Tudok egy furcsa, hatalmas himnuszt,
lelkemnek éjében köszönt hajnalt, reggelt,
belőle való, mit írtam, könyvem,
zeneszót árnyékok között szél terelget.
Rímet ha mondok, rabbá igáznám
a fukar, lázadó, engedetlen nyelvet,
legyenek szavaim színek, hangok,
ővelük sóhajtsak, vagy nevetni kezdjek.
De hiába; nincs olyan jelírás,
mely megőrzi mindezt, hacsak te, ó, legszebb!,
kezed kezembe nem adod, akkor
füledbe súghatnám titkát énekemnek.
(Simor András fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése