2024. március 16., szombat

William Shakespeare: 2. szonett

Ha majd huszonvalahány év múlva
Megkérdi egy szociopata,
Miért vagy ennyire megcsúnyulva,
Honnan jött ráncaidnak rút hada,
Hova dugtad híres szépségedet,
Akkor "A szemem alatti táskába"
Válasszal csak magadat égeted.
Bár azt felelhetnéd: "Nemhiába
Szántotta fel homlokomat a gond.
A pelenkázás csupán a kezdet,
Megviselt a hiszti, a Kisvakond,
Meg a sok szülői értekezlet."
    Ne feledd, a szépséged nem örök,
    Ifjonti másod lesz a kiskölyök.

-- Papolczy Péter átirata


Ha homlokod negyven tél ostroma
S szépséged kertjét mély árkok ülik,
Ifjúságod, e most csodált ruha,
Nyűtt rongy lesz, mely alig ér valamit:
S ha megkérdik, szépséged hova lett,
Deli napjaid kincse hova halt,
Válasznak saját üreges szemed
Emésztő szégyen lesz s roncs diadal.
Felélt szépséged viszont újra nagy
Érdem lehetne: "Íme, szép fiam
Összegzi s kimenti koromat",
- Látnák: tied, ami szép rajta van.
    Így újulnál, öregen, és a véred
    Melegítene, bár hidegnek érzed.

-- Szabó Lőrinc fordítása


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése