két kézzel húzom fel reggel
a zoknit a lábamra,
csordultig töltöm
a bögrét kávéval
és hagyom, hogy hasson
a koffein az ereimben.
felöltözöm, megfésülködök,
arcot rajzolok magamnak,
mindig ugyanazt,
nehogy megijedjenek
az emberek tőlem.
percekkel korábban
érek ki a megállóba,
én várok a buszra,
fordítva úgyse működne,
a közösségi közlekedés
nem olyan figyelmes a
közösséggel, mint az vele.
pár perccel korábban érek be,
mint kezdődne a munkaidőm,
becsipogok, hogy dokumentálva
legyen a jelenlétem,
lepakolom a cuccom az asztalomhoz,
lemegyek beszélgetni a többiekhez,
felülök az asztalra a nyomtató mellé,
valaki köszön, valaki bókol,
valaki szó nélkül hagy, valaki siet,
mindenki teszi a dolgát és hagyja,
hogy a másik is végezhesse a sajátját.
pár perccel a munkaidőm lejárta után
lépek ki a raktár ajtaján kabátban,
hátizsákkal a hátamon,
kicsipogok, elköszönök,
integetek és pacsizok,
kitartást kívánok azoknak,
akik még maradnak.
hazamegyek, kipakolom a táskám,
elmosogatok, tele engedem a kádat,
egy kézzel húzom le a zoknimat,
a szennyeskosárba dobom,
belefekszem a kádba és hagyom,
hogy teljesen ellepjen a hab.
kiáztatom magamból a mai napot.
a felvétel visszanézhető az alábbi linken
minden nap 6 és 22 óra között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése