Vladimir Kovačič - A szerelem belépett a házba

A szerelem belépett a házba.
A zsalugáterek
tüstént lehúnyták nagy zöld szemüket.
Az árnyak a szobákban
megindultan sírva fakadtak.
A gerle csicsergett a kalitban.
Irígységtől sárgultak a fényképek.
A zongorában megzsodult egy húr.
Megremegtek a fikuszok,
mint a patakparti füzek.

A szerelem belépett a házba.
A ház olyan különös.
A házból elvitték mind
a volt és jövendő holtakat.
Mind furcsább a szerelem szállotta ház.
A kagyló már nem csendes, örömet zúg.
A ház csodálkozik. Mind jobban elpirul.
A poharak a tálalón megcsendülnek és borra várnak.
Puha a ház. Mindent moha lepett be.
A függönyök az ablakokban
vitorlák. Dagadoznak.
A ház puha. A ház bársonyos szelence.
Ékszer rejtezik benne. Drágakő.

A szerelem belépett a házba.
A tükrökben megbolydultak az árnyak.
A kályhák kedélyes medvék. Dörmögnek.
A könyvekben nevet a gondolat.
A szívek vernek. Vadul. Ütnek az órák.
A gyönyörittas szőnyegek
elnyelik a lépéseket,
mint torkos gyermek a cukorkát.
Hideglelős szélben zúgnak
a jegyenyék a ház előtt.
Útra! Útra fel!
A ház hajó. Tarka zászlókat aggat.
Útra! Útra fel! Útra fel!

--Fordította: Tótfalusi István