Csapó Angéla: Egy nap

Egy álmos hétköznap,

mikor levél se rezzen,

a levegő meg se moccan,

s a világ kinyújtja fáradt tagjait,

a sorsunk, mint egy vén fa,

magától dől el.

Csapó Angéla: Szerkesztve

Egymást rajzoltuk, mint Escher
képén a kezek. S most lehet ezt is:
kiradírozod belőlem, amit szerettél,
s eltűnik belőled az, hogy szerettelek.
Üres lap az arcod és az arcom.
Egymást tagadó radírnyomok.

Csapó Angéla: négysorosok

1.

Ma béke van. Nincs is kedvem
szóval karcolni szét.
Vagyok a világban, mint a sejt a testben,
s közben fölöttem tintát old az ég.

2.

A japánbirs megint elvirágzott.
Az almafa fehérlik most, épp, mint tavaly.
Nincsen rés sehol sem. Amit érzek,
nem tűri semmi meg sehol.

Csapó Angéla: nem leszek

Én nem leszek az arcodon árnyék,
nem leszek ránc a szemed alatt,
nem sajdulok néha aljasul beléd,
nem leszek nyílt seb, sem a varrat.

Nem költözöm szemedbe - bár szívesen tenném-

a mozdulataid is mind meghagyom neked,
nem leszek nyomasztó, vagy meghitt emlék,
se a sötét titkod, se a szégyened.

Miattam nyugodtan nézhetsz a tükörbe,

- ehhez értek- eltûnök nyomtalan,
miattam se szavad, se élted el nem véted,
a nyakkendõd is biztonságban van.

Két szavad közt a köz, a csend leszek,

úgy maradok meg, észre sem veszed.