Nem emlékszem, min vesztünk össze,
de ott álltunk hajnalig,
kimerülten,
mint a trópusi esőerdők fái az évszakok nélküli tájban,
és zajosan, mint lombjaik.
A szánkból potyogó sértések kiégették az aljnövényzetet,
szemünk színe megmérgezte a folyót,
a mondatvégi írásjelek lemészárolták
az erdő bennszülött népeit –
de reggelre megadtuk magunkat,
és mint kidőlt fatörzsek, feküdtünk egymáson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése