a parton, ahol csavarogtunk néha.
A város áradástól rettegett-
szilajul nyargalt, nőttön nőtt a Néva.
Nyárról beszéltél, s arról, hogy nőt
költőnek elképzelni - lehetetlen.
A cári lak s a Péter-Pál –erőd
örökre ittmaradt szememben.
Nem is miénk volt már a levegő,
ajándéknak éreztük, ég kegyének.
Az én szívemből akkor tört elő
a legutolsó esztelen-vad ének.
--Rab Zsuzsa fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése