Egy tó a panellakások között.
A szorongást futja itt ki magából az ember.
Körbe-körbe, mint a medve a láncon.
Akik szembejönnek gyalog, röhögnek.
A kutyasétáltatók szemtelenül néznek.
A szorongást futja így ki magából az ember.
És öreg rádióállomásra kapcsol legbelül.
Kavicsot tapos a földbe dühösen, keményen.
A dalokat persze alig hallja.
A szorongást kapcsolja így ki magából az ember.
És a feltámadásra gondol:
na, nem a nagyra, csak az övére.
Hogy élni fog az alkalommal.
A szorongást futja ki magából az ember.
Erős lesz, bátor, és zavarba hozza
a bokorból színházi látcsővel kukkolót.
És a szomszéd romákat is.
A szorongást fejti meg így az ember.
Akiktől érthetetlen okból retteg.
Pedig a leckét megtanulta: nincs különbség.
Vagy a ravasz kolléganőt.
A szorongást sejti így meg az ember.
Aki csak hátulról tud közeledni:
erkölcsileg mindenképpen. Nonszensz.
Egy tó a panellakások között.
A szorongást ölné meg itt az ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése