ott köszönt egy teve rám.

Kérdezte, hogy hol van Bagdad,

mert ő bizony oda baktat.

Hol is van az jobbra? balra?,

mondtam a fejem vakarva.

El voltam egy kicsit veszve,

Közel-Kelet: olyan messze…

Azt mondtam hát inkább neki:

Figyelj, teve, a Kentucky,

az biztos, hogy nyugatra van,

ne legyél tehát nyugtalan,

vele szemben majd megleled,

arra van a Közel-Kelet,

ott találod majd Bagdadot.

Kösz, mondta, és elbaktatott.

S. J. Robinson: Missing And Presumed Dead

I miss the days when light stayed long
When comrades' dreams stood bright and strong
I miss the friend that I once had
Companionship through good and bad

When marching was a chance to sing
Of joys of home that memories bring:
Camp-fires, a chance to talk of plans
And haul together all life's strands

I long for smells of Harvest new,
The cleanliness of morning dew,
A Marbles game-we still are young
But winter's here - Our summer's done

Debris of guns and carnage flay
What once was warmth to cloudy day
And now you lie where grasses green
Have given o'er to muddy sheen

I miss the days when life was fair,
When naught but bird call rent the air
But you are gone, and I am sad
I miss the friend that I once had.

Ana Blandiana: A nagy némaságban

Sajnálom azokat, akik hallgatni tanulnak

S művészien pajzsokká formálják hallgatásaikat:

Bölcs-hallgatás, megvető-hallgatás,

Megalázó- vagy gúnyos-hallgatás.

Ők jobbaknak tűnhetnek nálam, nagyobbaknak,

Ők sohasem hibáznak, mint én, és mégis

Micsoda félelmet rejt hallgatásuk! Miért

Ez a sok felvont híd? Kit védenek

Tulajdonképpen? Emlékszem, egyszer,

Amint a víz alatt úsztam, jól ismert

Szomorúság kezdett fojtogatni — a nagy némaságban

Hallottam, hogyan csukódnak össze előttem a kagylók.

-- Fordította: Lászlóffy Csaba

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

Nancy Shaffer: Poem

Because we spill not only milk
Knocking it over with an elbow
When we reach to wipe a small face
But also spill seed on soil we thought was fertile but isn’t,
And also spill whole lives, and only later see in fading light
How much is gone and we hadn’t intended it
Because we tear not only cloth
Thinking to find a true edge and instead making only a hole
But also tear friendships when we grow
And whole mountainsides because we are so many
And we want to live right where black oaks lived,
Once very quietly and still
Because we forget not only what we are doing in the kitchen
And have to go back to the room we were in before,
Remember why it was we left
But also forget entire lexicons of joy
And how we lost ourselves for hours
Yet all that time were clearly found and held
And also forget the hungry not at our table
Because we weep not only at jade plants caught in freeze
And precious papers left in rain
But also at legs that no longer walk
Or never did, although from the outside they look like most others
And also weep at words said once as though
They might be rearranged but which
Once loose, refuse to return and we are helpless
Because we are imperfect and love so
Deeply we will never have enough days,
We need the gift of starting over, beginning
Again: just this constant good, this
Saving hope.

John Fox: Poetry

She skates boldly onto
the page, tips one vulnerable foot
back and forth slowly, till finally
the edge of a toe
cuts a simple, sharp line
through the world's cold resistance
and with that plain courage,
a statement of intention begins;
and you can't turn back any longer
from the weight of feeling and letting go
into the flow that follows.
Poetry is a choice to feel it all,
not all at once but gradually to sink down
within ourselves, to give what fear
we hold behind our knees
to gravity and grace,
to discover what makes
our whole world turn;
the place our necessary weight
lifts to lightened joy.

Székely Szabolcs: Még nem

Hát itt ülsz.

Lépcsőfordulónyi csendben.

Szilánkjaidból így lehetsz egész.

Ne félj. Fájni már nem fog élesebben

az elvágott mondatok közti rés.

 

Ez még a hátha-mégis,

hogyha-mégse.

Fejed felett

a lámpafény dadog:

(neon-madárka szárnya,

rebbenése.)

 

Még ne szólj.

Még nem kell kimondanod.

Denise Levertov: Beginners

Dedicated to the memory of Karen Silkwood and Eliot Gralla

“From too much love of living,
Hope and desire set free,
Even the weariest river
Winds somewhere to the sea—“

But we have only begun
To love the earth.

We have only begun
To imagine the fullness of life.

How could we tire of hope?
— so much is in bud.

How can desire fail?
— we have only begun

to imagine justice and mercy,
only begun to envision

how it might be
to live as siblings with beast and flower,
not as oppressors.

Surely our river
cannot already be hastening
into the sea of nonbeing?

Surely it cannot
drag, in the silt,
all that is innocent?

Not yet, not yet—
there is too much broken
that must be mended,

too much hurt we have done to each other
that cannot yet be forgiven.

We have only begun to know
the power that is in us if we would join
our solitudes in the communion of struggle.

So much is unfolding that must
complete its gesture,

so much is in bud.

Károly Dorina:Találkozások

Az ajtónyitás is csak kulcs és zár találkozása,

oldalirányba történő elmozdulás,

én is csak olyan vagyok, aki kettesével

szedi a lépcsőfokokat hazáig,

félve, hogy késve érek ahhoz a zárhoz,

ami ma már találkozott a te tenyereddel.