Ma a lejárt bérleted tokostul.
Aztán kiveszem a kukából, és kisimogatom.
Végig nálam volt, de nem használtam,
inkább a hisztérikus taxizás,
mert nincs idő, és nem számít a pénz.
Ma belenyúltam az aprós üvegbe.
Holnap lezuhanyozom.
Akkor sem láttam három napnál tovább,
mikor rávettél, hogy felszedjelek.
Ott van a nagymamád bögréje,
sohasem ittál belőle,
mégis rád emlékeztet,
mint téged a nagymamádra,
azért van azóta is díszhelyen és útban.
Az ágyban tudok aludni,
a dezodorod használom,
semleges szagú.
A festményekre képes vagyok nézni,
de már a festékre nem,
a filmtervekre, a fapálcákra,
a minden selejtezést túlélt,
sohasem viselt ruhákra.
A kiolvasztott ételekre.
Mindennap kidobok egyet, de hiába,
nem csökken a tárgyak száma.
Ennyi időre már minek vettél bérletet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése