Nyár volt vagy tél volt vagy bármilyen évszak,
A Padló s a Plafon oly boldog, nonécsak,
Egy fura kicsi házban, a piac fele,
A Padló felnézett, a Plafon meg le.
A Padló a Plafonnak strucctollas díszt,
És egymásnak serpenyős szalonna-ízt,
És túrót is vettek és paszulyból fezt,
És ebédre százféle délicatesse-t.
S a tornácra tavasszal kiültek ők,
És dalra fakadtak a spinét előtt,
Ha felsírt a Padló, hogy: „Ah, je vous aime!”
A Plafon csak rátett: „Szeretem! szeretem!"
És múltak az évek, nincs dolguk egyéb,
És sorjában jött a sok gyönyörűség,
S egy este, a szalonna zsírja felett,
A Padló a Plafonnal összeveszett.
A magasból lenézett jól a Plafon,
És fenséggel kiáltott: „Ön alacsony!”
A Padló meg vigyorgott fenyegetőn:
„Csak fecsegjen tovább, és bereped ön!"
Így feküdtek, és míg a Padló henyélt,
A Plafon csak fölkapta rőt köpenyét,
S a neogót szék mellett lábujjhegyen,
És asztaltól lépcsőig végigmegyen,
És kabátot, kalapot magára szed,
És elrohan ő - Padló, agyő! -
És elrohan ő, és nem jön elő,
És elrohan ő, és nyomaveszett!
Egy fura kicsi házban, a piac fele,
A redőny felkornyad, a falak meg le,
S a szobában vadrózsák őrjöngenek,
De nincs kinek nyílni - hát akkor minek?
Mert mit ér a Padló, ha átüt a gyom
A kéményen, ablakon, ácsolaton?
Mert mit ér a Padló, kit magánya nyom?
És mit ér a Plafon, ha elszállt a Plafon?
--fordította: Gergely Ágnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése