Bepárásodott már a telihold,
de idebent még csupa fény minden,
míg ülnek egymással szemben,
és belemerülnek egy könyvbe,
látszólag nem is figyelnek egymásra,
néha lapoznak egyet könnyű suhogással,
mintha blúzt vagy az inget,
de egyáltalán nem látják a másikat,
ott jönnek-mennek egy francia kastélykertben,
vonszolják nehéz terhüket az orosz télben,
dudorászik körülöttük a szél az északi mezőkön,
lábuk alatt ropognak az összetört kagylók
a mediterrán homokban,
aztán megint s megint lapoznak,
mint egy nadrágot vagy szoknyát,
egy szemüveget, egy fülbevalót,
hajcsatot, melltartót, harisnyát
karórát, nyakláncot, zoknit,
mind izgatottabban verdesnek a lapok,
verébszárnyak az aranyeső-bokorban,
kívülről, persze, fel sem tűnik,
pedig már szinte futva járnak-kelnek
a sötétzöld cserjék között,
nekilódulnak a felforrósodó havon,
rohannak a térdig érő fűben,
el-elugornak a tajtékos hullámok elől,
majd mégis belevetik magukat a tengerbe, s
most végre felpillantanak,
hogy vajon észreveszi-e a sietséget a társuk,
ha nem bírják ki azt a néhány oldalt,
s kihagyva néhány ruhadarabot
hirtelen előrelapoznak,
és megnézik a történet végét,
hiszen még mindig szeretik egymást.
