Németh Bálint: Ami késik, nem múlik

Egy őszi délutánon elfelejtett visszajönni. Nem nyílt
csikorogva a kapu, de nem hallottuk a busz diadalmas
zúgását sem, így aztán arra gondoltunk, talán csak
a menetrend emlékezete hagyott ki, és hogy ami késik,
úgysem múlik soha. Erőt merítettünk tehát a késéséből,
és zokszó nélkül tálaltuk fel a vasárnapról megmaradt
húslevest. Pontatlansága miatt kissé szégyenkeztünk
ugyan, ám éppen szégyenkezésünk táplálta a cinkos
bizonyosságot, hogy persze, hamarosan úgyis itt lesz.
Kést igazítottunk villához, kanalat késhez, azt hittük,
így kell várakozni, és az elkerülhetetlen koccanásokban
sem a kijózanító kudarcot hallottuk meg, hanem
annak halk előjelét, hogy következetes tévesztéseinkből
nemsokára összeáll a teljes, csengő-bongó győzelem.
Csöndben tettünk-vettünk. Időnként lapoztunk egyet
az újságjában, unalmunkban megkavartuk a hűlő
levest, vagy nyakunkat nyújtogatva bámultuk a kígyózó
cérnametéltet, a lassan gyülekező zsírfoltokat. Hosszú
mondatokra vágytunk, hogy hiányát lefesthessük velük.
Nem emlékszem pontosan, mikor adtuk meg magunkat
az ördögi felismerésnek, csak annyi rémlik, kiosontam
rágyújtani, miközben a többiek hamuszürke arccal,
gyakorlott mozdulatokkal kezdték el leszedni
az asztalt. Hát akkor ilyen az ébrenlét, szívtam bele
a cigerettába, amit még tőle loptam. Toporogtam
a kapuban, torkomat szorította a sál, és látnom kellett,
hogy mégsem tréfált meg bennünket az elöregedett
menetrend, mert aztán ólmos füstöt eregetve, lassan
és szégyenlősen, mint egy lompos kutya, mégis
elkullogott az úton a délutáni busz.

Charles Rafferty: The Problem with Early Warnings

People don't like to leave a party
unless the house is actually

on fire. Even then, if the flames

are far enough away

to be pretty, they'll finish 

their drink, take one more pass

at the hors d'oeuvres.

How things happen has always been

unclear. Hurricanes begin

in a place where no one lives.

Agents of the government start

to wear masks. Fascism is

a word my neighbors won't use

yet. They are following

the law, they say, and the sirens

are coming for someone else.

Faludy György: Arab tanárral sakkozom

„Kemény ágyékok, lágy agyak; szellem helyett bagzó anyag
és várfalak, mik sárfalak: ez a mi átkunk”, mondja. „Sakk!
Mitőlünk jött az egyetem, az algebra, a kémia
meg a trubadúr szerelem. Mi néztünk éjjel csillagot,
pároltunk rózsaillatot, míg székhelyünk Sevilla volt.
S mi van ma? Hatszáz éve nem írt itt egy jó sort senki sem.
A rothadás mindent megölt. Bevalljam, hogy irígylem Önt?”
Huszonnyolc báb az asztalon. – „Ne irígykedjék oly nagyon.
Földrészem épp most pusztul el és rom marad ha újra kel.
Salakban állunk fültövig és gyárkémények füstölik
a boldogságot. Szabadok leszünk, hogy gyári kacatot
gyűjtsünk, míg zsíros ülepek lelkünkből főznek üzletet.
S a híres metropoliszok? Kinn fény, beton, üveg. Belül
iszony, hisztéria, piszok. Hozzá a halál hegedül.
Fejezzük be döntetlenül.”

Leonard Cohen: Ajándék

Azt mondod, hogy a csend
közelebb van a békéhez mint a versek
de ha ajándékként
csendet hoztam volna neked
(amennyire ismerem a csendet)
azt mondanád
Ez nem csend
ez egy újabb vers
és visszaadnád nekem.

--Fordította: Krusovszky Dénes

Wendell Berry: Look It Over

I leave behind even
my walking stick. My knife
is in my pocket, but that
I have forgot. I bring
no car, no cell phone,
no computer, no camera,
no CD player, no fax, no
TV, not even a book. I go
into the woods. I sit on
a log provided at no cost.
It is the earth I’ve come to,
the earth itself, sadly
abused by the stupidity
only humans are capable of
but, as ever, itself. Free.
A bargain! Get it while it lasts.

Joseph Fasano: English

What language is this
that equates I love you

with I love turnips?

Can we not have another word

for passion, steady passion,

the agony that launched a thousand ships?

And let it be fresh,

yet one we're used to:

I home you. You breathe me. We stallion.

If you cannot be a singer, be a story.

If you cannot be a story, be a song.

Say it, now,

to yourself, your love, your other:

I Rome you.

You Pompeii me.

I wouldn't Judas you.

Markó Béla: Az olvasás dicsérete

Bepárásodott már a telihold,
de idebent még csupa fény minden,
míg ülnek egymással szemben,
és belemerülnek egy könyvbe,
látszólag nem is figyelnek egymásra,
néha lapoznak egyet könnyű suhogással,
mintha blúzt vagy az inget,
de egyáltalán nem látják a másikat,
ott jönnek-mennek egy francia kastélykertben,
vonszolják nehéz terhüket az orosz télben,
dudorászik körülöttük a szél az északi mezőkön,
lábuk alatt ropognak az összetört kagylók
a mediterrán homokban,
aztán megint s megint lapoznak,
mint egy nadrágot vagy szoknyát,
egy szemüveget, egy fülbevalót,
hajcsatot, melltartót, harisnyát
karórát, nyakláncot, zoknit,
mind izgatottabban verdesnek a lapok,
verébszárnyak az aranyeső-bokorban,
kívülről, persze, fel sem tűnik,
pedig már szinte futva járnak-kelnek
a sötétzöld cserjék között,
nekilódulnak a felforrósodó havon,
rohannak a térdig érő fűben,
el-elugornak a tajtékos hullámok elől,
majd mégis belevetik magukat a tengerbe, s
most végre felpillantanak,
hogy vajon észreveszi-e a sietséget a társuk,
ha nem bírják ki azt a néhány oldalt,
s kihagyva néhány ruhadarabot
hirtelen előrelapoznak,
és megnézik a történet végét,
hiszen még mindig szeretik egymást.